A nagyon éles izraeli választási harcban olyan vádak is elhangzanak, amelyek aztán a muszlim-baloldali szövetség antiszemita propagandájában is felbukkannak – még Magyarországon is, amit korábbi cikkeinkben bemutattunk. Így például az a vád, hogy Netanjahu cserben hagyta az okóber 7-én túszul ejtett zsidókat, vagy hogy előre figyelmeztették őt a támadásról, de elengedte a figyelmeztetéseket a füle mellett. Ezért is fontos Avi Abelow írása, amely megcáfolja ezt a propagandát.
Meglepetésre egy magas rangú Biden-kormányzati tisztviselő leplezte le Gadi Eisenkot választási narratíváját, rávilágítva arra, miért nem szabad senkinek latolgatnia, hogy olyan balközép pártra szavazzon, amely miniszterelnököt csinálna belőle.
Az izraeli választóknak, és minden zsidónak, akinek Izrael sorsa valóban a szívén fekszik, oda kell figyelnie erre. Mert az igazság számít…
Brett McGurk Joe Biden elnök legfőbb közel-keleti tisztviselője volt, és az egyik olyan amerikai, aki leginkább részt vett a gázai háború alatt a túszokért folytatott tárgyalásokban. Ott volt a tárgyalótermekben. Beszélt az izraeliekkel, a katariakkal, az egyiptomiakkal és a Hamásszal. 15 hónapig foglalkozott a tárgyalásokkal.
És most, egy Dan Senornak adott figyelemre méltó interjúban, McGurk belülről világította meg ezeket a tárgyalásokat.
Miért probléma ez Eisenkot számára?
McGurk beszámolója szembe megy azzal a történettel, amelyet Eisenkot az izraeli választóknak ad el.
És ne feledjük: McGurk aligha tekinthető Netanjahu kampánya támogatójának. Joe Biden alatt szolgált. Az ő kormánya többször is nyomást gyakorolt Netanjahura, és nyilvánosan összetűzésbe került Izraellel a háború lefolytatása miatt.
Ez teszi annyira fontossá azt, amit mond.
Eisenkot – ahogyan a politikai baloldal egész mélyállama a háború alatt – azt állítja, hogy Netanjahu hiúsította meg a túszmegállapodásokat. McGurk viszont egészen más történetet mesél.
Eisenkot jelenleg azzal a váddal kampányol, hogy Netanjahu többször is hagyta, hogy politikai megfontolások – különösen Ben-Gvir és Smotrich nyomása – megakadályozzák a túszmegállapodások létrejöttét.
Ez egy pusztító vád.
Csak van egy probléma.
A tárgyalásokon a Biden-kormányt képviselő férfi szerint nem ez történt.
Vegyük például az első túszmegállapodást.
Eisenkot úgy ábrázolja Netanjahut, mintha lényegében hagyta volna, hogy a politika megakadályozza a megállapodás folytatását.
McGurk elmagyarázza, hogy a Hamász abbahagyta azoknak a fiatal nőknek a szabadon bocsátását, akiket a megállapodás szerint köteles volt szabadon engedni, és azt akarta, hogy Izrael térjen át egy másik túszkategóriára.
Ez nem valami apró technikai nézeteltérés volt.
Izrael úgy vélte, hogy vannak még fiatal nők életben.
Ha beleegyeztek volna abba, hogy őket kihagyják, az gyakorlatilag azt jelentette volna, hogy magukra hagyják őket.
Izrael ezt elutasította.
A Hamász szegte meg a megállapodást.
És itt van egy fontos részlet, amelyről Eisenkot nyilván azt reméli, hogy az izraeliek már elfelejtették:
Maga Gadi Eisenkot is ott ült a háborús kabinetben. Ismeri az igazságot, mégis hazudik róla!
Aztán jöttek a későbbi tárgyalások.
Eisenkot kampánynarratívája ismét Netanjahut ábrázolja akadályként.
McGurk első kézből származó tanúvallomása ismét egészen más történetet mesél el.
Izrael elfogadott olyan keretmegállapodásokat, amelyek rendkívül fájdalmas engedményeket tartalmaztak.
A Hamász többször is elutasította őket.
Amikor Biden elnök 2024. május 31-én nyilvánosan előterjesztette javaslatát, Netanjahu elfogadta a keretmegállapodást.
Mi történt ezután?
A Hamász nem egyezett bele.
A tárgyalások elhúzódtak.
McGurk beszámolója szerint a Hamász többször is új követeléseket és bonyodalmakat vetett fel, miközben Irán arra buzdította a Hamászt, hogy ne kössön kompromisszumot.
És van egy még rendkívülibb példa is.
McGurk leírja, hogyan találkozott Netanjahuval 2024 decemberében.
Netanjahu azt mondta az amerikaiaknak, hogy ha a Hamász átadja a 33 túsz listáját a megegyezés szerint, akkor elfogadja az egyezséget.
Mi volt az akadály?
A Hamász.
McGurk szerint a Hamász nem volt hajlandó átadni a kért listát.
Gondoljunk csak bele.
Évek óta, a háború egész ideje alatt az izraelieket a saját mainstream médiánk és a baloldali politikusok azzal a váddal bombázták, hogy Netanjahu egyszerűen nem akart túszmegállapodást. Hogy „megölte a túszokat”, hogy „a halálukat akarta”. Ezek voltak azok a szavak, amelyeket nap mint nap az izraeli közvéleménynek tálaltak. Még egy könyvet is írtak erről, amelyben azzal vádolták Netanjahut, hogy mindent megtett azért, hogy cserbenhagyja a Gázában lévő túszokat.
Most pedig Biden egyik saját magas rangú tisztviselője, az a férfi, aki ténylegesen részt vett ezeknek a megállapodásoknak a tárgyalásában, nyilvánosan elismeri, hogy Netanjahu mindig igent mondott, és hogy a Hamász volt az, aki megakadályozta a megállapodások előrehaladását.
És akkor ott van még az a kérdés, amelyben Eisenkot a legveszélyesebben téved: a katonai nyomás.
Izrael régi biztonsági vezetése évek óta ugyanazt a kudarcra ítélt világnézetet sulykolta belénk:
Visszafogottság.
Korlátozás.
Nemzetközi garanciák.
Külföldi szereplőktől való függés.
Az eszkaláció elkerülése.
A nyugalom fenntartása.
Október 7-ének örökre el kellett volna temetnie ezt a koncepciót.
Mégis, ha ma Eisenkotot hallgatjuk, ugyanaz a gondolkodásmód visszhangzik. Eisenkot a Nadav Perry podcastban osztotta meg az izraeli közvéleménnyel tervezett politikáját.
Ki fogja lefegyverezni a Hamászt? Egy nemzetközi erő, majd kemény ezer Egyiptomban kiképzett gázaI!
Ki fogja lefegyverezni a Hezbollah-t? A libanoni hadsereg megerősítve, nemzetközi felügyelet alatt.
Irán? Ne beszéljünk a rezsim megdöntéséről. Az nem fog megtörténni. Inkább gondoskodjunk nemzetközi felügyeletről és megállapodásról az urán ügyében.
Ismét és ismét: Eizenkot abban hisz, hogy mások oldják meg a biztonsági problémáinkat, nemzetközi megállapodások révén. Nem a győzelem. Nem a dzsihadista ellenség veresége. Nem a bizalom a saját biztonsági és védelmi rendszerünkben, hogy gondoskodjon nemzetünk biztonságáról.
Ráadásul egy korábbi interjúban támogatta azt az ötletet, hogy 150 000 gázai lakost engedjenek be Izraelbe munkavállalás céljából.
Nemcsak hogy nem tud olyan biztonsági doktrínát felmutatni, amely megvéd minket és megakadályozza a jövőbeli inváziókat/mészárlásokat, hanem nem is ismeri el azt a dzsihadista ellenséget, akivel szemben állunk, és ehelyett visszaengedné őket az otthonainkba munkavállalás céljából!
Eizenkot katasztrófa az izraeli biztonság számára, soha nem tanult az október 7-i eseményekből.
A jövőnknek a mi kezünkben kell lennie.
McGurk beszámolója a túsz-tárgyalásokról pedig pontosan ezt a tanulságot erősíti meg.
A katonai nyomásgyakorlás és a túsztárgyalások nem álltak szemben egymással.
Az IDF katonai nyomása segített megteremteni a túszmegállapodások feltételeit.
A Hamász nem azért lett ésszerűbb, mert Izrael gyengébb lett.
Az egyenlet akkor változott meg, amikor a Hamász elvesztette a lehetőségeit, Szinuart likvidálták, és Izrael bebizonyította, hogy folytatni fogja a harcot.
Ez a megkülönböztetés alapvető fontosságú.
Mert Eisenkot úgy tünteti fel magát, mint Netanjahu felelősségteljes biztonsági alternatívája, pedig éppen az ellenkezője igaz rá.
A vezetői képesség nem csupán abból áll, hogy valaki korábban tábornok volt.
A vezetői képesség azt jelenti, hogy megérted az ellenségedet.
A vezetői képesség azt jelenti, hogy tanulsz a katasztrofális hibákból.
A vezetés azt jelenti, hogy van erőnk ellenállni a hatalmas nyomásnak, amikor Izrael túlélése ezt megköveteli.
És a vezetés azt jelenti, hogy az igazat mondjuk a választóknak, még akkor is, ha a történelmi tények nem kedveznek a választási kampányunknak.
Az izraeli választóknak fel kell tenniük maguknak egy egyszerű kérdést.
Miért tér el Eisenkot verziója ennyire drámaian attól a beszámolótól, amelyet az a Biden-kormányzati tisztviselő adott, aki ténylegesen részt vett a tárgyalásokon?
McGurknak nincs nyilvánvaló politikai oka arra, hogy Netanjahu mellett álljon ki.
Éppen ellenkezőleg. A Biden-kormányzat gyakran gyakorolt nyomást Netanjahura, és maga McGurk is elismeri, hogy komoly nézeteltérései voltak vele.
Mégis, amikor McGurk elmeséli, mi történt valójában a tárgyalótermekben, újra és újra egy sokkal bonyolultabb valósággal találkozunk, amely messze kevésbé hízelgő Eisenkot kampánynarratívájára nézve.
A Hamász akadályozta meg a megállapodásokat.
A Hamász manipulálta a túszkategóriákat.
A Hamász utasította el a feltételeket.
A Hamász kihasználta az Izraelre nehezedő nemzetközi nyomást.
És a katonai nyomásnak ismételten döntő szerepe volt.
Ez teszi Eisenkot visszatekintő átírását különösen aggasztóvá.
Ettől válik igazán gonosszá a politikai baloldal mélyállama kampánya, amely Netanjahut hibáztatja.
Mert ez nem csupán a történelemről szóló vita.
Gadi Eisenkot arra kéri az izraelieket, hogy válasszák meg őt miniszterelnöknek.
Eisenkot nem az a határozott biztonsági vezető, akit az izraelieknek be akarnak adni, hanem egy megalkuvó és megosztó személyiség, egy tábornokból lett politikus, aki hajlandó a rendkívül bonyolult háborús döntéseket leegyszerűsített vádakká alakítani Netanjahu ellen, miközben a Hamász által betöltött központi szerepet bagatellizálja.
Ez nem vezetői alkat.
És talán a legironikusabb az, hogy ki segít ezt leleplezni.
Nem Netanjahu.
Nem Smotrich.
Nem Ben-Gvir.
Nem a 14-es csatorna.
Hanem Brett McGurk, a Biden-kormány egyik magas rangú tisztviselője.
Ki gondolta volna, hogy éppen egy Biden-kormányzati tisztviselő szolgáltatja az izraeli választóknak azokat a legerősebb bizonyítékokat, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy meggyőzzék őket: Eisenkot miniszterelnökként veszélyt jelent az életünkre.
Az izraelieknek mindkét interjút meg kellene hallgatniuk.
Hallgassák meg Eisenkotot.
Aztán hallgassák meg azt az embert, aki ténylegesen részt vett a tárgyalásokon.
Hasonlítsák össze maguk a történeteket!
Mert Izrael közelgő választásán nem csupán személyiségekről van szó.
Arról van szó, hogy visszatérünk-e az október 6-i mentalitáshoz – a függőséghez, a megalkuváshoz, a visszafogottsághoz, a „palesztinok” nevű gonosz dzsihadista ellenségünk figyelmen kívül hagyásához és a nemzetközi garanciákba vetett hithez –, vagy folytatjuk-e a fájdalmas átalakulást egy olyan Izrael felé, amely megért egy alapvető igazságot:
Senki sem fogja jobban megvédeni a zsidó népet, mint maga a zsidó nép.
Biztonságunknak a mi kezünkben kell lennie.
Katonáinknak meg kell adni a lehetőséget a győzelemre.
Ellenségeinknek meg kell érteniük, hogy a zsidók megtámadásának elviselhetetlen ára van.
Vezetőinknek pedig elég erővel kell rendelkezniük ahhoz, hogy Izrael érdekeit érvényesítsék akkor is, ha Washington, Európa, a média és a saját politikai elitünk másképp követeli.
Október 7-e egy kudarcba fulladt koncepció ára volt.
Nem segíthetjük vissza a hatalomba azt a kudarcot vallott világnézetet.
Imádkozom, hogy a szavazás előtt elég sok izraeli felébredjen a politikai baloldal által nekik tálalt és a mainstream média által felerősített hazugságokra.
A jó hír az, hogy az izraeliek felébrednek. Talán nem olyan gyorsan, ahogy szeretnénk, de a felébredés megtörténik.
Erősítsétek meg hiteteket!
Felébredünk. Erősebbek leszünk. És Isten segítségével győzni fogunk!
Am Jiszráél Hai!!!
A szerző
