Egy majdnem elfeledett embermentő
Nemes aranyrákosi és kövendi Csipkés Ernő (1889–1965) ezredes, az I. hadtest parancsnokának helyettese, Budapest városparancsnoka olyan zsidómentő keresztény ember volt, akit halálát követően közel félévszázadon át szinte teljesen elfeledtek. Egyes állítások szerint ő is részt vett abban az akcióban, amikor magyar katonák 1944. július elején megakadályozták, hogy további vidéki és fővárosi zsidókat deportáljanak a magyar kollaboránsok a németekkel együttműködésben. A fővárosi zsidóság számos tagját megmentette az 1944. októbertől dúló nyilas éra idején.
Túl sokáig nem volt fókuszban az élete. Talán ennek is betudható, hogy Csipkés Ernő születési adatait az életrajzi lexikonok, katonai sematizmusok rosszul rögzítették. Családtörténeti kutatásaink viszont igazolják, hogy nem 1889. március 1-jén, hanem 1889. március 13-án született Budapesten. Édesapja Csipkés Endre, édesanyja Pelet Ágnes voltak.
1908-tól volt hivatásos katona. 1910-ben már zászlós volt. Az első világháború idején m. kir. 2. Gyulai Honvéd Gyalogezredben szolgált, 1914 augusztusától főhadnagyi rendfokozatban. 1916-ban orosz hadifogságba került, de 1917 után valószínűleg visszatért a honvédséghez, és századosi rangban szolt tovább. 1919-ben román megszállás alá került területen internálták. A Nemzeti Hadseregben a m. kir. 9. gyalogezredben szolgált. 1938-ban alezredes, míg 1940-ben már ezredesi rangot kapott. Az I. hadtest parancsnokának helyettese volt. 1941-ben már Budapest városparancsnoka. Számos kitüntetést kapott, de csak katonai vonalon mozgott, nem tartozott a politizáló katonák közé. Többek között megkapta: a III. osztályú tiszti katonai szolgálati jelet (1928), az olasz Koronarend Parancsnoki keresztjét (1942), a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét (1943), továbbá a Magyar Vöröskereszt Érdemkeresztjét (1944) és a Nagy honvéd sportügyességi jelvényt (1944). 1943-tól használhatta hivatalosan a nemesi előnevét egy belügyminiszteri rendelet jóváhagyásával.
1921 tavaszán jegyezte el, majd 1921. július 30-án vette nőül a 26 éves Sághy Erzsébetet Kecskeméten. Csipkés szerette a kultúrát, színházat. Katonabálokon tréfás, zenés darabokban szerepelt és rendezte is őket. Csipkés Ernőt egyébként igen szigorú emberként írták le a kortársak. Kérlelhetetlen volt a parancsok teljesítése terén. A második világháború idején már a Naphegy u. 13. szám alatt, a Budai Vár mellett lakott.
Csipkés Ernő 1944 októberében, a nyilas hatalomátvétel után le akart mondani Budapest fővárosi katonai városparancsnoki beosztásáról. Ám a Központi Zsidó Tanács arra kérte, hogy ne tegye, mert akkor biztosan egy nyilaskeresztes kerül a helyére, ami végzetes lenne. Csipkés védelmet, igazolásokat és igazolványokat adott a hozzáforduló zsidóknak. Egyes letartóztatott üldözötteket elengedett.
Dr. Körmendi István az Egy százéves háziorvos visszatekint című önéletrajzi könyvében ezt írta: amikor munkaszolgálatosként el akarták hurcolni a fővárosból, „…nyílik a parancsnok szobájának ajtaja, és „deus ex machinaként” kilép rajta Csipkés tábornok, felém lépve nyújtja a kezét, és „szervusz, mi járatban vagy?” szavakkal behúz a szobájába. Kérésemet meghallgatva minden további nélkül diktálni kezdte a gépírónőnek a vezénylési parancsot.”
1945 tavaszán a kommunisták rögtön koholt bűnökkel vádolták. Az állították, hogy ő adta ki a dunai hidak felrobbantására a parancsot. Eljárás alá vonták és igazolták a vádak alól, de 1949-ben rendfokozatától megfosztották. 1951-ben a kommunisták koncepciós eljárást indítottak ellene. A családjával együtt kitelepítették a fővárosból. A család visszaemlékezése szerint a 8130/1939 M. E. számú és a 760/1939. B. M. számú rendelet alapján azonnali hatállyal kitiltották Csipkés Ernő vezérőrnagyot, a feleségét, a nővérét és leányát.
A kommunisták nem vették figyelembe Csipkés valódi tetteit. Az ötvenes években az egész családjával vidéki kitelepítő-táborba kerültek. Arisztokraták, miniszterek, tábornokok, művészek, sportolók stb. éltek vidéken, elzárva a külvilágtól. Erről Csipkés lánya így emlékezett: „Tiszasülyön sorstársunk, gróf Bethlen Istvánné, Magyarország egykori miniszterelnökének az özvegye, nekünk csak Margit néni. Csodáltam őt. Benne járt a korban, de tartása volt! Méltósággal viselte balsorsát. Étele, ha szűkösen is, de megvolt, magántulajdonának luxusdarabjai: egy körgallér, egy viharlámpa, egy sétabot. Ezeket használva sétálgatott minden este a faluban, nyomában a tanyavilágból hozzászegődött kutya. Soha zokszót nem ejtett a mostoha körülményekről. Minden nap úszott a Tiszában; meg is őrizte testi tartását is.” 1953 végéig éltek internálásban.
Csipkés kényszerhelyzetben minden munkát felvállalva napszámos, majd útőr lett. 74 éves koráig dolgozott. 1965-ben hunyt el. A lexikonok a születési dátumához hasonlóan a halálozási időpontját is pontatlanul állapítják meg. Kutatásaink és az anyakönyvek szerint nem 1965. október 5-én, hanem 1965. szeptember 28-án hunyt el a budapesti Szent János kórházban.
Kérlelhetetlen parancsnok volt, de az üldözöttek felé láthatóan megnyílt ez a keményszívű magyar katonatiszt. Budapesten a Farkasréti temetőben temették el. A rendszerváltás után rehabilitálták. Címzetes vezérőrnaggyá léptették elő. Magánkezdeményezésre 2022-ben a budapesti Üllői úton kapott emléktáblát, amit a MAZSIHISZ és a Ferencvárosi Önkormányzat állított és avatott. Az egyik megmentett holokauszt-túlélő ezt mondta róla: „Csipkés Ernő nem akadékoskodó bürokrata, hanem az emberiesség parancsát szem előtt tartó katonatiszt volt, akinek több száz üldözött köszönhette az életét. Tőlem sem kért papírokat, hanem az életemet jelentő papírokat percek alatt kiállította számomra.” Csipkés neve szerepel a Holokauszt Emlékközpont Embermentők névsorában.
A szerző
