Herzog izraeli elnök nemrég kegyelmet adott egy Elor Azaria nevű fiatalembernek, és mindenkinek emlékeznie kell a nevére.
Ez nem csupán egy régi történet, amely végre lezárult. Ez újabb figyelmeztető jel a közelgő választások előtt.
Több mint 30 éve szolgálok az IDF-ben. Évtizedek óta katonáink olyan szigorú harcérintkezési szabályok szerint működnek, hogy sok szolgálatban lévő katona jobban fél a katonai ügyésztől, mint az előttük álló dzsihadista terroristáktól.
Számomra ez nem elméleti kérdés. Az IDF-beli bajtársaimmal együtt minden nap járőrözünk, védjük a zsidó közösségeket, és olyan fenyegetésekkel szembesülünk, amelyek másodpercek alatt halálossá válhatnak. Ezek a harcérintkezési szabályok minden döntésünket, szolgálatban töltött minden pillanatunkat és minden olyan helyzetet befolyásolnak, amikor fegyverünket kell használnunk életek megmentése érdekében. Amikor a katonák kénytelenek habozni, mert félnek az ügyészektől, a nyomozásoktól és az ellenséges sajtócikkektől, akkor a mi életünk és az általunk védett civilek élete forog veszélybe.n
Ez nem erkölcs. Ez az erkölcs kifordítása.
- március 24-én, Purim reggelén két arab terrorista késsel támadt az IDF katonáira Hebronban. Az egyik terroristát megölték. A másik, Abdel Fattah al-Sarif, sebesülten feküdt a földön.
Elor Azaria őrmester, egy 19 éves felcser,érkezett a helyszínre, és a katonák arra figyelmeztették, hogy a dzsihadista terrorista robbanószerkezetet hordhat magán. Azaria mozgást észlelt, és tüzet nyitott.
A B’Celem nevű szervezet egyik Izrael-ellenes aktivistája lefilmezte az esetet. Alig néhány óra alatt a videó nemzetközi szenzációvá vált. Még mielőtt egy alapos vizsgálat megállapíthatta volna a tényeket, Izrael politikai, katonai, jogi és médiaelitje máris cserben hagyta a katonát.
Közvetlenül az eset után készítettem egy videót, amelyben Azariát védtem, és felhívtam a figyelmet arra az erkölcstelen jogrendszerre és etikai kódexre, amely máris keresztre feszítette őt – egy katonát, aki egy pillanat alatt döntött, hogy életeket mentse.
Azariát emberöléssel vádolták meg és börtönbe zárták.
Lehet vitatkozni azon, hogy helyes operatív döntést hozott-e. De az üzenet, amelyet minden izraeli katonának küldtek, egyértelmű volt:
Ha habozol, a barátaid meghalhatnak. Ha lősz, a jogrendszer, a felső parancsnokság és a média tönkreteheti az életedet.
Herzog elnök szeptember 19-i kegyelme végre eltávolította a jogi foltot Azaria nevéről. De ha a kegyelem csupán egy fájdalmas személyes ügyet zár le, akkor semmi alapvető nem változott.
Ennek nemzeti fordulóponttá kell válnia.
Az Azaria-ügy nem elszigetelt hiba volt. Felfedte egy egész katonai kultúrát, amely arra tanította a parancsnokokat, hogy a győzelem és katonáink élete helyett a nyugati jóváhagyást, az ellenséges média-visszhangot és az ellenséges civilek iránti aggodalmat helyezzék előtérbe.
Benny Gantz azzal dicsekedett, hogy nem küldte be a Golani-katonákat egy gázai kórházba, hogy likvidálják az ott rejtőző terroristákat. Gadi Eisenkot, aki jelenleg miniszterelnök-jelöltként indul, ugyanazt a felsőparancsnoksági világnézetet képviseli, amely a visszafogottságra, a korlátozásra és a végtelen önvizsgálatra épül, ez az a gondolkodásmód, amely hozzájárult ahhoz, hogy Izrael eljutott az október 7-i eseményekig.
Jair Golan még ennél is tovább ment. (Mindhárman miniszterelnökök akarnak lenni – a szerk.)
Évek óta Golan az izraeli visszafogottságot és a saját katonáink – köztük Azaria – elleni nyomozást az IDF erkölcsi felsőbbrendűségének dicsőségjeleként kezelte. Egy 2006-os, az IDF újoncainak szóló képzésii példában az ellenséges civilek iránti aggodalmat az izraeli katonák biztonsága elé helyezte.
Majd 2025-ben azzal vádolta Izraelt, hogy „hobbiból csecsemőket öl”.
Gondoljunk csak bele, mekkora kárt okoztak ezek a szavak. Abban az időben, amikor katonáink az életüket kockáztatták egy olyan ellenséggel szemben, amely beágyazódik a civilek közé, saját anyjukat és csecsemőket használ emberi pajzsként, az IDF egykori vezérkari helyettese Izrael ellenségeinek egyik legmérgezőbb propagandaszövegét adta a kezükbe.
Továbbra is erkölcsösnek nevezte az IDF-et, de retorikájával egyértelműen szembefordult azokkal, akik azt követelték, hogy Izrael álljon ki harcosai mellett és törekedjen a győzelemre.
Ez a világnézet nem tűnt el október 7. után sem.
Végignéztük, ahogy a katonai igazságszolgáltatás üldözte azokat a katonákat, akik hősi módon harcoltak a mészárlás során és az egész háború alatt. A katonai főügyészség a gyanúsítást és a vádemelést választotta, miközben harcosaink védelmet és hálát érdemeltek.
A „Force 100” Sde Teiman-i börtönügy lett ennek a legfelháborítóbb példája. A fogságba ejtett terroristákat őrző izraeli tartalékos katonákat nyilvánosan vádolták meg egy olyan ügyben, amely világszerte vérvádat szított az IDF ellen. Egy szelektíven összevágott videó szivárgott ki – bevallottan a katonai főügyész részéről –, és világszerte sugározták. Izrael ellenségei azonnal felhasználták a vádakat, bűnözőnek ábrázolták katonáinkat, ami az ENSZ elítélő nyilatkozataihoz vezetett. Ez a katonáink ellen irányuló vérvád, amelyet saját magas rangú jogi tisztviselőink segítségével terjesztettek, örökre megmarad.
Ismét Izrael saját rendszere segített abban, hogy harcosait a világ szeme láttára a vádlottak padjára ültessék.
A kár nem korlátozódott a vádlott katonákra. Ártott minden IDF-katonának, Izrael nemzetközi hírnevének és háborúzási képességünknek. Erősítette a Hamász propagandáját, miközben demoralizálta az országunkat védő férfiakat.
Ugyanez az intézményi ösztön volt tapasztalható az Azaria-ügyben is: bizonyítsuk állítólagos erkölcsi felsőbbrendűségünket azzal, hogy nyilvánosan feláldozzuk saját katonáinkat.
Elég volt!
Harcosaink támogatása nem engedély arra, hogy ártatlan embereket gyilkoljanak. A zsidó erkölcs nem dicsőíti a felesleges szenvedést. De erkölcsünk azzal kezdődik, hogy megvédjük a zsidó életeket, legyőzzük a gonoszt, és biztosítjuk, hogy katonáink biztonságban térjenek haza.
Egy hadsereg elsődleges felelőssége a nemzet védelme és a háborúk megnyerése.
Évek óta a „fegyverek tisztasága” egyre inkább átalakult az erő felelősségteljes alkalmazásának követelményéből a habozás doktrínájává. A katonai jogászok, az ellenséges kamerák és a nemzetközi címlapok minden katona vállára nehezedtek.
Ellenségeink észrevették ezt.
Megtanultak a kerítéseinkhez közeledni, civilek között elbújni, kórházakból és iskolákból működni, polgári ruhát viselni, megadást tettetni, és kihasználni az izraeliek minden visszafogottságát.
Október 7-e felfedte ennek elviselhetetlen árát.
A katonák, akiket arra képeztek ki, hogy várjanak a teljes bizonyosságra, hirtelen több ezer betolakodóval találták szembe magukat, akik átlépték a gázai határt, hogy zsidókat gyilkoljanak, erőszakoljanak meg, felgyújtsanak és elraboljanak. Nem lőttek! Az a doktrína, amelyet az izraeli erkölcsiség demonstrálására hoztak létre, hozzájárult a végzetes habozáshoz.
Nincs semmi erkölcs abban a szabályban, amely segít az ellenségnek több zsidót meggyilkolni.
Ezért kell Elor Azaria kegyelmezésének a választási viták részévé válnia.
Uzi Dajan vezérőrnagy (nyugalmazott) és Uri Serki rabbi olyan felülvizsgált IDF-etikai kódexet javasoltak, amely a győzelmet és az izraeli életek védelmét oda helyezi, ahová tartoznak: a katonai doktrína középpontjába. Körülbelül 30 knesszeti képviselő szorgalmazta a kódex átírását, hogy katonáink egyértelműen megértsék: saját életük és az izraeli civilek élete az első.
Ez a választás fogja eldönteni, hogy bekövetkezik-e ez az átalakulás.
Vajon az izraeliek ismét hatalmat adnak-e azoknak a volt tábornokoknak – akik ma már politikusok –, akik továbbra is a visszafogottságot, az önkorlátozást és az önvizsgálatot tartják a katonai erkölcs legfőbb megnyilvánulásainak?
Visszatérünk-e Izraelben ahhoz a világnézethez, amelyet Ganc, Eisenkot és Golan képviselnek, azaz ahhoz a biztonsági vezetéshez, amely felelős az október 7-ét megelőző téves feltételezésekért?
Vagy olyan kormányt választunk majd, amelyet Netanjahu, Szmotrics, Ben-Gvir és – remélhetőleg – Winter vezet, és amely megérti, hogy mindenekelőtt támogatnunk kell harcosainkat, le kell győznünk ellenségeinket, és vissza kell állítanunk a zsidó erkölcsi normákat az IDF-ben?
Ez az ügy túlmutat Elor Azaria esetén.
A tét az, hogy a következő 19 éves katona, aki szembeszáll egy terroristával, tudni fogja-e, hogy hazája bízik benne, vagy attól fog-e tartani, hogy egy másodperc alatt meghozott döntése tönkreteszi az egész életét?
A tét az, hogy a katonai ügyészek azért vannak-e, hogy segítsék parancsnokainkat a törvényes harcban, vagy azért, hogy a csata után üldözzék katonáinkat?
A tét az, hogy a győzelem ismét a háború célja lesz-e?
Elor Azaria megkegyelmezése egy ügyet zár le. A választás fogja eldönteni, hogy Izrael végre lezárja-e azt a korszakot, amelyben katonáinkat áldozták fel azért, hogy lenyűgözzék az ellenséges világot.
Ismerjék meg a történetét!
Ne feledjék el, mit tett vele a biztonsági, jogi és média-elit!
Ne feledjék el, mit tett a „Force 100” katonáival!
Ne feledjék el, milyen szörnyű árat fizettünk az évtizedeken át tartó habozásért és visszafogottságért!
Aztán szavazzanak olyan vezetőkre, akik felszabadítják katonáink kezét, kiállnak harcosaink mellett, és lehetővé teszik az IDF-nek, hogy teljesítse legalapvetőbb küldetését:
Védje meg a zsidó népet!
Győzze le ellenségeinket!
És nyerjen!
A zsidó nép Izraelben felébred. Ez egy folyamat. Még mindig vannak hullámvölgyeink, de az irány pozitív.
Győzünk, és győzni fogunk.
Am Jiszrael Hai!
A szerző
