„A halál nem program” címmel Buday-Goldberger Leó (1878-1945) gyáriparos, felsőházi tag életéről, tevékenységéről írt könyvet Guba Ildikó kultúrtörténész. Számos korábban publikálatlan levéltári irat, fotó révén kaphatunk bepillantást a két világháború közötti egyik legvagyonosabb gyáriparos család életébe és a Goldberger Sám. F. és Fiai Rt. történetébe.
A Goldberger család már a 18-19. században meghatározó volt Óbudán, 1873-tól Budapesten. Mit tudunk róluk, a családi legendákon túl?
Goldberger Leó előszeretettel emlegette itáliai aranyműves őseit, páduai (Padova) gyökereit. A történeti kutatások ugyanakkor valószínűbbnek tartják a család morvaországi eredetét.
Hogyan látja, hogy mennyire volt egyértelmű, hogy Goldbergerek között Leó legyen a családi cég „örököse”, vezetője, meghatározó alakja?
Közel sem volt egyértelmű. Sőt, nem Leó volt a kijelölt üzleti örökös. Az apa, Goldberger Berthold a nagyobbik fiút, a textilmérnök Antalt tekintette annak. Leót jogásznak taníttatták. Azonban Antal nagyon fiatalon meghalt, és emiatt kényszerült az idős Goldberger kisebbik fiát a céghez maga mellé beemelni.
Újító és terjeszkedő a Goldberger-gyár az ő idejében. Magyarországon kívül Franciaországtól Afrikán át Ausztráliáig számos kirendeltséget létesített. A „Parisette” (rézoxid műselyem) ruhái világszerte ismertek voltak, de a filmnyomás és a szintetikus indigó használata is igen haladó újítások voltak a korszakban. Mi volt a sikere titka?
Volt egy gyakran hangoztatott mondata, afféle ars poeticája. Így szólt: a halál nem program. Személyiségének alapeleme tükröződik e kijelentésben, az, hogy magán- és üzletemberként sohasem törődött bele a sikertelenségbe. A megtorpanások, a veszettnek látszó ügyek csak erősebb tettvágyat támasztottak benne, újabb és újabb ötletek megvalósítására késztették. Ennek a „mindig csak előre” attitűdnek láthatjuk számtalan megnyilvánulását, legyen az technológiai innováció, tőzsdei bravúr, vagy éppen élete utolsó évének túlélési stratégiája.
Ön milyen levéltári forrásokat használt a könyvéhez? Kérem, hogy részletesen számoljon be a tapasztalatairól: a levéltári iratok mennyire voltak használhatóak a karrier- és élettörténet szempontjából? Milyen új ismeretek változtattak az előzetes hipotézisein?
Meg kell valljam, előzetes hipotézissel, sőt e témában mélyreható ismeretekkel sem rendelkeztem, amikor Haraszti György professzor úr felhívta a figyelmemet arra a sok iratfolyóméternyi anyagra, ami a Goldberger cég felszámolásakor került a levéltárba. Ezekből mintegy négy iratfolyómétert tett ki Goldberger Leó üzleti és magánlevelezése. Az iratok témakörök szerint csoportosítva voltak, ami igen nagy segítséget jelentett a jegyzetelésnél. Mégis, ez a tetemes mennyiség és a nagyrészt kézírásos levelek böngészése eléggé elbizonytalanított a kutatás eredményességét illetően. Azonban ahogy haladtam az iratok olvasásában, azon kaptam magam, hogy foglyul ejt Goldberger Leó sokszínű karaktere és az a világ, amiben ő mozgott. A kutatás nagyrészt az Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Óbudán található kutatótermében folyt. A Gazdasági Levéltári Osztály őrizetében lévő gazdaság- és cégtörténet iratokat vizsgáltam. Ugyanakkor egy-egy adott téma tanulmányozása – mint például Goldberger Leó politikai, szabadkőműves tevékenysége, zsidó intézményekben betöltött szerepe, társasági élete – más levéltári részlegekbe és közgyűjteményekbe is elvitt. Kifejezett örömet jelentett a fényképanyag összegyűjtése: a Magyar Nemzeti Múzeumtól a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményén át az akkori Örökségvédelmi Hivatal fotótárait bújtam megszállottan.
Mecénás, felsőházi tag, vám- és iparpolitikai szakértő is volt. Miért nevezik hazafinak Buday-Goldberger Leót?
Amikor Goldberger Leó lánya, Friderika az 1990-es évek végén Budapestre látogatott, újságírók arra kérték, jellemezze édesapját. Friderika a hiúságot, a hazaszeretetet és a gyár imádatát tartotta apja minden egyes cselekedete mozgatórugójának, amelyek egymással összefonódva, egymást erősítve hatottak egész életére. Mecenatúrája jóval meghaladta hitsorsosai segítését. Csak néhány jellemző példa: adományainak köszönhetően épültek munkáslakások Albertfalván, értékes műtárgyakkal gazdagodott a Nemzeti Múzeum, létrejött a Műegyetem textilkémiai tanszéke. Identitásában zsidósága és magyarsága tökéletes összhangban állt. Azt vallotta, nem az számít, magyar emberként ki milyen hitet ápol, hanem az, hogy saját boldogulása mellett mit tesz a hazájáért, a közjóért. Magyar neológ zsidóként éppúgy elutasította a kommunizmust, ahogy a cionizmust, mindkettőt a magyarságot megtagadó „idegenszívű” ideológiának tartotta. 1944-ben a már fogoly Goldberger Leónak a Gestapo alkut ajánlott: elengedik százezer dollár váltságdíj ellenében. Goldbergerné, Popper Ida közlése szerint lehetetlen volt a feltétel teljesítése, a családnak sem hazai, sem külföldi bankban nem volt ennyi mozgósítható valutája, mert „beteges magyarságú” férje a nyereséget rendre visszaforgatta a textilkémiai oktatásba és a textilgyártás fejlesztésébe.
Mi lehet a magyarázat arra, hogy Buday-Goldberger Óbuda helyett az 1930-as évek elejétől Szentendrére költözött?
Nem lakott egész évben Szentendrén, csupán tavasztól őszig élt az akkori Horthy Miklós utcai villában a család. Az év többi részét Budapesten a Nagy János (ma Benczúr) utcai bérelt lakásukban, később a Vörösmarty téri palotájuk harmadik emeleti lakásában töltötték. A szentendrei villát egyébként Goldberger apósa, Popper István építtette, majd adta el Ábrányi Emil költőnek. Tőle vásárolta vissza Goldberger Leó. Akkoriban született Friderika, és a falusias környezet, a jó levegő ideálisnak mutatkozott a kisgyermek fejlődéséhez. A Budapesthez való közelség is döntő érv volt, hiszen Goldberger naponta bekocsizhatott Óbudára imádott gyárához.
Buday-Goldbergerre nem volt jellemző a luxus szeretete. Nem csupán a gyárában követelte meg a racionalitást, hanem a saját vagyona kapcsán is. Mesélne erről?
Középső gyermeke, Goldberger Miklós esetét említeném. Mondhatni, ő volt a család fekete báránya, aki váltóügyek, hazárdjátékok, közlekedési bírságok, nőügyek miatti tartozásaival nem egyszer hozta kínos helyzetbe Goldberger Leót. Fiának további féktelen költekezését, adóssághalmozását végül azzal állította meg, hogy gyengeelméjűség okán gondnokság alá helyeztette, és attól fogva csupán havi apanázst biztosított számára.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetében van Buday-Goldberger levelezése, benne magánlevelezése is. Ebből kiderül többek között, hogy számára a saját cége, a családi üzlet fontosabb volt, mint a politikai biztonság. Ifjabb Horthy Miklóssal is konfliktusba keveredett. Mi rajzolódik ki személye kapcsán a levéltári iratok tükrében?
Ahogy említettem, rendkívül színes egyéniség volt. Tudott kemény, sőt kíméletlen is lenni, főleg, ha a gyár érdekeit kellett képviselni. Ugyanakkor nem volt nehéz felfedeznem mélyen humanista beállítottságát. Meglepett széleskörű műveltsége, tiszteletet ébresztett rendíthetetlen eltökéltsége, elképesztő munkabírása. Leveleit böngészve jókat mosolyogtam sajátos, „duplafenekű” humorán. Meggyőző erővel bírt érvelni, üzlettársai, alkalmazottai egyaránt a hatása alá kerültek. Dicséreteiben mindig ott bujkált egy kis feddés, kritikáiban a jobbító szándék. Joggal volt büszke az óriási teljesítményre, amivel gyárát Európa legelső textilgyárai közé emelte. Becsvágya hajtotta szüntelen előre, sikerei nyitották meg az utat az úri szalonokba való belépéshez, a politikai elithez. Gyakori külföldi tartózkodása idején hazaírt leveleiből egy, a gyermekeiért aggódó, feleségéhez mély tisztelettel és meghittséggel tartozó, családszerető embert ismertem meg.
A zsidótörvények életbelépése után a nyílt antiszemitizmus egyik legfőbb célpontjai a zsidó származású gyáriparosok lettek, így Buday-Goldberger is. Hogyan viselte ezt a már hatvanas éveiben járó üzletember?
Az első, 1938-as zsidóellenes törvény tervezetét a parlament bizottságai is megtárgyalták. Goldberger Leó az együttes bizottsági ülésen elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a törvény szellemisége az asszimiláció legfőbb hozadékát vonja kétségbe, amikor önmagának is ellentmondva, éppen a magyarságba leginkább beolvadt, az országnak legnagyobb szolgálatokat tevő értelmiségi réteget bünteti. Szavai vallomás egy személyében és hitében mélyen megbántott embertől. Egy vallási alapon minősítő törvény elfogadásával Goldberger legszentebb ideái, a hazafiság és a munka megbecsülése válnak értéktelenné. Közismert a tény, hogy a törvényt a felsőház zsidó képviselői (köztük Goldberger) végül megszavazták. Indoklásuk szerint döntésükkel „kifogják a szelet a vitorlából”, vagyis elejét vehetik a zsidóságot még keményebben diszkrimináló törvénykezésnek.
Az olvashatjuk a könyvében, hogy a mauthauseni koncentrációs táborban nem mindenkivel találta meg hangot Buday-Goldberger, a 65354. sz. fogoly. Nem mindenki nyilatkozott róla pozitívan. Kik és miért nem kedvelték őt? A források mit mondanak?
A fogolytársak többsége a deportálás előtti időkből rendelkezett valamilyen mélységű Goldberger-ismerettel, és a maguk szubjektív szűrőin át ábrázolták őt egyértelműen ellenszenves, máskor inkább elismerésre méltó figurának. Visszaemlékezéseikben a szerencsétlenségek között is hatalmaskodó, a környezetét manipuláló, alkalmazkodásképtelen embernek írják le. Tény, hogy Goldberger Leót is megtörte a kilátástalanság, a rázúduló csapások sorozata. Az idő haladtával egyre reményvesztettebb lett szabadulását illetően, élni akarása azonban ekkor sem hagyta el. Régi tekintélyét latba vetve megtett mindent: ha kellett, vesztegetett, ha kellett parancsolt, hatalmas juttatásokat ígért bármilyen segítség fejében. Napi megaláztatásoknak kitéve próbálta hol dühödten, hol elkeseredve megőrizni régi énje maradékát. Ahogy az egyik túlélő, Domokos József Innen és túl az Óperencián c. könyvében írja, nyomorúságukban mindannyian egyenlők voltak, de Goldberger viselkedésének fő motivációja a sikertelenséget, a kudarcot el nem tűrő személyiségéből fakadt. Mauthausen poklában élete legnagyobb kihívásával nézett szembe, és olyan túlélési stratégiákat vetett be, amikben ő volt a legjobb.
Haraszti György professzor az előszóban azt írta, hogy neki „csak 93 000 négyzetkilométer hallhatatlanság jutott”. A könyve remek példa, hogy miként is kell egy gyáriparos életét megírni, bemutatni, és ezzel emléket is állítani. Mit lehet még tudni Buday-Goldberger emlékezetéről?
Elsőként az óbudai gyár műemlék épületeiben található Goldberger Textilipari Gyűjteményt kell megemlítenem. Látványos, gazdag kiállítás mutatja be a Goldberger család munkásságát Goldberger Ferenc kékfestő műhelyétől kezdve Goldberger Leó korszakáig, amikorra világcéggé fejlődött az egykori manufaktúra. Érdemes tárlatvezetésre jelentkezni, igazán sok érdekes és tanulságos történet hallgatható ezeken az alkalmakon. Néhány éve felkerült Buday-Goldberger Leó emléktáblája egykori lakóháza, a Vörösmarty tér 4. sz. ház falára. Jómagam időnként városi sétákat vezetek, ahol a Vörösmarty téri palota mellett bemutatom a cég Arany János utcai hajdanvolt kereskedőházát is. Nagyszerű, hogy Goldberger Leó emlékezete tovább él, hiszen máig ható példát mutatott innovációból, emberségből, nagypolgári mecenatúrából.
Miért pont Buday-Goldberger? Volt valami személyes oka, indítatása, hogy az ő életét kutatta, vagy csupán kutatói érdeklődés mozgatta?
Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem kultúratörténet mesterszakán tanultam, tehát adott volt, hogy diplomamunkám valamilyen zsidó témát ölel fel. Máig hálás vagyok konzulensemnek, Haraszti professzornak, hogy „kinézte belőlem”, képes leszek megbirkózni a teljességében még feldolgozatlan levéltári anyaggal. Hogy ebből aztán könyv is született, azt az Óbudai Múzeum mellém állásának és az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat alapítványi támogatásának köszönhetem.
A szerző
