Valami nem kerek akkor, amikor Izrael bejelenti, hogy a Hamász teljes megsemmisítését és egész Gáza felszabadítását tervezi.
A háború első napja óta az izraeli politikai baloldalon azt ismételgették, hogy Netanjahu miniszterelnök a felelős a Hamász létezéséért és az október 7-i mészárlásért. Hogy ez Netanjahu biztonsági politikája miatt történt, ami nem tudta megakadályozni október 7-ét. Hogy Bibi nem semmisítette meg a Hamászt a hosszú évek alatt, míg miniszterelnök volt, pedig azt kellett volna tennie.
Ez komoly vád, és bár lehet, hogy meggyőző hangvételű, de tisztességes vizsgálat alapján nem állja meg a helyét. Figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy Izrael teljes biztonsági elitje mindezen évek alatt azt tanácsolta Netanjahunak, hogy „kezelje” a Hamászt, azon a széles körben elterjedt meggyőződésen alapulva, hogy a Hamászt sikerült „elrettenteni” és elsősorban a „gázai gazdasági stabilitásban” érdekelt. Erre péda a Netanjahunak adott tanácsuk napokkal október 7-e előtt, hogy gázaiak további tízezreit engedje Izraelbe dolgozni. Minden felelősséget kizárólag Netanjahura hárítani nem csak leegyszerűsítő, hanem félrevezető is.
De most, amikor Netanjahu végre világossá teszi, hogy be akarja fejezni a munkát, teljesen le akarja győzni a Hamászt, és egész Gáza elfoglalásával biztosítani akarja, hogy október 7-e soha többé ne forduljon elő, ugyanazok a kritikusok hirtelen azt mondják neki, hogy álljon le. Hogy a végsőkig elmenni túl veszélyes. Hogy nincs nemzeti konszenzus egy ilyen akcióhoz. Hogy most kell befejeznünk a háborút.
Legyünk őszinték: ez nem az irányvonalról szól, és soha nem arról szólt. Ez mindig is a politikáról szólt. Ha Netanjahut hibáztatják, hogy nem pusztítja el a Hamászt, majd újra támadják, mert megpróbálja elpusztítani a Hamászt, akkor nem az az igazi kérdés, hogy mit tesz. Hanem az, hogy ő és a kormánya teszi.
Ez veszélyes képmutatás, és a bizonytalan izraelieknek, azoknak, akik még mindig mérlegelik, hogy hol álljanak, fel kell ismerniük, hogy mi is ez.
Mert itt az igazság: iszlámonáci ellenségeink nem a mi szabályaink szerint játszanak.
Számukra egyszerűen az jelenti a győzelmet, ha túlélnek, hogy még egy napot harcolhassanak.
Egy újabb nap túlélése azt jelenti, hogy újra felfegyverkezhetnek. Újracsoportosulhatnak. Újabb rakétákat indíthatnak. Újabb alagutakat áshatnak. Még több emberünket elrabolhatják.
Ez történt a legutóbbi, 2014-es gázai nagy offenzíva után is. Ez vezetett október 7-hez. És ha a Hamász talpon marad, akár csak Gáza egy negyedében is, akkor újra megteszik mindezt, és ezt a szándékukat hangosan és világosan kinyilvánították.
Hogy hagyhatja bárki is figyelmen kívül a valóságot, hogy ki ellen harcolunk? Ez olyan ellenség, amely nem véletlenül, hanem szándékosan építette ki a terror infrastruktúráját otthonok, gyerekszobák, iskolák és kórházak alatt. Saját civiljeiket, anyákat és csecsemőket használnak emberi pajzsként, minden környéket csatatérré változtatva, miközben a sajátjaik mögé bújnak, hogy a halott civilek segítsenek nekik győzni az Izrael elleni imázsháborúban, egy PR-csatában. Ez nem csak kegyetlenség, hanem többszörös háborús bűn. És valahogy a politikai baloldal felháborodása mégis Netanjahu és kormánya ellen irányul, amiért ennek teljes mértékben véget akarnak vetni?
És nem csak a gázai iszlámonáci ellenségünkről van szó. Minden terrorcsoport, minden radikális rezsim és minden zsidógyűlölő a világon azt figyeli, hogy mi lesz ennek a vége.
Ha a Hamász túléli, ők győznek. És ha győznek, akkor inspirálnak. Teherántól Bejrútig, Londontól az amerikai egyetemi kampuszokig, egy olyan Hamasz, amely túlél, hogy még egy újabb napot harcoljon, öljön és elraboljon minket, ez a háború erőt ad minden ellenségünknek, közel és távol.
De ha befejezzük a munkát, ha Izrael erős marad, és teljesen felszámolja a Hamászt, és felszabadítja egész Gázát, akkor más üzenetet küldünk: a soha többé azt jelenti, hogy soha többé. Nem csak szavak. Tettek. Egyértelműség. Erő.
Ezért nem érhet véget félúton ez a háború. Ezért az egyetlen út a minden izraeli valódi biztonságához, legyen az baloldali, jobboldali, szekuláris, vallásos, zsidó vagy arab, a teljes győzelem Gázában, amely azzal jár, hogy Izrael visszatér szuverénként egész Gáza fölött, újra zsidóvá teszi Gázát és végrehajtja Trump gázai kivándorlási politikáját, hogy Gázában ne legyen többé egy olyan ellenséges lakosság, amely az anyatejjel arra neveli gyermekeit, hogy zsidók megöléséről álmodjanak.
Mindannyian meg akarjuk védeni katonáinkat és élve hazahozni túszainkat. De a visszavonulásban nincs biztonság. Nincs béke a határozatlanságban. És nincs elrettentés a befejezetlen ügyekben.
Ez a háború nem egy politikusról szól. Hanem a jövőnkről.
Arról szól, hogy az izraeli gyerekek felnőhetnek-e szirénák, bombabunkerek és emberrablás veszélye nélkül. Arról szól, hogy Izrael meg tudja-e védeni magát bocsánatkérés nélkül. Arról szól, hogy egységben állunk-e azokkal szemben, akik el akarnak pusztítani minket, vagy pedig a harc közepén szétszakadunk.
A népszavazásra vagy a kormány megbuktatására való felhívások, amíg ez a háború még nem ért véget, nem csak rosszkor történnek, hanem meggondolatlanok is.
Ez igazságos háború. És mint minden igazságos háborúnak, ennek is győzelemmel kell végződnie, nem pedig kétértelműséggel.
Eljön a politikai viták ideje. De csak azután, hogy győztünk, és biztosítjuk, hogy a továbbiakban védve legyünk.
Addig is tartozunk katonáinknak, túszainknak és a jövőnknek azzal, hogy befejezzük a küldetést.
Teljes győzelem Gázában. Ennél kevesebb nem véd meg minket. Ennél kevesebb nem riasztja el ellenségeinket. Ennél kevesebbel nem hajtunk fejet azok előtt, akiket már elvesztettünk.
Am Jiszráél Hai!!!
A szerző
