Bruria Efune posztjának fordítása
A magyar nyelvű sajtóban is megjelentek felhívások, hogy össze kéne fogni az izraeli arab pártokkal. Erre reflektál válaszol az alábbi írás. A szerk.
Rendben, annyira igyekeztem elkerülni, hogy politikai kérdésekbe bonyolódjak. De most végiggörgettem a közösségi médiát, és annyi bejegyzést olvastam, hogy azon kezdtem tűnődni… vajon az emberek értik egyáltalán, mit mondanak?
És nem tudnánk félretenni az egónkat, és egyszerűen azt tenni, ami a gyerekeinknek a legjobb?
Hogy értsük a hátteret, kezdjük a tegnap esti kijelentéssel. A kijelentést Oszama al-Szaadi, az Egyesült Arab Lista Kneszet-beli képviselője tette választási győzelmi beszédében:
„Ezt a győzelmet a Gázai övezetben, Ciszjordániában, a megszállt Jeruzsálemben élő népünknek, valamint mindenütt élő palesztin népünknek ajánljuk, akik már régóta vártak erre a történelmi pillanatra.”
A börtönben lévő, terrorizmusért elítélt foglyokhoz fordulva hozzátette: „A foglyoknak pedig azt üzenjük: Ben-Gvir távozik.”
Az Egyesült Lista jelenleg várhatóan körülbelül 12 helyet szerez majd a Kneszetben. Arab pártról van szó, és bár vannak nemes céljaik is – például az arab településeken tapasztalható bűnözés visszaszorítása –, vannak rendkívül problematikus célkitűzéseik is. Olyanok, amelyekről az izraeliek többsége úgy véli, közvetlenül veszélyeztetik a zsidó állam fennmaradását.
A Joint List 2026-os, angol nyelvű programjában a palesztinok visszatérési jogát követeli. Ez azt jelentené, hogy világszerte 5,9 millió ember kapna izraeli állampolgárságot, akiket az UNRWA „palesztin menekültként” tart nyilván – még akkor is, ha már több generáció óta máshol élnek. A cél nem kevesebb, mint Izrael zsidó többségének megszüntetése, hogy az országot palesztin állammá alakítsák.
A Egyesült Lista emellett a palesztin állam elismerését is előfeltételül szabja ahhoz, hogy bármilyen kormánykoalíciót támogasson. Ezt így fogalmazzák meg: „Továbbra is elkötelezettek vagyunk a megszállás megszüntetése és egy független, szuverén palesztin állam létrehozása mellett, az 1967. június 4-i határok mentén, Kelet-Jeruzsálem fővárossal.”
Más szóval: az Egyesült Lista palesztin államot akar, és egy második palesztin államot is Izrael helyén.
És ha ezt nem politikai úton lehet elérni, akkor bármilyen más módszert támogatnak, amely célhoz vezet.
- október 7-e másnapján Abu Seháde képviselő – aki ma a Balad párt elnöke – olyan cikket tett közzé, amelyben a Hamász mészárlását katonai, politikai és stratégiai szempontból „fontos történelmi eseménynek” nevezte. Azt írta, hogy ha a „kicsi és ostromlott Gázának” sikerült ilyen mértékben meglepnie Izraelt, akkor mások még hatékonyabban és könnyebben is megtehetik ugyanezt. Az izraeli hadsereg (IDF) által megölt terroristákat pedig „igaz mártíroknak” nevezte.
És mi a helyzet a mérsékeltebb Ra’ammal?
Bárcsak lenne egy olyan arab párt, amely örömmel vállalja az Izraelhez tartozást, és a zsidó izraeliekkel együtt akar boldogulni. Ehelyett azonban az álláspontjuk inkább így hangzik: „Együtt tudunk élni, mert nincs más választásunk… de reméljük, hogy egy nap már nem kell így tennünk.”
2026 augusztusában a Ra’am vezetője, Manszúr Abbász egy arab nyelvű bejegyzésben ezt írta:
„Az állam zsidó jellege egy már létező, ránk kényszerített valóság, nem pedig valami, amit mi választottunk.”
A kneszetben 2021 júniusában elmondott beszédében Abbász héberről arabra váltott, és kijelentette: „Vissza fogjuk szerezni a népünktől kisajátított földeket.” Ezt fontos nemzeti feladatként jellemezte.
Abbász keményen dolgozik azon, hogy diplomatikusan fogalmazzon, és nyilvánosan elutasítja a terrorizmust, de a párt egyes tagjainak támogatása időnként mégis felszínre tör.
2023 novemberében Iman Khatib-Jaszin képviselő a kneszet televíziós csatornáján beszélt az október 7-i Hamász-mészárlásról, és kisebbíteni próbálta a Hamász atrocitásainak súlyát. „Nem mészároltak le csecsemőket – legalábbis a filmben látottak alapján –, és nem erőszakoltak meg nőket.”
Abbász ezután héberül magyarázkodott, és tájékozatlanságból fakadó tévedésnek nevezte a kijelentést. Arab nyelvű interjúiban azonban azt mondta, hogy csupán azért reagált így, hogy megvédje őt a fenyegetésektől, és megakadályozza hivatalos kizárását a Kneszetből. Khatib-Jaszin továbbra is a párt tagja, az ötödik helyen szerepel a listáján, és a jelenlegi előrejelzések szerint ismét képviselői mandátumhoz juthat.
A „mérsékelt” Abbász azt is elutasítja, hogy a Hamászt terrorszervezetnek ismerje el. Még ma is, amikor az i24 News arról kérdezte, hajlandó lenne-e valaha terroristáknak nevezni a Hamász tagjait, Abbász nem volt hajlandó válaszolni.
Ezek tehát az arab pártok. Az újonnan megválasztott Kneszetben együttesen várhatóan 19 mandátumot szereznek.
És ezek azok a pártok, amelyekről most sokan azt mondják: „Inkább velük működjünk együtt, mint Netanjahuval, Ben-Gvirrel, Szmotricscsal vagy a haredikkel.”
Miért? Szolgálnak az izraeli hadseregben? Biztonságosabbá teszik az országot? Vagy azért, mert azt gondoljuk, hogy az emberek jobban fognak szeretni minket, ha inkább őket választjuk a saját testvéreink és nővéreink helyett?
De álljunk meg egy pillanatra, és képzeljük magunkat egy átlagos Szmotrics-szavazó helyébe. Vagy még inkább: az egyik gyermekének a helyébe.
Ez a gyermek az elmúlt három év nagy részében azt látta, hogy az apja tartalékos katonaként az izraeli hadseregben harcol, és nap mint nap az életét kockáztatja. A családnak szűkösen kellett kijönnie a pénzből, a gyermek pedig nem kaphatta meg az új cipőt, amelyre vágyott, mert az apja vállalkozása megsínylette a távollétét.
Most viszont vannak, akik azt hangoztatják, hogy az apja rossz helyre adta a szavazatát, és ezzel árt az országnak. A pártját ki kell zárni a kormányzásból. Helyette pedig olyan pártokat kellene bevonni, amelyek palesztin államot akarnak létrehozni, és követelik a visszatérés jogát.
Milyen üzenetet közvetítünk ezzel a gyermek felé?
Igen, tudom, hogy sok izraelit aggasztja Izrael gazdaságának és diplomáciai kapcsolatainak jövője. Ezek nagyon is valós aggodalmak. A megoldás azonban nem az, hogy azok karjaiba vetjük magunkat, akik el akarnak pusztítani minket, miközben eltiporjuk azokat, akik készek lennének az életüket áldozni értünk.
És nem csupán a vallásos cionistákról beszélek. Tényleg azt gondoljátok, hogy az Egyesült Lista többet tesz Izraelért, mint a harediek, akik a ZAKA, a Hacalah és a Jad Szarah szervezeteken keresztül szolgálják a közösséget?
A probléma nem magukkal a pártokkal van. A probléma egy szűk kormánykoalíció, amelyben minden egyes párttagra szükség van. Emiatt bármelyik képviselő zsarolhatja az egész koalíciót, azzal fenyegetőzve, hogy bármikor megbuktatja a kormányt, ha nem teljesítik a követeléseit.
A gyermekeink és a jövőnk érdekében itt az ideje félretenni az egónkat, lehiggadni, csillapítani az indulatokat, és mindenkinek engednie egy kicsit.
Egy széles körű koalícióban kisebb a lehetőség arra, hogy egy-egy párt túlzó követeléseket kényszerítsen a többiekre. Ha a többség egy átfogó tervet akar kidolgozni az izraeli hadseregbe történő nagyobb arányú bevonulás érdekében, akkor az ezt ellenző kis pártoknak vagy együtt kell működniük, vagy ki kell lépniük a koalícióból. Ha egy képviselő problémás kijelentéseiről ismert, kaphat egy kisebb jelentőségű, érdemi befolyással nem járó tisztséget.
Az igazság az, hogy az Izrael-párti pártok között ma sokkal több a közös pont, mint azt sokan gondolják. Mindannyian le akarjuk győzni a Hamászt és az iráni rezsimet, javítani akarjuk a gazdaságot, és mindannyian felismerjük, hogy belátható időn belül nem fog létrejönni olyan palesztin állam, amely mentes lenne a terrorizmustól.
Ha mindenki képes egy pillanatra félretenni az egóját, akkor azt is elismerhetjük, hogy a legtöbb megválasztott politikus ugyanazoknak a téves elképzeléseknek hitt Gázáról és a Hamászról október 7-e előtt. Hatalmon töltött idejük alatt ugyanúgy engedték be a katari pénzeket Gázába, és ugyanúgy hozzájárultak annak a „kicsi, de okos hadseregnek” a felépítéséhez, amely azon a szörnyű napon védtelenül hagyta a gázai határt.
És a legtöbb politikus azóta ugyanazokat a tanulságokat vonta le.
Lépjünk hátrébb egy kicsit. Nézzük a teljes képet. Gondoljuk végig, mit is jelent valójában, amikor az egyik pártot elutasítjuk, a másikat pedig támogatjuk. Tényleg ezt az üzenetet akarjuk közvetíteni a gyermekeinknek?
Vagy képesek vagyunk alázatosabbá válni, összefogni, és egy mindannyiunk számára eredményesebb korszak felé indulni?
A szerző
