– interjú Thomas Komollyal a megjelent napló ürügyén
Nemrégiben látott napvilágot Komoly (Kohn) Ottó (1892-1945) mérnök, cionista politikus naplója angol nyelven (Orphans of the Holocaust – Ottó Komoly’s diary, Budapest 1944. (London, 2024). A kötet megjelentetője Thomas Komoly (1936) kiemelkedően sokat tesz azért, hogy a sokak által tisztelt közéleti személyiség méltó helyre kerüljön a magyar zsidó emlékezetpolitikában. Vele beszélgetett Végső István történész a könyv megjelenése, a holokauszt-évfordulók és a távlati tervek okán.
Ön közel 70 éve, 1956-ban hagyta el az országot a forradalom utáni időszakban. Miért gondolta úgy, hogy nincs más út, mint az emigráció?
Első nyolc évemet zsidóellenes törvények és fasiszta üldöztetések gyötrelmeiben éltem meg. Aztán a háború után egy szovjet típusú kormánnyal találtam szemben magam, amely azt vallotta, hogy egy elpusztult fémhulladék-kereskedő fia kispolgár vagy osztályellenség. Mint ilyen, nem tudtam bekerülni egyetlen gimnáziumba sem, és kiváló eredménnyel kellett átverekednem magam a Csepeli Technikumon, hogy megszerezhessem az egyetemi helyet. Emellett vezetőként tevékenykedtem az ifjúsági mozgalomban, mert úgy kellett tennem, mintha lelkes fiatal úttörő lennék. Amikor megkezdődött az ’56-os forradalom, ugyanolyan boldog voltam, mint mindenki más, mert úgy gondoltam, hogy végre világosság árad át a sötétségen. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy a hallgatók által vezetett dicsőséges első napok és hetek után megjelentek bizonyos elemek. Kezdett a nyilvános helyeken is feltűnni az antiszemitizmus, amit a családom és én is ijesztőnek találtunk. A kommunista rezsim és szovjet támogatói szemben álltak a diákokkal és a – talán kis számú – jobboldali szélsőségesekkel, és a közöttük folyó harc láttán arra a következtetésre jutottam, hogy akárki kerül is ki győztesnek ebből a harcból, a végeredményt én inkább messziről szeretném látni. Háromszor próbáltam elhagyni az országot; a harmadik kísérlet sikerült.
Mi történt a Komoly-Kohn család többi tagjával, akik itthon maradtak? Felsorolná őket név szerint? Ők hogyan tudtak alkalmazkodni a szocialista Magyarországhoz?
Ottónak öt testvére volt. A három nő közül Frida a háború előtt alijázott, Elvira pedig 1944 novemberében öngyilkos lett, hogy elkerülje a lehetséges deportálást. Dóra, ahogy mondták: „megkapta” Ottó „helyét” a „Kasztner-vonaton” (ahogy Ottó megjegyzi: „Soha nem léphetnék emelt fővel Erec Izrael földjére, ha most úgy döntenék, hogy megmentem a saját életemet” – lásd Jad Vasem Archívum P31/44) és elérte Svájcot, de visszatért a háború után, hogy segítsen felnevelni Lajos és Alfréd gyermekeit.
Lajost és Alfrédot is besorozták munkaszolgalatra, de Ottónak sikerült 1944 őszén megmentenie Lajost. (Mikor Lajos feleségét, Ilonát később a hírhedt gyalogmenetben Hegyeshalomba vitték, már nem sikerült a mentés; Ilona végül Bergen-Belsenben pusztult el). Alfréd apám hivatalos három napos engedéllyel tért haza parancsnoka jóvoltából, de a sárga csillagos házunk házmestere feljelentette a nyilasoknak, azok kiküldtek két fegyveres embert, akik elvitték. Soha többé nem hallottunk róla. Ami a szocialista magyarországi életet illeti, csak Dóra volt ennek kitéve. Rendkívül sikeres pedagógus lett, végül miniszteri körökben dolgozott ebben a minőségben. Hozzáteszem még, hogy anyai ágon a családom 75%-a elpusztult, csak egyetlen férfi maradt életben.
80 év után nyilvánosság elé került Komoly Ottó naplója. Hogy látja, milyen a fogadtatása a történész szakma részéről a kétszázöt oldalas angol nyelvű kiadványnak?
A könyv mostanáig csak angolul jelent meg, így a magyar történészek csak nemzetközi csatornákon keresztül találkozhattak vele. Pozitív visszajelzéseket kaptam Frojimovics Kingától, Kovács Évától, Novák Attilától, Olosz Leventétől és Laczó Ferenctől. Nagyon pozitív kritikát kaptam Colin Shindlertől és Anna Portertől (a „Kasztner’s Train” szerzőjétől), valamint az AJR Journal-ban megjelent kivonatokat értékelve az angol sajtótól; és az interneten az Abraham Lectures-ön keresztül elmondott beszédem felkerült a YouTube-ra is
Mélységes megtiszteltetés volt számomra, hogy Kumin Ferenc angliai magyar nagykövet felajánlotta támogatását, és megnyitó beszédet mondott a londoni könyvbemutatón, kifejezve nagyrabecsülését Komoly önzetlen munkája és a többezer zsidó élet megmentéséért a vészkorszak idején. Beszélgettem a Sydney-i Zsidó Múzeum vezérigazgatójával, akinek az a szándéka, hogy a következő látogatásom alkalmával bemutassa a könyvet. Ron Lustig, a Safed Magyar Zsidó Múzeum igazgatója állandó megtekinthető múzeumi darabként szeretné bemutatni a könyvet. Biztató együttműködési ajánlatokat kaptam David Gurtól (Grósz Dávid, az utolsó még Izraelben élő ’44-es „fiatal cionista”) és Adam LeBortól, aki 25 évet töltött Budapesten külföldi tudósítóként, és nemrégiben könyvet jelentetett meg a főváros közelmúltjáról. Daniel Brand (Hansi és Joel Brand fia, a „Trapped by Evil and Deceit” szerzője) kedves szavakkal üdvözölte a könyv megjelenését. Könyvem megjelenésének nem szándékos következményeként egy amerikai úriember, Eric Saul fel akarja venni nagybátyám nevét azon jeles diplomaták listájára, akiknek az Egyesült Államok Kongresszusa kitüntetést adományoz.
A most kiadott könyv címe utal a szülő nélkül maradt zsidó gyermekek mentésére, de úgy tűnik, magára Komolyra és más kevésbé ismert társára is. Mi lenne az az áttörés, amivel elégedett lenne az egykori cionista, embermentő kapcsán?
Amióta megismerkedtem a naplóval, és azon keresztül nagybátyám egyedülálló és hatalmas mentőtevékenységével, megdöbbentett, hogy Izraelen kívül – talán Magyarországot is beleértve – milyen csekély megbecsülést kapott. Úgy gondolom, hogy ugyanolyan mértékű elismerést érdemel, mint Raoul Wallenberg, Oscar Schindler, Szenes Hanna és mások Magyarországon és külföldön is. Küldetésemmé vált a róla szóló információk terjesztése, hogy ne csak a zsidó közösségek, hanem a holokauszt-intézmények, a holokauszt-karral rendelkező egyetemek és múzeumok is elérhetővé tegyék a róla szóló információkat nemcsak a kutatók, történészek, hanem rendszeres látogatóik számára is. Különösen hangsúlyoznom kell könyvem lényegét: napról napra rögzíti azokat az eseményeket, amelyekben a magyar cionisták vezetőjeként részt vett. Legjobb tudomásom szerint a korszakról szóló összes többi publikáció utólag íródott, és ezért valószínűleg bizonyos fokú elfogultságot vagy önigazolást, esetleg távoli perspektívából történő kiigazítást tartalmaz. Ottó jegyzetei – amelyeket lefordítottam – a pillanat hevében íródtak, és felbecsülhetetlen értékűek lehetnek a történészek és az akadémikusok számára.
1944-ben Komoly Ottó, a Magyar Cionista Szövetség és a Budapesti Mentőbizottság elnöke is, de részt vesz a Központi Zsidó Tanács munkájában is. Megbeszélések, találkozók, egyeztetések folytak nácikkal, magyar kollaboránsokkal, cionistákkal, zsidó vezetőkkel. Ön mely eseményeket emelné ki a naplóból, amik igazán különlegesek, figyelemfelkeltők, nem szokványosak?
Külön kiemelem, hogy felhasználtam – talán indokolatlanul – a már előzőleg publikált, augusztus 21-től szeptember 16-ig tartó „irodai” naplóját, melyet lerövidítettem, hogy könnyebben olvasható legyen. Talán éppen azért, hogy az olvasó értékelhesse azokat a tételeket, amelyekről Ön kérdez. Komoly Ottót meghívták, hogy vegyen részt egy nagyon érdekes összetételű, nem zsidó csoportban. [Vö.: Magyar Front – V.I.] Voltak benne olyanok, akik előre látták a háború negatív kimenetelét: például kormányminiszterek, aktív földalatti ellenzéki politikusok, egyházi vezetők és még néhány katonatiszt is, talán néhányan csak azért, hogy valamiféle alibit nyerjenek. Ez a csoport sikertelenül próbálta rávenni Ottót, hogy a náci vereség után készüljön fel egy kormányzati pozícióra. Egy másik ponton azt javasolták, hogy a magyar légierő gépével utazzon Svájcba, és nevükben kezdjen tárgyalásokat a britekkel. Ebből nem lett semmi. A puszta kuriózum kedvéért meg kell említenem azt a több oldalt az irodai naplóban, amelyet Ottó az ifj. Horthyval folytatott találkozóiról rögzített, amelyekben a magyar antiszemitizmusról – beleértve Horthy saját zsidóellenességét is – beszélgettek
- december 17-én végződik a napló. Mennyire lehetünk biztosak, hogy Komoly Ottó valóban 1945. január 1-jén hunyt el? Ön szerint mi történt vele élete utolsó napján?
A könyvben két hivatkozást idézek. Az egyik a DEGOB 3622-es számú hivatalos nyilvántartásából, Kiss Istvántól, a másik pedig nagybátyám egyik fő segítőjétől, Szamosi Lászlótól, akinek a lányát az USA-ban ismertem meg, és aki felbecsülhetetlen értékű feljegyzéseket mutatott meg édesapjától. Szamosi kölcsön tudta kérni a spanyol nagykövetség autóját, amivel szándéka lett volna, hogy Komolyt és feleségét a spanyol nagykövetségre szállítsa és ott elrejtse. Az utolsó pillanatban azonban a kocsit tüzérségi találat érte, és mire másnap elért a Ritz-be, Komoly Ottó már eltűnt. Ez a két utalás nem hagy kétséget az utolsó esemény időpontját illetően. Amikor a nyilas milícia két tagja eljött, hogy meghívja őt egy találkozóra Szálasival, távol az ICRC (Nemzetközi Vöröskereszt) által biztosított lakosztályától, mindenki azt mondta neki, hogy ne menjen el. De Ottó elhatározta, hogy minden lehetőséget ki kell használni a zsidóság helyzetének javítása érdekében, és az akkori nyilas miniszterelnökkel való találkozás túl csábító lehetőség volt. Elment. Soha többé nem hallottak róla. Valószínűleg több száz zsidóhoz hasonlóan lelőtték, holttestét a Dunába dobták.
Izraelben van utca elnevezve róla, de településnév (Jad Natan) is őrzi az emlékét. Utóbbi kapcsán felmerül a kérdés, hogy az ott élők valójában tudják-e, ki volt Komoly Ottó?
A Jad Natan mosavot (יַד נָתָן) 1953-ban a HaNoar HaCioni cionista ifjúsági mozgalom magyar zsidó bevándorlói alapították, akik túlélték a holokausztot. Nevét Komoly Ottóról (zsidó neve: Natan Ze’ev Kohn) kapta, és nem csak az alapító tagok tudtak teljes mértékben a tetteiről, hanem kiállítást is rendeztek múzeumukban, amely ma is látogatható. Ottó lánya, Lea vitt el oda első izraeli látogatásom alkalmával 1959-ben, és tavaly Lea fia, Oded Fürst küldött erről néhány jelenlegi fotót.
4.
Magyarországon vannak emléktáblái, volt konferencia Komoly emlékére. Ám Ön nem hagyott fel a szervezéssel. Rengeteg erőfeszítést tesz, hogy Komoly Ottóról közterület legyen elnevezve. Lehetőleg olyan, utca, tér, amely frekventált helyen fekszik és/vagy kötődik a jeles cionista életéhez. Mi a tapasztalata a magyar hozzáállás kapcsán? Kik segítik a munkáját?
Sajnos manapság nincs megfelelő kapcsolatom Budapesten. Az egyetlen pozitív visszajelzés, amelyet „köztéri elnevezéssel” kapcsolatos munkám során zsidó szervezetektől kaptam, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemtől (OR-ZSE) érkezett. Szeretném, ha egy utca a zsidónegyedben pl. a Síp utca, ahol a MAZSIHISZ irodája van, vagy az utca, ahol születését anyakönyvezték (Izabella utca) Komoly Ottó nevét viselhetné. Tisztában vagyok vele, hogy a dunai rakpart több szakaszát 2017-ben külföldi diplomatákról, sőt Ottó néhány munkatársáról is elnevezték. A városnak ez a része nem túlságosan látogatott hely, de tulajdonképpen nagybátyám ide tartozik. Természetesen szívesen vennék minden erkölcsi vagy gyakorlati támogatást ehhez a törekvésemhez, akár zsidó, akár nem zsidó oldalról.
Legjobb tudomásunk szerint, a források alapján 80 éve hunyt el Komoly Ottó. Milyen megemlékezések várhatóak vele kapcsolatban? A napló bemutatása milyen formában történik majd meg akár Magyarországon, akár Izraelben?
Igaza van. Komoly Ottó 80 évvel ezelőtt, január 1-én tűnt el. Őszintén szólva, az utcanévadásra tett erőfeszítéseim (bármennyire sikertelenek is) ezen az évfordulón felülmúltak minden másfajta ünnepléssel kapcsolatos gondolatot. Magyarországról nem hallottam semmilyen megemlékezésről. A könyvvel kapcsolatos korai kutatásaim során egyetlen magyar kiadó jelezte érdeklődését a kiadás iránt, de az ő érdeklődésük is kimerült. Izraelben nem kerestem fel kereskedelmi kiadót, és bár a Jad Vasem 2022/23-ban elvben elfogadta, nem rendelkezett megfelelő költségfedezettel.
A szerző
