A Sin Bét hálójában: egy magyar ügynök kettős élete

„Somogyi”, majd „Benkő”, majd „Robin”, majd „Lagarde” még 1953-ban került kapcsolatba az akkori II/3. osztállyal, mint konspirált lakás tulajdonosa. 1956 után Izraelbe távozott, ahol 1957-ben újra felvették vele a kapcsolatot, az együttműködést hazafias alapon vállalta. A férfi – aki azonos volt az 1907-es születésű Marton Elemér tel-avivi ingatlanügynökkel – feladata elsősorban a kutató-tanulmányozó munka és a „Sin Bét” elleni munka volt. Két beszervezési és egy munkadossziéja marad fenn, melyek egy folyamatos húzd meg-ereszd el kapcsolatot tárnak fel a hírszerzéssel, s mely történet hátterében végig ott mozgott a szál: lehetséges, hogy kettős ügynökkel állnak szemben, aki az izraeli elhárítás utasításait teljesíti. Ennek ellenére Marton – különböző időszakokban és különböző fedőneveken – végig adott használható információkat a hírszerzésnek, ügynöki karrierje majdnem 20 éven át tartott.[1]

„Somogyival” 1957 szeptemberében tudtak újra személyesen kapcsolatot teremteni, amikor hazatérési kérelme ügyében bement a tel-avivi követségre. Itt elmondta, mennyire csalódott Izraelben: az ottani zsidókat a „nácikhoz, fasisztákhoz” hasonlította, és kifejtette, hogy szerinte kizsákmányoló kapitalisták, akik nem becsülik a dolgozó embereket. Ezt követően a diplomata fedésben dolgozó titkosrendőr-tiszt felfedte magát, és átadta „Somogyi” korábbi, budapesti tartójának fényképét és felkérőlevelét a hírszerző munkára. Ennek „Somogyi” megörült, de kijelentette: nagyon fél, hogy képesek-e megvédeni, ugyanis „nem tudni, hogy a zsidó szervezeteknek, melyek igen jól működnek, mivel pedig Magyarországon különösen sok zsidó él, nincs-e valaki beépítve a BM-be. [sic!] Konkrétumot nem tudott felhozni, bár felsorolt néhány polgári, kispolgári származású államvédelmi és rendőr tisztet, akik most itt élnek. Feltételezését visszautasítottam” – írta a vele találkozó titkosrendőrtiszt jelentésében, noha az igazság az, hogy ebben az aktában és más aktákban is folyamatosan aggodalmaskodtak az áruló tisztek, a lebukás veszélye miatt.[2] Új fedőneve „Benkő” lett. Ezt követően kissé kaotikus „Benkő” karrierje: úgy néz ki, kezdeti lelkesedése alábbhagyott, amikor egy kávézó nyitásába vágott bele befektető társakkal. A jelek szerint ez végül becsődölt, sőt át is vágták, ám tény, hogy míg 1959 februárjában gyakorlatilag leírták a „Benkővel” való együttműködést, az év májusára ismét jelentkezett, együttműködőnek tűnt. Ez tartótisztjeinek gyanús volt: úgy vélték, nem feltétlenül csak anyagi helyzetének instabilitása vitte rá az együttműködésre, hanem „felvetődött bennünk az is, hogy nem-e az izraeli elhárítás figyelt fel »Benkőre« és nem-e az izraeli elhárítás utasítására változtatott magatartásán, javított hozzánk való viszonyán”.[3] Ezt különösen arra alapozták, hogy információik szerint az izraeli elhárítás minden kávézó és hotel tulajdonosával felveszi a kapcsolatot, hogy ha valami gyanúsat észlelnek, azonnal jelentsék nekik: így „Benkő” is a látókörükbe kerülhetett. 1961 februárjában „Benkőre” kizárási javaslat készült, mivel szerintük nem őszinte, és nem is dolgozik rendesen.[4]

Ezt követően, 1962 második felében egy véletlen találkozó során a rezidentúra tisztjei újra felvették vele a kapcsolatot. „Benkő” a beszélgetésekben ismét nagyon lelkesnek tűnt, és többször beleszőtte mondanivalójába a „jelentés” szót. Ez a diplomata-fedésben dolgozó Iglói titkosrendőr-tisztnek gyanús volt, ezért expliciten rákérdezett, hogy Marton miért használja ezt a szót, mire az szabadkozni kezdett, majd napirendre tértek a dolog felett. A központ megdicsérte a tisztet: „»Péter« elvtárs korábbi utasításaink alapján helyesen járt el, amikor az operatív kapcsolat felvételére történő célzásokat erélyesen visszautasította. A jövőben is szigorúan tartsa magát ahhoz, hogy Benkővel csak társadalmi kapcsolatot tarthat. Ebben a formában is maximális óvatossággal kezelje Benkőt, mert nincs kizárva, hogy a Sin Bét esetleges kombinációját hajtja végre.”[5] „Benkőnél” végül „Darvas Lajos” (Pesti Gyula r. őrnagy) egyenesen rákérdezett arra, hogy kávéház-tulajdonosként kapcsolatot tart-e vele a Sin Bét. „Benkő” azt felelte, hogy bár tud róla, hogy másokkal igen, de vele nem, viszont, ha megkeresné az izraeli elhárítás, akkor azonnal jelentené.[6]

„Benkővel” a kapcsolatot gyakorlatilag úgy újították meg, hogy a központ ezt nem engedélyezte. Bár az ügynököt gyakorlatilag reaktiválták, „azonban a szubjektív megítélésen kívül semmi biztosítékunk sincs Benkő őszinteségéről és újbóli felvételét szinte semmi feldolgozó munka nem előzte meg”. Ezért „ki kell dolgozni olyan feladatokat, amelyek alkalmasak az esetleges elhárító szervekkel tartott kapcsolatának ellenőrzésére”. Erre több megoldási javaslat is született. Például „kérni kell információt néhány olyan személyről, akikről jelzéseink vannak, hogy az elhárítás informátorai. Ha ezeket »Benkő« előnyösen és számunkra megközelíthetően próbálja beállítani, úgy ez számunkra tanulságos lehet”. Másik lehetőség, hogy olyan emberekre kérnek jelentést, akik őszinték hozzájuk, és ismertek előttük, majd „ezt követően a rezidentúra egy ideig kísérje figyelemmel, mutatkozik-e olyan jel, amiből arra lehet következtetni, hogy az említett személyek iránti érdeklődésünk az izraeli elhárításnak tudomására jutott”.[7]

1963 elején valódi fordulat állt be a „Benkő”-ügyben. Maga jelentkezett azzal, hogy január 21-én a Sin Bét kihallgatásra rendelte be: az ott elhangzottakról részletesen beszámolt, egészen onnantól kezdve, hogy melyik szobában zajlott a kihallgatás és hogy kávéval kínálták. Mint jelezte, a kihallgatást egy magyarul anyanyelvi szinten beszélő Sin Bét-es végezte. Ez különösen érdekelte a hírszerzést, s bár nem kötötték az ügynökük orrára, de nyilván arról volt szó: gyanították, hogy egy áruló ÁVH-ssal álltak szemben. „Érdekes »Benkőnek« az a megállapítása, hogy kihallgatója olyan tökéletes magyarsággal beszélt, mint aki a közelmúltban hagyta el Magyarországot. Ez azt bizonyítja, hogy a Sin Bét bizonyos területeken felhasználja a Magyarországról kivándorolt, avagy disszidált személyeket.” A Sin Bét főleg a magyar követséggel való kapcsolatáról faggatta „Benkőt”, és tudtak arról, hogy ingatlanügynökként a múltban segített magyar diplomatáknak lakást találni. Ezt követően a követség dolgozóiról egyenként fotókat mutattak „Benkőnek”, neki pedig azonosítani kellett őket. A Sin Bét megkérte „Benkőt”, hogy ha újra lakás után érdeklődnének nála magyar diplomaták, akkor ezt jelezze nekik, lehetőleg a lakás átadása előtt néhány nappal. Teljesen világosnak tűnt, hogy a két időpont között a Sin Bét az adott lakás betechnikázását tervezte elvégezni. Ugyan beszervezési nyilatkozatot nem írt alá – legalábbis állítása szerint –, ám erre nem is volt szükség a hírszerzés értékelése szerint: „A »Benkővel« való foglalkozás világosan azt bizonyítja, hogy »Benkőt« be akarják szervezni és a Követségre akarják foglalkoztatni. Tekintve, hogy nem ismerjük a Sin Bét beszervezési módszerét, lehet hogy a »Benkővel« lefolytatott beszélgetés beszervezésnek számít, és annak tényét nem tartják szükségesnek írásban megerősíteni.” A hírszerzés arra jutott, hogy a diplomaták továbbra is vegyenek ki lakást „Benkőn” keresztül, mert ha nem tennének így, lakásaikat valószínűleg akkor is bepoloskázná a Sin Bét, de így legalább biztosan tudnak róla, ráadásul az ügynök így elnyerheti az izraeli elhárítás bizalmát. A végső cél, hogy „esetleges hazatérése [után] a Sin Bét feladatokkal lássa el”. Ha ez megtörténne, akkor rajta keresztül elkezdhetnék az izraeli titkosszolgálatok dezinformálását.[8]

Az ügynököt a fentiek tükrében újra, hivatalosan is beszervezték, ezúttal „Robin” fedőnéven. Mint vélték, „»Robin« Sin Bét által történt beszervezése, ellenünk való foglalkoztatása lehetőséget nyújt a Sin Bét egyes módszereinek megismerésére, a követség ellen tervezett akcióinak felderítésére. »Robin« megfelelő irányításával növelni tudjuk hírszerző lehetőségét az elhárító szervek felé”. Azért, hogy „Robin” eredményeket tudjon produkálni az izraeli elhárítás felé, mostantól lesz egy „a Sin Bét felé jelentendő »legális« kapcsolat”, illetve egy valódi, szigorúan konspirált kapcsolat. Ezen kívül „»Robin« elsődleges munkaterülete a Sin Bét ellen irányuló felderítő munka lesz, ezen kívül feladatul kell neki adni az izraeli amerikai irányítás alatt álló objektumok felderítését és jellemeztetését”. A központ fel volt készülve a kettős játszma nehézségeire: „Mivel a továbbiakban nem csupán mi veszünk részt »Robin« irányításában, nem tudunk hosszabb perspektívákban eligazítást adni. Mindenesetre az a körülmény, hogy belemegyünk ebbe a »játszmás« ügybe, fokozott felelősséget ró a rezidentúrára, illetve közvetlenül »Darvas« elvtársra. Számítani kell arra, hogy az ügy gyorsabban bonyolódik, minthogy a Központ az egyes lépésekben állást tudna foglalni, a rezidentúrának önállóan és helyesen kell cselekednie.” A központ előtt ismét felmerült a kérdés: őszinte-e velük „Robin”? Mivel a foglalkoztatásának ezen a ponton semmilyen anyagi vagy személyes vonzata nem volt, „marad tehát az elvi alap, a hosszú párttagsága, marxista képzettsége, az izraeli kapitalizmust kezdettől fogva elítélő magatartása. Ebben Robin szilárdnak látszik […]”. Ezen felül „az általa eddig átadott anyagok feltétlenül kompromittálják őt az izraeli hivatalos szervek előtt, de csak abban az esetben, ha nem az ő tudtukkal adta őket”.[9] Ettől független azt javasolták: utasítsák „Robint”, hogy feltétlenül írásban jelentsen, hiszen ez „eléggé kompromittálja őt is mellettünk”. A biztonság kedvéért a baráti állambiztonsági szervekkel és a szovjet szervekkel újra leprioráltatták, de az eredmény negatív lett, bár nem világos, hogy ezektől a lépésektől mit reméltek: ha „Robin” a Sin Bét tudtával jelentett a magyaroknak, akkor az írásos jelentés nem kompromittálta őt, és mivel soha életében nem járt más szocialista országokban, ezért a baráti szervek nem is tudhattak róla semmit.[10] „Robin” ebben az időszakban egy izraeli magyar könyvtárban dolgozott, ahonnan a kölcsönzők névsorát szerezte meg, ami értékes volt a hírszerzés számára. Az év júliusában azonban előzetes egyeztetés nélkül az Egyesült Államokba távozott, ahol a kapcsolat évekre megszakadt vele.

Miután éveken át nem foglalkoztak Marton ügyével, 1971-ben rokonlátogatásra érkezett Magyarországra, és ezt az alkalmat ragadták meg, hogy tisztázzák vele helyzetét. A legelső tisztázandó kérdés az volt, hogy a Sin Bét kérésére utazott-e az Egyesült Államokba. Ő maga ezt tagadta: „A Sin Béttel kapcsolata megszakadt.” „Marton” ismét lelkesnek bizonyult, és felajánlotta, hogy New Yorkban „a magyar nyelvterületről kivándorolt zsidók körében mindenkit ismer, mindenkiről és mindenkire hajlandó jelenteni”. Ezért újra beszervezték, fedőneve ezúttal „Lagarde” lett. Feladatait, célszemélyeit alapvetően a következőkben határozták meg: „Lakókörnyezetében, baráti, ismeretségi körében Izraelből az USA-ba települt személyek, ezek közül kik Sin Bét ügynökök”; mit tud az anticionista ortodox zsidókról Amerikában; „Az USA-ból Izraelbe áttelepült személyek beállítottságáról, beosztásáról, elhelyezkedéséről, az áttelepülés okáról adatok. Beleértve a katonai szolgálat teljesítése céljából áttelepülőket is”; nemzetközi zsidó szervezetek, ideértve Izrael ENSZ-képviselete, Zionist Organization of America, Szochnut, JDC, B’nai B’rith, MZSVSZ, stb.; izraeli befolyás az amerikai politikára („személyes megbízottak, instruktorok, körlevelek, stb.”); az izraeli titkosszolgálatok – Moszad és Sin Bét – jelenléte, szerepe Amerikában, „akciói a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen irányuló tevékenységéhez”; s végül a Jewish Defense League, vagyis a Zsidó Védelmi Liga tevékenysége Amerikában.[11] Utóbbi egy Meir Kahane szélsőjobboldali rabbi és politikus által létrehozott, erőszakos cionista csoport volt, melyet Amerikában terrorszervezetként kezeltek, Izraelben pedig betiltottak.[12] Utóbbi különösen ígéretes téma volt „Lagarde” számára, ugyanis a ZSVL országos pénztárosa felesége unokatestvérének férje Chaim Stern volt, maga az ügynök is Stern bútorüzemében dolgozott. Szintúgy érdemes kiemelni a feladatot, miszerint „Lagarde” adjon információkat az amerikai anticionista ortodox zsidókról. Az ügynök munkadossziéjában szerepel az utasítás, miszerint adjon információkat „haladó New York-i zsidó szervezetekről, amelyek ellenzik a Liga működését”. Valószínűleg ide értették az anticionista szatmári haszidokat, ugyanis „Lagarde” erre válaszul egy Polák nevű zsidóról írt néhány sort, aki Stern gyárában dolgozik, és rendszeresen vitatkozik Sternnel Izraelről.[13] A szatmári haszidok ugyan valóban anticionisták voltak, de „haladónak” a szó semmilyen értelmében nem lehetett nevezni őket: ők szigorúan hagyományőrző, zárt közösségi életet élő ortodoxok, akik a modernitás számos elemét – különösen a szekuláris kultúrát, valamint bizonyos technológiai és társadalmi változásokat – elutasítják. Vallásos nézeteik szerint a zsidó államot majd a messiás fogja elhozni, ezért azt siettetni, vagy fegyverrel elfoglalni a Szentföldet eretnekség.[14] „Lagarde” becsületére legyen mondva, hogy ebben nem hazudott, nem vágta át tartótisztjét: a szatmáriak „tagadják Izrael állami létét, a Tórára hivatkoznak, mely szerint önálló zsidó államnak csak messiás eljövetele után van létjogosultsága. Ők nem a zsidóság ellen harcolnak, hanem az önálló zsidó állam ellen, a Szent Földön akarnak élni, de arabokkal együtt vagy arab fennhatóság alatt”.[15]

„Lagarde”-ot mindenesetre utasították, hogy „gondolja át mindazt alaposan, amit a Zsidó Védelmi Ligáról tud és azt kézírással írja le a következő találkozóra”. Sternről több oldalas jelentést adott: a férfi Huszton született, vallásos zsidó, aki nem beszél jól magyarul, anyanyelve a jiddis volt. „Ő egy zsidó nacionalista” – így a tömör jellemzés. „A ligával szoros a kapcsolata, büszke arra, hogy ő ottan működik, és ő főképpen abban veszi ki részét, hogy az ismeretkörében, akik bejönnek hozzá vevők, vagy pedig ő keresi fel őket, s kér a liga részére támogatást. [sic!] Általában adnak is neki, ha nem is nagy összeget […].” Negatív jellegű információként jelent meg, hogy szerinte „a pesti zsidók azok nem zsidók, azok egy asszimilációk [sic!], azok magyarok és nem zsidók”. A ZSVL külföldi tevékenységét nem ismerte viszont az ügynök, pusztán egy múltbéli, brüsszeli kongresszusról tudott említést tenni, ahol valamifajta rendbontás történt. Megadta viszont Stern lakcímét, autóinak típusát, nejének és gyermekének nevét. Az ügynök feladatul kapta, hogy a ZSVL esetében gyűjtsön információkat a szervezet vezetőiről, pénzügyi helyzetéről, a belső ellentétekről, a gyűlések helyszíneiről, a toborzás menetéről. Ehhez „eddigi álláspontját, magatartási vonalát a Ligáról alkotott véleményét fokozatosan változtassa meg”, s főleg akkor „tanúsítson megértést Stern tevékenysége iránt”, amikor munkaadója-rokona ittas.[16]

Távozása előtt „Lagarde” kiképzést kapott a figyelés felismerése, lerázása terén. Amíg Magyarországon tartózkodott, ismeretségi körét alaposan leíratták vele, összesen „közel negyven általa ismert személyre vonatkozóan adott információt”, nem számolva a zsidó szervezeteket. A kapott anyag döntő többsége használható volt, nem csak általános jellemzést, vagy máshonnan is beszerezhető információt tartalmazott. Itt járta alatt a BM költségén egy balatoni nyaralással is „kedveskedtek” neki, noha a cél valójában ellenőrzése volt: szobájára előzetesen 3/e rendszabályt (szobalehallgatás) vezettek be, cókmókját átkutatták, levelezését felbontották, és a hotelszemélyzet megfigyelte őt, ám semmilyen negatív információ nem derült ki ebből. Mielőtt távozott, megkérték, hogy „abban az esetben, ha a Zsidó Védelmi Liga részéről szervezett bármely szocialista ország külképviseleti szerve, vagy emberélet ellen irányuló romboló robbantó terrorakcióról szerez tudomást, akkor beutazik. Utazását Rómában élő bátyja meglátogatásával legalizálja”, és onnan telefonáljon a magyar külügybe. Amerikai tartózkodása alatt minden hónapban ezer forintot utalt a BM egy magyarországi számlára, amihez sikeres munkáját követően, hazatérése után férhetett volna hozzá.[17]

„Lagarde” egy ideig Amerikából – a megbeszéltek szerint – még beszámolt pesti rokonainak általános helyzetéről, a leveleket a hírszerzés is olvasta. Ebből kiderült, hogy megbetegedett. Később azonban ezek is elmaradoztak, és az ügynök sosem tért haza, hogy beszámoltassák. 1974-ben testvérétől, Marton Ernő római orvostól sikerült megérdeklődni: mint testvérének állítólag elpanaszolta, „azt beszéli, hogy az FBI üldözi, mert állítólag annak idején kapcsolatban állt valami magas rangú állami funkcionáriussal Budapesten”. „Súlyos idegösszeroppanásban szenved”, „fél kimenni az utcára”, „üldözési mániára utaló jeleket tapasztalt nála”. A hírszerzés ebből megállapította, hogy „Lagarde” feltehetően „elmebeteg”, ezért a hálózatból kizárták, a takarékbetétén lévő összeget visszautalták a BM kontójára, és aktáját lezárták.[18] Bár a hírszerzés elintézte az ügyet annyival, hogy „Lagarde” nyilván képzelődött, azt nekik is meg kellett állapítaniuk, hogy a korábbi évek, illetve legutóbbi budapesti látogatása során semmi jelét nem adta mentális zavaroknak. Bár az ügynök jelezte, hogy Amerikába költözését követően figyelést tapasztalt, de mivel ez 1963 környékén történt, ezért arra jutottak, hogy „Lagarde”-ot már biztosan nem figyelik. A jelek szerint eszükbe sem jutott, hogy az amerikai elhárítás akár figyelőlistán is tarthatta a személyt, és magyarországi látogatását követően felfigyelhettek rá. Nem tűnik valószínűnek, hogy Marton tényleg magatehetetlen elmebeteggé vált volna az FBI kérdezősködésének hatására, már csak azért sem, mert a jelek szerint római testvérét képes volt látogatni. A férfi 1998-ban hunyt el New Yorkban.

Marton Elemér története jól mutatja, milyen összetett és kockázatos játszmát folytatott a magyar állambiztonság az izraeli és amerikai zsidó közösségekben. A közel húsz éven át foglalkoztatott ügynök pályafutása egyúttal azt is érzékelteti, mennyire bizonytalan volt a hírszerzés helyzete: miközben információkat szerzett, végig attól tartottak, hogy valójában az izraeli elhárítás kettős ügynökeként tevékenykedik.

[1] Először Pál István azonosította az ügynököt: Pál István: Izrael, az ígéretek földje. Arc és Álarc, 2018/1-2. 83-122, itt 119.

[2] Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBSZTL), 3.2.1. Bt-1441/1. 44, 134.

[3] Ua. 143-146, 152.

[4] Ua. 156.

[5] Ua. 164.

[6] Ua. 185-186.

[7] Ua. 192-193, 171.

[8] Ua. 205-219, 430-431.

[9] Ua. 405-407.

[10] Ua. 435, 414.

[11] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1441/2. 83-95, 104.

[12] Kahanéről magyarul lásd Réti János írását: Méir Káháne – a zsidók védelmezője vagy közönséges terrorista? Kol Israel, 2025. november 5. https://www.kolisrael.hu/meir-kahane-a-zsidok-vedelmezoje-vagy-kozonseges-terrorista/

[13] ÁBSZTL, 3.2.3 – Mt-930/1. 266, 278-279.

[14] A zsidó anticionizmushoz jó össefoglaló: Yakov Rabkin: A threat from within: a century of Jewish opposition to Zionism. Fernwood, Zed, 2006.

[15] ÁBSZTL, 3. 2.3 – Mt-930/1. 278.

[16] ÁBSZTL, 3.2.3 – Mt-930/1. 217-218, 261-267.

[17] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1441/2. 121, 125, 224, 231.

[18] Ua. 272, 289.