Aharon Barak, aki 1975-1978-ig főügyész, 1978-től a Legfelsőbb Bíróság bírája, majd 1995 és 2006 között ennek a bíróságnak az elnöke volt, 2023-ban egy interjúban bevallotta, hogy nem ismeri a zsidóság alapjait jelentő forrásokat, a zsidó jogrendszert. Nincs tudatában annak a logikai-etikai rendszernek, amely évezredeken át a zsidók életének elengedhetetlen része volt. Kétség nem fér Barak kiemelkedő szellemi képességeihez, ezért igen különös az, hogy mint a zsidó állam bírája sosem érezte szükségét, hogy legalább a minimális érdeklődés szintjén tanulmányozza ezeket.
A ma 89 éves ember, aki már 19 éve hivatalosan nyugdíjas, de akinek még mindig irodája van a Legfelső Bíróság épületében és akinek a szava még mindig perdöntő az országot érintő kérdésekben, egész munkássága során figyelmen kívül hagyta mindazt, ami népének szent és sérthetetlen.
Aharon Barak azokhoz az izraeli értelmiségiekhez tartozik, akik eszménye nem egy zsidó állam, hanem egy héberül beszélő Svédország, ahol idővel a héber nyelvet is el lehet felejteni a globalista ideológia jegyében.
Aharon Barak diplomázása után szépen felívelt egyetemi karrierje, 32 évesen már a Jeruzsálemi Héber egyetem professzora volt. 37 évesen a jogi kar dékánja, kutatásai elismeréseképpen 1975-ben Izrael-díjat kapott. Ám főügyészi kinevezésekor csakhamar politikai szereplővé vált. A korábban említett Rabin-ügyön kívül, amely megakadályozta Jichak Rabin miniszterelnöki jelölését, két korrupciós vád fűződik a nevéhez ebben az időszakban: Acher Jadlint, a Klalit egészségbiztosító vezérigazgatóját, a regnáló Mapai párt befolyásos tagját az Izrael Bank igazgatói posztjára jelölték, amikor Barak elrendelte a nyomozást. Jadlin különleges elbírálást kért a kihallgatások során, amit Barak elutasított, mondván „Din Jadlin – KeDin Buzaglo” – vagyis a törvény előtt Jadlin személye ugyanolyan, mint Buzagloé (Buzaglo jellegzetes marokkói-zsidó név, míg Jadlin az askenázi elit része volt). Végül Jadlint öt év börtönre ítélték. A másik korrupciós ügy szerencsétlenül végződött, mert a vádlott, Avraham Ofer építésügyi miniszter az igazság kiderítése előtt öngyilkos lett. A Mapai elveszítette a választásokat, és Aharon Barak valószínűleg ekkor fedezte fel, hogy szava milyen jelentősen befolyásolhatja a politikai helyzetet.
A parlamenti választások nyertese, Menachem Begin elismerése jeléül kinevezte a Camp-David-i tárgyalásokon résztvevő izraeli küldöttség jogi tanácsadójának, ami megalapozta a legfelsőbb bírósági tagságát – mindössze 42 évesen. Majd 1995-ben ő lett a bíróság elnöke, és 70 éves korában való nyugdíjazásáig gyökeresen átalakította a hatalmi ágak, a parlament, a kormány és a bíróság közötti egyensúlyi viszonyt.
Mindenekelőtt eltörölte a perképességi tesztet, így a társadalmi élet minden területén, bárki által kifogásolt jelenség a Legfelsőbb Bíróság elé vihető, és ehhez, az érintettségét sem kell igazolni, még izraeli állampolgárnak sem kell lenni. Ebből adódóan a legsúlyosabb problémákkal kapcsolatban, az ország biztonsági kérdéseiben is, a végső döntést a Legfelsőbb Bíróság hozza meg. Bármilyen, a parlament által elfogadott törvényt meg lehet támadni, bármely szakterületen született megállapodást semmissé tehet a bírói döntés. Ennek következtében a magánszektorban a megállapodások már jó ideje úgy születnek, hogy vita esetén más állam bírósága elé kell vinni az ügyet. Amikor felmerül a 2023 október 7-i terrortámadást okozó helyzet vizsgálatának szükségessége, kihagyhatatlan a bírósági döntések hatását is górcső alá venni. Ezért is elfogadhatatlan, hogy a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnöke nevezze ki a vizsgálóbizottságot.
Barak életműve, az ő megfogalmazása szerint, Izrael alkotmányos forradalma. Hogy ez miként volt lehetséges, vissza kell mennünk az állam alapításának idejére: bár a Függetlenségi Nyilatkozat (1948. május 14.) kimondta, hogy 1948 októberéig létre kell hozni a Nemzetgyűlés által elfogadott alkotmányt, de az azonnal megkezdődött háború ezt lehetetlenné tette. Csak 1950 júniusában született az úgynevezett Harrari-határozat, miszerint: „az Első Kneszet megbízza az Alkotmány-, Jog- és Igazságügyi Bizottságot az állam alkotmánytervezetének elkészítésével. Az alkotmány fejezetekből áll, amelyek mindegyike különálló alaptörvényt alkot. A fejezeteket a Kneszet elé terjesztik, amint a Bizottság befejezi munkáját, és az összes fejezet együttesen alkotja az állam alkotmányát.”
1958 és 1988 között a Kneszet (az izraeli parlament) kilenc alaptörvényt fogadott el. Ezek mindegyike az állami intézményekre vonatkozott, egyike sem foglalkozott a bírósági felülvizsgálat jogkörével, vagyis azzal, hogy a bíróság a törvényhozói és a végrehajtói hatalmat, a közigazgatási intézkedéseket felülbírálhatja, megsemmisítheti. 1992-ben fogadott el a Kneszet két olyan alaptörvényt, amellyel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróságnak joga van minden olyan törvényt módosítani vagy megsemmisíteni, ami ezekkel az alaptörvényekkel ellentmondásba kerül. Ezek az „Emberi méltóság és szabadság”, valamint a „Foglalkozás szabadsága” címet viselik. A parlamenti viták azt mutatták, hogy sok képviselő nem volt tudatában annak, hogy ezek miképpen befolyásolják a bírósági felülvizsgálat státuszát. A hivatalosan 120 fős parlamentben az elsőt mindössze 31-en szavazták meg, míg 21-en ellene vétóztak, a másodikat pedig 23-an ellenszavazat nélkül fogadták el. Aharon Barak viszont nagyon is tudta, hogy milyen következményei lehetnek ezeknek az alaptörvényeknek, és ettől számította az alkotmányos forradalmat. Annál is inkább, mert ezen alaptörvények szövege nagyszerű lehetőséget teremtett a bírók szabad értelmezésére.
De Barak nem elégedett meg ennyivel, hanem egyre nagyobb teret adott az igazságügyi aktivizmusnak, miszerint a bíróságnak az alkalmazandó jogszabályokon túl is mérlegelniük kell a döntéseik társadalmi hatását, ami valójában azt jelenti, hogy a döntéseiket a saját, szubjektív nézeteik alapján hozzák meg, az „ésszerűségre” hivatkozva.
Barak honosította meg a „lényegi demokrácia” gondolatot, amely felülírja a népfelség jogát a kormányzásra, az igazságszolgáltatás hatalma korlátlan, azt a törvényhozás nem írhatja felül.
De kik azok az emberek, akik bírói minőségükben felülírhatják a politikai, gazdasági, és a katonai döntéseket is?
Izraelben 1953 óta egy bizottság választja ki a bírókat (הוועדה לבחירת שופטים), amelynek kilenc tagja van: az elnök az igazságügyi miniszter, a Kabinet kinevez még egy tagot maguk közül, egy koalíciós és egy ellenzéki parlamenti képviselő, az Ügyvédi Kamara két tagja, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és két tagja. A bizottság összetételének alapgondolata az volt, hogy a politika kellő szabadságot adjon a szakmai véleményeknek. Ami igaz lehetett az ötvenes években, az ma már durva torzulást okoz, mivel a globalista baloldal megszállta a Legfelsőbb Bíróságot (3) és Ügyvédi Kamarát (2), ami már önmagában többséget jelent, még akkor is, ha kormányzat szuverenista jobboldali (3), nem beszélve arról, ha a jobboldal ellenzékben van (1). Tehát, miközben a parlamenti többség és a kormányzat is 1977 óta megszakításokkal 31 éven át jobboldali volt és csak 17 éven át baloldali, centrista, a bírói kar önreprodukcióval egyre inkább progresszív baloldali. Jellemzően Aharon Barak felesége munkaügyi bíró volt, és négy gyermeke is jogi pályán mozog. A rokoni kapcsolatok szerteágazó rendszere szövi át az izraeli igazságügy felső köreit, mint valami nemesi privilégiumokkal, feudális előjogokkal rendelkező uralkodó osztály. A köznyelvben úgy említik, hogy azonos az irányítószámuk, vagyis az ország legelőkelőbb, legdrágább régióiban laknak, közéjük egy Beer-Seva-i, asdodi ügyvéd nem keveredik.
2025-ben ugyan a Kneszet elfogadott egy módosítást, miszerint az Ügyvédi Kamara kimarad a bizottságból, helyettük egy koalíciós képviselő és egy kormánytag erősíti a politikai oldalt, de a módosítás csak a következő választás után lép életbe.
Az izraeli jurisztokrácia második pillére a jogtanácsosok rendszere, élén a kormány jogtanácsosával, aki egyben a főügyész is. Minden minisztériumban, állami hivatalban van jogtanácsos, akik adminisztratíven ugyan az adott hivatal vezetőjének vannak alárendelve, de szakmai felettesük a főügyész, aki szerint minden jogtanácsos véleménye kötelező érvényű a hivatalra nézve. Vagyis nem az adott miniszte, vagy a hivatal vezetőjének a szava a döntő, hanem ahhoz kell tartaniuk magukat minden ügyben, amit a jogtanácsos mond. Ha nézeteltérés van a miniszter és a jogtanácsosa között, akkor a kérdést a főügyész dönti el.
Szakmai kérdésekben, legyen az társadalmi, gazdasági vagy éppen biztonsági jellegű, nem a jogszabályok, hanem a jogtanácsosok véleménye kaszálhat el minden kezdeményezést. Ugyanez vonatkozik a parlamenti munkára is, hiszen legyen az bármely törvénymódosítás, amit a parlamenti többség három lépcsőben megszavaz, miután szakmai bizottságok készítették elő, a fő jogtanácsos ellenjavallatával megsemmisül.
A kormány jogtanácsosát egy szakmai bizottság javaslatára, hat évre nevezi ki az igazságügyi miniszter, amit a kormány hagy jóvá. A jelenlegi főügyészt, Gali Baharav-Miarát 2022 februárjában nevezte ki Gideon Sa’ar, az alig másfél évig regnáló Bennett-Lapid kormány igazságügyminisztere. Sa’ar, mint Likud-tag sikertelenül szállt szembe Netanjahuval a 2019-es előválasztáson. Sértetten távozott a pártból, és átállt az alakuló balközép koalícióba, amit igazságügyi miniszteri poszttal jutalmazott Naftali Bennett. Az ő sara Baharav-Miara kinevezése, amit vélhetőleg már megbánt, miután a vesztesektől visszasomfordált a 2022-es választásokat megnyert koalícióba, és jelenleg külügyminiszteri pozíciót tölt be.
Gali Baharav-Miara – a szakmai jelölőbizottság véleménye szerint sem a legélesebb kés a fiókban… kinevezése politikai jellegű volt. A 2021-es választások után nyolc pártból, köztük az anticionista, iszlamista arab párt, a Ra’am részvételével nagy nehezen összetákolt koalíció kezdettől a szétesés szélén billegett. 28 miniszter és 6 miniszterhelyettes ékesítette.
A kormányzás negatív következményei, többek között, a kinevezések:
a hat évre bebetonozott Gali Baharav-Miarán kivül, aki a 2022-ben megválasztott Netanjahu kormány ellenzékeként ténykedik mai napig, az öt évre megbízott Amit Aisman államügyész, a nemrégiben, hosszas procedúra során kirúgott Ronen Bar, a Sin Bét (a belbiztonságért felelős ügynökség) vezetője, aki totális alkalmatlanságáról tett tanúbizonyságot 2023. október 7-n, a hadsereg főparancsnoka, Herzi Halevi tábornok, egy héttel a választások előtt kinevezve, aki nemcsak a terrortámadás napján, hanem az azt követő háború során is csak akadálya volt a győzelemnek, mígnem 2025 márciusában sikerült megszabadulni tőle.
A jurisztokrácia sajátossága, hogy az alkalmatlan kinevezettektől nehéz megszabadulni: a Netanjahu-kormány 2025. augusztus 4-én menesztette Baharav-Miarat, de a Legfelsőbb Bíróság még aznap befagyasztotta a felmentését, és Hanuka előestéjén, december 14-én egyhangúlag hatályon kívül helyezte a kirúgást.
Az izraeli jogászi diktatúra harmadik és negyedik pillére az ügyészség és a rendőrség. Szerepük az igazságszolgáltatásban kritikus jelentőségű, működésük anomáliái éppen a Netanjahu elleni per kapcsán kerültek napvilágra. 2016-ban kezdte meg a rendőrség a vizsgálatot öt témában, ebből három ügyben született vádemelés 2019-ben. A perről részletesen írtam egy korábbi sorozatom részeként: “Az izraeli elit bolsevista lázadása a demokrácia ellen 6. rész – A Netanjahu-per” (https://neokohn.hu/…/az-izraeli-elit-bolsevista…/)
Az október 7-i támadás után rövid ideig szünetelt a tárgyalás, de csakhamar kötelezték a miniszterelnököt, hogy heti három napon át jelenjen meg a tárgyalóteremben – a hétfrontos háború közepette! Trump, aki maga is átélte az ellenzék jogi manipulációit megválasztásának megakadályozására, az izraeli parlamentben tett látogatása alkalmával a maga keresetlen módján ajánlotta, hogy ezt a nevetséges pert, ami pezsgőkről, szivarokról és a Bugs Bunny rajzfilmfiguráról szól, fejezzék be, mert Netanjahunak komolyabb dolgokkal kell foglalkoznia. Az ellenzék, amely Biden idejében rendszeresen amerikai beavatkozást sürgetett, Trump ajánlatán felháborodott, majd mint kompromisszumot, az amnesztia feltételeként Netanjahu eltávolítását követelte. Amit Bibi nyilvánvalóan nem fogadott el.
A katonai főügyész, Jifat Tomer-Jerusalmi tevékenysége körüli botrány nemcsak arról szól, hogy a 12-es tv-csatorna egyik újságírójának egy manipulált videót juttatott el, amivel hamis vádakkal illette azokat a katonákat, akik a gázai terrorista gyilkosokra vigyáztak, és ezzel az álhírrel világméretű antiszemita hullámot indított, hanem a vizsgálat abszurdítása is újabb adalékkal szolgál a „jogi arisztokrácia” kapcsolatrendszeréről, amely már-már maffia-módszerekre hajaz. A Legfelsőbb Bíróság sorra utasítja el a rendőrségi vizsgálatot ellenőrző bíró személyére tett miniszteri javaslatot, a rendőrség elmulasztotta megvizsgálni Tomer-Jerusalmi telefonját, és nem tartotta szükségesnek kihallgatni a barátnőjét, Gali Baharav-Miara főügyészt, holott a kapcsolatuk nyilvánvaló. A főügyész fia, Omer Miara tartalékos százados, a biztonsági kamera felvételével bizonyíthatóan egy kerámia védőmellényt lopott katonatársától, azonban a katonai főügyész az ügyet elsimította, nem emeltek vádat a főnöke fia ellen.
Az ügy kapcsán felmerül a kérdés, hogy Tomer-Jerusalminak mi volt a szándéka a 100-as IDF egységről terjesztett gyalázatos álhírrel?
2024 augusztusában még Biden az USA elnöke, akinek köre mindenáron el akarta érni, hogy a gázai háborút győzelem nélkül fejezze be az izraeli kormány. A szombat esti káplánista (a tel-avivi Káplán utcában) tüntetések is ezt szajkózták. (Utóbb ezekről is kiderült, hogy jelentős támogatást kaptak az USAID-től.) Az IDF háborús bűneit terjesztő szólamok mellett kellett valami bizonyítékféle is. Bár a két különböző felvételből összefabrikált videón a világon semmit nem látni, a kísérőszöveg megerőszakolásról szól. „Áldozati” feljelentés vagy más bizonyíték a tettre nincs, és pillanatnyilag a meghurcolt vádlottakat éppen felmentik, de akkor ez az akció lehetett egyfajta kísérlet az izraeli kormány döntéseinek befolyásolására.
Jariv Levin igazságügyminiszter, a Netanjahu-kormány megalakulása utáni kinevezése óta küzd egy igazságügyi reformért. Nem ő volt az első. Jákov Neemant 1996-ban Netanjahu nevezte ki igazságügyi miniszternek. Vallásos cionista létére jól ismerte a zsidó jogrendszert, és hiányolta az izraeli joggyakorlatból, miközben érzékelte a létező anomáliákat. A jogi arisztokrácia azonnal lépéseket tett a semlegesítésére: vádat emeltek ellene, ezzel eltávolították a tárca éléről. Igaz, a vádak hamisnak bizonyultak, egy éves procedúra után felmentették.
Utóda Cahi Hanegbi, híres jobboldali család sarja, három éven át ugyan betöltötte az igazságügyi miniszteri posztot, és csak később indítottak ellene több éves eljárást, aminek a végén a súlyos vádak alól, mint „vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés” felmentették.
2006-ban a centrista Ehud Olmert vezette kormányban Haim Ramon lett az igazságügyi miniszter. Ő volt az a politikus, aki korábbi pártja, a Munkáspárt tagjaival szembe szállva vitte végig az egészségügyi reformot. Négy hónappal a kinevezése után rendőrségi vizsgálatot indítottak ellene szeméremsértésért. A vádemelés után lemondott. Végül közmunkára ítélték, mert egy reklámfotó kedvéért megcsókolt egy katonanőt.
A 2015-ben alakult Netanjahu kormány igazságügyminisztere Ajelet Saked lett. Több fronton is támadta az igazságügyi rendszert 2017-ben az Ügyvédi Kamara tagjai előtt tartott beszédében kijelentette, hogy a rendszer úgy működik, mintha egy utópisztikus, univerzális világnézet alapján szőtt álom lenne.
2019-ben Amir Ohana lett az igazságügyminiszter, de ezt megelőzően jelentős szerepe volt a 2018-as Nemzetállam alaptörvény tető alá hozásában. Igaz, már a Függetlenségi Nyilatkozat 1948-ban kimondta, hogy „Izrael országában kelt életre a zsidó nép, és itt alakult ki szellemi, vallási és nemzeti jellege. … Más népekhez hasonlóan a zsidó népnek is természetes joga, hogy független államában sorsát önállóan irányítsa.”, 70 év múltán kialakult egy olyan helyzet, hogy bizonyos, globalista erők zsidó állam helyett egy olyan államot vizionáltak, amelynek bárki állampolgára lehet.
A kérdést különösen aktuálissá tette, hogy az 1990-es években elindult egy migrációs hullám Afrikából, Egyiptomon át, ami egészen 2012 végéig tartott, amíg el nem készült a határkerítés. Főleg eritreai és szudáni migránsokról van szó, akik a jobb élet reményében érkeztek Izraelbe, és szinte megszállták dél-Tel-Avivot, a város legszegényebb lakóinak városrészét. Az észak-tel-avivi házakban, kertekben dolgoznak, jórészt illegálisan, a szélsőbalos civil szervezetek támogatását élvezik, és a város vezetése elnézi azt az agressziót, amit a déli negyedek lakóival művelnek. A Netanjahu-kormányok számtalan megoldást dolgoztak ki arra nézve, hogy lehet ezeket az embereket méltányos körülmények között (jelentős összegekkel kibélelve) más országokba juttatni, vagy eredeti lakóhelyükön jobb életkörülményeket kialakítva visszatérhessenek oda. A Legfelsőbb Bíróság minden megoldást elutasított. Mivel a Legfelsőbb Bíróság döntéseivel szemben fellebbezési lehetőség nincs, az illegálisan beszivárgók státusza mindmáig megoldatlan.
A rövid életű Bennett-Lapid kormány igazságügyi minisztere Gideon Sa’ar maga is az igazságügyi reform híve volt korábban, de behódolása a baloldali kormányban szerzett poziciójáért megakadályozta abban, hogy ebbe az irányba lépéseket tegyen.
Jogász körökben, nemzetközi szinten is komoly vitát váltott ki az izraeli rendszer. Szentpéteri Nagy Richard „Alkotmányozó alkotmánybíráskodás Izraelben” címen írt doktori értekezést, amelyben részletesen elemzi azt, és tézisei összefoglalójában kiemeli:
„Az indokolatlanság doktrínájának irdatlanul széles körű alkalmazása lényegében magától értetődően következett a doktrína természetéből, és mára odáig ment, hogy bármely végrehajtó hatalmi aktust – a kinevezéseket is ideértve – felülvizsgálhatóvá tesz a bíróság által, minek következtében a bíróság mintegy legfőbb végrehajtó szervként működik, átvéve, átvállalva a végrehajtó hatalom hatáskörét, annak parlamenti felelőssége nélkül. A Legfelső Bíróság az elmúlt években – más országokban elképzelhetetlen mértékben – semmisített meg olyan kinevezéseket is, amelyekhez valójában semmi köze sem lenne, de amelyek – mivel bármely ügy a bíróság elé vihető – elé kerültek, és a döntés elől nem futamodott meg.”
A szerző
Birosagi diktatorikus kiralysag kik a Tora torrvenyeit is atirhatjak mesemmisithetik mint a noi rabbi kinevezeseket