KÖNYVISMERTETŐ
A közbeszédben ciklikusan felerősödnek bizonyos hangok, amelyeket legszívesebben veretes magyar nyelven illetnék, de mivel egy bizonyos szint felett nem megyünk egy bizonyos szint alá, kénytelen vagyok szociológiai kutatási eredményekre összpontosító könyvismertetőn keresztül hangot adni véleményemnek.
Karády Viktor és Kemény István a Zsidóság a magyar nemzetépítésben című kötete a magyar sors egyik legmélyebb strukturális összefüggésének feltárására tett formabontó kísérlete.
Munkájuk az empirikus szociológia eszköztárával, hatalmas statisztikai adatbázisra támaszkodva mutatta ki, hogy a zsidóság integrációja nem csupán egy egyéni döntésekből álló folyamat volt, hanem a magyar nemzetépítés egyik fundamentális, gazdasági és társadalmi érdekek által vezérelt koncepciója.
A 19. századi dualista Magyarországon a nemzeti elit egy determinált paradoxonnal szembesült, a függetlenségi törekvésekhez és a modern állam kiépítéséhez elengedhetetlen volt a gazdasági modernizáció és a polgárosodás. Ám a feudális alapokon nyugvó nemesség nem rendelkezett sem a szükséges tőkével, sem az üzleti kompetenciákkal e feladat elvégzéséhez.
Ebben a kontextusban alakult ki az a hallgatólagos társadalmi szerződés, amely a modern magyar nemzetépítés alapkövévé vált.
A szerződés lényege egy stratégiai munkamegosztás volt. A liberális nemesség fenntartotta magának a politikai hatalmat, az államigazgatást és a földbirtok feletti rendelkezést, miközben a zsidóság számára megnyitotta a gazdasági érvényesülés és a polgári szakmák útját. Az utóbbi cserébe vállalta a modern ipari és pénzügyi infrastruktúra kiépítését, valamint a kulturális és nyelvi azonosulást a nemzettel.
Ez a szövetség egyedülálló volt Kelet-Közép-Európában.
A zsidóság befogadása tehát nem puszta humanizmusból fakadt, hanem a nemzetépítés belső logikájából. A zsidóság készsége az asszimilációra, amelynek gyökerei a felvilágosult askenáz hagyományokig és a galíciai nyomorból való kitörési vágyig nyúltak vissza, találkozott a magyar nemesség polgárhiányos modernizációs törekvéseivel.
A szerzők részletesen elemzik, hogyan vált a zsidóság a gazdaság meghatározó szereplőjévé. A nagykereskedelem, a bankvilág és az ipari forradalom minden ágazata, a malomipartól a gépgyártásig alapvetően a magyar modernizáció építőkövévé vált.
Ez a gazdasági hatalom azonban törékeny volt, hiszen nem párosult politikai hatalommal. A nagypolgárság a liberális nemesség politikai védelmére szorult, és amíg ez a védelem fennállt, a rendszer stabilnak tűnt.
A dualizmus korának liberális optimizmusa az első világháborúval és az azt követő összeomlással foszlott szét, amely egy kettős nemzeti tragédiába torkollott.
A Karády–Kemény-féle elemzés tanulsága, hogy a zsidóság sorsa Magyarországon a modernizáció sorsa is egyben.
Az asszimilációs szerződés felrúgása olyan morális sebet ejtett a magyar társadalmon, amely a mai napig nem gyógyult be teljesen.
Az üzenet, miszerint a teljesítmény és a lojalitás nem garancia a befogadásra, ha a politikai széljárás megváltozik, mély bizonytalanságot és kivándorlást szült.
A numerus clausus által elindított emigráció következménye Szilárd Leó, Neumann János, Teller Ede és mások, mint a magyar tudományos élet történelmi vesztesége. Ezek a tudósok a magyar oktatási rendszer (a Fasori Evangélikus Gimnázium) termékei voltak, de tudásukat más nemzetek javára kamatoztatták, mert saját hazájuk kivetette őket.
Karády és Kemény munkája a magyar társadalomtudomány egyik mérföldköve. Kutatásuk nemcsak a múltat világítja meg, hanem tükröt tart a jelen elé is, rávilágítva a két világháború közötti kirekesztés és a politikai alapú diszkrimináció hosszú távú romboló hatásaira. Az általuk feltárt összefüggések bizonyítják, hogy a zsidóság és a magyar nemzetépítés története elválaszthatatlan egymástól, a zsidó siker a magyar nemzet sikere volt, és a zsidó tragédia a magyar nemzet tragédiája is egyben.
Ebből a Kelet-Európában egyedülállóan sikeres társadalmi szerződésből alig maradt valami. Azt a keveset is, ami maradt napjaink anakronisztikus antiszemitái erodáljak, amellyel sajnálatos módon csak a magyar társadalom szövetét gyengítik tovább.
Ezen a cikken nem is napokat, talán sok hetet gondolkoztam, hogy megírjam-e? Pont azért, mert ennél sokkal összetettebb a téma, de megdöbbentett, hogy mennyire húsbavágóan tájékozatlanok napjaink antiszemitái és e mellett a jelenség mellett nem akartam szó nélkül elmenni. (Bár ez a bejegyzés nem sokat segít ezen.) A kutatás talán pont azért érdekes, mert megragadja és megmagyarázza azt a történelmi pillanatot, amikora a liberális magyar nemesség és a zsidó polgárság szimbiózisa a magyar történelem egyik meghatározó gazdasági és szellemi aranykorát teremtette meg a századelőn.
Ami a téma összetettséget illeti, az a Tanácsköztársaság ambivalenciáival kezdődik, ami részben megágyazott a numerus claususnak és a dualizmus kori társadalmi szerződés felmondásának. Aztán az egyik társadalmi válasz követte a másikat egészen napjainkig. Egyik tragikusabb volt, mint a másik.
Ami számomra a legtragikusabb, hogy a korabeli magyar zsidóság a végsőkig teljesítette a „szerződés” rá eső részét. Magyar hazafiként megsiratták Trianont, és statisztikailag is kiemelkedő volt köztük a menekültek aránya az elcsatolt területekről. Ez az összetett veszteség mindannyiunk vesztesége. Nem tudom,
A szerző
Nagyon sajnálom, hogy így végződik a cikk: Nem tudom,
Lehet, hogy nem véletlenül. Számomra kérdéses, hogy a ‘napjaink antiszemitái’ miért kapnak anakronisztikus jelzőt is? Amennyire én látom, évszázadok óta mindig „időszerű” volt ez a hozzáállás, az évezredek óta tartó megdolgozás eredménye. Mindig volt indok, álok, hogy miért utáljanak, rekesszenek ki, gyilkoljanak meg, raboljanak ki. Igen, a társadalmi szerződés elméletben és a gyakorlati élet sok területén fennállt, de ezt a „szerződést” nem írták alá. Mivel a nemes nem foglalkozhatott pénzügyekkel, tanulással, stb., hiszen nemes volt, hát hagyta, hogy helyette a hozzáértőbbek a piszkos munkát elvégezzék, de szidta is őket ezért és időről időre megvámolta őket gazdasági vagy egzisztenciális módon. Fenntartotta magának a jogot erre. A közembereknek is jól jött a mindig kéznél lévő lehetőség, hogy a még náluk is lejjebb sorolt zsidókat szidhassák, üthessék, lenézhessék. Nagyon sokan csatlakoztak az 1848-as népfölkelőkhöz a zsidóságból is, de a ‘magyarok’ nem akartak együtt harcolni velük. Elfogadták a hatalmas adományokat, de az nem eredményezett békét, megbecsülést.
Nem értették, hogy a társadalom megbecsüléséért küzdő zsidók miért érzik magukénak a fejlődést szolgáló mozgalmakat, amelyek valóban egyenlőséget kínálnak nekik is!?
Észlelhettük, hogy az antiszemitizmushoz már nincs is szükség létező zsidókra. Amikor az első számítógépes listát megláttam a listázott zsidókról, keserűen állapíthattam meg, hogy a sok évszázados beidegződés működik: azt mondták zsidónak, akit utáltak, s a bizonyíték nem vallási, nem is születési, hanem az ellenszenv lett, és/vagy az, hogy ‘zsidós’. Napjainkban a már létező ISRAEL szolgáltatja a plusz ürügyeket az egész világon az antiszemitizmusra. Az alapürügy persze a pénz, a bankrendszer, a feltételezett uralomvágy, a háttérbirodalom, stb. A saját állam megléte tüskeként fájt azoknak, akiknek nem sikerült minden zsidót „kinyírniuk”, s fáj mindenkinek, aki el tudja, el akarja hinni a katari, iráni, orosz, s más indítású propagandát. Ezt kapták örökségül, ezt adják tovább, ennek a kornak ez a modern technológiákkal működő verziója. Akármilyen hírrel, poszttal kapcsolatban felkeverodik a mély, s okádja magából a nagyonis népszerű antiszemita kliséket. Mindegy, milyen néven, milyen ürüggyel, csak mondhassa, uszíthasson, táplálja magát a gyűlölet erejével.
Én így látom, sajnos.