Zsidómentésért megrovás – egy feledésre ítélt protestáns humanista

Előzetesen pedig már a korabeli sajtóban beszámolt az ott tapasztaltakról:

„A magyar fajta jelentős hányada még mindig az ország határain kívül él. A történelmi Magyarországnak idegen uralom alatt maradt részein nagyobb és összefüggő csoportokban már csak Dél-Erdélyben találunk magyarokat. […] az angolszász és latin Amerikában élő, összesen mintegy 750—800,000 főnyi magyarság ma a magyarság legnagyobb nemzeti kisebbségévé lett. […] Megismerésükre az a közös sors kötelez bennünket, amely az egész világon összeköt minden magyart. Az itthoni, az országot alkotó magyarságnak pedig az a komoly, felelősséggel járó kötelessége, hogy a hazavágyókat hazasegítse, a kintmaradókat pedig minden rendelkezésre álló eszközzel segítse abban, hogy a magyarság egyetemes közösségében mindaddig megmaradjanak, ameddig ez a megmaradás emberileg lehetséges és keresztülvihető.” (Máthé Elek: Az ismeretlen amerikai magyarság. In: Magyarságtudomány. 1942. 4. szám. 589-606.)

1940. szeptember végén Kiskunhalas városában választották meg református lelkésznek. A gyanús körülmények között öngyilkosságot elkövető Szabó Zsigmond (1886-1940) lelkész helyébe lépett, nagy reményekkel. Ezekkel a szavakkal üdvözölte az őt köszöntő híveket és városvezetést: „Hálásan köszönöm a lelkes szavakat – válaszolta az új lelkipásztor –, de én ezekre csak azt tudom mondani, hogy bennem megérlelődött már, hogy a jó lelkipásztor nem lehet csak szobatudós, hanem a szó legteljesebb értelmében a nép vezetőjének kell lennie. Ebben a munkában ép úgy ahogy önök nekem, felajánlom szolgálatomat, szívvel lélekkel halasi lakos akarok lenni és erőmet tudásomat ennek a nagymúltú ősi gyülekezetnek szolgálatába akarom állítani.” (Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1940. október 1., 2.)

Tudományos munkásságát nem adta fel. A Magyarság című lap és a Magyar Rádió munkatársa is. A helyi gyülekezet panasza, hogy ritkán látják. Inkább a fővárosban tartózkodott.

Az 1944-es esztendő emberüldözése és saját egyháza tevékenysége kapcsán dr. Máthé igen kritikus volt. Az 1939. március 1-én megnyílt Református Országos Zsinat, illetve Zsinati Tanács 1941 májusától kezdve foglalkozott „Az Áttérések Új Rendjét Megállapító Zsinati Szabályrendelettel (9. pont). A sokkal liberálisabb 1895. évi egyházjogi törvényt megszigorították. Tizenkét, de minimum hat havi előzetes oktatás megkövetelésével áthághatatlan akadályt állítottak a keresztlevél megszerzése elé. (Vö.: Hasonlóan cselekedett a katolikus egyház is.) Máthé utólagos visszaemlékezése szerint Darányi Kálmán unokaöccse Darányi Ignác egyházkerületi főgondnok mellett Bárdossy László miniszterelnök kérése is ez volt, a „német szövetségesre” hivatkozva. Ezzel is akadályozva a zsidótörvények elől való menekülést, mentesítést. A szabályrendeletet végül 1943-ban fogadták el, Máthé szerint német nyomásra, vagyis külső kényszer hatására. Ő ezt nem akarta ebben a formában betartani. 1944 nyarán a fővárosban tömeges áttérési hullám kezdődött.

Bár a vidéki deportálások kapcsán nem tudott, vagy akart cselekedni, vagy nem is érkezett hozzá ilyen kérelem, de 1944. augusztus 7-én, egyetlen nap alatt 42 izraelita vallású számára állított ki keresztlevelet. Eredetileg két idősebb ismerősének adatait szerette volna a Fasori református gyülekezet parókiáján anyakönyvezni. Ám az áttérés híre valahogy kitudódott. Máthé így emlékezett erre vissza:

„…abban állapodtunk meg, hogy jöjjenek másnap délben az ottani lelkészi hivatalba, mert ott úgy is készültem keresztelni. A lelkészi hivatalban több mint negyvenen vártak rám. Nyilvánvalóan az történt, hogy az idős házaspár szólt ismerőseinek is. A szokásos déli légiriadó miatt elég nagy késéssel érkeztem és voltak többen, akik az utcáról jöttek be. Mintha az evangéliumi „nagy vacsora” sokasága gyűlt volna össze (Lk 14:21). A megkeresztelendőket az úrasztala körül gyűjtöttem össze, beszédet intéztem hozzájuk, majd megkezdődött a keresztelés. Az egyházfinak kétszer kellett újra tölteni a keresztelő edényt.” (Dr. Máthé Elek: Zsidómisszió vagy zsidóüldözés? In: Theologiai Szemle, 1960. 1-2. szám 45-46.)

Végül 16 férfi és 26 nő részére szolgáltatta ki a keresztséget. Ám a parókián ténykedő segédlelkész tiltakozás amiatt nem ott, hanem Kiskunhalason vezette fel anyakönyvbe. Főként budapesti zsidókat „mentesített” ekkor, de akadt köztük dunántúli és kiskunhalasi származású is. A fasori gyülekezet kapcsán illetékes esperes, Szabó Imre is megerősítette az elhatárolódásukat: „...barátilag azt tanácsolom, hogy ezt az egész áttérési és keresztelési műveletedet vidd vissza Halasra. Intézd el ott és a felelősséget vállald egészen Te…” (Dr. Máthé Elek: Zsidómisszió vagy zsidóüldözés? In: Theologiai Szemle, 1960. 1-2. szám 46.) Úgy tűnt, hogy a dörgedelmek végül elültek. Nem érkezett újabb levél, nem indult eljárás. Időközben Dr. Máthé és neje (Lakner Klára) a Vöröskeresztben is munkát vállaltak.

Dr. Máthé Elekhez hasonlóan felesége is segítette a zsidókat és menekülteket. A szlovákiai zsidó Saborsky családot, az édesanyát (Sidonia) és három leányát (Éva, Veronika és Stella) többen is, de elsősorban a Nemes-Takách család rejtegették és bújtatták. 1945 januárjáig voltak Budapesten. Máthééktól kaptak hamis személyi okmányokat. Saborskyék túlélték a holokausztot.

Bár véget ért a második világháború, de a fasori zsidómentő akció újra a felszínre került. 1945 augusztusában Ravasz László püspök írt dr. Máthé Elek részére levelet, amelyben magyarázatot követelt, hogy miét ment szembe a Zsinati Szabályrendelettel, különösen annak a 9. pontjával. (Hasonló eljárás indult Bereczky Albert ellen is.) A sarokba szorított dr. Máthé 1945 őszén lemondott lelkészi tisztségéről. Visszavonult az egyházi szolgálattól.

1945-ben az újonnan alapított Magyar Radikális Párt elnökségi tagja lett. 1945 után a Magyar Világszövetségnél dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Fordított Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok könyvéből, de Walter Scott, John Osborne, Upton Sinclair, Ernest Hemingway, Arthur Miller és F. Scott Fitzgerald műveiből is több művet ő fordított magyarra. Hemingway Az öreg halász és a tenger, John Osborne Luther vagy Arthur Miller Pillantás a hídról című művek magyar nyelvű tolmácsolásai talán a legjobban sikerültek.

Az 1968. január 22-én elhunyt dr. Máthé Eleket 1985. április 29-én feleségével, Lakner Klárával együtt, posztumusz a Világ Igaza kitüntetésben részesítették. Érdekesség, hogy a „fasori zsidómentést” nem hozták fel indoklásul, „csupán” a Saborsky család segítését. A Holokauszt Emlékközpont mindkettőjüket az Embermentők adatbázisában tartja számon.

                                                                   *************

A szerző, Végső István legutóbbi könyve, a Gettóélet ’44 a Libri hálózatában kapható.