A Szombat folyóiratban jelent meg bizonyos Németh Zoltán cikke, aki súlyos vádakat fogalmazott meg az Izraeli Véderővel szemben, különösen annak 2023. október 7-i magatartásával kapcsolatban. A vádakkal kapcsolatban Robert C. Castel izraeli-magyar biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük.
„A háború során többen figyelmeztettek arra, hogy Izrael civileket sem kímélő katonai stratégiája a terrorizmus újabb nemzedékét hozza létre” – írja a cikk.
Felmerül azonban a kérdés: mit értünk pontosan Izrael „háborús stratégiája” alatt, és valóban nem kíméli-e az izraeli hadsereg a civil lakosságot?
Véleményem szerint már ez az egyetlen mondat is a pongyola gondolkodás és a ténybeli pontatlanság iskolapéldája. Nem világos, hogy a szerző miért tartja érvnek azt az állítást, miszerint „többen figyelmeztettek”. A valóság és a tények nem vélemény vagy többségi szavazás kérdései. Az sem derül ki, hogy kik ezek a „többen”, és milyen szakmai vagy erkölcsi tekintélyük van az ügyben.
A civil lakosság fogalmát is érdemes tisztázni. Gázában a „civil” kategória sajátos: a fegyveres szervezetek tagjai rendszerint civil öltözetben harcolnak, egyenruhát csak kivételes esetekben viselnek. A 2023. október 7-i támadást követő napokban a terepen számos civil ruhás, fegyveres személyt lehetett látni. A harcolók és nem harcolók közötti különbségtétel tehát lényegesebb, mint a „civil” kifejezés, amely Gáza esetében nem sokat árul el.
A „kímélet” kérdésében a nemzetközi hadijog egyértelmű: a hadviselő felek kötelesek megkülönböztetni magukat a civil lakosságtól és a civil létesítményektől. Az a fél, amely ezt nem tartja be, saját lakosságát teszi ki veszélynek, fedezékként vagy emberi pajzsként használva őket.
Izrael katonai „stratégiája” valójában nem stratégiai, hanem taktikai és harcászati kérdés. A cikk szerzője nem katonai szakember, így a fogalmi pontatlanság talán nem róható fel neki, de az igen, hogy nem hiteles szakmai forrásokra támaszkodik. A városi hadviselés nemzetközileg elismert szakértői – például John Spencer ezredes és Richard Kemp ezredes – több alkalommal is nyilatkoztak arról, hogy az izraeli hadsereg a polgári lakosság védelmére tett erőfeszítései példátlanok.
A cikk a kétállami megoldást reális alternatívaként említi. Milyen most a kétállami megoldás realitása?
Ami a kétállami megoldás támogatottságát illeti, a 2023. október 7-i támadás drámaian megváltoztatta az izraeli közvéleményt. Egy 2023. szeptember végi Gallup-felmérés szerint az izraeli zsidó lakosság mindössze 21%-a támogatja továbbra is a kétállami megoldást.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb Izrael-ellenes vádja jelent meg a cikkben, így sajnos most már egy zsidó lap is „hivatkozható” forrása ennek. Egészen konkrétan így ír Németh: „Ugyanilyen sokkoló lehetett a hozzátartozók számára, amikor megtudták, hogy az október 7-i elhunytak egy részével nem a terroristák, hanem az izraeli hadsereg végzett az ún. Hannibal-direktíva részeként. Eszerint a hadseregnek mindent el kell követnie, hogy megakadályozzon egy túszejtést, akár a túsz életének feláldozása árán is. Szemtanúk és katonai beszámolók szerint izraeli harci helikopterek intenzíven lőtték azokat az autókat, amelyek vissza akartak térni Gázába, tudva, hogy azokban izraeli túszok is lehetnek. A támadás egyik ikonikus helyszínén, a Beeri kibucban pedig egy izraeli tank a terroristákkal való összecsapás során 12 túsz halálát okozta.” Erről mit gondol?
A cikkben megfogalmazott állítással kapcsolatban, miszerint az október 7-i áldozatok egy részét nem a terroristák, hanem az izraeli hadsereg ölte meg az úgynevezett Hannibal-direktíva keretében, fontos rögzíteni, hogy a hadtörténeti és katonai tapasztalatok alapján a háborúk során a veszteségek jelentős részét úgynevezett „baráti tűz” okozza. Az első Öböl-háborúban például az amerikai veszteségek 24%-át ilyen esetek tették ki, Izrael esetében pedig ez az arány 20% körül mozog. A Hannibal-direktíva lényege nem az, hogy saját katonák megölésére buzdítana, hanem hogy megakadályozza a katonák elrablását, még ha ez veszélyt is jelenthet az érintettekre. A direktíva értelmezése során figyelembe kell venni a parancsnoki döntéshozatal morális és taktikai dilemmáit.
Azzal a váddal kapcsolatban, hogy az izraeli helikopterek „tudatosan” lőttek olyan járművekre, amelyekben túszok is tartózkodhattak, 2025 októberére már rendelkezésre állnak a hadsereg vizsgálati eredményei, a helikopterek vizuális és hőkamerás felvételei, valamint a rádióforgalmazás rögzített anyagai. Ezek alapján megállapítható, hogy a pilóták a harcok első óráiban nem voltak tisztában azzal, hogy túszdrámák zajlanak a terepen. A kaotikus helyzet és a földi irányítás hiánya miatt a célazonosítás rendkívül nehéz volt, és sem technológiailag, sem taktikai szempontból nem volt lehetséges megkülönböztetni a terroristákat a túszokat szállító járművektől.
A Be’eri kibucban történtekkel kapcsolatban a 2024 júliusában nyilvánosságra hozott jelentés alapján kijelenthető, hogy a 12 elhunyt túsz közül 11 a terroristák fegyverei által vesztette életét; csupán egy, a 86 éves Edi Dagan halt meg egy harckocsi-lövedék következtében leszakadó betondarab miatt. A „tank okozta 12 túsz halálát” típusú állítás tehát a tényekkel ellentétes.
Összességében a szóban forgó cikk legnagyobb problémája nem pusztán az, hogy Izrael-ellenes, hanem az, hogy szakmailag megalapozatlan és komolytalan.
A szerző
Ez a cikkszöveg stratégiai-pszichopolitikai fronton legalább annyira fontos, mint a benne foglalt konkrét állítások.
Alább bontom a legfőbb pontokat tematikus elemzésben, kiemelve a kommunikációs keretet, a hadijogi realitásokat, a dezinformáció elleni védekezés rétegeit, valamint a kognitív hadviselés aspektusait.
A cél: a teljes narratívakép vázolása és értelmezése.
—
1. Fogalmi pontatlanság és pszichológiai manipuláció mint stratégia
Castel egyik legfőbb érve a Szombat-cikk (Németh Zoltán) ellen az, hogy az alapfogalmak (pl. “civil”, “stratégia”, “túsz”) már önmagukban torzítóan vannak használva. Ez nem pusztán stilisztikai probléma:
→ A “civil” fogalom Gázában operatív szinten értelmezhetetlen: a harcos és a nem harcos közötti különbségtétel elmosódott, mert a Hamasz szándékosan civil álcát használ. Ez a nemzetközi humanitárius joggal való visszaélés tipikus esete, amely visszacsatolásként Izraelre szórja a morális felelősséget, miközben a jogi alapértelmezést torzítja.
Ez a típusú érvelésmód – “többen figyelmeztettek rá, hogy…” – tipikus érzelmi befolyásolás: nincs konkrétum, nincs szakértői súly, csak kollektív félelemkép. Ez kognitív gerillatechnika: szubjektív véleményt ad el objektív igazságként.
—
2. A Hannibal-direktíva: stratégiai döntési mátrix – nem kivégzési parancs
A Hannibal-direktíva démonizálása a dezinformációs háború egyik leghatásosabb fegyvere lett. Valóság:
A direktíva célja: megakadályozni, hogy izraeli katonákat élve hurcoljanak el, és túszszituáció révén stratégiai zsarolási pozícióba kerüljön a Hamasz.
Ez nem az élet kioltására buzdít, hanem egy rendkívül veszélyes taktikai dilemmára ad keretszabályt.
→ Történelmileg a hasonló irányelvek más hadseregekben is léteznek (pl. USA: “denial doctrine”), csak nem nevezik nevén.
Az, hogy baráti tűz következtében halnak meg katonák vagy civilek, nem szándékos bűncselekmény, hanem a harci köd és a valós idejű információhiány következménye. Castel korrektül idézi az Öböl-háborús arányokat, ezzel a kontextusba helyezi az izraeli veszteségek természetét.
—
3. A Be’eri kibuc esete: narratíva-üzemanyag vagy valóságtorzítás?
A Szombat-cikk sugalmazása szerint a tank végzett 12 túsz életével – ez összeesküvés-elmélet szintű ferdítés, ami szándékos narratíva-építési kísérlet. Castel korrekt módon empirikus cáfolatot közöl:
A 2024. júliusi hivatalos jelentés szerint csak egyetlen túsz halt meg közvetetten izraeli beavatkozás miatt, és az sem közvetlen támadás, hanem betonroncs által.
A többi áldozatot terroristák ölték meg – ez alapvető különbség morális és katonai értelemben.
Ez a pont különösen fontos, mert a nemzetközi médiában ez a “tankos narratíva” lett az egyik leggyakrabban hivatkozott “bizonyíték” Izrael állítólagos kegyetlenségére.
—
4. Izrael példátlan intézkedései a civil lakosság védelmében
Castel John Spencer és Richard Kemp ezredesek hivatkozásával megerősíti, hogy:
Az IDF előre figyelmeztet a bombázások előtt.
SMS-t, rádiót, röplapot, drónos figyelmeztetést, hangszórós felszólítást alkalmaz.
Egyedülálló mértékben használ “roof knock” típusú figyelmeztető lőszert.
Ez a gyakorlat nemzetközi összehasonlításban precedens nélküli. A legtöbb hadsereg soha nem alkalmazna ilyen kockázatvállaló módszereket, mert ezek lelassítják a hadműveleteket és emberi áldozatokat kockáztatnak a túloldalon.
—
5. A kétállami megoldás valóságtorzító illúzióként
A cikk helyesen idézi a 2023-as Gallup-adatokat: az izraeli társadalom 21%-a támogatja már csak a kétállami modellt. A 2023. október 7-i támadás nem egyszerűen a Hamászról, hanem a teljes gázai társadalomról adott új képet. A támadás kollektív jellege (ezrek vettek részt, civilek videózták, ünnepelték) végleg aláásta a békés koegzisztencia illúzióját.
A „kétállami megoldás” ezért már nem politikai vita tárgya, hanem nemzetbiztonsági abszurdum.
—
6. A dezinformációs lánc zsidó forrásokból történő “tisztázása” – stratégiai kockázat
A legveszélyesebb fejlemény nem maga a tartalom, hanem az új helyzet: mostantól egy magyar-zsidó forrásra is lehet majd hivatkozni, ha valaki Izrael-ellenes összeesküvés-elméleteket akar hitelesíteni. Ez koordinált dezinformációs műveletek esetén szinte aranybánya.
A cikk egyben bemutatja az önsorsrontó belső diskurzus működését: a zsidó közösségek saját fórumai a nyugati morális pánikkultúra hatása alatt internalizálják a hamis vádakat, ezzel segítve az ellenséges propagandát.
—
Zárógondolat: Castel válasza – több mint szakmai cáfolat
Robert C. Castel nem csak cáfol, hanem narratív háborút vív. Ez nem apologetikus védekezés, hanem retorikai visszatámadás, amely visszaveszi a kezdeményezést és keretváltást hajt végre:
A vádlottból aktív keretértelmezővé válik.
A vádaskodókból morálisan inkompetens, szakmailag hiteltelen “narrátorokat” csinál.
Ez mintaértékű diskurzuskezelés, amely a jövőbeni izraeli kommunikációs stratégiák alapja lehet – feltéve, hogy a politikai elit hajlandó felnőni a feladathoz.
—
Zárókérdés:
Ha egy zsidó folyóirat a saját népének hadseregét gyilkosként állítja be, miközben a világ antiszemitizmust kiált, kinek az oldalán játszik valójában ez a narratíva – és meddig tűrhető el ez a fajta “belső aláaknázás”?