(Mózes 1.könyve a 37. fejezet 1. bekezdésétől a 40.fejezet végéig)
בראשית, ל”ז, א’ – מ’, כ”ג
וַיֵּ֣שֶׁב יַעֲקֹ֔ב בְּאֶ֖רֶץ מְגוּרֵ֣י אָבִ֑יו בְּאֶ֖רֶץ כְּנָֽעַן
és letelepedett Jákov apja lakóhelyén, Kánaánban…
Az előző heti szakaszban Ézsau délre vonul, Edom földjére, Jákov marad Kánaánban, ő viszi tovább apja örökségét.
Megnéztem több magyar fordítást is, mert a Károli-féle szöveg bujdosást említ, egy másik szerint ahol „apja jövevény volt”, pedig a héber szövegben semmi ilyen nincs. A Tóra minden egyes kifejezéséhez az évezredek során különböző rabbik fűztek magyarázatot és korunkban az internet lehetővé teszi, hogy ezeket összegyűjtve elolvashatjuk. A hetiszakasz első mondatával kapcsolatban azt emelték ki, hogy az erec/ארץ szó kétszer is szerepel – szó szerint apja lakóhelyének „földjén” és Kánaán „földjén”. A rabbik vélekedése szerint a nyomatékosítás azt igyekszik hangsúlyozni, hogy Jákov folytatja apja örökségét, annak ellenére, hogy nem ő az elsőszülött. Ézsau pedig „kivonul” a Mindenható által megígért földről.
Ez Jákov története – mondja a szöveg, és máris Józseffel folytatja a mondatot: 17 éves, idős apja kedvenc gyereke, akit rendesen el is kényeztet, cifra ruhát ad neki.
וְיִשְׂרָאֵ֗ל אָהַ֤ב אֶת־יוֹסֵף֙ מִכל־בָּנָ֔יו
„és Izrael minden gyermekénél jobban szerette…”
Ennél a mondatnál a szövegben Jákov helyett Izrael szerepel… Jákov akkor kapta ezt a nevet a Teremtőtől, amikor képes volt megküzdeni saját magáért, és ezt az erőt adja át szeretetével a fiának, Józsefnek…
Testvérei irigyek rá, gyűlölik, amire József rátesz néhány lapáttal, amikor az álmairól fecseg: mindenki meghajol előtte, sőt, az egész világmindenség őt tiszteli.
Izrael (Jákov) elküldi Józsefet a bátyjaihoz, akik Shem környékén legeltetik a juhokat. József ugyanúgy felel apjának, mint Ávrahám a Mindenhatónak anno: Imhol vagyok/הִנֵּֽנִי – készen a feladatra. De testvéreit nem találja, mert azok Dotán felé vonultak az állatokkal. Megszólít egy ismeretlent, aki kérdi, hogy kit keres?
József válasza szóhasználatában sokatmondó: אֶת־אַחַ֖י אָנֹכִ֣י מְבַקֵּ֑שׁ
szó szerint így fordítanám: az én testvéreimet, én-egoista, kérem, vagyis az én/אָנֹ helyett egy saját magát jellemző kifejezéssel él – anochi/אָנֹכִ֣י, ami öntelt, csak magára gondoló embert jelöl, majd pedig nem a keresem/מחפש igét használja, hanem a mélyebb jelentésű kérem, kívánom/מְבַקֵּ֑שׁ kifejezést. A mondatot egyfajta bocsánatkérésként is felfoghatjuk, József személyiségfejlődésének első momentumaként.
A zsidóságon belüli viták végigkísérik történelmünket, olykor fájdalmas következményekkel járnak. A „család” egysége véd meg a külső támadásoktól, és amikor egyesek elfeledkeznek erről, akkor érik a zsidókat a legdurvább atrocitások. Több, mint két évvel az október 7-i vérengzés után, ma már elég bizonyíték van arra nézve, hogy az Izraelen belüli ellentétek, a szombat esti tüntetések, egyesek katonai szolgálatmegtagadásának következménye volt a terrorista támadás (valójában csak a támadás időzítése időzítése, hiszen az ok a dzsihadista ideológia – a szerk.). Azok, akik képesek előre látni a születendő jövőt, mindig kérik, könyörögnek az összefogásért, a család egységéért, az ellentétek feloldásáért.
Bátyjai messziről meglátják Józsefet (וַיִּרְא֥וּ אֹת֖וֹ מֵרָחֹ֑ק וּבְטֶ֙רֶם֙ יִקְרַ֣ב אֲלֵיהֶ֔ם), meg akarják ölni, de Reuven azt tanácsolja, hogy vessék a kútba, Júda pedig, hogy adják el az ismaelitáknak. Reuven valójában meg akarja menteni Józsefet, és visszamegy a kúthoz, de a fiú már nincs ott: midjániták húzták ki és adták el az Egyiptomba haladó karavánnak.
A szöveg hangsúlyozza, hogy a testvérek akkor döntenek József sorsáról, amikor még messziről látják. Nem ismerik eléggé a fiatal fiút, a külsőségekből ítélnek, és kísérletet sem tesznek arra, hogy megértsék. Csak a legidősebb fiú, Reuven igyekszik megmenteni testvérét.
Jákov megszaggatja a ruháját, amikor meglátja fia cifra köntösét véresen.
Ez a gyász-hagyomány ma is él: a zsidók szeretteik halálakor mellmagasságban betépig/bevágják a ruhát, amit viselnek.
Közben Józsefet eladják a fáraó egyik miniszterének. Ismerve a későbbi történéseket, furcsa mondatot találtam a héber szövegben:
לְפֽוֹטִיפַר֙ סְרִ֣יס פַּרְעֹ֔ה שַׂ֖ר הַטַּבָּחִֽים׃
Ha eltekintünk a pontozástól, akkor szó szerint „az eunuch Potifárnak, a fáraó szakács-miniszterének”, ugyanis szarisz/סריס jelentése eunuch. Igaz a szó eleji szamech alatt két pont van, ami kiejtésben azt jelenti, hogy szrisz. Mivel a magyar fordításban az szerepel, hogy „Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka”, magyarázatot kerestem a héber szöveg valódi jelentésére. A magyarázatok szerint a hatabachim/הַטַּבָּחִֽים a tevach/טבח = mészárlás szóból eredeztető, ami utalhat arra, hogy ő volt a felelőse a fáraó asztalára kerülő állatok levágásának, de lehet, hogy a kivégzésekért is felelős volt… a „szrisz” kifejezéssel kapcsolatban is többféle elmélet létezik: van aki a kifejezést csupán a gyermektelen férfira való utalásnak véli, de olvastam olyan magyarázatot is, hogy Potifár maga is szexuálisan akarta használni a csinos Józsefet, de a Mindenható impotenciával sújtotta. Bár ezek a magyarázatok nagyon érdekesek, a következő lépés a megértésben a héber-héber szótár, amolyan értelmező szótár: itt is elsőként a férfierő hiányát jelzik, illetve átvitt értelemben cselekvőképtelenséget. Ha tovább bontom a szót, akkor a szer/סר=úr, már közelebb visz egy lehetséges megoldáshoz.
Megvallom, a hetiszakasz olvasás-értelmezés legizgalmasabb részei számomra ezek a nyelvi talányok, nem véletlen, hogy évszázadokon át annyian foglalkoztak vele, hiszen a nyelv sokkal mélyebb értelmet rejt, mint az egyszerű történet.
A 38. fejezet Júda családjával foglalkozik, három fiával: עֵ֚ר/Ér, אוֹנָ֔ן/Onán, שֵׁלָ֑ה/Selá. Az elsőszülött elvette Támárt, de nem született gyerekük, mielőtt meghalt volna. Ezért Júda azt mondja Onánnak, hogy vegye feleségül Támárt, hogy a bátyjának legyen utódja. Ez az úgynevezett levirátus házasság, miszerint ha a férj gyermektelenül hal meg, a testvérének azért kell az özvegyet elvenni, hogy utódai lehessenek az elhunytnak. Az első fiú az elhunyt családnevét viseli. Ez nemcsak az ókori társadalmakban volt szokás, hanem később a Távol-Keleten is elterjedt, sőt a magyar, paraszti társadalomban is fellelhető volt, bár nem a bibliai okok miatt, hanem alapvetően gazdasági megfontolásból.
Onán azonban nem termékenyíti meg Támárt, hanem „a földre vesztegette a magot”/וְשִׁחֵ֣ת אַ֔רְצָה. Ezért a tettéért az Úr halállal sújtja. A zsidó törvények mind a mai napig tiltják az önkielégítést.
Támárt végül az apósa, Júda ejti teherbe, nem tudván, hogy a menye. Ez Támár bosszúja is, mivel Júda nem tartotta be a szavát, hogy legkisebb fiát, ha felnő, hozzáadja.
A 39. fejezetben visszatérünk József történetéhez, aki Potifárt szolgálja, méghozzá meglehetős sikerrel. Ezért a gazdája egy idő után mindenét rábízza, József pedig igyekszik megfelelni a belé vetett bizalomnak. Ezért válik kritikussá a helyzet, amikor Potifár felesége el akarja csábítani, és József ellenáll. Tömlöcbe vetik, de a Mindenható nem hagyja magára (בַּאֲשֶׁ֥ר יְהֹוָ֖ה אִתּ֑וֹ), még a börtönben is a fontos ember lesz.
A Gázába hurcolt izraeliek szinte kivétel nélkül arról számoltak be, hogy az embertelen körülmények között csak a Mindenhatóba vetett hit tartotta őket életben. A szekulárisok is imádkozni kezdtek, akik együtt lehettek, összefogtak, megosztották egymás közt azt a kevés ételt, amit kaptak, még kidust is mondtak a vízre és a negyed pitára péntek esténként. Amikor kiszabadult az egyik túsz, az anyjától mindenekelőtt imaszíjat kért…
A 40. fejezet azzal kezdődik, hogy a fáraó sütőmesterét és pohárnokát beviszik a börtönbe. Itt újra megjelenik a „szárisz” kifejezés, de itt már egyértelműbbnek tűnik: וַיִּקְצֹ֣ף פַּרְעֹ֔ה עַ֖ל שְׁנֵ֣י סָרִיסָ֑יו עַ֚ל שַׂ֣ר הַמַּשְׁקִ֔ים וְעַ֖ל שַׂ֥ר הָאוֹפִֽים: „feldühödött a fáraó két emberére (itt lehetséges, hogy magasabb státuszú szolgálója értelmezésben), a fősütőmesterre és a főpohárnokra”
A „vizsgálati fogság” alatt a két rab álmot lát, amiket József fejt meg: a főpohárnok ártatlan és visszakerül a fáraó szolgálatába, a fősütőmestert viszont kivégzik. Az álom beteljesedik, de a kiszabadult főpohárnok megfeledkezik Józsefről…
A hetiszakasz elején elkényeztetett fiúcska kemény megpróbáltatásokon megy keresztül, és bebizonyosodik, hogy nemcsak szorgalmas és ügyes, hanem tisztességes is. Az ősapák (Ávrahám, Izsák, Jákov) nem voltak mindig pozitív hősök, és József kamaszkora sem volt valami példás, de a nehézségek megerősítették, érett férfivá vált, készen arra, hogy beváltsa ifjúkori álmait.
Forrás:
magyarul
https://biblia.hu/biblia_k/k_1_37.htm
héberül:
A szerző
