Lévai Jenő (1892-1983) író, újságíró, történész egyike a magyarországi holokauszt története legelső krónikásainak. Munkái, noha azok közül a legelsők idestova 80 éve születtek, máig meghatározók, legendás archívuma – mely nagyrészt sajnos teljesen elkallódott – elképesztő kincseket rejtegethetett a holokauszt kutatói számára. Lévai, bár a koalíciós években népszerű szerző volt, a Rákosi-rendszer derekára ellehetetlenült, majdnem le is tartóztatták. A Kádár-rendszerben azonban több nemzetközi jelentőségű perhez – pl. az izraeli Kasztner-per vagy a Krumey-per – is szüksége volt a rendszernek egy jó kapcsolati hálóval rendelkező zsidó szerzőre, ezért Lévait rehabilitálták, és rövidesen egy nyugatra sokat utazó, sűrű levelezést folytató, sokat publikáló történésszé avanzsálhatott.[1]
Ami azonban kevéssé ismert, hogy Lévai 1962-’64 között a kádári titkosszolgálattal kapcsolatban álló személy volt, elsősorban cionistaellenes elhárítási vonalon. Ugyan a szakirodalomban már futólag azonosították Lévai azonosságát az állambiztonság „Lantos” fedőnevű, társadalmi megbízottként kezelt kapcsolatával,[2] „Lantos” tevékenységét ez idáig nem tárták még fel.
„Lantos” feladata elsősorban az izraeli követségre való bejárás, megfigyelés volt, de használták dezinformációk terjesztésére, illetve egy komplikált operatív akcióban is szerepet játszott, melynek célja az akkori izraeli ügyvivő, Meir Sachar kompromittálása volt. Mint ismeretes, Izrael egyike volt az első „nyugati” országoknak, melyek elismerték a Kádár-rendszert, és a zsidó állam 1967-ig követséget tartott fel az akkori VII. kerületi Gorkij fasor 37. szám alatt (ez ma a Városligeti fasor, az épület helyén a ’70-es évektől modern lakóház áll). A Kádár-rendszer Izrael-politikája azonban nem volt érdekelt a kapcsolatok mélyítésében, és folyamatosan árgus szemekkel figyelték a követség munkatársait, akikben fedésben dolgozó izraeli titkosszolgákat gyanítottak. Cserébe a magyar személyzet is tele volt a kádári titkosszolgálat ügynökeivel, a takarítóktól kezdve a szakácsnőkön és a sofőrökön át a rendszeresen bejáró vendégekig.
Az első kérdés, hogy honnan tudjuk, ki volt „Lantos”? „Lantos” hálózati nyilvántartásban nem maradt meg, de az azonosítás nem reménytelen. Lévai egyik saját kézzel aláírt jelentésére a BM-ben azt írták, hogy „Lantos”. „Lantosra” egy irat úgy utal, mint egy „idős, zsidó vonalon dolgozó, ismert író”. A társadalmi megbízott elárulta magáról, hogy nagy holokauszt-archívuma van, hogy könyvet írt Eichmannról, és szakértő volt a Krumey-perben. Megmaradt egy ünnepség vendéglistája, melyet az izraeli követségen tartottak, s melyről „Lantos” is jelentett. A jelenlévők között nem sok író volt, esetleg Passuth Lászlóra még ráillett a definíció, de neki nem volt könyve Eichmannról, szakértő sem volt, és archívumot sem birtokolt. Végül „Lantos” beszámolt arról, hogy Kurt Becher hazai gazdasági érdekeltségeiről jelentést tett a kormánynak, a külügy irati között pedig megvan az 1961-es jelentés is, melyet Lévai adott be.[3] A fentiek alapján persze Lévai nem nevezhető jogi értelemben ügynöknek, és itt nem is teszünk így, pusztán megállapítjuk az azonosságot „Lantos” és személye között, hozzátéve, hogy az állambiztonság társadalmi megbízottként kezelte őt.
A legelső ismert jelentését 1962. január 5-én adta Szabó János r. őrnagynak a BM II/2-e. alosztályáról. A jelentés szerint „Lantos” beszélt Meir Sacharral a követségen, aki sajnálkozását fejezte ki, hogy a magyar lapok relatíve keveset írtak az Eichmann-per bírósági ítéletéről. Sachar elpanaszolta, hogy a sofőrjének, a fiatal K. J.-nek a szülei Izraelben élnek, s „őt levelekkel ostromolják, hogy segítse kiutazáshoz fiukat”. Az ügy sürgős, mert a fiú szülei betegek, és még szeretnék egyszer utoljára látni gyermeküket. Sachar ugyan eljárt a külügynél, de nemleges választ kapott, ennek az oka „Lantos” szerint a fiú katonaköteles életkora. Sachar panaszkodott, hogy „általában semmit sem tud elintézni”.
„Lantos” jelentésének következő sorai betekintést engednek abba, hogy mikor is kezdődött kapcsolata az állambiztonsággal, s hogy milyen feladatot is kapott:
„Megragadtam az alkalmat, hogy megkíséreljem elindítani a megbízást, amelyet első beszélgetésünk alkalmával, még a múlt év elején az elvtársaktól kaptam: kíséreljem meg összehozni az ügyvivőt a BM egyik megfelelő, idősebb munkatársával. Ezért rámutattam arra, hogy az útlevél-ügy nem külügyi probléma, a belügy hatáskörébe tartozik, miért nem oda fordul? A választ előre tudtam: »Nekem nem lehet közvetlenül sehova sem fordulnom, csak a protokoll útján«.” Erre Lantos közölte, hogy neki vannak barátai a belügyben, ha akarja, megpróbálhat segíteni. „Meglepetésemre azonnal hajlandónak mutatkozott.” Helyszínként „Lantos” a Rózsadomb éttermet javasolta. Végül Sachar megkérte beszélgetőtársát, hogy senkinek ne szóljon egyelőre az ügyről, nyilván óvatosságból.[4]
Az ügy ezt követően kissé elhalt, a társadalmi megbízott legközelebb március közepén látogatott el Gorkij fasorra. A tartótiszt utasításának megfelelően arra hivatkozott, hogy ő maga és BM-es barátja is betegek voltak.[5] Megegyeztek abban, hogy hárman találkoznak az étteremben, amire március 23-án, 15 órakor került sor. A találkozóról rejtett kamerás felvételek is készültek, illetve aznap követték is az utcán Sachart (az akció erejéig „Ábel” fedőnéven) és Lévait („Bicegő” fedőnéven), s erről is részletes, percre pontos jelentés készült.[6]
A BM-es „barát” maga Szabó őrnagy volt, ő készítette a találkozóról a jelentést is. E szerint Sachar baloldalinak mutatta be magát, egyenesen kommunistának, és a „marxista terminológiát” jól ismerte. Hosszas felvezetés után „Lantos” tért a tárgyra, melynek kapcsán Sachar elpanaszolta, hogy még Amerika is több kivándorlási engedélyt kap, mint Izrael. Szabó jelezte, hogy csak egyéni ügyekben tud segíteni, „igyekeztem itt humanista ember benyomását kelteni, aki a rendszerhez való hűsége mellett igyekszik családok egyesítését elősegíteni”. „Lantos” indítványozta Sacharnak, hogy közölje a legsürgősebb eseteket, mert Szabó csak nevek birtokában tud intézkedni. Sachar a szivarzsebéből elővett egy kis cédulát és átadta: azon hat név szerepelt – köztük a sofőr, K. J. neve –, személyes adatok azonban nem. Szabó jelezte, hogy adatok nélkül nem tud segíteni. Sachar „megkérdezte, hogy milyen személyi adatokra van szükség, megszerzi azokat és »Lantoson« keresztül eljuttatja hozzám”. A beszélgetés a jelek szerint jól sikerült: „A találkozó után »Lantos« közölte velem a következőket: Sacharnak jó véleménye alakult ki, szimpatikusnak tart és bár szívesen fogadná közbenjárásomat, attól függetlenül is szeretne velem többször beszélgetni”.
A beszélgetésen egyéb érdekes politikai megjegyzések is elhangzottak. Szabó például feljegyezte, hogy az izraeli ügyvivő „nevetgélve ecsetelte, hogy az amerikaiak milyen nehéz helyzetben vannak Mindszenty miatt. Az amerikai ügyvivővel találkozva rendszeresen bosszantja és ebből a célból nem mulasztja el Mindszenty állapota iránt érdeklődni. Az USA ügyvivője tréfásan már felajánlotta, hogy eladja Izraelnek Mindszentyt, sőt még fizetne is érte, ha átvinnék az izraeli követségre. Sachar egyébként sötét csirkefogónak nevezte Mindszentyt.” Ezt és kommunista öndefinícióját Sachar részben azért mondhatta, hogy szimpatikussá váljon a BM-es előtt. Szabó meg is jegyezte, hogy ha Sachar őszinte, akkor „egy egészen különleges fantaszta”, de „operatív szemmel nézve a dolgot, Sachar kijelentései és magatartása nem logikus, természetellenes és ezért el kell vetni” – láthatóan kitartva a prekoncepció mellett, miszerint az ügyvivő valójában kém.[7] Ennek megfelelően írt Hazai Jenő rendőr alezredes osztályvezető is: „alapos gyanú van rá, hogy (Sachar) az izraeli hírszerzés vagy elhárítás tisztje”.[8]
Mire ment ki az egész akció az állambiztonság részéről? A jelek szerint legalább három lehetséges forgatókönyvvel készültek. Práger László őrnagy javaslata szerint a legfőbb cél Sachar „kompromittálása”, nyilván azzal, hogy a kivándorlás elérésére illegális eszközöket használ fel. Ezen kívül további cél lehet a bizalmába férkőzést követően az ügyvivő „dezinformálása” – magyarán félrevezető, hamis adatok továbbítása személyén keresztül az izraeli félnek –, illetve kivándorlási vagy egyéb engedményekért cserébe szívességek kérése.[9] Szabó jelentésére Jámbor Árpád rendőr alezredes, osztályvezető-helyettes azt írta, hogy „érdekes anyag, nem volt felesleges munka”, és felvetette, hogy a kivándorlási engedélyeket talán az ügyvivő információkkal honorálná.[10] Talán nem teljesen mellékes részlet, hogy lényegében az összes, az ügyön dolgozó, magasabb beosztású titkosrendőr-tiszt holokauszt-túlélő volt: Jámbor Dachau túlélője volt, míg Práger a munkaszolgálatból, Hazai pedig a komáromi deportálásból szökött meg.
Az állambiztonság a kapcsolat javítása érdekében talált két elintézhetőnek tűnő kivándorlási ügyet. Ilyen volt pl. W. M. ügye, akinek kérelme ugyan elakadt, de „az útlevélosztály tájékoztatása szerint ebben az ügyben közbelépésünk nélkül is W. javára döntöttek volna”. „Sacharral való további tárgyalások alapjaként javasolom a két kivándorlás elintézését úgy, hogy az eredményt a bevezetett operatív tiszt közölhesse az ügyvivővel” – írta Práger.[11]
„Lantos” következőnek májusban beszélt az ügyvivővel, a követségen tartott – nyilván jom ha’acmautra eső – ünnepségen. Ez a jelentés lehangoló volt: Sachar közölte, hogy „illetékes felsőbbsége” arra intette, hogy „illegális eszközöket” ne vegyen igénybe családegyesítés céljából. A visszakozást „kínos helyzetnek” nevezte az ügyvivő. A tartótiszti megjegyzés szerint: „Kb. két héttel ezelőtt lehetett már látni, hogy az általunk tervezett akció folyamatában valami baj van. »Lantos« érdeklődésére Sachar halogató választ adott, érezni lehetett, hogy jelenteni fogja a kivándorlás megindításának lehetőségét. Arra azonban nem számítottunk, hogy a helyzet így alakul, és azt velünk közölni is fogja. Véleményem szerint az ügyet semmilyen formában sem szabad tovább folytatni. A tervbe vett két személy kivándorlásának engedélyezését javaslom visszatartani (…). »Lantossal« megállapodtam, hogy egyelőre semmiféle lépést nem tesz az ügyben”.[12]
A fentieket egy újabb jelentkezés, majd újabb visszakozás követte. „Lantos” júliusban ismét a követségen járt, ahol Sachar ismét elnézést kért, hogy kért valamit, majd visszakozott. Miután Sachar sajnálattal állapította meg, hogy a neki jelzett három család nem kapott útlevelet, „Lantos” világosan az ügyvivőnek szegezte, „hogy ő az oka ennek is”. Sachar jelezte, hogy újra felvenné a kapcsolatot „Lantos” BM-es barátjával. Legközelebb augusztusban találkoztak, ekkor azonban Sachar ismét visszakozott, mert kritikát kaptak magyar részről, hogy sokat járnak zsinagógába, „ott sok emberrel beszélnek”, családi ünnepségeken vesznek részt, és ezért most „minden téren tartózkodni kényszerül”.[13]
„Lantos” legközelebb 1963. februárjában járt az izraeli követségen. Ekkor Sachar ismét jelezte, hogy érdekelt sofőrjének, K. J.-nek útlevélügyében. A tervet ekkor ismét leporolták, mivel újra lehetőség nyílt, hogy „mellé ismét bevezessünk egy operatív tisztet”.[14] Itt érdemes megjegyezni, hogy K. J. egy jelentés szerint „operatív hálózatunkban szerepel”, magyarán egy olyan személy útlevélügyét próbálta elintézni az ügyvivő, aki maga is az állambiztonság informátora volt – nyilván így tervezték csapdába csalni Sachart.[15] A jelek szerint „Lantos” még ’63 szeptemberében is tárgyalt K. J. ügyéről Sacharral, ám a kérést valószínűleg nem intézték el, mivel Sachar kérvényezte visszahívását, és rövidesen leváltották őt. Ennek ellenére úgy látták, hogy a kísérlet nem volt hiába való, mert „Lantos” „az útlevéllel kapcsolatban jobban bizalmukba tud(ott) férkőzni”.[16]
„Lantos” azonban további értékes adatokat adott tudott átadni tartótisztjének. ’63 júniusi jelentése szerint felvetette Sacharnak, hogy rendszeresen szeretne kapni magyar nyelvű izraeli lapokből, főleg az Új Keletből és a Hétből. Az állambiztonság úgy tudta, hogy ezeket a lapokat – „veszélyes” cionista kiadványokat – a követség terjeszti. A követségen viszont közölték vele, hogy nekik is csak rendszertelenül jár, azokat a követség női dolgozói olvassák a pletykák miatt, majd „szétkallódnak”. „Lantos” jelezte a tartótiszt felé, hogy esetleg téves premisszákra épülő feladatot kaphatott: „Nincs itt tévedés az információkban?” Sachar viszont elmesélte azt is, hogy április 4-én Kádár János 30 percre fogadta őt. „Nagyszerű benyomásokat szerzett, Kádár elvtárs jókedvűen, nagy humorérzékkel folytatta le a beszélgetést. Kifejtette álláspontját az izraeli kérdésekben is. Rámutatott, hogy miért kell bizonyos tartózkodást tanúsítani – arabkérdés és ottani gazdasági érdekeink fontossága –, bár szimpátiával kíséri Izrael népének küzdelmét.” „Lantos” azt is megtudta, hogy „Nasszerék (…) nácik segítségével erősen haladnak az atom felé”, ezért „megfeszített fegyverkezést kell folytatnia” Izraelnek, illetve, hogy a budapesti amerikai követség úgy látja, hogy XXIII. János pápa halála hátráltatja a Mindszenty-ügy rendezését. A jelentést a tartótiszt „operatív szempontból értékesnek” minősítette.[17]
„Lantos” Sachar távozását követően még rövid szerepet kapott David Giladi ügyvivő megfigyelésében is. 1964. április 29-én hosszasabb jelentést adott Giladiről és az Új Keletet szerkesztő Schön Dezsőről. Előbbi közel lakott hozzá, és többször is terveztek találkozni. Giladi azt a benyomást keltette benne, hogy be fogja tartani a diplomáciai protokollt, és nem igazán érdekli a kivándorlás, a fókusz a kereskedelmen lesz. Schönnel pedig találkozott, és megengedte neki, hogy az Új Kelet bármely, bárhol megjelent írását honorárium nélkül újraközölje. A jelentést vevő Faragó Ferenc rendőr százados a jelentést értékesnek találta.[18] Végül egy 1964. június 30-i jelentés szerint „Lantos” még kétszer ellátogatott az izraeli követségre, általános képet adva az új ügyvivőről: Giladi távol tartja magát az illegitim dolgoktól, de továbbra is tervez gyógyszert osztani a hitközségben. Nagy gazdasági fellendülést vár, és szeretné nagyköveti szintre emelni a két ország közötti kapcsolatokat. Az ügyvivő okos, tájékozott.[19] Giladi megfigyelésében „Lantos” a jelek szerint több feladatot nem kapott, és az aktát a diplomáciai kapcsolatok megszakítását követően le is zárták.
Összességében fontos rögzíteni, hogy „Lantosról” alapvető információkat nem tudtunk meg. Nem tudjuk, pontosan mikor és hogyan szervezték be, nem maradt meg a munkadossziéja, és nem tudjuk, mikor és hogyan szűnt meg kapcsolata az állambiztonsággal. Nem tudjuk, más területen foglalkoztatták-e, s ha igen, ott milyen véleménnyel voltak teljesítményéről. Annyi azonban rögzíthető, hogy legalább két, az izraeli követséggel szembeni megfigyelésben szerepet kapott, és tevékenységét értékesnek ítélték meg. Ezek közül kiemelkedik a Rózsadomb Étteremben végzett munkája, mely során megpróbálták kompromittálni Meir Sachar ügyvivőt, s akit végül pusztán óvatossága mentett meg attól, hogy nagyobb bajba keveredjen. Mindez nem minősíti a társadalmi megbízottként kezelt egyén civil életben végzett kutatói tevékenységét, és nem vesz el az életmű egészéből sem. Pusztán arra mutat rá, hogy a legnevesebb közszereplőket is megtalálta néha az állambiztonság, és közülük is akadtak, akik valamilyen okból igent mondtak a közös munkára – akár akkor is, ha a kiszemelt jelölt zsidó, és a célpont Izrael állam volt.
[1] Zombory Máté: A halottnak hitt visszatér. Mivel foglalkozott Lévai Jenő 1957 és 1960 között? Betekintő, 2023/3. https://betekinto.hu/sites/default/files/betekinto-szamok/2023_03_zombory_0.pdf
[2] Zombory Máté: Antifasiszta olvasatok. Magyar történeti dokumentáció az Eichmann-ügyben. Múltunk, 2022/1. 13-57, itt 23. oldal, 38. sz. l. j.
[3] Ezekhez lásd: Zombory Máté: Antifasiszta olvasatok, i. m., továbbá ÁBSZTL 3.1.5. O-12233. 181, 199-201.
[4] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 143-145.
[5] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 157.
[6] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 141, 44-47.
[7] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 161-175.
[8] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 182.
[9] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 180-182.
[10] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 161.
[11] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 175.
[12] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 194.
[13] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 252-257.
[14] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 323, 353-354.
[15] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 400.
[16] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 418.
[17] ÁBSZTL, 3.1.5. O-12233. 396-398.
[18] ÁBSZTL 3.1.5. O-13612. 69-71.
[19] ÁBSZTL 3.1.5. O-13612. 89.
A szerző
