Hányan tudják, hogy a Palesztin Hatóság törvényei szerint az arabokra halálbüntetést rónak ki, ha földet adnak el zsidóknak Júdeában és Szamáriában?
Hányan tudják, hogy 1948 óta a jordániai törvények képezik a jog gerincét Júdea és Szamária nagy részén, az izraeli polgári jog helyett, annak ellenére, hogy Jordánia 1967-ben elvesztette Júdeát és Szamáriát, amikor a csodálatos hatnapos háborúban vereséget szenvedett Izraeltől?
Vagy hogy ha nem terjednek ki rájuk speciális izraeli törvények, a Júdeában és Szamáriában élő zsidó állampolgárok elsősorban az IDF katonai hatósága alá tartoznak, nem pedig a szokásos izraeli polgári jog alá?
Ez csak néhány a jogi abszurditások közül, amelyek közel hat évtizeddel azután is fennállnak, hogy Izrael felszabadította őseink szívét, Júdeát és Szamáriát egy védekező háborúban, amelyett az arab államok indítottak a megsemmisítésünkre. Mégis, amikor a címlapok „Ciszjordánia” és „megszállás” feliratokkal bombáznak, és Izrael ellen tiltakoznak, amiért szuverenitását gyakorolja Júdeában és Szamáriában, a legtöbb embernek fogalma sincs a tényleges jogi és történelmi realitásokról. Csak kontextustól, a történelemtől és a tényektől megszabadított, politikai célokat szolgáló szlogeneket kapnak.
Most pedig térjünk rá a nemrég bekövetkezett történelmi földrengésre…
Ezen a héten Izrael biztonsági kabinetje meghozta azt a döntést, amelyet már 1967 júniusában meg kellett volna hozni.
A bürokrácia hivatalos nyelvén a kormánykabinet „megváltoztatta a jogi és polgári valóságot Júdeában és Szamáriában”. A zsidó történelem nyelvén azonban valami sokkal mélyebb történt: megkezdtük a hatnapos háború csodálatos győzelmének egyik nagy befejezetlen fejezetének kijavítását.
1967-ben, minden katonai logikával ellentétesen, Izrael hat nap alatt legyőzte a környező arab hadseregeket, egy háborúban, amelyet az arab világ indított ellenünk. Jordánia hadserege, amely egész Júdeában és Szamáriában állomásozott, beleértve Jeruzsálem óvárosának falait is, vereséget szenvedett és a Jordán folyón át menekült. Júdea és Szamária, népünk bibliai földjének a szíve, felszabadult a 19 éves illegális jordániai megszállás alól.
Őseink földjének felszabadítása, amely teljes csodákkal teli volt, és amelyet az izraeli hadsereg nem is tervezett.
De itt van a kényelmetlen igazság.
Ezt a csodálatos győzelmet követően Izrael vezetői haboztak.
Ahelyett, hogy azonnal alkalmazták volna Izrael szuverén törvényeit a nemrég felszabadított Júdea és Szamária területeken, a kormány úgy döntött, hogy Júdeát és Szamáriát fügefalevélnek használja, hogy „földet adjon a békéért”, és eközben érvényben hagyta a jordániai jogrendszert.
Több évtized telt el. Ma félmillió zsidó tért vissza őseink földjére, Júdeába és Szamáriába. Az oslói „békefolyamat” befagyasztotta Júdea és Szamária „A” és „B” területeinek státuszát, és a Palesztin Hatóság joghatósága alá helyezte őket.
Az IDF Központi Parancsnoksága de facto szuverén hatalmat gyakorolt Júdea és Szamária többi részén, és több mint 2000 katonai parancsot adott ki, amelyek szükség esetén felülírják a jordániai törvényeket az izraeli katonai ellenőrzés alatt álló „C” területen élők számára (a legtöbb arab a Palesztin Hatóság fennhatósága alá tartozó „A” és „B” területeken él), azonban az alapvető jogi struktúra továbbra is a jordániai jog maradt.
Még megdöbbentőbb: miután Huszein király 1988-ban hivatalosan lemondott Jordánia „Ciszjordániára” vonatkozó igényéről, az izraeli jog még mindig nem váltotta fel a jordániai jogot.
És a jordániai törvénykönyvben rejtőzött egy groteszk relikvia, egy rasszista törvény, amely főbenjáró bűncselekménynek minősítette a föld eladását zsidóknak. És ez a törvény a mai napig hatályban van. Halálbüntetés a föld eladásáért zsidóknak Júdeában és Szamáriában, őseink bibliai hazájában, közel 60 évvel azután, hogy Izrael felszabadította a területet az idegen megszállás alól.
Gondoljuk át ezt alaposan.
Egy zsidó állam, amely szuverén Jeruzsálemben, megengedte, hogy egy idegen, rasszista, zsidóellenes törvény továbbra is hatályban maradjon a zsidó civilizáció bölcsőjében.
A kabinet ezen a héten hozott döntése megkezdi ennek az abszurditásnak a felszámolását.
Amit most látunk, az a zsidó polgári valóság régóta esedékes normalizálása őseink hazájában. A történelmi habozás kijavításának a kezdete ez, amely egy történelmi csodát követett.
A hatnapos háború nem csupán katonai diadal volt; jelképezte a zsidók visszatérését bibliai szülőföldjükre, Hebronba, Silóba, Beit Elbe, azokba a helyekre, ahol őseink jártak, és ahol a zsidó történelem kialakult, jóval azelőtt, hogy létrejött a Hasemita Királyság vagy a jordániai állam.
Az élénk és modern Tel-Aviv alig egy évszázados. Hebron volt Dávid király királyságának első fővárosa, ahol évezredekig folyamatosan éltek zsidók, amíg az 1929-es mészárlás el nem űzött minket. Legitimitásunk Tel-Avivban elválaszthatatlan legitimitásunktól Hebronban; ha elszakadunk eredetünktől, gyengítjük modern államunk alapjait.
De a történelmi megváltás gyakran szakaszokban zajlik. A csodák megnyitják az ajtókat. A vezetésnek pedig be kell lépnie rajtuk.
Izrael politikai elitje túl sokáig jobban félt a nemzetközi reakciótól, mint amennyire a zsidó küldetésben bízott. Túl sokáig úgy viselkedtünk, mintha a Júdeába és Szamáriába való visszatérés szégyen lenne, nem pedig több ezer éves imádságok beteljesülése.
A kabinet döntése valami mást jelez: magabiztosságot.
Jelzi, hogy a zsidó nép már nem kér bocsánatot azért, hogy létezik a hazájában. Jelzi, hogy a Júdea és Szamária örökölt külföldi törvények alapján történő kormányzásának korszaka lassan átadja helyét egy őszintébb valóságnak.
Mindez nem szünteti meg a komplexitást. Mindez nem szünteti meg a diplomáciai nyomást. Mindez nem vet véget a szélesebb konfliktusnak. De valami alapvetőt tesz: helyreállítja az erkölcsi egyértelműséget.
1967-ben nem „foglaltuk el” Júdeát és Samáriát. Felszabadítottuk Jordániától, amely 1950-ben illegálisan annektálta, és ezt a lépést nemzetközi szinten szinte senki sem ismerte el. Amikor Jordánia 1988-ban kivonult, hátrahagyott egy jogi szellemet, amelyet Izrael érthetetlen módon továbbra is életben tartott.
Most végre elhantolják ezt a szellemet.
A történelem türelmes. De a gyávaságot nem bocsátja meg vég nélkül.
Júdea és Samária felszabadítása után majdnem hatvan évvel Izrael kezdi összehangolni jogi kereteit a történelmi igazsággal. Ez nem szélsőségesség. Ez a zsidó szuverenitás normalizálása a zsidó földön.
A hatnapos háború csoda volt. A héten hozott döntés nem csoda, hanem végre felelősségteljesen cselekvő izraeli kormány, hogy utolérje a csodát.
Így halad előre a megváltás: lépésről lépésre, rendeletről rendeletre, olyan vezetőkkel, akik hajlandóak áthidalni a szakadékot aközött, amit Isten a kezünkbe adott, aközött, amire végre magabiztosan igényt tartunk.
Legyünk őszinték az időzítéssel kapcsolatban is. Ez a lépés most történik, mert Trump elnök visszatért a Fehér Házba, és Netanjahu miniszterelnök megérti, hogy Izraelnek végre van mozgástere, hogy azonnali diplomáciai fojtogatás nélkül cselekedjen.
Évekig az izraeli vezetők Júdeában és Szamáriában minden lépésüket nemcsak a biztonsági szükségletek, hanem a Washingtonból és az európai fővárosokból várható ellekezés alapján is mérlegelték. A vezetéshez bátorság kell, nemcsak a csatatéren, hanem a diplomáciai színtéren is.
Imádkozom, hogy olyan vezetőkkel legyünk megáldva, akik következetesen azt választják, ami Izrael hosszú távú biztonságának és sorsának szempontjából helyes, ahelyett, hogy behódolnának a globális nyomásnak, amely békülékeny a mindannyiunkat elpusztítani akaró, népirtó dzsihádista ellenséggel.
A történelem ismét mozgásba lendült.
És ezúttal nem habozunk.
Történelmi időkben élünk, egy olyan pillanatban, amikor cselekedeteink végre összhangba kerülnek azokkal a csodákkal, amelyeket Isten a kezünkbe adott. Az isteni beavatkozás 1967-ben és újra a mi generációnkban megnyitotta az ajtót, de a megváltás nem automatikus. Egy nemzetnek a kapott ajándéknak megfelelően kell cselekednie.
Végre úgy viselkedünk, mint egy büszke zsidó nép, amely visszaállította szuverenitását őseink hazájában.
Pontosan ezért fokozódott a zaj, a végtelen botrányok, a mesterségesen előidézett válságok, a nem választott bürokratikus elit – beleértve az igazságszolgáltatási rendszert is – napi kísérletei, hogy megállítsák ezt a folyamatot, sőt, megosszanak minket. Egy hatalmas, de számbeli kisebbségben lévő világi elit megérti, mi történik. Látják, hogy a zsidó nemzet újra kapcsolatba kerül gyökereivel, földjével, hitével, és mindent meg fognak tenni, visszaélve hatalmi pozíciójukkal, hogy megállítsák ezt a folyamatot.
De nem fognak sikerrel járni.
Mert ami most zajlik, az mélyebb, mint a politika. A zsidó nemzet újra felfedezi spirituális erejét, és ez az erő, több a hadseregeknél vagy a címlapoknál, az, ez őriz meg minket végső soron.
Erősítsétek meg hiteteket Istenben! Ez a miénk, és ő velünk van!
Am Jiszráél Hai!!!
A szerző
