Minek kellene történnie ahhoz, hogy a zsidók valóban félteni kezdjék az életüket és a jövőjüket?
Uri Pilichowski rabbi írásának fordítása
A közelmúltban Washingtonban és a coloradói Boulderben elkövetett antiszemita támadások lesújtották a zsidó világot. Amerikát a zsidók számára a legbiztonságosabb diaszpóraországnak nevezték a zsidó száműzetés történetében. Egyesek azon tűnődnek, hogy vajon nem kellene-e most átértékelni ezt a nézetet a jövőben.
Amint arról nemrégiben a Knesszet bevándorlási, beilleszkedési és diaszpóraügyekkel foglalkozó bizottsága beszámolt, az antiszemita incidensek számának növekedése Amerikában 2024-ben is folytatódott, és a számok ismét megdöntötték az incidensek éves rekordját, amióta 46 évvel ezelőtt megkezdték erről a statisztika feljegyzését. Az észbontó számok: 2024-ben összesen 9354 antiszemita támadás, zaklatás vagy vandalizmus történt – ez 5%-os növekedés 2023-hoz képest, 344%-os növekedés az elmúlt öt évben, és 893%-os növekedés az elmúlt évtizedben.
Az a kézenfekvő kérdés, hogy minek kellene történnie ahhoz, hogy a zsidók valóban félteni kezdjék az életüket és a jövőjüket? Sok zsidó azt kérdezi, hogy a világszerte növekvő antiszemitizmus a holokauszt előtti Európához hasonlítható-e? Hogy 2025-ben megismétlődik-e 1937, az az év, amelyet sokan a legutolsónak tartanak, amikor az európai zsidóknak még lehetőségük volt elmenekülni a növekvő antiszemitizmus elől? Az egyik fő különbség a holokauszt előtti Európa és a ma tapasztalható növekvő antiszemitizmus között az, hogy az európai antiszemitizmus államilag támogatott volt, míg a mai kormányok aktívan küzdenek az antiszemitizmus ellen.
Az Egyesült Államokban például négy hónappal a 2023. október 7-i Szimchát Tóra-i mészárlás előtt a Biden-kormány felismerte az antiszemitizmus drámai növekedését, és kiadta az antiszemitizmus elleni küzdelemre vonatkozó amerikai nemzeti stratégiát. Tíz nappal hivatalba lépése után pedig Trump elnök lépéseket tett az összes szövetségi erőforrás bevetésére az amerikai egyetemeken és utcákon robbanásszerűen terjedő antiszemitizmus elleni küzdelem érdekében, utasított minden szövetségi végrehajtó minisztérium és ügynökség vezetőjét, hogy számoljon be a Fehér Háznak az antiszemitizmus elleni küzdelemre rendelkezésre álló valamennyi büntető- és polgári jogi hatóságról és intézkedésről, és utasította az igazságügyminisztériumot, hogy többek között vessen véget a Hamász-párti vandalizmunak és megfélemlítésnek, és vizsgálja ki és büntesse az egyetemeken tapasztalható zsidóellenes rasszizmust.
De még ha a kormányzat jelentős lépéseket is tett és rendszabályokat vezetett be a növekvő antiszemitizmus és a zsidók elleni erőszak elleni küzdelem érdekében, a világ zsidósága kezdett attól tartani, hogy ez az antiszemitizmus nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is különbözik a korábban tapasztalt kortárs antiszemitizmustól. A zsidók érezték, hogy helyzetük megváltozott. Felismerték, hogy az antiszemita támadások folyamatosan nem csak lépésről lépésre, hanem exponenciálisan változnak, és fennáll a veszélye annak, hogy a jövőben még komolyabb növekedés következik be.
„Közvetlen összefüggés van Izrael démonizálása, az antiszemita gyűlöletbeszéd eltűrése a közéletben és az erőszakos cselekedetek között” – írta nemrég William Daroff, a Nagy Amerikai Zsidó Szervezetek Elnökeinek Konferenciája vezérigazgatója az X-en. „Az október 7-i borzalmak óta tartó hónapok óta tartó könyörtelen antiszemita uszítás – amelyet nemzetközi szervezetek és politikai vezetők világszerte felerősítettek – halálos következményeinek vagyunk most tanúi. Ez nem politikai vita, ez a gyűlölet általánossá válása, és ennek következményei vérben mérhetők„.”
A globális zsidóság növekvő félelmei egyre inkább kezdtek párhuzamosan futni azzal a kérdéssel, hogy vajon „1937-et írunk-e újra”. A zsidó emberek számára elengedhetetlenül fontos annak felismerése, hogy a zsidó történelemben ritkán fordul elő kétszer pontosan ugyanaz az üldöztetés. Ironikus módon a fokozatos rabszolgaságot bevezető Fáraó, a sorshúzást rendező Hámán és a földet eltörlő és átnevező rómaiak óta a zsidók ellenségei folyamatosan újításokkal állnak elő a zsidó nép elleni támadásaikban.
A mai zsidó közösség jelenkori eseményként él együtt a holokauszttal, nem mint a régmúlt történelmi eseményével. A nem zsidók számára kihívás lehet megérteni, hogy a mai zsidók, akik Amerika és Izrael biztonságába születtek, úgy élnek a holokauszttal, mintha az csak nemrég történt volna, és bármikor újra megtörténhet. A mai zsidók olyan közösségekben nőttek fel, amelyek a középpontba állították a holokausztot és „Soha többé” leckéjét. Azok a zsidók, akik tanúi az antiszemitizmus erősödésének, találkoztak túlélőkkel, és hallották történeteiket arról, hogy lekésték az Európából induló utolsó hajókat, és a táborokban rekedtek a menekülési lehetősége nélkül. A mai zsidókba bevésődtek ezek a rémálmok, és minden nap együtt élnek velük.
De a zsidók sokáig tévedtek, amikor a történelem visszapillantó tükrébe néztek, a múltbeli üldöztetéseket fürkészve, hogy aztán hamis megkönnyebbüléssel lélegezzenek fel, amikor a minták nem egyeznek. Ez a rövidlátó éberség önelégültséget szül, és vakká teszi a zsidó népet a növekvő veszély új arcára. Az üldöztetés következő hulláma nem fogja utánozni a német holokausztot – soha nem utánozza. Ha a zsidók megrögzötten a tegnap figyelmeztető jeleit keresik, akkor nem veszik észre a gyűlölet viharát, amely egyenesen feléjük robog.
Mik legyenek tehát a mai nap figyelmeztető jelei, ha a gyűlölet olyan nagy mennyiségben és minőségben tör fel, ami indokolja a valódi félelmet? A mai figyelmeztető jelek kettősek. Az első akkor villan fel, amikor maga a kérdés, hogy mikor indokolt a félelem, egyre nagyobb gyakorisággal vetődik fel. A második figyelmeztető jel akkor villan fel, amikor a kérdést, hogy kell-e félni, már nem elvontan, hanem gyakorlatiasan teszik fel. Ha fel kell tenni a kérdést, hogy kell-e félni, akkor ez minden figyelmeztetés, amire a zsidó népnek szüksége van ahhoz, hogy felismerje, hogy már indokoltan fél.
A zsidó történelem sajnos megtanította a zsidókat arra, hogy mindig tisztában legyenek a helyzetükkel. Ez nem azt jelenti, hogy a zsidónak mindig félnie kell és készenlétben kell állnia a következő holokausztra. Az egészséges mértékű óvatosság a tényleges veszély reális felmérésével vegyítve mindig is egészséges életszemléletet jelentett. A zsidó közösségek világszerte ezt a megközelítést követik, javítanak a biztonságon, miközben továbbra is közösségként gyűlnek össze imádkozni, programokat szervezni és növekedni. Mint mindig, most is azért imádkozunk, hogy minden zsidó mindig biztonságban legyen!