Jó beiratást az Élet Könyvébe!
Ugyan – hiszen már egy hete be vagyunk oda vésve, vagy nem. Azonban Jom Kippurig, az Engesztelés napjáig – amely már csak néhány órányira van tőlünk – akad még lehetőség módosítani az Örökkévaló ítéletén. A legfelsőbb hatóság hátha az önmagunkba nézés s annak során a hibás cselekedeteink (bűneink) megvallása eredményeként megváltoztatja ítéletét, s ennek nyomán mégis sietve oda kanyarítja a nevünket az Élet/Halál számadásjegyzéke függelékébe, ha valamilyen oknál fogva kimaradtunk volna onnan.
Ezen a szabad akaratból történő öngyónás életszakaszon minden évben átesik a nemcsak a vallásos, hanem a valamelyest hagyományt tisztelő és folytató zsidó. Bizonyára ez a kulcsa az oly példátlan, többnyire ellenséges környezetben történt all after all fennmaradásának – népként és vallásként. Amelynek viszonylag friss fejleménye, hogy szintén példátlan módon, 2000 év folyamatos megpróbáltatás-vándorlás-gyónás után visszatért – ahogy annak idején Babilonból is – elűzetése földjére, hogy ismét szülőhelyén és nyelvén államalkotó népként is lapozható legyen ama Létezés sorozat, évről évre piacra dobott köteteiben.
Ez a – sajnos – rutinná is váló önvizsgálat-alkalom, az 5748/2025. évben visszatért eredeti tétjéhez, nevezetesen a to be, or not to be borotvaélen táncoló állapothoz. Amikor minden lépés, döntés, gesztus fölértékelődik, mert kapcsolódik a puszta létezés és fennmaradás kockázatához.
Majd egyszer történészek (evilági ítészek) összegzik, hogyan lehetett volna az október 7.-i katasztrófát s leállíthatatlannak tűnő következményeit megelőzni vagy mérsékelni. Ha igen. Ugyanis ahogy kétezer éve, úgy a két éve is az Élet könyvéből való kiradírozás megpróbálása a Glóbus nagyhatalmi átrendeződésével járó háborúk, érdekviszonyok és szövetségek bonyolult függvényének a következménye. Mindennek úgy megfelelni, hogy közben meg is maradjunk, „ez a mi munkánk; és nem is kevés.“
Ilyen fordulóponthoz érkezett a két éve tartó, a Soára hajazó vérvulkán-lávázás, éppen az Engesztelés napja bejövetele előtt, ahol – milyen jellemzően leleplező – a Szülő-/Szentföldtől sok ezer kilométerre, egy másik földrészen – a földgolyóbis másik oldalán, ahol nappal van, amikor itt éjszaka – döntenek sorstalanságunkról, azt esetleg sorssá billentendő.
Akárhogy is alakulnak az Ovális teremből oly hamis optimistának harangozott viszonyok, csak egyetlen biztos pont, esély/jövő figyelmeztető kondítása hallatszik a hanyatló Washington-katedrálisból: ha most esetleg (túl)élni adatik, ez percre sem változtatja meg az Élet fóliánsából kikaparni érdekelt világ- és közel-keleti környezetet.
Azaz: keservesen meg kell dolgozni – az idők végezetéig – az ittélés évről évre bejegyzéseihez. Ezért a mindennapossá ajánlott önvizsgálat során muszáj föllelni a túlélés ösvényeit, ami – nagy és újszerű tanulság – sokkal nehezebb, államként/formálódó népként, mint egyénként, kisközösség-minjánokként a diaszpórában.
Amely most (és itt) – ez is újszerű jelenség/tanulság – akarjuk, nem akarjuk, de ezúttal oly eredendő végzetességgel osztozik Izrael sorsában.
Vagy a „sorstalanságában“.
Jeruzsálem, 2025. szeptember 30.
A szerző
