Nem azért, mert katonailag alulmarad, hanem mert szándékosan megoldhatatlanná tett helyzetbe került. Október 7-én a civilek lemészárlásával és több száz túsz elrablásával a Hamász olyan háborút robbantott ki, amelynek nincs elviselhető kimenetele. Izraelt nem csupán meglepték – csapdába ejtették.
Meg kell értenünk: a Hamász nem a győzelemre tör, hanem Izrael vesztére. Nem érdekli, ha Gáza lángokban áll, amíg Izrael vérzik. Ez egy eszkatologikus stratégia: elveszíteni mindent, feltéve, hogy a másik veled együtt bukik. Stratégiája a bevonásra, az érzelmekre, a nyugati lelkiismeret manipulálására épül. Hatalma nem katonai, hanem dramaturgiai. És a legborzalmasabb igazság talán ez: a Hamász jobban megértette a Nyugatot, mint sok izraeli stratéga. Valódi frontja a nyugati közvélemény, nem az IDF.
A túszok fogva tartásával megakadályozza a békét. A világ legsűrűbben lakott területén civilek közé rejtőzve, megakadályozza a háborút. A Hamász találta fel a csapda geometriáját: Izrael egy olyan háborúba van zárva, ahol minden győzelem vereség. Ebben az aszimmetrikus és posztmodern konfliktusban nem a valóság számít, hanem a valóság hasonmása.
Ez a csapda nem működhetne a nyugati demokráciák akaratlan együttműködése nélkül. Azzal, hogy a nem a túszokat fogva tartókra gyakorolnak nyomást, hanem azokra, akik megpróbálják megmenteni őket, legitimálják a zsarolást. A palesztin állam feltétel nélküli elismerésével a terrorista stratégiát politikai tőkévé alakítják.
Legyen egyértelmű: a tűzszünet és az összes túsz szabadon bocsátása csak délibáb. Nyugati projekció. A Hamász nem akarja a konfliktus végét; azt akarja, hogy a konfliktus elhúzódjon, a túszok a föld alatt rohadjanak, a szenvedés folytatódjon. A túszok trófeák, befolyásoló eszközök, Gázára irányuló reflektorfények, amelyek életben tartják a háborút. Nem fogják mindet visszaszengedni – hiszen éppen ezért rabolták el őket.
Így csak egy alternatíva marad, és az szörnyű:
Vagy Izrael kitart, talán évekig, és megszállja Gázát az utolsó alagútig, számtalan halál, diplomáciai csőd árán, és a siker bizonyossága nélkül.
Vagy visszavonul, csendben elfogadva, hogy egy új október 7. már szárba szökkent.
Már nem a győzelemről van szó, hanem a vereség (vagy az optimisták szerint a fél győzelem) formájának kiválasztásáról. Egyesek Clausewitz logikájával érvelnek, hogy a megkezdett háborút végig kell vívni, különben még rosszabb alakban tér vissza. Mások úgy vélik, hogy a nem teljes győzelem jobb, mint a bekövetkező katasztrófa.
Ismétlem: a legtragikusabb tény az, hogy a Hamász stratégiája bevált. És azért válik be, mert mi hagyjuk, hogy beváljon. A Hamász megértette: egy képek által uralt világban a terrorizmus kifizetődő – feltéve, hogy jól vitték színre.
*****
Emmanuel Ruimy francia közíró X-en tett bejegyzését nem azért tesszük közzé, mert mindenben egytértünk vele. De nagyon pontosan írja le a Hamász propagandagyőzelmét Izrael felett és annak okait. Egyetlen tényezőt azonban figyelmen kívül hagyott, és ez az Izraelt belülről aláaknázó, az Izrael-ellenes médiával szövetséget kötő kormányellenes baloldal és a mélyállam, ami méginkább megnehezíti Izrael helyzetét. Az sem igaz, hogy a nyugati demokráciák „akaratlanul” működnének együtt a Hamásszal.
Ugyanakkor ez még nem egy lezárt játszma. A zsidó nép mindig képes volt az alkalmazkodásra, és végül felülkerekedett ellenségein. Bár a nyugati fősodratú média valóban olyan, mint ahogyan Ruimy leírta, de a Nyugat korántsem monolit. Az iszalmizációnak behódoló nyugati politikusok részben a saját elégedetlen lakosságuk, részben Trump elnök folyamatos nyomása alatt állnak. Bármikor elindulhatnak olyan tektonikus mozgások, amelyek alapvetően Izrael helyzetét is – reméljük – kedvezően befolyásolják.
A szerkesztő
A szerző
A föld tulajdonosa, az AKI önzetlen szeretetből, választotta ki ezt a népet, Izraelt, hogy Istene legyen nekik (Torah és a Tanakh), AKI hatalmas kézzel és erős karral hozta ki őket az egyiptomi rabszolgaságból (a világból), a Vitéz Harcos, Ő fogja ezeket a „tektonikus mozgásokat” elindítani, akár tetszik a nyugatnak, akár nem, akár tetszik az izraeli „mocsárnak”, akár nem. Őbenne kellene bízni, Őreá nézni, és Őhozzá kiáltani, Őhozzá visszatérni, AKI „a Nagy Fehér Trónon” ül, nem pedig a fehér házban ülőre.
Hogy miért engedem meg magamnak ezt a „pimaszságot”, h szólni merek ez ügyben, nem zsidóként, azért mert a zsidó Yeshua Messiás/Jézus Krisztus, a Teremtő Isten (Ábrahám, Izsák és Jákob Istene) Felkent Fiának követője vagyok néhány évtizede, és az Ő nevében kérem Istent, h mindazt, amit az Ő kijelentett igazságaiban mondott népének jövőjéről, cselekedje meg, a Szentírásban, a Bibliában (Tóra, Tanak-Ószövetség és Újszövetség) leírtak alapján. (Érdemes olvasni, tanulmányozni a Bibliát, egyéni úton-módon is!)