Mindenki fel van háborodva azon, hogy Emmanuel Macron francia elnök ma az ENSZ-ben nyíltan hazudott, amikor azt állította, hogy a Hamász „soha nem volt aktív Ciszjordániában” – azaz Júdeában és Szamáriában.
Igen, ez a kijelentés teljes hazugság. A Hamász évtizedek óta működtet hálózatokat és hajt végre terrortámadásokat Júdeában és Szamáriában.
De Macron megjegyzése csak mellékes kérdés.
Felejtsük el a Hamászt! Mi van a Palesztin Hatósággal, amely támogatja a terrorizmust, és iskolai tankönyvek és televíziós műsorok segítségével arra neveli a gyermekeket, hogy zsidókat öljenek? De a hab a tortán – amit a nyugati világ figyelmen kívül hagy – az az egész palesztin nemzeti mozgalom, amelynél a nyugati vezetők ragaszkodnak ahhoz, hogy Izrael elismerje, és egy állammal jutalmazza!
Mert ennek a mozgalomnak olyan a története, amelyet a nyugati fővárosok teljesen figyelmen kívül hagynak. Nem azért, mert homályos. Hanem azért, mert kényelmetlen.
Ion Mihai Pacepa nem izraeli partizán volt. A kommunista Románia külföldi hírszerző szolgálatának vezetője volt, a szovjet blokk KGB-jének valaha a Nyugatra disszidált legmagasabb rangú hírszerző tisztje. Ő kezelte a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) számláját. Ő látta az aktákat. Ő mozgatta a pénzt.
Pacepa így írt:
„A PFSZ-t a KGB álmodta meg, amelynek vonzódása volt a »felszabadítási« szervezetek iránt.”
Egy mintába illesztette be. A Bolíviai Nemzeti Felszabadítási Hadsereg. A FARC. A Palesztina Felszabadításáért Demokratikus Front. Felszabadítási márkák, amelyeket azért hoztak létre, hogy a helyi háborúkat nyugatellenes „gyarmatosítás ellenes” küzdelmekké alakítsák át.
Aztán leírta az alapítás pillanatát:
„1964-ben az első PFSZ-tanács – amely 422, a KGB által gondosan kiválasztott palesztin képviselőből állt – jóváhagyta a Palesztin Nemzeti Chartát, egy Moszkvában megfogalmazott dokumentumot. A Palesztin Nemzeti Egyezmény és a Palesztin Alkotmány szintén Moszkvában született, Ahmed Sukeiri segítségével, aki a KGB befolyásoló ügynöke volt, és később a PFSZ első elnöke lett.”
Ez az állítás. Nem pedig az, hogy „a szovjetek később segítettek”. Maga a charta – mondta – moszkvai termék volt.
Meg aztán ott volt Jasszer Arafat.
Pacepa elmondta, hogy megkapta a KGB személyi aktáját arról a férfiról, aki „Palesztina” arca lett:
„Arafat egy egyiptomi burzsoá volt, akit a KGB külföldi hírszerzése elkötelezett marxistává nevelt. A KGB a Moszkvától keletre fekvő balasihai különleges műveleti iskolájában képezte ki, és az 1960-as évek közepén úgy döntött, hogy őt készíti fel a PFSZ jövőbeli vezetőjének.”
Majd következett az életrajzi rekonstrukció:
„Először is a KGB megsemmisítette az Arafat kairói születéséről szóló hivatalos iratokat, és helyettük fiktív dokumentumokat állított ki, amelyek szerint Jeruzsálemben született, és ezért születésénél fogva palesztin volt.”
Olvassuk el még egyszer. Az „ősi palesztin nemzet” jövőbeli nemzetközi megtestesítője Kairóban született. A Nyugatra eljutott legmagasabb rangú keleti blokkbeli hírszerző disszidens szerint a szovjet hírszerzés törölte az egyiptomi nyilvántartást, és kitalált egy jeruzsálemi legendát, hogy „őshonosként” lehessen bemutatni.
Pacepa még tovább ment.
„A nemes idealizmus nem keltett tömeges érdeklődést az arab világban, ezért a KGB Arafatot fanatikus cionizmusellenessé formálta át. Emellett kiválasztottak neki egy »személyes hőst« is: Hadzs Amin al-Huszeini nagy muftit.”
Ugyanaz a mufti, aki szövetségre lépett Hitlerrel.
Pacepa a műveleti folyamatot is leírta. Elmondása szerint, mielőtt disszidált, „az 1970-es évek során havonta körülbelül 200 000 dollárnyi, pénzmosáson átesett készpénzt kellett átadnia Arafatnak”, és „hetente két teherszállító repülőgépet küldött Bejrútba, tele egyenruhákkal és ellátmánnyal”. Más szovjet blokbeli titkosszolgálatok is hasonlóan jártak el. 1972-ben – írta – a Kreml Arafatot „az összes szovjet blokkhoz tartozó titkosszolgálat prioritási listájának élére” helyezte. Bukarest feladata az imázs feljavítása volt: elérni, hogy Washington egy terroristát államférfiként kezeljen.
Jurij Andropov, az akkori KGB-elnök, Pacepának olyan szavakkal fogalmazta meg a nagyobb célt, amelyeknek még ma is minden nyugati íróasztalon ott kellene lenniük:
„Be kellett csepegtetnünk az iszlám világba a zsidók iránti náci stílusú gyűlöletet, és ezt az érzelmi fegyvert Izrael és fő támogatója, az Egyesült Államok elleni terrorista vérfürdővé kellett alakítanunk.”
És:
„Arafatot éppen ilyen bábfigurává tennénk, és fokozatosan közelebb vinnénk a Palesztin Felszabadítási Szervezetet (PFSZ) a hatalomhoz és az államisághoz.”
Pacepa minden operatív részletét évtizedekkel később már nem lehet függetlenül ellenőrizni. Mitrohin feljegyzései megerősítik a szovjet kapcsolatot, a finanszírozást és a csalódást Arafat megbízhatatlansága miatt; de nem bizonyítják függetlenül Pacepa minden mondatát az 1964-es tanácsról. Rendben. A történészek vitathatják a lábjegyzeteket.
Amit nem lehet egyszerűen félresöpörni, az a dokumentált szovjet terv: vegyünk egy arab–izraeli háborút, ábrázoljuk azt nemzeti felszabadításként, a zsidókat gyarmatosítókként, a terrorizmust ellenállásként, egy Kairóban született forradalmárt pedig egy kitalált nemzet hiteles fiaként.
Ez nem arról szól, hogy éltek-e arabok azon a földön. Természetesen voltak, akik ott éltek – muszlimok és keresztények – évszázadok óta. De az arabok túlnyomó többsége a 19. század végén és a 20. század elején vándorolt be az Oszmán Birodalomhoz tartozó és a mandátum alatt álló Palesztinába Egyiptomból, Szíriából, Libanonból, Transzjordániából és még távolabbi területekről, vonzva a munkalehetőségek, a biztonság és a cionista telepesek és a brit közigazgatás által előidézett gazdasági fellendülés által. A történészek még mindig vitatkoznak a számokról. Ez a vita valós. De nem létezett olyan történelmi nép, amelyet „palesztinoknak” neveztek volna. Ezért az arabokat araboknak hívják, mert Arábiából származnak!
Inkább a Szovjetunió volt az, amely kihasználta az izraeli zsidók iránti meglévő gyűlöletet, hogy létrehozza a „palesztin” nemzeti identitást mint e arabok szervező politikai identitását, és azt a hidegháborús „nemzeti felszabadítási” márkává alakítsa, amelynek célja a zsidó szuverenitás eltörlése és a Nyugat gyengítése volt.
Az első „Pulse of Israel” konferenciánkat Jeruzsálemben, 2023 júniusában, hónapokkal az október 7-i invázió előtt, pontosan erre a figyelmeztetésre építettük fel: a világ zsidóságának fel kellett ismernie, hogy a modern palesztin nemzeti identitást a zsidók elleni antiszemita stratégiaként találták ki. Bármely zsidó, aki politikai hitelt ad a „palesztin” identitásnak, vagy támogatja a kétállami megoldást annak feltételei szerint, az nem semleges. Ez egy olyan antiszemita program közvetlen támogatása, amely mindenhol veszélybe sodorja a zsidókat. Október 7-e ezt bebizonyította. Az inváziót és a mészárlást a zsidógyűlölet globális robbanásszerű terjedése követte, ami csak akkor érthető meg, ha a „palesztin ügyet” – annak jelenlegi formájában – annak tekintjük, ami valójában: nem határvitának, hanem a zsidók elleni hadjáratnak.
Az 1960-as évek közepe előtt a domináns keretek az arab, a muszlim, a szíriai, a dél-szíriai és a jordániai voltak. „Palesztina” egy földrajzi megnevezés volt, amelyet a britek használtak; a mandátumterületen élő zsidók is palesztinoknak nevezték magukat. Miután a moszkvai felszabadítási sablont ráerőltették a konfliktusra, kihirdettek egy új népet, és születési anyakönyvi kivonatot állítottak ki egy kairói születésű ügynöknek.
Még a PFSZ tisztviselői is hangosan kimondták később, amit eddig csak suttogtak. Zuheir Mohsen, a PFSZ egyik vezetője, így nyilatkozott 1977-ben egy holland riporternek:
„A palesztin nép nem létezik. A palesztin állam létrehozása csupán eszköz az Izrael elleni küzdelmünk folytatásához, az arab egységünk érdekében… Csak politikai és taktikai okokból beszélünk ma a palesztin nép létezéséről.”
Ez nem izraeli érvelés. Ez a mozgalom saját eszközének leírása.
A szovjet zsenialitás soha nem abban állt, hogy embereket talált volna ki. Hanem abban, hogy kitalált egy politikai narratívát, majd azzal elárasztotta az ENSZ-t, az egyetemeket, a templomokat és a szerkesztőségeket.
Vegyünk egy háborút az ősi földjükre visszatérő zsidók és a felosztást elutasító, majd vereséget szenvedő környező arab államok között.
Állítsuk be úgy, mintha a bennszülöttek állnának szemben a nyugati gyarmatosítókkal.
A zsidókat – akiknek a leghosszabb, folyamatos civilizációs, nyelvi, vallási és régészeti kapcsolata van Júdeával, Jeruzsálemmel és Izrael földjével – állítsuk be idegen „telepeseknek”.
Izrael védekező háborúit állítsuk be „imperializmusnak”.
Alakítsuk át a repülőgép-eltérítéseket, az iskolai mészárlásokat és az öngyilkos merényleteket „ellenállássá”.
Alakítsuk át a PFSZ-t nemzeti felszabadítási mozgalommá.
Alakítsuk át Arafatot Egyiptomban született, kiképzett marxistából egy ősi, elnyomott nemzet élő relikviájává.
A művelet bevált. Évtizedekkel később elnökök, miniszterelnökök, nem kormányzati szervezetek és szerkesztőségek ismételgetik ezt a szókincset, mintha geológiai tény lenne.
Ezzel visszatérünk a Palesztin Hatósághoz.
A nyugati kormányok még mindig egy megnyugtató felosztást hirdetnek: a Hamász a terrorista szervezet; a Palesztin Hatóság a mérsékelt partner. Ez a felosztás kényelmes diplomáciai megoldás, nem pedig a politikai kultúra leírása.
A Palesztin Hatóság évek óta nemzetközi finanszírozást használ egy „gyilkolásért fizetés” rendszerre, amely a meggyilkolt zsidók számához igazodóan ad fizetést a dzsihadista terroristáknak és családtagjaiknak. Az oktatás sem titok. Az Európai Parlament többször is felhívta a figyelmet az antiszemitizmusra, a dzsihádra, a mártírságra és Izrael eltörlésére a Palesztin Hatósághoz és az UNRWA-hoz kapcsolódó anyagokban, de továbbra is finanszírozza a tankönyveket!
Einat Wilf, a Munkáspárt egykori képviselője – aki nem az izraeli jobboldalhoz tartozik – évek óta hangoztatja, hogy a Nyugat elkerüli a valódi kérdés felvetését. „A visszatérés háborúja” című könyvében ő és Adi Schwartz azzal érvelnek, hogy az egész palesztin nemzeti identitás Izrael megsemmisítésére összpontosul.
Erről szól a vita.
Macron azt szeretné, ha a világ arról vitázna, hogy a Hamász működik-e Júdeában és Szamáriában.
Működik.
Tegyük fel, hogy a Hamász holnap eltűnne.
Akkor a palesztin intézmények azt tanítanák-e a következő generációnak, hogy a zsidó nép véglegesen visszatért ősi hazájába?
Akkor elhagynák-e azt a követelést, hogy az 1948-as „menekültek” milliói költözzenek Haifába, Jaffába, Akkóba és a szuverén Izrael többi részébe?
Akkor a politika a társadalomépítés felé fordulna-e, ahelyett, hogy folytatná a háborút a zsidó létezés ellen?
Csak ezek a kérdések számítanak.
És van még egy, még kényelmetlenebb kérdés, amelyet a nyugati vezetők nem mernek érinteni:
Az általuk ma szent történelemként kezelt keretezés mekkora részét állította össze, címkézte meg és nemzetköziesítette a hidegháború idején egy olyan szovjet rezsim, amely a politikai hadviselést jobban értette, mint bármelyik mai európai kormány?
Ne higgyen egy véleménycikknek.
Olvassa el Pacepát.
Olvassa el, hol született valójában Arafat.
Olvason a szovjet kapcsolatokról a Palesztin Felszabadítási Szervezettel.
Olvassa el, mit mondtak a PFSZ-tisztviselők arabul, amikor azt hitték, hogy a Nyugat nem hallgatja őket.
Olvassa el a Palesztin Hatóság tantervét.
Olvassa el a „fizetés gyilkosságért” könyveléseket.
Október 7-ét ideológia végrehajtásának, ne pedig időjárási eseménynek tekintse.
Tehát igen, hívja fel a figyelmet Macron hamis kijelentésére a Hamászról!
Majd ne tegyen úgy, mintha ez lenne a valós történet.
A valós történet az, hogy miért jött létre a palesztin nemzeti mozgalom, kik segítettek felépíteni, és hogy az állítólag civilizált Nyugat hogyan ismételgeti még mindig azt a zsidógyűlölő narratívát, amelynek megírásában Moszkva is közreműködött.
A jó hír régebbi, mint ez a hazugság.
A zsidó nép több mint kétezer évnyi száműzetést és üldözést élt túl. Még akkor is, ha a zsidógyűlölet újra felütötte a fejét, soha nem voltunk erősebbek, és soha nem voltunk jobb helyzetben ahhoz, hogy megvédjük magunkat, az emberiség szolgálatába álljunk, és beteljesítsük Isten által ránk bízott küldetésünket, mint olyan nemzet, amely ismét szuverénként él ősi, bibliai hazájában.
Erősítsétek meg hiteteket! Jövőnk fényes.
Macron, a Hamász és a Szovjetunió által kitalált „palesztin” nép csupán lábjegyzet lesz a történelemkönyvekben. De a zsidó nép, amely visszatért szuverénként Izraelbe? Újjáépítjük a harmadik templomot, és teljesítjük azt a küldetésünket, hogy Sionból terjesszük a jóságot, az erkölcsöt és az istenfélelmet a világban, ahogyan az a küldetésünk.
Am Jiszráél Hai!!!
A szerző
