És szinte senki sem ismeri a nevét.
Abdol Hossein Sardari Irán konzulja volt a nácik által megszállt Párizsban. Amikor rájött, hogy a franciaországi iráni zsidókra a kiirtás vár, nem fordította el a tekintetét. Nem várt engedélyre. Cselekedett.
Elkezdett iráni útleveleket kiállítani – olyan útleveleket, amelyek szándékosan nem tartalmazták a tulajdonos vallását. Először az iráni zsidóknak. Aztán minden zsidónak, akit csak elérhetett.
De itt jön a hihetetlen rész:
Bement a náci tisztviselőkkel teli szobákba, és a szemükbe mondta, hogy az iráni zsidók nem „faji zsidók”, hanem árják. A nácik saját torz ideológiáját használta fegyverként ellenük. És működött.
Amikor Teherán hazahívta, ő visszautasította.
Amikor a nagykövetségnek elfogyott a pénze, a sajátját használta.
Amikor a zsidóknak rejtekhelyre volt szükségük, megnyitotta az iráni konzulátust – menedéket nyújtott a családoknak és őrizte a vagyonukat a menekülésük alatt.
Becslések szerint 2000–3000 zsidó életét mentette meg. Schindler 1200-at mentett meg.
Évekkel később az Iszlám Köztársaság kivégezte unokaöccsét – Amir Abbas Hoveyda volt miniszterelnököt – és Iránban a családja örökségének nagy részét kiradírozták.
De azt, amit ő tett, nem lehet kitörölni.
Egy muszlim férfi. Egy iráni diplomata. Egy hős, aki mindent kockára tett – a karrierjét, vagyonát, életét – olyan emberekért, akik nem a sajátjai voltak.
Legyen áldás az ő emléke!
Ma mi, zsidók, tartozunk Sardarinak azzal, hogy kiállunk Irán üldözött népe mellett, és segítünk megmenteni, akit csak tudunk.
Szabadságot Iránnak!
A szerző
