Amikor elolvastam Tom Barrett, az Egyesült Államok törökországi nagykövetének és szíriai különmegbízottjának X-fiókján közzétett üzenetét, őszintén szólva nem tudtam elhinni. Nagy hűhóval kijelentette:
„Minden szíriai, szunnita, alavita, kurd, keresztény, drúz, arab, türkmén, cserkesz és mindenki számára, aki ezt az ősi földet otthonának tekinti, sok évnyi szenvedés után ma ünnepeljük közös reményünk újjáéledését: egy új lehetőséget a békére, az egységre és a jólétre. A jövő mindannyiótoké.”
Gyönyörű szavak. Üres szavak. És tragikusan elszakadva a valóságtól. Mert míg a nagykövet ünnepli az „új lehetőséget a békére”, a tények a szíriai terepen borzalmas képet festenek.
A szuvajda drúzokat lemészárolják. Az alavitákat lemészárolják és sztrájkra kényszerítik. A keresztényeket halállal fenyegetik, ha nem térnek át, a terroristák pedig bombázzák templomaikat. Erdoğan pedig nyíltan együttműködik al-Dzsolani ISIS-stílusú milíciáival mindebben, különösen a kurdok ellen.
Milyen „reménye” lehet bármely kisebbségnek egy al-Dzsolani által uralt Szíriában? Mennyire lehet a Trump-adminisztráció elrugaszkodva a valóságtól, hogy figyelmen kívül hagyja a atrocitásokat, a dzsihadisták dominanciáját és a régió minden kisebbségi közösségének összeomlását, amelyet Izrael megmenthetne, ha erre lehetőséget kapna.
Soha nem fogom elfelejteni, amit Dr. Mordechai Kedar mondott nekem, amikor az Ábrahám-megállapodások aláírása után interjút készítettem vele. Szavai prófétaiak voltak:
„Minden, az arab Közel-Kelettel kötött megállapodás olyan, mint a homok a szélben.”
Semmi sem állandó. Minden változhat. A mai barát holnap már dzsihadista hadúr lehet. A mai „békepartner” egyik napról a másikra káoszba süllyedhet. A mai „jó” zsarnokot megdönthetik, és helyére egy még rosszabb kerülhet. Szíria ezt a legfájdalmasabb módon bizonyítja. Ez pedig elvezet minket Izrael stratégiai döntéseihez.
Évtizedeken át Izraelre hatalmas nemzetközi nyomás nehezedett, hogy adja át a Golán-fennsíkot az Aszad-rezsimnek. Minden nyugati diplomata a „földet a békéért” elvről oktatott ki minket. Képzeljék el, csak képzeljék el, ha Izrael engedett volna. Ma, ahelyett, hogy az IDF védené északi határainkat, egy az ISIS-hez kapcsolódó Dzsolani/török rezsim ülne a Tiberiasra néző sziklákon.
Ugyanazok az emberek, akik Szíria-szerte lemészárolják a kisebbségeket, rakétákat és géppuskafészkeket telepítenének csak néhány méterre az izraeli közösségek fölött a Golán-fennsíkon. Izrael megtagadta a Golán-fennsík átadását, és ezzel megmentette a zsidó államot. Izrael nem tud és nem is szabad, hogy összezsugorodjon, hogy megfeleljen a nyugati illúzióknak.
A Közel-Kelet nem Európa. Nem liberális eszmék irányítják.
Erő, törzsi túlélés és dzsihadista muszlim ideológiák vezérlik, amelyek minden kafir/hitetlen (nem muszlim) meghódításán alapulnak. És míg a nyugati tisztviselők diplomáciai fantáziajátékokat játszanak, a zsidó állam az egyetlen erő a régióban, amely képes megvédeni:
* a kurdokat,
* a keresztényeket,
* a drúzokat,
* az alavitákat,
* és minden kisebbséget, amelyet mind a szunnita, mind a síita dzsihádisták célba vettek.
Ahhoz, hogy Izrael betölthesse ezt a stabilizáló szerepet, nagyobbnak, védettebbnek, erősebbnek és területileg biztonságosnak kell lennie, nem pedig védhetetlen határok közé szorítva, hogy megfeleljen Washington szlogenjeinek. Ez az egyetlen nyelv, amelyet a dzsihadista világ megért: a területvesztés az agressziójuk miatt.
Egy nagyobb, erősebb Izrael nem csak erkölcsi kérdés, hanem szükségszerűség is.
És csak egy nagyobb, erősebb Izrael tudja visszatartani a közel-keleti dzsihadista muszlim hatalmakat attól, hogy tönkretegyék Trump történelmi tervét egy Izraelen és Szaúd-Arábián átvezető hajózási folyosó létrehozásáról, amelynek célja Kína monopóliumának megtörése és a globális kereskedelem átalakítása. Egy nagyobb Izrael az egyetlen visszatartó erő, amely képes szembeszállni a feltörekvő vörös-zöld tengellyel, a globális dzsiháddal és a barbársággal, amely jelenleg Szíriát szakítja szét.
És azoknak, akik még mindig aggódnak a „nemzetközi jog” miatt, legyünk őszinték: a Sykes–Picot-megállapodás már halott. Az európai diplomaták által egy évszázada meghúzott határok csak elavult térképeken léteznek. Libanont a Hezbollah ellenőrzi, nem a libanoni kormány, amely még Trump elnök hatalmas nyomására sem tud beleegyezni a Hezbollah lefegyverzésébe. Dzsolani ISIS-Al-Kaida erői, Törökország parancsára, Szíria egyes részeit ellenőrzik. Mindenhol máshol pedig csak etnikai háborúk, törzsi milíciák és összeomló rezsimek vannak.
Libanon és Szíria már semmilyen értelemben nem működnek szuverén országokként. Tehát abszurd az az elképzelés, hogy Izraelnek veszélybe kell sodornia magát azért, hogy megőrizze azokat a képzeletbeli határokat, amelyeket a régió már rég felhagyott. Így tudjunk segíteni a szabad világ megvédésébeni, mert a közel-keleti dzsihadista gonosz már nem marad csak a Közel-Keleten.
El fogjuk érni azt, amit el kell érnünk, hogy megvédjük a szunnita és síita dzsihadista muszlimok által üldözött kisebbségeket a térségünkben. Nem az a kérdés, hogy sikerül-e, hanem hogy mikor.
Am Jiszráél!
A szerző
