Pártszolgálatosok vagy csőcselék?

Kísérlet a „nyilas bűnöző” tipológiájának felállítására a népbírósági perek tükrében

Az elkövetőkutatás – mely természetesen kaphat és kap is kritikákat, mint a politikai erőszak kutatásának fókusza, „altémája” – legalapvetőbb kérdése, hogy „ki” követte el a politikai erőszakot (ezt követően tárgyalható, hogy kivel szemben, hol, mikor, miért?). A kutató azzal szembesülhet, hogy ha a nyilas-hungarista hatalomátvételt követően (1944. október 15-16.) elkövetett erőszakos bűncselekményeket vizsgálja, máig kevéssé jelenik meg a kvantitatív (mennyiségi) vizsgálat szempontja, inkább az egyes eseteket, sorozat- vagy tömeggyilkosságokat vizsgáló munkák dominálnak. Vannak külön tanulmányok pl. a kiskunhalasi tömeggyilkosságról, monográfia a pusztavámi tömeggyilkosságról, a Grábler-tónál történt tömeggyilkosságról, vagy éppen a kivégzésekről, amelyekben Dely Piroska vett (vagy nem vett) részt.[1] Ez mind üdvözlendő – ami viszont hiányzik, az legalább annak megkísérlése, hogy számszerűsíthető, általános konklúziók levonására alkalmas kutatást végezzünk a nyilas időszak közismert bűncselekményeinek elkövetőivel szemben.

A kutatás azért is szükséges volt, mert még a kurrens szakirodalomban is kritika nélkül veszik át azokat az állításokat, melyekkel a nyilasok védték magukat a háború után, vagy melyekkel apologéták védték egykori vezéreiket az emigráns nyilas sajtóban. Karsai László történész Szálasi Ferencről írt, hibáktól hemzsegő életrajzában elfogadja Szálasi és Vajna Gábor belügyminiszter érvelését, miszerint a nyilasok közé beszüremkedtek „szélsőséges elemek”, esetleg a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) tagjai, „a hozzájuk csatlakozott csőcselék”.[2] Ez nem sokban különbözik az egyik leghírhedtebb nyilas-apologéta, Dobszay Károly soraitól, aki arról írt, hogy „1944. október 15. után (…) a háborús állapotokat kihasználó egyes nyilasok és a hozzájuk csapódott, koncra éhes közönséges csatornatöltelék zsidókkal szembeni kegyetlenkedéseket” követtek el.[3]

A kvantitatív kutatáshoz száz, véletlenszerűen kiválasztott olyan személy népbírósági anyagát vizsgáltuk meg, akik a nyilas időszak alatt elkövetett erőszakos bűncselekményekhez voltak köthetők. Lehetnek gyilkosság (sorozat- és/vagy tömeggyilkosság) tettesei, de súlyos testi sértést okozó erőszak tettesei, vagy éppen a „dunai kísérők” – tehát a gyilkosság helyszínére kísérő tettesek, de jure személyi szabadság megsértésében vétkes egyének, de facto a holokauszt tettesei – és zsidókat feljelentők, illetve értékeiket elvevők, fosztogatók is. Az itt tárgyalt ügyek közül 45 eset képezte a vád tárgyát a népbíráskodási törvény (1945. évi VII. t.c., továbbiakban Nbr.) 11. § 5. pontja (emberek törvénytelen megkínzása és kivégzése), és/vagy 12 esetben a Nbr. 13. § 2. pontja (katonai alakulatnak való segítségnyújtás), és/vagy 20 esetben a Nbr. 13. § 3. pontja (nem vezető jellegű segítségnyújtás a nyilasoknak a hatalom megszerzéséhez és megtartásához).

A legfontosabb vizsgált kérdések az életkor, a családi állapot, a társadalmi státusz (ezt alapvetően a foglalkozásból következtetjük, noha ez nem tökéletes indikátor, és néha csak az 1945 utáni helyzetet tükrözte), a büntetett vagy büntetlen előélet (megkülönböztetve a köztörvényes és a politikai bűncselekmények miatt elítélteket), illetve a szélsőjobboldali szervezetekben való esetleges tagság.

A terheltek átlagosan 1911-ben születtek, ami alapvetően a fiatal felnőttek felülreprezentáltságát mutatja (33 év). A vizsgált eljárások több mint felében (55 fő) házas volt a terhelt, de öt elvált és egy-egy özvegy és vadházasságban élő személy is akadt.