Lapunk szellemi elődjében, a cionista Zsidó Szemlében 100 éve több érdekes cikk is megjelent, az 1926. október 15-i számból szemléztünk (a lap ekkoriban kéthetente jelent meg).

A címlapos cikk egy fordítás volt, melyet Wolfgang (Ze’év) von Weisl, a méltatlanul elfeledett osztrák revizionista cionista író, újságíró jegyzett. A cikk nyilván némi késéssel került a lapba, ros hásáná 1926-ban szeptember 10-én este jött be. A szerző az újévet Tel-Avivban töltötte, és megállapította, hogy bár nagy a munkanélküliség — szerinte 15 ezer álláskereső van, és a város 17 ezer szobájából kétezer nincsen bérbe adva —, de az ekkor 17 éves (!) város „pompás, gyönyörű”, „úgy tűnik fel, mint egy európai nagyváros, a boldogok szigete”. A cikk szerint a város már lehagyta Damaszkuszt, Bejrútot, és aki kultúrát, “térképet, könyvet, műszert” keres a Közel-Keleten, az ide jön vásárolni. “Istenem, Istenem: ezek a szép, széles betonutcák! Ezek a sétahelyek az úttest mindkét oldalán! A csinos üzletek, és főként a sok könyvkereskedés, amelyekben valóságos könyvek vannak, a sok szép asszony és leány, a gyermekek, a strand, a tenger a sok száz fiatal, egészséges meztelen ember a vízben, a homokban! El vagyok kábulva, mindez már megvan a Keleten, egy napi járásnyira Damaszkusztól, hol napokon át nem lát az ember asszonyi ábrázatot.”

A lap beszámolt továbbá arról, hogy Rómában találkozott Chaim Weizmann cionista vezető és Benito Mussolini olasz diktátor. (Ekkor még persze a náci-olasz szövetségkötés előtt járunk, Hitler hatalomátvétele még 7 év múlva következik csak be). “A barátságos beszélgetés folyamán Mussolini kijelentette, hogy a palesztinai barátjai révén már hallott egyet-mást a cionista munka haladásáról, és ismeri azt a szívélyes viszonyt, mely a cionisták és Olaszország palesztinai képviselői között fennáll. Az olasz miniszterelnök igen élének érdeklődött a palesztinai helyzet, főleg a bevándorlás (…) iránt. Teljes sikert kívánt a cionista szervezet elnökének és azt ajánlotta neki, keresse fel Olaszország funkcionáriusait, különösen azokat, akik keleti kérdésekkel foglalkoznak”.

A Zsidó Szemle végül írt a már akkor is a Síp utca 12. sz. alatt székelő Pesti Izraelita Hitközség (PIH) viselt dolgairól. A cikk szerint a PIH alkalmazottjai kvázi nyomorognak, “a pesti izr. hitközség négy év óta nem hajlandó segíteni alkalmazottainak kétségbeejtő helyzetén, pedig a hitközségi tisztviselők négy év óta nem kívánnak egyebet, mint az állami tisztviselők részére megállapított fizetést.” “A hitközség félrevezette és megtévesztette tanárait azzal az ígérettel, hogy ki fogja utalni az állami fizetést,” de “három éve óta még mindig nem adta meg a köteles és megígért fizetést”. Míg a hitközség “külső demonstrációkra” (értsd: látványberuházásokra) “mindig talál fedezetet”, közben “ezt az antidemokratikus eljárását még azzal tetézi, hogy kötelezi a tanárokat arra, hogy évenkint egy-egy millió (koronával) segélyezzék a hitközséget”. “A hitközség tehát (…) reprezentál kifelé éppenséggel nem szegényes formák között, (…) és sok más hasonló, de költséges kedvteléshez úgy teremti elő a fedezetet, hogy a havi 2-3 millió koronával dotált tanárokkal évi egymillió korona kényszersegélyt fizetett. És ezek az urak a községi választáson a demokrácia jelszavával indultak a küzdelembe!”