Az amerikai elnök lépése az iráni atomfegyverprogram besavanyításával kapcsolatban egyfajta Rorschach-teszt.
Ebbe a geopolitikai tintapacába mindenki gyors és spontán módon beleolvassa a saját világnézetét, előítéleteit, dédelgetett gyűlölködéseit.
A vallomások két nagy kérdésre válaszolnak:
1. Mi az a világ, amiben élünk?
2. Hogyan kell cselekednünk ebben a világban?
A válaszokból kialakuló mintázat enyhén szólva kétségbeejtő.
Megpróbálom röviden összefoglalni:
1. A nagybetűvel írt világ sz@r.
2. A mi kis világunk is sz@r, és semmivel sem különb, mint az emberevők és a fejvadászok világa. Sőt, azok legalább az őszinte és objektív sz@rban élnek.
3. Mivel minden sz@r, a legrosszabb dolog, amit tehetünk, az hullámokat generálni a sz@r világtengerében.”
Az erő alkalmazásának a tagadása nem a filozófia vagy a hit szintjén fogant, mint a „ne állj ellen a gonosznak” diktuma, hanem csupán a riadalomban, hogy a legújabb sz@rhullám az alsó ajkunkig ér.
A legordasabb gyári hülyéken és néhány docensen kívül igen kevesen gondolják azt, hogy a világ szebb, jobb, biztonságosabb hely lesz, ha a csador-csiszár, meleg-akasztó teokrácia atomfegyverre tesz szert.
Pedig ez lesz majd a valódi sz@rhullám.
Über-szökőár a cunamik Richter-skáláján.
De ez még messze van.
Viszont ez a kisebb sz@rhullám, amit Trump kavar itt és most, az bizony kényelmetlen.
A „mindensz@r”-hívők pedig igazából csak egyetlen istent szolgálnak.
A rövid távú kényelmüket.
És itt persze elsősorban nem fizikai kényelemről van szó, hanem a kognitív disszonanciák elkerüléséről.
Arról, hogy egy gyorsan változó világrendben nem vagyunk hajlandók napi szinten újragondolni a tegnap axiómáit, és ezért az előítéleteink, a gyűlölködéseink korhadt faágába kapaszkodunk, hogy az ügyeletes sz@rhullám nehogy elsodorjon minket.
A szerző
