Mondjuk ki nyíltan:
Nem azért vagyok itt, hogy megnyugtassam a lelkiismeretedet.
Nem azért vagyok itt, hogy kóser csillámokkal díszítsem az erkölcsi hanyatlásodat.
És természetesen nem azért vagyok itt, hogy bocsánatot kérjek azért, mert vagyok.
Világossá tetted az álláspontodat.
Halott zsidókat akarsz, vagy legalábbis némákat. Csendeseket. Olyanokat, akik nem emelik fel a hangjukat, nem emelik fel az öklüket, nem emelik fel a zászlójukat.
Ezt már megpróbáltuk.
Próbáltunk szelídek, engedelmesek, hálásak lenni.
A pincékben gyújtottunk gyertyákat. Zárt ajtók mögött suttogtunk imákat. Elrejtettük a gyerekeinket. A megaláztatást lenyeltük, mint a kenyeret, és túlélésnek neveztük.
És mégis – vadásztatok ránk.
Elgázosítottátok a szüleinket. Kigúnyoltátok a fájdalmunkat.
Leromboltátok az otthonainkat, elloptátok a nevünket, majd arra kértetek, hogy írjuk alá a vendégkönyveket a saját emlékművünkön.
Most azt akarjátok, hogy ehhez térjünk vissza?
Ti, a „felvilágosult” világ, aki nem tudja eldönteni, hogy mi a nő, de határozott véleménye van a zsidó önvédelemről.
Ti, akik identitáspolitikától és TikTok-forradalmaktól megrészegülve a „palesztin ügyért” álltok ki, miközben városaitok omladoznak és értékeitek elrohadnak.
Ti, akik egyik kezetekkel terroristákat finanszíroztok, a másikkal pedig „önmérsékletről” oktattok ki minket.
Milyen nagylelkűek vagytok, hogy hagytok minket méltósággal meghalni.
Csakhogy ezúttal nem halunk meg.
Elegünk van a tolerancia-színházadból.
Elegünk van a színpadias felháborodásotokból, a hamis könnyeitekből, a „zsidó trauma” iránti fétisetekből – amíg az történelmi, fertőtlenített és mélyen el van temetve.
Nos, sajnálom, hogy csalódást kell okoznom.
Életben vagyunk.
És nincs kedvünk csendben meghalni.
Igen, dühösek vagyunk – izzóan dühösek.
De ezt ne tévesszék össze a gyűlölettel. Mert ez az a rész, amit soha nem értetek:
Még mindig gyertyákat gyújtunk.
Még mindig énekelünk sábátkor.
Még mindig azokról nevezzük el a gyerekeinket, akiknek sosem volt sírjuk.
Még mindig fákat ültetünk. Még mindig építünk iskolákat.
Még mindig verseket írunk, főzünk idegeneknek, és sírunk, amikor rakéták hullanak.
Nem felejtettük el, hogyan kell szeretni.
Csak megtanultuk, hogyan kell gerincesen túlélni.
A világ megtanított minket a brutalitásra.
De mi ellenállóképességgel válaszoltunk.
A világ megpróbált megfosztani minket az emberségünktől – mi pedig úgy válaszoltunk, hogy az őrzőivé váltunk.
Igen, van nálunk puska. De hordágyat is hordozunk.
Igen, háborúkat vívunk. Segítséget is nyújtunk – még azoknak is, akiknek a vezetői a pusztulásunkért imádkoznak.
És valahányszor szörnyetegnek festenek le minket, mi mindig kötszerekkel jelenünk meg, nem csak töltényekkel.
Nem a probléma vagyunk. Mi a bizonyíték vagyunk.
A bizonyíték arra, hogy el lehet viselni minden birodalmat, minden száműzetést, minden pogromot, minden gázkamrát – és mégis az életet választani.
De ne keverjétek össze ezt a választást a passzivitással.
Nem vagyunk a bokszzsákotok.
Nem vagyunk a bűnbakotok.
Nem vagyunk a történelmi bűntudat leckéje, az erkölcsi kabala, vagy a sokszínűségi alkalmazottotok.
Olyan nép vagyunk, amelyik már elég gyereket temetett el.
És nem hallgatjuk tovább azok prédikációit, akik soha nem küldték a sajátjaikat háborúba.
Azt kérdezitek: „Miért olyan dühösek a zsidók?”
Mert ismerjük a hallgatás árát.
Mert olvastuk a történelemkönyveitek lábjegyzeteit – azokat a részeket, amelyeket kihagytatok.
Mert minden alkalommal, amikor büszkén merünk élni, azt provokációnak festitek át.
Mert azt skandáljátok, hogy „A folyótól a tengerig”, és úgy tesztek, mintha ez költészet lenne, nem pedig halálos ítélet.
Mert hamvaiinkól tértünk vissza – és ez jobban sért titeket, mint a halálunk valaha is.
Szóval nem – nem megyünk vissza az erkölcsi ketrecetekbe.
Építünk. Énekelni fogunk. Megvédjük. Ünnepelni fogjuk az életet, még akkor is, ha olyanok vesznek körül minket, akik a halált imádják.
És ha ettől kényelmetlenül érzitek magatokat?
Akkor jó.
Talán végre odafigyeltek.
Mert nem megyünk sehova.
Nem a kényelmetekért.
Nem a jóváhagyásotokért.
Hanem a gyerekeinkért.
A jövőnkért.
Az örökkévalóságunkért.
Am Jiszráél Hai!
A szerző
Az örökkévalóság óvja Izraelt!
Amen!