Ez a Holokauszt és minden más népirtás nagy kérdése. Hogyan lehetséges, hogy hétköznapi emberek ennyire képtelenné válnak az együttérzésre? Hogyan lehet, hogy még örülnek is mások szenvedésének, és hasznot húznak belőle?
Hosszú folyamat vezet idáig. A lényege a dehumanizálás. Megmagyarázzák az embereknek, hogy van egy csoport, amelynek a tagjai nem ugyanolyan emberek, mint ők. Mások a szokásaik, más a kultúrájuk, más a vallásuk, más a viseletük, és veszélyesek a társadalomra. Titokban alá akarják ásni a társadalmat, hatalomra törnek, túl nagy a befolyásuk, Erkölcstelenek, megrontják a lányokat, gyerekeknek a vérét veszik, övék a bankok, elveszik a jó állásokat.
Kik magyarázzák ezt? Tekintélyszemélyek, akikre hallgatni szoktak: politikusok, újságírók, tanárok, lelkészek. Ők mondják meg, hogy ami eddig elképzelhetetlen volt, az hogyan lesz az új normális. Szabad lesz a kipécézett kisebbséghez tartozókat bántani, megfosztani őket tulajdonuktól, szabadságuktól, életüktől, mert ez a társadalom érdeke. Mindenkinek jobb lesz ezután.
A társadalmakon és az embereken nagyon vékony a civilizációs máz; könnyen lepattogzik. Ha szabad rabolni, gyilkolni, lesznek rá vállalkozók.
Miért írom ezt éppen most? Mert 2023. október 7-e harmadik évfordulóján három közéleti tényező is fontosnak tartotta megismételni a Hamász és a vele szövetséges szélsőbaloldal vádjait, ami az Izrael általi népirtásról szóló vérvádat állítja a középpontba, felmentve a terroritákat. Magyarországon újra szabad az anticionizmus zászlaja alatt a zsidók államát elnyomó, gyarmatosító, gyilkos szervezetnek beállítani, az ott élő zsidókat meg rasszista vérszomjas vadállatoknak. Ezzel bűntárssá tesznek minden magyar zsidót is, aki nem ítéli el Izraelt és nem lengeti a palesztin zászlót.
Lássuk az írásokat:
Márki-Zay Péter, az egyesült (akkori) ellenzéki összefogás volt miniszterelnök-jelöltje:
először leírja, hogy mekkora barátja Izraelnek és a zsidóságnak, és mekkora ellenfele az antiszemitizmusnak, majd leszögezi, hogy „Netanyahu és Izrael cselekedeteinek kritikája nem antiszemitizmus”.
Csakhogy ez így nem igaz. Van olyan „kritika”, amely hazugságokat terjeszt, a Hamász propagandáját ismételgeti. Az bizony antiszemitizmus. Akkor is, ha éppen egy zsidó „emberi jogi aktivistára” hivatkozik, aki a „terrorszervezetnek minősített Palestine Action nevű csoport támogatójaként tüntet a palesztinok jogaiért, az izraeli népírtás ellen.”
Márki-Zay két kérdést nem tesz fel: miért is minősítették terrortervezetnek a Palestine Actiont (terrorcselekményeket követett el Nagy-Britanniában), és miért is ír izraeli népirtásról, mint megkérdőjelezhetetlen tényről.
Nem akarom az összes – rég megcáfolt – állítását megismételni, csak a leglényegesebbeket. Izrael bűnei szerinte:
„külföldi fenyegetések elleni megelőző támadások (palesztin vagy iráni vezetők likvidálása, idegen országok katonai vagy nukleáris létesítményeinek bombázása), a Hamasz által pajzsként használt iskolák, kórházak elfogadható célpontként való lerombolása, a Gáza elleni blokád humanitárius katasztrófát eredményező alkalmazása”.
Ezek nem megelőző támadások voltak, Irán és a Hamász támadott előbb. Ezek a visszacsapások voltak. Elismeri, hogy a Hamász iskolákat és kórházakat használ katonai célra, amitől a nemzetközi hadijog értelmében legitim célpontokká válnak. Mégis elvárná Izraeltől, hogy ne támadja ezeket a saját állampolgárai védelmében. A gázai „humanitárius katasztrófát” ezerszer megcáfolták már, nem volt éhinség, ma is Izraelből kapnak élelmet, vizet, üzemanyagot és gyógyszert. A lakosság szenvedése pedig egyes-egyedül a Hamász támadásának a következménye.
Majd a „legszebb” rész:
„Netanyahunak nemcsak korrupcióért, nemcsak a palesztinok elleni bűnökért, de zsidók haláláért is felelnie kell
Itt szeretném megjegyezni azt is, hogy személy szerint Netanyahu-t érzem az október 7-i támadás és az 1200 lemészárolt áldozat (nemcsak az azóta megölt 74.000 palesztin halálának) legfőbb felelősének. Számomra nem hihető, hogy a Moszad nem tudott előre a támadásról, ahogy az sem, hogy egy 80 éve várt támadásra nem voltak felkészülve (semmi meglepetés nem lehetett abban, hogy bulldózerrel mentek a kerítésnek vagy átmásznak/sárkányrepülővel átrepültek rajta), még minimális katonai erő sem volt a környéken, akik pedig mégis, azoktól fegyvereket szerezhettek a terroristák… Inkább hiszem azt, hogy a kormány feláldozott 1200 ártatlan civilt, gyermeket és családokat, hogy aztán ürügye legyen egy minden humánus megfontolást félresöprő támadásban leradírozni a Gázai-övezetet. Ez a gyanú Izraelben is napirenden van, a valóság bizonyítása az ő feladatuk – Izraelben ugyanis sajtószabadság, demokrácia és jogállam van (ami ellenfeleiről általában nem mondható el).”
A Netanjahu elleni, korrupció címén indított perek sok éve húzódnak, minden bizonyíték és eredmény nélkül. Mivel nem is az a céljuk, hogy befejeződjenek, hanem hogy nyomás alatt tartsák a miniszterelnököt. Már a bíró kérte az egyik ügyben az ügyészt, hogy ejtse a vádakat, mert nincsenek bizonyítékok, de az ügyész nem volt erre hajlandó. Márki-Zay mégis tényként beszél korrupcióról. A többi meg teljesen alaptalan vérvád: gátlástalannak, vérszomjasnak és rasszistának tartja az izraeli vezetést, amelynek semmit nem számít az emberi élet, és ezt ilyen abszurd összeesküvés-elmélet formájában adja elő. Egyetlen érve, hogy ezt hiszi, meg szerinte.
Térjünk át az Index évfordulós cikkeire. Az egyik korrekt és együttérző volt, a másik – Nefelejcs Gergő tollából – a Hamász, a Katar által pénzelt média és a szélsőbaloldal össze vádját megismétli:
„A világ leghumánusabbnak marketingelt hadserege, az IDF (Israel Defense Forces, Izraeli Védelmi Erők, az izraeli hadsereg) a Hamász elleni hadjárat során három atombombányi robbanószert dobott a területre, szabályosan leradírozva azt a térképről: az adatok szerint a gázai háborúban a legmagasabb a meggyilkolt nők és gyerekek aránya, amióta egyáltalán adatot vezet az emberiség ilyenekről, mindeközben a területre ez idáig nem engedtek be külföldi újságírókat, a palesztin tudósítókat pedig szabályosan levadászták (így ez a legtöbb újságíró halálával járó katonai konfliktus egyben).”
Ebből semmi nem igaz. A „három atombombányi” a „Palesztin Információs Központ” találmánya. (Egy brit professzor szerint „hat Hirosima”, egy emberi jogvédő szervezet szerint „két atombomba”. Ennyire komolyak ezek a vádak.) A „palesztin tudósítókról” kiderült, hogy egytől egyig a Hamász emberei voltak, a statisztikáról pedig, hogy az eddigi háborúkhoz képest kiemelkedően alacsony a civil áldozatok aránya. Természetesen az sem igaz, hogy itt halt volna meg a legtöbb újságíró, több, mint pl. a II. Világháborúban.
„Ha ehhez még hozzávesszük azt, ami a magyar sajtó ingerküszöbét eddig nemigen lépte át, ám az izraeli média hosszan tárgyalta, hogy október 7-én elrendelték a Hannibál-doktrina élesítését, mely szerint a hadsereg a túszejtést megakadályozandó akár a túsz élete árán is megállíthat egy támadást. E parancs és eljárás alapján az aznap égbe szálló Apache helikopterek rakétákkal lőtték ki a túszokkal menekülő autókat, a kibucokba kirendelt tankok pedig tüzet nyitottak az épületekre. Ha ezt nézzük, akkor menten jóval zordabb képet kaptunk a helyzetről – miközben a lefejezett csecsemők történetéről kiderült, hogy közönséges konfabuláció, a tömeges és szisztematikus nemi erőszakra vonatkozó vádak pedig erősen vitatottak.”
A terrorista támadás 6 óra 29 perckor kezdődött, az izraeli légierő pedig 10.30-kor kezdett – nagyrészt sikertelenül – akcióba. A határkerítést csak délben támadták. Ha működésbe lépett volna a Hannibál-doktrina, hogyan sikerült volna 251 túszt átvinni Gázába?
A háború ködében egyes jelentések szerint valóban kilőttek olyan épületet és járművet, amiben voltak túszok, de ez nem rendszerszintű eljárás volt, hanem felderítési hiba, információhiány következménye. A terroristák támadása nélkül ezek sem történtek volna meg.
Miután a szüleik előtt tett az egyik terrorista csecsemőket a mikrohullámú sütőbe, elég ízléstelen azon vitatkozni, hogy történt-e lefejezés is. Ennél már csak az ízléstelenebb, ha a közismerten Izrael-ellenes Wikipédia egyik cikkét tálalják annak bizonyítékaként, hogy ez nem történt meg. Mint ahogy a tömeges nemi erőszak cáfolataként sem elegendő a „Feminista Szolidaritási Hálózat Palesztináért” aktivistájának nyilatkozata.
„Mindebből az látszik, hogy bár október 7-én valóban brutális terrortámadást hajtott végre a Hamász Izrael ellen, melynek során áttört a Gázát körülvevő fal- és védelmi rendszeren, az incidenst a Netanjahu-kabinet nem megakadályozni akarta, hanem ürügyként felhasználni azt arra, hogy tágabb geopolitikai céljaikat teljesítsék. Nevezetesen Gáza elnéptelenítését, a Hezbollah lefejezését, és az Irán elleni háború megindítását, mely utóbbiba egyelőre, úgy tűnik, beletörik a bicskájuk, és az egésznek a kollektív Nyugat fogja meginni a levét. Tették mindezt úgy, hogy nem számított se a palesztinok, sem a zsidók élete.
Az azóta eltelt három év hosszú idő – bármennyire erős atrocitáspropagandát sikerült is faragni a történtekből.”
Volt itt egy „valóban brutális terrortámadás”, de nem az számít, nem arról írok hosszasan, hanem az izraeli vezetést vádolom azzal, hogy nem számított nekik sem a palesztinok, sem a zsidók élete. És ha bárki szólni-írni merészel a terrortámadásról, az „atrocitáspropaganda”.
Mekkora aljasság kell ehhez? Mi ez, ha nem a zsidók elleni erőszak normalizálása?!
A szerző
