Kunt Gergely fiatal történész, a Miskolci egyetem oktatója. Új, a holokauszt magyarországi visszhangjáról szóló könyvének címe Az Auschwitz-kód, de az alcím sokkal többet elárul a tartalmáról, így ezt tettem a recenzióm élére. Valójában, ha elolvassuk a könyvet, megállapíthatjuk, hogy egyik címvariáns sem tökéletes. Auschwitz a legnagyobb magyar temető.1944-ben, amikor a legnagyobbrészt Magyarországról oda deportált zsidók megsemmisítését „csúcsra járatták”, az európai és a magyar közvélemény számára még nem volt a holokauszt emblematikus helye. Nem volt „kód”, csak egy koncentrációs tábor a sok közül. Ezt tükrözi, hogy a BBC magyar adásában, mely a német megszállás után rövid adásidejében kiemelt figyelmet szentelt a magyar zsidóság sorsának, különböző néven nevezi a helyet, ahová a deportáló vonatok a vidéki zsidókat vitték. Igaz, közben többször is említette a gázkamrákat, illetve azt, hogy a tömeggyilkosság eszköze a mérges gáz.
Arról, hogy ebben a többnyire lengyel nevén emlegetett, addig többé-kevésbé ismeretlen városkában van az egész „KZ-univerzum” szervezeti központja, és ott iparosított tömeggyilkosság folyik, csak 1944 augusztusában, a két fogoly szökése, és az auschwitzi jegyzőkönyvek elhúzódó nyilvánosságra hozatala után értesült a semleges országok, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok közvéleménye. Jellemző tény, hogy az amerikai repülőgépekről leszórt röplapokon csak ennek a hónapnak a közepén jelent meg először, hogy a németek tömegesen megsemmisítik a deportált zsidókat. De a hír forrásaként az emigráns lengyel kormányt tüntettték fel, ami kétségeket ébreszthetett azokban, akik tudták, hogy ekkoriban két emigráns lengyel kormány is működött: egy Londonban és egy Lublinban.
Kunt Gergely könyvének két fontos újdonsága van, mindahhoz képest, amit eddig publikáltak a magyar közvélemény és a holokauszt ellentmondásos viszonyáról. Először is az, hogy a szerző alaposan elmélyedt a BBC magyar adásának történetében, tanulmányozta mindazt, ami ”zsidó ügyben” elhangzott a londoni stúdióban. Ez rendkívül fontos, ugyanis 1944-ben a BBC magyar adása volt a legfontosabb alternatív hírforrás, és a hazai szélsőjobboldal legfőbb célja az volt, hogy az angol rádió híreit megpróbálja cáfolni, illetve hiteltelenné tenni.
Másik nagy erénye a könyvnek, hogy a szerző figyelmet szentel a korabeli naplóknak, idéz belőlük, és mostanra jelentős gyűjteményt halmozott fel ezekből a dokumentumokról. Az elgázosítás hiteltelensége című fejezet elején írja: „Több mint másfél évtizede gyűjtök hirdetés útján magántulajdonban lévő kéziratos naplókat. 2022-ben kaptam meg egy fiatal, budapesti, magyar zsidó férfi naplójának digitális másolatát.” A feljegyzés 1944 március végéről tükrözi, mit tudott a BBC adásai alapján arról, ami a magyar zsidókkal történik. Ezt írta: „ „…már megszoktuk a nyomást is, fel vagyunk már ajzva a következő megpróbáltatásokra, ki így, ki úgy. A pesszimista festegeti már a Németország felé haladó leplombált kocsik tragédiáját, meg a gázkamra utolsó élményét; ő így készül és mazochizmusában már egészen jól érzi magát. Az optimista is várja a következő akadályt, hogy azt is fölényesen vegye és legyőzze.”
Kunt Gergely részletesen foglalkozik azokkal az érvekkel, melyeket a német megszállás után a kormányhoz közel álló lapok, illetve a formailag ellenzékinek számító nyilas újságok használtak a BBC adásaiból és más forrásokból származó „zsidóbarát” információk hiteltelenítésére. Mindenekelőtt a Magyar Futár és Az Ország című lapok cikkeit elemzi, kiemelve, hogy ezek tele voltak ellentmondással, miközben egyöntetűen hallgattak arról, mi lesz a sorsa azoknak a zsidóknak, akiket kivittek az országból.
A szerző ugyanakkor figyelmen kívül hagyja a tömeglélektani tényezőket, melyek a magyar társadalomban gátolták a tömeges szolidaritás kialakulását a zsidók mellett. Az antiszemitizmus – előbb enyhe, majd a jogalkotás által felerősített formában – évtizedek óta jelen volt a közvéleményben, mert azokra az elfojtott félelmekre, szorongásra és ösztönvilágra épült, amit a politikai elit egy része tudatosan táplált és felhasznált saját céljai érdekében. Figyelemre méltó, hogy Kunt Gergely még csak nem is említi Bosnyák Zoltán Harc! című nagy példányszámú hetilapját, mely nem vesződött a BBC híreinek cáfolatával, viszont folyamatosan hivatkozott az 1882-es tiszaeszlári vérvádra, mint ami bizonyítja a zsidók vérszomjasságát és ördögi természet. Ugyanehhez a taktikához folyamodott a Magyar Rádió is, melynek adásaiban ugyanezt az „üzenetet” közvetítette.
Az információ és dezinformáció küzdelmében legalább annyira meghatározóak a befogadók érzelmi beállítottsága, előzetes szocializációja, a gyermekkorban halott történetek, az iskolai és a vallási nevelés stb. mint az, hogy a konkrét ügyekben kinek van igaza. Ezt a tényt, hogy a témánál maradjunk, az arab országok közvéleményének vagy a nyugati baloldali értelmiség Izraelhez és a zsidókhoz való viszonyában is tapasztalhatjuk. Nihil sub sole novum est, vagyis “Nincs új a nap alatt.”
Kunt Gergely: Az Auschwitz-kód. Budapest, Jaffa, 2025, 280 oldalon
A szerző
