Hogyan lesz egy máramarosszigeti fogtechnikusból újpesti rabbi? Egy gazdag múlttal rendelkező zsidó család sarjaként ma már a magyar fővárosban tevékenykedő egyházi vezetővel, Szerdócz Ervin rabbival beszélgetett a szerző. (Végső István legutóbbi könyve a Gettóélet)
Máramarossziget anno egy ma már hihetetlenül nagy zsidó közösség, közösségek lakhelye volt. Ortodoxok, szefárdok, status quo ante hívei, haszidok és cionisták. Szinte már-már bibliai hely lehetett. Mit kell tudni az Ön egykori szülőföldjéről 1944 előtt?
A máramarosi, Máramaros-szigeti zsidó közösség megalakulása az utolsó „tatárjárás” következménye volt. 1716-ban ugyanis krími és dobrudzsai tatár csapatok törtek be Erdélybe a Radnai szoroson keresztül. A tervezett „dúlás” nem bizonyult sikeresnek. 1718-ban a horda jelentős rablott kinccsel és 4000 fogollyal visszavonulni kényszerült. A Szaplonczay grófi család és Popa Lupu pópa által szervezett csapatok a Tatár és a Strimtura hágóban megverték a tatárokat. A keresztény foglyok visszatérhettek oda, ahonnan elrabolták őket. A tatárok a megtorlástól való félelmükben nem mertek visszatérni földjükre. A máramarosi hatóság letelepítette őket a Szaplonca és Szatmár megyei Huta és Cereteze helységekbe, ahol lassan beolvadtak a helyi román közösségekbe. A zsidó foglyoknak nem volt hova visszamenniük, szerencséjükre letelepedési engedélyt kaptak Máramaros megyére. Máramarosszigeten így már 1735-ben jelentős zsidó hitközség működött: szociális intézménnyel, tanházzal, Cwy Ábráhámovits rabbival. Fejlődésük lendületét megtörte a szigeti David Frank alapította messianista kultusz. Rövid pangás után, a Teitelbaum rabbidinasztia új lendületet vitt a város és környéke gyors és sikeres spirituális és anyagi fejlődésébe. Ezt a lendületet a zsidók 1944. május 16-22-i deportálása törte össze. Maramarossziget, mint zsidó város, megszűnt létezni, vele a sajátságos és színes máramarosi haszid spiritualitás.
Az Ön családja szefárd? Mit kell tudni a felmenőiről? Milyen foglalkozásúak voltak? Mik voltak a neveik apai és anyai ágon, és meddig tudja visszavezetni a családfáját?
Azt, hogy a családom de facto szefárd, nem tudom. Tény, hogy anyai ágon felmenőim, valószínűleg spanyol-portugál „szefárdok” voltak, ugyanis családom anyai ágon antwerpeni. Apai ágon a család csernoviczi származású. Igen mobilis famíliáknak bizonyultak, mert az anyai közvetlen Tieffenbach ág Bukarestben találta magát. Apai ágon a Szerdotz (Szárdetz, Szredocs) család Erdélyben, később az ausztriai Grazban bukkant fel. Anyai ágon eredetileg építkezésifa-kereskedők voltak. Apai ágon eredetileg szintén kereskedők. Amint azonban lehetőség kínálkozott, a család férfi tagjai értelmiségi pályát választottak A grazi ágon több orvos és jogász is volt. Dédnagyapám erdőmérnök volt. Nagyapám, Szerdócz Ervin megrekedt az érettségi szinten, mert nagymamám, Finkelstein Cili terhes lett, életet adva édesapámnak, Szerdótz Oszkárnak. Ami engem illet, 1951 márciusában születtem. Édesanyám, Edith akkor 16, édesapám 26 éves volt. Kilenc évvel később megszületett Erika húgom. Zongoratanárnő lett, hivatását földhivatali irodavezetőre változtatta, amit lényegében megörökölt nagyapánktól, Ervintől. 1985-től amerikai rokonaink közbejárására az USA-ban él. Nagy előnyére volt, hogy beszél jiddisül. Lánya, Anette – édesanyám nagy boldogságára – nőgyógyász szakorvos lett.
Az Ön eredeti foglalkozása fogtechnikus. Mikor jött át Magyarországra, és mi volt az oka? Mik voltak a tervei, és mi valósult meg belőlük?
Eredeti foglalkozásom valóban fogtechnikus volt – édesanyám nagy bánatára. Álma ugyanis az volt, hogy orvos fia legyen. Az, hogy miért nem lettem orvos, egy külön történet. Amióta eszemet tudom, vonzódtam a régiségekhez. Édesanyám könyvelői pályáját régiségkereskedelemre változtatta. Ismert és elismert műgyűjtő lettem. A városi legenda túlbecsülte gyűjteményem valódi értékét, egyben felkeltette a hatóság érdeklődését. A nyolcvanas évek közepén a Securitate fókuszába kerültem. Elkobozták fegyvergyűjteményem. Félő volt, hogy más atrocitás is érhet, ezért elhatároztuk, hogy előbb Izraelbe, majd az USA-ba (ahol húgom él) disszidálunk. Külön történet, miért maradtunk mégis Magyarországon. …biztos a sors…
Fogtechnikusként dolgoztam. 1998-ban megalakult a Rabbiképzőn a művelődéstörténet szak. Ahhoz, hogy részt vehessek az oktatásban, fel kellett hagynom fogtechnikus foglalkozásommal. A BZSH óvodájában vállaltam gondnoki állást. Családomat óvónő végzettségű feleségem mellett, maszek fogászati munkával tartottam el. Az egyetemen (román anyanyelvű lévén), mivel nem tudtam helyesen beszélni, írni magyarul, gúnyolódás tárgyává lettem. Ez annyira zavart, hogy „felindultságomban” Summa Cum Laude diplomával végeztem el az egyetemet. Schőner Alfréd rektor úr kategorikus nyomására tanulmányaimat az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem rabbi szakán folytattam. 2014-ben avattak rabbivá, 62 éves koromban. Édesanyámat kérdeztem akkor, hogy beletörődött, hogy nem orvos, hanem rabbi lettem? Válasza az volt, hogy nem, mert eddig valóban sajnálja, hogy nem lettem orvos, ezután viszont félt, mert rabbi lettem. Ha a fogorvos ha „elront” egy fájó fogat, legfeljebb kihúzza és kész! Egy rabbi tíz évig épít egy közösséget, de ha elront valamit, kezdheti elölről…
Mondhatjuk, hogy nagy újrakezdőnek számít? Sokat nyilatkozott, hogy sokszor volt a gödör mélyén, de újra épült. Úgy látom, hogy pont ilyen emberekre, példákra van szüksége a ma emberének. Merjünk váltani, újra kezdeni. Önnek mit ad erőt a hétköznapokban?
Ifjú koromtól nagy rajongója voltam Friedrich Nietzsche filozófusnak. Sok más mellett írásaiból megtanultam, hogy ahhoz, hogy az ember főnixmadárként újjá születhessen, előbb hamuvá kell hamvadnia. Életem, jellemem, egyéniségem meghatározója szülővárosom misztikus légköre volt.
Tipikus zsidó kisvárosban születtem 1952. március 22-én. Abszolút, minden vonatkozásában zsidó város volt. Amikor először jártam a jeruzsálemi Mea Searim negyedben, az volt az érzésem, Szigeten vagyok. Amikor megszülettem és kezdtem ráébredni, rácsodálkozni a világra, akkor szülővárosom autentikus zsidó város volt (maradt). Zsidó város, zsidók nélkül. Minden, a házak, az udvarok, a kis boltok, a piac is mind „zsidó”… Sziget olyan volt, mint Hirosima… Csak minden ház, utca, tér, temető megmaradt. Az – egyébként Szigeten megmagyarázhatatlan – emberi gyűlölet csak az öt nagy zsinagógát, tanházakat, jesivákat rombolta le. A zsidók graffitijeit, kezük érintéseit őrizték a falak… Zsidó meg alig…Volt egy túlélő ismerősöm, Schechter Izsunak hívták. Mindenkinek az utcán fennhangon előre köszönt. Kérdeztem, hogy miért teszi ilyen megszállottsággal? Azt válaszolta, hogy várja, hogy talán valaki még szembe jön egyszer vele és azt fogja köszöntésére válaszul mondani jiddisül, „Blejb gisent”. Abban az anakronisztikusan megzavart világban születtem, ahol Nietzsche Zarathustrája mondja: „Vajon lehetséges-e? Még senki semmit nem hallott volna arról, hogy I-ten meghalt?” Máramarossziget és környékén eltűnt 40000 zsidó, de velük együtt Szigeten I-ten is meghalt… Már ha érti valaki érzéseimet. Tíz éve a brooklyni Borough Park-i szigeti leszármazottak felépítettek a régi Nagy Zsinagóga helyén egy sokkal nagyobb zsinagógát. Mellé egy szállót 2000 ember befogadására. Ki tudja!? Talán ők tudnak valamit, hogy mi ad energiát, okot és lehetőséget az zsidó újjászületéshez Szigeten. Nem tudom. Teszem a dolgom. Csendben, minden hírverés nélkül. Bocsánat, ha megint Nietzsche: „Maradjatok hívek a földhöz és ne higgyetek azoknak, akik túlvilági reményekről fecsegnek előttetek. Méregkeverők ők, tudván, tudatlan.”
Újpest 1945 előtt vidéki város volt közigazgatásilag. 1941-ben 10 ezer főnyi zsidóság élt itt. 1200 konvertita. Sok iparos. Neológok és asszimilálódott zsidók lakták a 19. században alapított akkori megyei várost. Hogyan tudják őrizni a régi zsidó Újpest emlékét?
Sehogyan sem tudjuk őrizni a régi Újpest emlékét! Nem tudjuk, mert nem lehet. A szavak nem képesek visszaadni azt, ami volt, még felidézni se. Ugyanabban az épületben jövünk össze, ugyanazon falak között imádkozunk, mint elődeink. Ritkán és csak hivatalból idézzük fel az emlékeket: „Őrizd meg és emlékezz!” Sokkal gyakrabban álmodozunk arról, hogy ami volt, vajon lesz-e még egyszer? Mert minden örök visszatérés! Ilyen a zsidó lélek!
Hány vallásos zsidó él ma Újpesten? Sikerült őket a hitközség berkein belül tudni? Milyen az izraelita vallási élet Újpesten? Milyen közösségi és egyesületi élet zajlik Önöknél?
Sokan fizetnek egyházadót. Hogy vallásos meggyőződésből teszik-e? Nem tudom. Sokkal kevesebben járnak zsinagógába, mint amennyien adót fizetnek. Fordult a világ, zavaros, kaotikus lett, a rengeteg „mesterséges intelligenciától”. Mindenki hangos hőssé akar válni. Senkit sem vonz a csend, a belső béke. Bekapcsolod a tv-t és megannyi „isten” kínálja a portékáját. Szekularizált világban élnünk. A hírverés olcsón kínálja a megoldást, a tuttit. Hála I-tennek, minden szombatot, minden ünnepet megtartunk. Szombaton tanulunk. Mindenkinek örülök, aki eljön zsinagógánkba. A sok reklámisten mindent megígér. A rabbi csak azt ígérheti, amivel a reklámistenek nem törődnek: ha együtt vagyunk, elkerülhetjük az elmagányosodás, az elidegenedés fenyegető rémét. Együtt őrizve megélhetjük az ősi zsidó ideált, a tudás igényét. Beengedjük I-tent magunk közé. Mert I-ten ott van, ahova beengedik.
Ki az Ön rabbi példaképe? Miért?
Lehet egy rabbinak példaképe? Az, hogy milyen ember a rabbi, hogy minek látják, az nem csak személyiség, habitus akarat és kitartás… a körülmények alakulásának kérdése is. Meg a szerencséjéé is. Ha mégis lehet példakép, nekem két rabbi ideálom van. A szigeti Joseph ben Benjamin Polák és a szaploncai Joseph Meir Weiss. Mindkettő nagyon egyszerű és csendes, mindkettő nagyon szerény volt. Mindkettőben megvolt a másért való élés képessége. Mindkettő csodára volt képes, mindkettő önmagában maga volt a csoda. Két budapesti rabbi volt rám hatással. Deutsch Idu, akitől megtanultam lélekkel imádkozni… I-tennel beszélni. Schőner Alfréd tudása mellett személyisége volt rám nagy hatással. Általa világosodott meg bennem a mai rabbi kötelessége, hogy Prometheusként égi tüzet hozzon az emberek számára, minek fényével világosságot vigyen a nagy sötétségbe… Nem az egyszer volt hamvait kell a hegynek vinni, a lélekmelengető tüzet a völgybe lehozni… Úgy, hogy közben a rabbi ne váljon gyújtogatóvá!
„Minden arra mutat, hogy a táplálék minősége és milyensége és az azt fogyasztó természete egyenes arányban vannak, hiszen ki látott már olyat, hogy „az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik”? (Jes.11/7)” – írta nemrég egy bibliamagyarázó szövegében. Ön nagyon sokat publikál. Mi inspirálja?
Kérem szépen, aki olyan városban született, mint Máramarossziget volt, az varázsbuborékba született, ahol az egykor volt „zsidó jelen” már csak álom, ami elszállt. Nos a Szigeten született rabbit az a remény élteti és táplálja, hogy meg kell írnia, amit hallott, megélt, vagy csak elképzelt. Egy Szigeten született rabbinak elméjében az „egykor volt” valósága keveredik az „úgy is lehetett” álomvilágával. Máramarosszigetet három folyó, magas hegyek és hófedte havasok veszik körbe. A folyók vizei is meséken csörgedeznek, a hatalmas erdők fái történeteket suttognak. Az embernek, kinek füle van hozzá, csak le kell írnia a „hallottakat”.
Mit gondol, hogy az október 7-én kezdődött Izrael–Hamász háború valóban nagy nyomott fog hagyni a zsidóság történetében? Az újpesti közösség hogyan reagált, tartottak emlékezéseket ennek kapcsán?
Ez a kérdés, amiről nem lehet, de ha lehet, nem szabad beszélni. Auschwitz tanulsága az volt, hogy I-ten elfordult népétől és elrejtette arcát. Auschwitz-ot csak úgy lehet túlélni nyolcvan év után is, hogy elhittük, hogy azért történhetett meg, a mindenható és mindentudó EGY akaratából, hogy máskor ne történhessen meg. A mindentudó és mindenható I-ten másodszor már nem fogja engedni, hogy megtörténjen! … és megtörtént. Nem tudjuk, hol volt a Moszad. Nem is beszélve arról, hogy hol volt I-ten? A Facebookon gyakran lehet látni egy vörös hajú anyát és két gyermeke, egy vörös hajú kislány és egy vörös hajú kisfiú fényképét. Együtt ölték meg őket. És még 1400-at megöltek, és még élőhalottként őriznek ki tudja hány túszt. Ki tudja megállni könnyek nélkül? Ki tudja megállni megrendültség nélkül? I-ten megint elfordult népététől, I-ten megint megtagadta népét? Csak azt tudjuk, hogy bármi történt, a zsidók soha, egyetlen egyszer se tagadták meg I-tenüket. Mit tehet egy rabbi? Mondja azt: nosza tagadjuk meg I-tent? Mondja azt: minek nekünk ilyen I-ten! …és kérdem! Van-e egyetlen rabbi, aki ezt megtenné? Nincs! De miért nincs? Minden rabbi diplomájába bele van írva, hogy tanítását, döntését el kell fogadni! Benne van! Akkor miért nem tagadja meg I-tent? Azért, mert ha egy rabbi kimondja, hogy megtagadja I-tent, akkor semmi sem marad. Mert a rabbi tudja: bármi történik, csak I-ten van és rajta kívül nincsen más!
Nincs honvágya kedves városa, a Sziget iránt?
Nincs! Nekem Újpest lett a Szigetem!
A szerző
