Sorozatunk első része itt olvasható.
A francia kormány májusban közzé tett jelentése feltárja, hogy a Muzulmán Testvériség (MT) hálózata mind Franciaországban, mind Európa egészében évtizedeken át ötödik hadoszlopként szivárgott be kormányzati intézményekbe, és radikalizálta a muszlim közösségeket. Valódi szándékaikat látszólag nemes célokkal, például az „iszlamofóbia” elleni harccal leplezték.
A párizsi hírszerzés szerint miután az iszlám világban a múlt század közepén komoly vereséget szenvedett, a MT Európa felé fordult. Először Nagy-Britannia, Németország és Svájc volt a célkeresztben, majd Belgium, Olaszország és Franciaország felé terjeszkedett. Az MT alapítója, Hasszán al-Bana kijelentette: „Üldözni fogjuk ezt a gonosz erőt a saját földjén, behatolunk a nyugati hátországába, és harcolunk a vereségéig, míg az egész világ a Próféta nevét nem kiáltja.”
A jelentés szerint nem csak a helyi muszlim intézmények irányítását vette át titokban az MT, ezzel sok muszlim életének minden mozzanatát irányítva, hanem Franciaország és az Európai Unió kormányprogramjaiba is beszivárgott. Ezt gyakran az „iszlamofóbiára” hivatkozva érte el, amit az MT talált ki mind a hiszékenyek támogatása megszerzése érdekében, mind valódi szándékait legitimnek számító céllal leplezve. Továbbá, hatékonyan használják a nyugaton általános áldozatkultuszt is . Nem lehet nem észrevenni, hogy a maguk javára használják ki az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni harc korábbi tapasztalatait és eszközeit, továbbá aktivistáit.
Aktivista és lobbihálózatának fontos elemei az Európai Muszlimok Tanácsa, az Iszlám Segély Világszervezet és az Imámok Európai Tanácsa.
A francia felsőoktatási minisztérium felfigyelt azoknak a jelentéseknek a sokasodására, amelyek az EU pénzeszközeinek a „köztársaság értékeivel ellenkező, a radikális iszlámmal kapcsolatos” projektekhez irányítására figyelmeztetnek.
Gyakran elszegényedett muszlim közösségeket megcélozva a Testvériség kiképzett kádereit ültetik sportegyesületek, magániskolák, munkaközvetító cégek vagy akár párkereső alkalmazások vezető pozícióiba. Ezekről a helyekről igyekeznek rászorítani ügyfeleiket a vallási előírások – a fejkendő viselése nőknek, szakáll a férfiaknak, a Ramadán betartása, a halal étkezés stb. – követésére.
Legalább 280 muszlim egyesületnekés 114 korániskolának vannak kapcsolatai a MT-gel , miközben ezen felül is több száz fundamentalista beállítottságú. 139 mecset is őket szolgálja, ahol a helyüket kereső fiatalokat indoktrinálják.
Macron elnök először nem is akarta nyilvánosságra hozni a jelentést, majd bagatellizálta. Elismerte, hogy „némely környéken” azonosították a Muzulmán Testvériség beszivárgását, de „ne gondoljuk, hogy mindenhol ott vannak, mert ez összeesküvés-elméletekhez vagy paranoiához vezethet.”
Brubo Retaillleau belügyminiszter szerint a cél az, hogy egész Franciaországot a saria jog alá vessék. A föld alatti iszlamizmus a liberális retorikát a mi szabadság alapú rendünk ellen fordítja, bizonyos politikai erők cinkosságával – jelentette ki.
Az Európai Unió pénzeli a szarajevói alapítású, majd Milánóba költözött „A Szent Korán Európai Tanácsa” nevű szervezetet, és az Erasmus oktatási programon keresztül további finanszírozást kapnak a Balkánon. Természetesen a muszlim világból is érkeznek források, különösen Törökországból.
Május 26-án az Európai parlament 50 tagja Marion Maréchal, Le Pen pártja nagy öregének vezetésével követelte, hogy Ursula von der Leyen „adjon magyarázatot a Brüsszel és a Muzulmán Testvériség közötti kapcsolatra.” Információkat követeltek arról, milyen támogatást ad az EU a MT-hez kapcsolódó csoportoknak, és hogy mennyire szivárogtak be az EU intézményeibe. Követelték a MT betiltását Európában.
Két jogász, Manon Sieraczek és Thierry Froment vizsgálata szerint a francia gyermekvédelmi intézményeket behálózta a MT. Az identitást és a valahová tartozást kereső fiatalokra hat a közösségi platformokon és a muszlim egyesületek által terjesztett áldozati narratíva. Az intézmények alulfinanszírozottak, a felügyelet elégtelen. A lányok gyakran prostitúcióra adták magukat. Michel Amas ügyvéd szerint mintegy 20000 gyerek prostituálta magát. Az intézmények gyakran magánintézményként tekintenek magukra, és nem tartják be az állami intézményekre vonatkozó szigorú világnézeti semlegességet, így a MT-hez kötődő alakoknak könnyű dolguk van. A lányokat kitiltják az uszodákból, fejkendő viselésére kötelezik őket, és nem egyszer szervezett közösségi imákat vezetnek. A gyermekvédelem nem működik együtt a titkosszolgálatokkal, és a radikalizációra utaló jeleket figyelmen kívül hagyják. A terrorakciókat egyre növekvő számban hajtják végre tinédzserek. Így történt márciusban, amikor az orléans-i Emmanuel Engelberg rabbit támadta meg egy 16 éves.
Egy márciusban közzé tett közvélemény-kutatás szerint tízből négy francia polgárháborútól tart az iszlamizmus előretörése miatt. Hatan kételkednek abban, hogy a kormány fenn tudja tartani a stabilitást. 63% az iszlámot tartja a leginkább radikális álláspontokat támogató vallásnak, 23% a judaizmust, 16% a katolicizmust. 75% kifogásolja, hogy a köztereket „vallások foglalják el”.
A francia kormány az idáig a terrorizmus finanszírozása ellen bevetett eszközöket ki akarja terjeszteni a Muzulmán Testvériségre is. Igénybe veszik az adóhivatalt is. Megfigyelik a magántulajdonú korániskolákat, hogy nem terjesztenek-e „gyűlöletet”. Macron pártja javasolta, hogy a 15 éven aluliaknak tiltsák meg a fejkendő viselését, mert a hidzsáb „aláássa a nemi egyenlőséget és a gyermekek védelmét”. Felnőtteknek idáig is tilos 2011 óta. Felelősségre vonnák azokat a szülőket, akik kiskorú gyermeküket fejkendő viselésére kényszerítik.
Marine Le Pen helyes irányba tett lépéseknek nevezte az intézkedést, de elégtelennek tartja. Helyettese, Jordan Bardella betiltaná az MT-t. A szélsőbaloldali Jean-Luc Melanchon szerint az „iszlamofóbia” átlépett egy határt. Ezt írta: „A 30-as évek »zsidó összeesküvése« után most itt a »muszlim összeesküvés«”– ezzel is mutatva, kik a cinkosai a MT-nek.