Most jelentették: Netanjahu kihirdette a tervet Gáza teljes meghódítására, hogy ezzel felszámolja a Hamászt, megvédje az izraelieket és megmentse a megmaradt túszokat
Miközben Izrael döntő stratégiára készül, alapvető fontosságú felismerni a mély belső kihívásokat, amelyekkel Netanjahu évek óta szembesül, a biztonsági, jogi és médiaeliten belüli mélyállami elemektől, amelyek megnehezítették a nemzet háborús erőfeszítéseit…
Tegnap a Galei Cahal (a hadsereg rádiója), a védelmi minisztérium égisze alatt működő, kormány által finanszírozott médium professzionálisan készített videót tett közzé a hivatalos X-fiókján. Ebben nyugalmazott tábornokok és hírszerzési főnökök kórusa a gázai háború azonnali befejezésére szólított fel, azt állítva, hogy a háború „már nem igazságos” és „Izrael elveszíti identitását”.
Az érzelmileg manipulatív, ízig-vérig politikai és egyértelműen egyeztetett videó már több mint 200 000 megtekintést gyűjtött össze, ami több mint 60-szorosa egy átlagos Galei Cahal-poszt elérésének. De az igazi probléma nem a nézettség. Hanem az üzenet mögött álló gépezet.
Ez nem a szólásszabadságról szól. Itt a mélyállamról van szó, egy bebetonozott, meg nem választott elitről, amely a honvédelmi tapasztalataik hitelességét kihasználva felülírja a választók akaratát, és a nép által megválasztott kormány helyett alakítja a nemzeti politikát.
Akik most Izraeltől a háború leállítását követelik, ugyanazok az alakok, akik az országot a legveszélyesebb stratégiai téveszmékbe vezették. Ők az oslói békefolyamat bajnokai, a Libanonból való egyoldalú kivonulás tervezői és a (2005-ös) gázai kivonulás szurkolói, akik mindig elmondják a nyilvánosságnak, hogy fogják elhozni a békét és segíteni Izrael jobb védelmében.
Pedig az ő politikájuk teljes kudarc volt, és minden fronton pont azokat a terrorállamokat és katonai fenyegetéseket szülte, amelyek az október 7-i tragédiához vezettek.
Most nem alázattal, hanem felbátorodva térnek vissza a nyilvánosság elé. Korábbi magas szintű biztonsági szerepük nyomán ismét olyan defetista politikát sürgetnek, amely lényegében a megadást jelenti, ezúttal az identitás és az erkölcs nyelvezetének leplében.
De a probléma még mélyebbre nyúlik.
Még az egyértelmű felhatalmazással megválasztott jobboldali kormányok is arra ébrednek rá, hogy nincs hatalmuk eltávolítani vagy megreformálni ezeket a figurákat, ha már beágyazódtak a rendszerbe. A jogi mélyállam intézménye védi őket. A média felerősíti őket. A bürokratikus elit védi őket. Amikor pedig a politikai vezetők megpróbálnak visszavágni, aláásva találják magukat vagy még rosszabbul járnak.
Vegyük a Sin Bet igazgatóját, Ronen Bart, aki elismerte személyes felelősségét az október 7-i katasztrofális hírszerzési kudarcért. Bar nem csak a Hamász-támadást nem tudta megakadályozni, de a miniszterelnököt és a kormányt sem tájékoztatta pontos értékelésekkel, az egész éjszaka során. Bármely más országban azonnali lemondása vagy elbocsátása elkerülhetetlen lett volna. Bar néhány hónappal ezelőttig mégis a helyén maradt, érinthetetlenül, a jogi rendszer által védve és a pozíciója által megkövetelt elszámoltathatósággal szemben immunisan.
És akkor ott van az IDF jelenlegi vezérkari főnöke, Zamir. Kinevezése előtt Zamir határozottan kiállt egy határozott, győztes gázai stratégia mellett. De amint átvette a szerepet, a hangnem teljesen megváltozott. Az egykor általa támogatott tervet eltemették. Ehelyett a magas rangú biztonsági tisztek ugyanahhoz a berögzült gondolkodásmódjához igazodott, amely következetesen ellenállt a határozott katonai fellépésnek. Mi változott? Nem a stratégiai valóság, hanem a mélyállam intézményes nyomása.
És mi a helyzet magával a Katonai Rádióval?
Valahányszor egy jobboldali védelmi miniszter javaslatot tesz a Galei Cahal privatizálására, hogy véget vessen a közpénzekkel való visszaélésnek, amellyel a saját hadseregünk elleni demoralizáló, pártos üzeneteket sugároznak, a kezdeményezés rejtélyes módon elhal. Újra és újra. Javaslatokat fogalmaznak meg, bizottságokat alakítanak, nyilatkozatokat tesznek, majd csend lesz. Mintha egy láthatatlan kéz gondoskodna arról, hogy minden komoly reformkísérlet eltűnjön, mielőtt napvilágot látna, és a visszaélés az adófizetők pénzével, amely a hadsereg rádióállomását támogatja, továbbra is demoralizálja a nemzetet és a hadsereg katonáit!
Pontosan mitől félnek ezek a miniszterek? Milyen hatalom elég erős ahhoz, hogy kormányról kormányra elhallgattassa őket?
Ez az: a félelem attól, hogy keresztbe teszünk egy olyan bebetonozott elitnek, amely visszaél jogi pozícióival, amely bünteti az engedetlenséget és jutalmazza a konformizmust, egy olyan mélyállamnak, amely tudja, hogyan védje meg a sajátjait.
Egy demokráciának nem így kellene működnie.
Izrael megválasztott vezetőinek képesnek kell lenniük arra, hogy végrehajtsák azt a politikát, amire megválasztották őket, nem pedig állandóan a nem megválasztott biztonsági és jogi figurák láthatatlan vétóival kell küzdeniük, akik a mainstream média támogatásával mossák a közvélemény agyát, hogy támogassa tetteiket.
A Galei Cahal rádióállomást nem szabad finanszírozni. Egy katonai rádióállomás, amely nyíltan aláássa az IDF hadműveleti legitimitását háború idején, nem közszolgálat – stratégiai teher.
És itt az ideje, hogy annak nevezzük, ami.
Végső soron a gázai háború mögött egy mélyebb csata áll: a mélyállam fojtogató csápjai Izrael intézményein – egy olyan erő, amely semmibe veszi az emberek akaratát.
A kormánynak nem csak a külső ellenséggel, hanem a belső hatalmi erők ellen is nehéz harcot kell vívnia. A háború megnyerésére vagy a rendszer reformjára tett minden kísérletet megakadályoz egy olyan jogi elit, amely a mélyállamot védi, és akadályoz minden olyan döntést vagy kinevezést, amely gyengítené a hatalmát vagy valóban független vezetést hozna helyzetbe.
Ez a háború többet tárt fel a Hamász alagútjainál és Irán bábjainál, hanem valami sokkal közelebbit: a nem választott hatalmi struktúrákat, amelyek befolyást gyakorolnak Izrael médiája, katonai és jogi intézményei felett.
Az emberek akaratát újra és újra felülírják az elit olyan káderei, akik elszámoltathatóság nélkül működinek. Oslóban kudarcot vallottak. Kudarcot vallottak Libanonban. Kudarcot vallottak Gázában. Kudarcot vallottak október 7-én. És mégis, még mindig ott ülnek a csúcson, irányítják a narratívát, megbénítják a változást, és minden kihívást visszavernek, amelyet a hatalmuk ellen intéz a választott kormány.
De valami változik. Ez a háború új világosságot ébresztett az izraeliekben. Egyre többen kezdik belátni, hogy a győzelem és a valódi nemzeti megújulás legnagyobb akadályai nem csupán a külső ellenségek, hanem a leszerepelt status quo belső őrzői.
Az előre vezető út nem csak katonai jellegű – hanem intézményi. Izraelnek nemzeti életének szembe kell szállnia a mélyállam fojtó szorításával, és ki kell bújnia belőle – a médiában, a bíróságokon, a védelmi intézményekben és azon túl.
Ez nem pártpolitikai küldetés – ez demokratikus feladat.
Mert csak akkor lesz Izrael valóban szabad, és képes külső ellenségeink legyőzésére, ha a politikát a vezetésre megválasztottak határozzák meg, és nem azok, akiket azért neveztek ki, hogy ellenálljanak nekik.
Csak akkor lesz Izrael az a szuverén, ellenálló nemzet, amelyet polgárai megérdemelnek, és amelynek védelméért katonái harcolnak.
És ez az igazság, mindennél jobban, ennek a háborúnak a tüzében válik világossá Izrael népe számára.
Le fogjuk győzni külső ellenségeinket és legyőzzük a belső mélyállamot. Ez lassú, rendkívül frusztráló folyamat, de ez Izrael pulzusa.
Am Jiszrael Hai!!!
A szerző
