10 ok, ami miatt a „palesztin állam” kikiáltása a nemzetközi jogba ütközne

A JNS.org honlapon megjelent írásban Dr. Michael Calvo nemzetközi jogász és a „The Middle East and World War III: Why No Peace?” (A Közel-Kelet és a III. világháború: miért nincs béke?) című könyv szerzője és Karin Calvo-Goller, a nemzetközi jog korábbi oktatója és két, a Nemzetközi Büntetőbíróságról szóló könyv szerzője elemezték a nemzetközi jog előírásait a kérdésben.

Franciaország és Szaúd-Arábia kezdeményezésére konferenciát rendeztek a palesztin államiságról, többek között Nagy-Britannia, Kanada, Norvégia, Katar, Spanyolország és Törökország részvételével, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a későbbiekben elismerjenek egy „palesztin államot”..

1. Az 1933-as, az államok jogairól és kötelességeiről szóló montevideói egyezményben meghatározott feltételeknek nem felel meg „Palesztina”: nincs meghatározott területe, nincs hatékony kormánya, és nem gyakorol önálló ellenőrzést a területük felett. Ráadásul az Izrael és a PFSZ között 1995-ben kötött Átmeneti Megállapodás XVII. cikkelye )1-8 szakasz) korlátozza a palesztinok joghatóságát, hatáskörét és felelősségét.
2. Az Izraellel 1995-ben kötött átmeneti békemegállapodás szerint a PFSZ vállalta, hogy nem tart fenn diplomáciai kapcsolatokat más országokkal. Franciaország és szövetségesei fel akarják rúgni ezt a megállapodást.
3. Mivel a PFSZ terrorszervezet, államalkotó tényezőként való elismerése a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó nemzetközi kötelezettséget is megsértené.
4. Az 1995-ös Átmeneti Megállapodás XXXI. cikkének (6) pontja kimondja: „E megállapodás semmilyen rendelkezése nem érintheti és nem előlegezheti meg a végleges státuszról szóló tárgyalások kimenetelét, amelyeket az Elvi Nyilatkozat alapján kell lefolytatni. Egyik fél sem tekinthető úgy, hogy e megállapodás megkötésével lemondott volna meglévő jogairól, követeléseiről vagy álláspontjáról.” Izrael soha nem mondott le jogairól Gáza, Júdea és Szamária felett.
5. Az Átmeneti Megállapodás előírja, hogy a Palesztin Hatóság által igazgatott területek végső státuszát a feleknek egymás között kell megtárgyalniuk. Harmadik országok – mint Franciaország vagy Nagy-Britannia – nem rendelkeznek joggal vagy felhatalmazással arra, hogy Izrael helyett tárgyaljanak.
6. Franciaország és szövetségesei el akarják venni a területe egy részét, elismerni egy másik államot ezen a területen, és szankciókat alkalmazni, ha Izrael nem engedelmeskedik.
7. Franciaország és Nagy-Britannia jogilag nem ismerhet el egy „palesztin” arab–muszlim államot a zsidó nemzeti otthon területén, amelyet a Brit Mandátum határozott meg. Franciaország és Nagy-Britannia a Nemzetek Szövetsége további 48 tagállamával együtt megszavazta a Brit Mandátumot. 
8. Bármilyen „palesztin” állam elismerése a zsidó nemzeti otthon területén – még ha pontosan nem is írják körül – sérti az ENSZ Alapokmányának 80. cikkét, amely megtiltja az ENSZ-nek és tagállamainak, hogy aláássák az általa létrehozott mandátumok rendelkezéseit.
9. A zsidó nemzeti otthonnak kijelölt területhez fűződő jogok továbbra is a zsidó népet illetik, és e terület egészének vagy egy részének lemetszése és átadása terroristáknak vagy bárki másnak megsértené a világ összes zsidójának jogát.
10. szeptember 13-án, húsz évnyi tárgyalás után Franciaország és Nagy-Britannia is megszavazta az őslakos népek jogairól szóló ENSZ-nyilatkozatot. A zsidó nép az őslakos népe Gázának, Júdeának és Szamáriának. Így joga van ehhez a földhöz.