A nyilaskeresztes uralom történetének megértéséhez kulcsfontosságú feladat lenne feltárni a nyilas mozgalom szellemi gyökereit, forrásvidékét. Érdekes módon ezt a feladatot ez idáig a szakirodalom nem látta el. A szakirodalom bizonyos, limitált támpontokat ad: Paksa Rudolf 2013-as, magyar nemzetiszocialistákról szóló könyvében utalt rá, hogy Szálasi előképe Széchenyi, Dózsa és Zrínyi volt, illetve hogy olvasott Marxot. Karsai László 2016-os Szálasi-életrajzában pedig utalt a mozgalom forradalmi jellegére, s hogy vezetője olvasott Marxot, Kautskyt.[1] Hasonló megállapításokat tett Ungváry Krisztián és Máthé Áron.[2] Jó kiindulási pont lett volna a nyilas történelmi tárgyú szövegek vizsgálata, ám ez eddig a szakirodalomban szinte kizárólag Málnási Ödön és Baráth Tibor nyilas történészek emigrációban írt szövegeinek vizsgálatára korlátozódott.[3] Fontos lett volna megvizsgálni, hogy az egyes történelmi évfordulók hogyan jelentek meg a nyilasoknál, ám például Romsics Ignác ezzel foglalkozó, 2015-ös kötete nem tárgyalja a kérdést.[4]
Forradalmi múlt
Az 1945. március 15-i ünnepélyek világosan mutatták, hogy a nyilasok kontinuitást vállaltak 1848-49-cel- Az ünnepségek kapcsán a BM külön rendeletet adott ki, miszerint a megemlékező beszédekben kötelező kiemelni, hogy „a szabadságharc a magyar nemzet érdekében és nem a liberalizmus eszméiért történt. A vezetők akkoriban nem álltak át az ellenséghez – mint most –, hanem vállalták a következményeket. Nem a német nép ellen, hanem a Habsburg-ház ellen harcolt a magyarság. Nem a németek nyomták el a magyar szabadságmozgalmat, hanem a Habsburgok, akiknek az oroszok szövetségeseik voltak”.[5] Zalaegerszegen – az egyik utolsó, nyilas uralom alatt maradt városban – például a Hősök téren (a mai Október 6-a téren) tettek ünnepélyes fogadalmat a fiatalok Szálasi Ferenc mellett. Ivándy Péter menekült baranyai főispán ugyanitt arról szónokolt, hogy „a hungarizmus kiteljesüljék végre, ha egy évszázad múlva is az, amit az 1848-as márciusi ifjak akartak megvalósítani”.[6]
Az előzményekről másoknak is volt mondanivalója, és nem csak 1848-ig nyúltak vissza. Kassai Ferenc nemzetivédelmi és propaganda-miniszter – aki a kommunista mozgalomtól igazolt a nyilasokhoz – arról értekezett, hogy „amikor a francia forradalom kitört és az egyenlőséget hirdette, megalakult a Szent Szövetség, azzal a céllal, hogy a forradalmi törekvéseket meggátolják. Mégis mi történt? Napóleon Grande Arméeja elindult Moszkva felé, ahol vereséget szenvedett. A Grande Armée majdnem teljesen elpusztult, de az általa képviselt törekvések egyáltalán nem semmisültek meg. A gondolat, a szabadság gondolata mindenütt végigviharzott Európán, még Magyarországon is. Mert eszme volt, azoknak a gondolatoknak az összegzője, amelyek ebben a korban az emberek lelkében kifejeződtek. A fejlődés örök törvénye értelmében a magasabbrendűség mindig győz az alacsonyrendűséggel szemben. A nemzetiszocializmus magasabb rendű (…)”.[7] A szöveg különleges, hiszen itt a nyilaskeresztes mozgalmat expliciten a francia forradalommal kötötte össze a felszólaló. (Olyan értelemben nem téves, hogy a modern szocializmus és nacionalizmus bizonyos mértékben, de nem teljes egészében, visszavezethető a francia forradalomhoz; noha a hungarizmus, mint egyszerűen „a szabadság gondolata”, igencsak jóindulatú és naiv értelmezés volna). 1945. március 10-én az egyik lap egyenesen azt kezdte fejtegetni, hogy „a régi, rossz vezetők elhíresztelték, hogy a magyar nem szervezhető nép, nem olyan nemzet vagyunk, szeretjük a szabadságot. Ez hamis, bűnös és ostoba beállítás”.[8]
A francia forradalom máshol is hivatkozási alap volt. A Zalai Összetartás nevű nyilas lap azonosítatlan szerzőtől közölte le a következő szöveget: „Szabadság, egyenlőség, testvériség! Valaha a nagy francia forradalom indult ezekkel a csodálatos jelszavakkal, melynél szebbet eladdig aligha tűzött forradalom a zászlójára. Európa trónjai inogtak meg belé, s Európa népei, köztük nem utolsósorban a magyar nép is e jelszavak zászlója alá állott, hogy megtörje a Habsburgok elnyomó abszolutizmusát s kivívja a magyar függetlenséget. (…) Szomorú, mint eddig még minden szépet, a szabadságot is a nemzetközi zsidóság élvezte igazán. (…) Ezt a programot semmiképp sem sajátíthatják ki a zsidók!”[9] Gera József, az országos pártépítés vezetője előadásában már kritikusabb hangot ütött meg, noha a történeti fejlődés szempontjából ő is elengedhetetlennek tartotta a francia forradalmat – nem éppen „reakciós” álláspont volt az övé. „A szabadelvűség 1789-ben, a francia forradalommal született meg. Szükség volt a megszületésre, hogy megszűnjenek az emberiség életében a középkori megkötöttségek. Százötven évig élt és virágzott az a korszellem, és most haldoklik. Hiába siratják vissza egyesek a liberális kapitalizmust, nem fog feltámadni soha többé. A szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavát írta zászlajára s meghordozta az egész világon. Hozzánk magyarokhoz hatvan év késéssel, 1848-ban jutott el ez a koreszme s végeredményben beletorkollott a 67-es kiegyezésbe, anélkül, hogy megszüntette volna a középkorból fennmaradt megkötöttségeket, eltüntette volna a nagybirtok-rendszert. És mit jelentett nálunk a szabadság? Szabad volt a liberalizmus fénykorában a magyarok százezreinek vándorbotot kézbe venni, hogy idegen földrészen, a magyar rögtől elszakadva keresse a boldogulást. Ugyanakkor szabad volt a keleti zsidóság százezreinek bevándorolni Magyarországra, hogy kihúzzák a földet a magyarság lába alól.”[10] Hasonlóan mélyre nyúló gyökereket emlegetett a szintúgy a szocialista oldalról érkező Péntek István államtitkár: „a munkásság évszázados osztályharci törekvése” „befejeződött abban a pillanatban, amikor a hungarizmus átvette a hatalmat”.[11]
Szálasi nézetei
A fentiek nem teljesen meglepők, hiszen a kommunizmus és a hungarizmus között több volt a közös szellemi kapocs, mint első ránézésre gondolnánk. Baráthi Huszár Aladár, a korszak kérlelhetetlen konzervatív-nacionalista antifasisztája – akit végül a németek öltek meg – felidézte a történetet, miszerint egy alkalommal Szálasi szociáldemokratákkal vitatkozott, akik megdöbbentek, mert „őrnagy úr” jobban ismerte Marxot, mint ők maguk.[12] Való igaz, Szálasi teljesen magáévá tette a koncepciót, miszerint a történelem a szegények és gazdagok konfliktusa. Mint még 1931-ben leírta, „a gazdasági életnek […] törvénybe szedett kényszerhatásai vannak az emberekre, mely kényszerhatások az emberek közötti mindennemű viszonyt szabályozzák”, majd kifejtette, hogy „a gazdasági élet kényszerhatásai” „addig nem nyugszanak”, „míg az erőszakos megoldás ténye nem következik be”.[13] Marx a gazdasági viszonyokat és az ebből fakadó osztályharcot tekintette a világ fő mozgatórugójának, szerinte minden egyéb konfliktus az erre épülő „felépítmény” volt. A legtömörebben talán így fogalmazta meg a tételt 1859-ben: „Nem az ember tudata határozza meg a létét, hanem társadalmi léte határozza meg a tudatát.”[14]
Szálasi ugyan nem adta meg forrásként Marxot, ám ezzel is csak a (szellemi) tulajdon újraosztásának hagyományát követte: maga Marx is a kiváló brit közgazdásztól, David Ricardótól vette az „osztály”, és Augustin Thierry francia történésztől az „osztályharc” fogalmát. Szálasi azonban elutasította a keresztény magyarok közötti osztályharcot, ő a kizsákmányolónak tartott zsidósággal szembeni harcot hirdette meg, és amíg ez tartott, „osztálybékét” akart látni a magyarok között: „A nemzetiszocializmus […] nem más, mint a […] szegény népek forradalma, szabadságharca a kizsákmányoló plutokrata zsiványrendszer, ellen”, mondta egy helyütt, majd rögtön tisztázta, hogy ez alatt „a zsidóság kizsákmányoló hatalmát” érti.[15] Nála Marx magyarázata egyszerűen nem lehetett a teljes kép, ráadásul Marx zsidó volt, amit Szálasi megrögzött antiszemitaként nem tudott elfogadni. A népbíróságon, utolsó szó jogán elmondott beszédében tisztázta, hogy Marx materializmusa miatt tévedett, de szerinte e miatt tévedett a fasizmus és a nemzetiszocializmus is: mélyen vallásos emberként úgy gondolta, a saját pártja „krisztusi” alapokon áll.[16]
Az egyik nyilas lap 1945. február 14-én A dolgozó harca című névtelen cikkel jelentkezett, mely egyenesen az „Európa évezredes történelmében” vívott „harc” kontextusában helyezte el uralmukat, „melyet a dolgozó vívott a munka, a megbecsülés és a jog életalapjaiért”. “A kizsákmányoló rendszer és az ellene vívott harc olyan régi, mint az emberiség”.[17] A szöveg gyakorlatilag Szálasi 1942-es előadásának tömörített, átdolgozott verziója.[18] Szálasi itt az ókori rabszolgaságtól vezeti le a küzdelmet: ez volt a „zsákmánykapitalizmus”, amivel szemben rabszolgalázadások történtek, ez az osztályharc első példája, még akkor is, ha ez a cél „tudatalatti” volt. A középkorban a feudalizmus zsákmányolta ki a jobbágyokat, az újkorban pedig a liberalizmus alatt alakult ki a profitgazdálkodás, és jelent meg annak jellegzetes munkaereje, a „proletár”. „A proletár az, aki dolgozik és tartja el a profitgazdát: őróla viszont senki nem gondoskodik, legfeljebb a korcsma, a menhely és a börtön. Ennek a korszaknak társadalmi küzdelmeit jellemzik a proletár-lázadások és a harcok a munka megbecsüléséért”. Az első világháborút követően az anyagelvű rendszer teljes csődbe került, és erre az egyedüli válasz a nemzetiszocializmus, „magyar gyakorlatában a Hungarizmus”.
Szálasi ezt követően tisztázza a szövegben, hogy „a harcos mindig a dolgozó”, és a kizsákmányoló rendszer is minden korban ugyanaz volt, csak mindig más és más név alatt jelentkezett”. Az újkorban viszont ide sorolja a liberalizmus mellett a marxizmust is, igaz, a kizsákmányolók bérenceiként ostorozta az „álnemzetiszocialistákat is”. Teljesen történelmietlen eszmefuttatása végét azzal koronázta meg, hogy „a kizsákmányoló rendszerek képviselője és élvezője az évezredeken keresztül mindig egy és ugyanaz volt, akárhogyan is bújtatták (…), az örök zsidó, aki örök ellensége és kizsákmányolója marad a dolgozó népeknek”. Hogy az ókorban a zsidók kit zsákmányoltak ki Európában, nem derült ki, de valószínűleg az egyiptomi rabszolgaságról sem hallott a szerző. Arról nem is beszélve, hogy zsidók földet a középkorban nem birtokolhattak, következésképp a jobbágyokat sem tudták kizsigerelni.
Kreatív elődképek
Bizonyos elődképek nem meglepők: a nyilas – és társutas – sajtóban emlegették Dózsát, Kossuthot, Görgeyt, de Bethlen, Rákóczi, sőt Deák neve is előkerült.[19] Széchenyi terén kevéssé tudtak kiegyezni, Ősi Antal nyilas újságíró az elvetendő szerzők között említette, míg Kőfaragó-Gyelnik Vilmos, a nyilas országépítés vezetője úgy vélte, a Hitel, a Világ és a Stádium a hungarizmus alapja.[20] Eltérések is akadtak – az egyik cikk a kurucokat például negatív kontextusban említette, talán mert „németek” ellen harcoltak –, de olyan cikk is akadt, ami Dózsa mellett elődként Savanorolát, Husz Jánost és Jeanne d’Arcot említette.[21] A nyilasok expliciten felvállalták az 1911-ben meggyilkolt Áchim András parasztpolitikus örökségét is, akinek emlékezetét később a kommunisták is megkísérelték kisajátítani. A lapok figyelmét az sem kerülte el, hogy Áchimot a Zsilinszky testvérek (Gábor és Endre, utóbbi később Bajcsy-Zsilinszky néven lett a magyar ellenállási mozgalom vezetője) lőtték le. Bizonyos Somody István ezért azt írta, Bajcsy-Zsilinszky megérdemelte sorsát, mert felelős volt a szocialista elődkép, Áchim halálában.[22]
Még érdekesebb, amikor a magyar forradalmakat is gazdasági, osztályharcos kontextusban említették. Kassai úgy vélte, hogy Rákóczi „szembefordult az akkori elnyomókkal”, de nem (csak) politikai síkon, hanem „hogy a magyar nép számára elviselhetővé tegye az életet, hogy megszüntesse az elnyomatást és a szegénységet”, s hogy „kitéphesse tőből azokat a tartóoszlopokat, amelyek a múltnak igazságtalanságát támasztották alá”.[23] Szöllősi Jenő miniszterelnök-helyettes Szombathelyen arról adott elő 1945 januárjában, hogy „ötszáz éve tart a szörnyű elnyomás”, és Dózsa, Bocskay, Bethlen, Rákóczi és Kossuth szabadságküzdelme a „szörnyű szociális feszültséggel” szemben zajlott.[24] Fiala Ferenc, a nyilas Összetartás volt szerkesztője, a miniszterelnökség sajtófőnöke azt fejtegette, hogy „a mi forradalmunk előzményei közel 100 évre nyúlnak vissza”, ti. 1848-tól Szálasiig. Sőt, már az 1848 előtti európai forradalmakra is hivatkozott: szerinte a kiegyezés oka, hogy Ausztria „nem tud(ott) szembe szállni a történelmi fejlődéssel”, de aztán a „zsidó nagytőke” vette át az uralmat.[25]
A legmerészebbek kétségkívül azok a cikkek voltak, melyek párhuzamot vontak az elmúlt évtizedek magyarországi baloldali mozgalmaival. Kemény Zoltán miniszteri osztálytanácsos a nyilas mozgalom történetét „a liberalizmus struktúrájával” szembeni harcra vezette vissza: „Bérharc, sztrájksorozatok a húszas években, gazdasági válság a ’30-as években, majd a jelenben a szervezetlen és öncélú gazdálkodás az ár- és bérkérdés anarchiájában csúcsosodott ki.”[26] Bizonyos Várkonyi János pedig a munkástestvéreknek írt édesgető levelet: „Ott voltál 1918 őszirózsás forradalmában, 1919-ben pedig Kun Béla és zsidó vérebei csaptak be. (…) Mindig Te szenvedtél, mindig Téged, a becsapott, kisemmizett munkást akarták újból »boldogítani« (…). Tapsoltál, ha a zsidóbérenc kormány egy betyár nyilast becsukatott (…), pedig mi is szocialisták voltunk! (…) Sokan láttok már. Letetté(tek) a zsidóságtól kapott vörös szemüveget. Azonban a Moszkva irányítása alatt álló zsidó propaganda még mindig talál követőkre.”[27]
Ennek tükrében interpretálták természetesen az 1918-19 utáni rendszert is. Nem csak a dualizmus, de a Horthy-rendszer értékelése is a nyilas visszatekintők számára egységesen negatív volt, főleg a gazdasági helyzet, a nyomor és a zsidóság – vélt – jóléte miatt. Horváth József nyilas munkáspropaganda vezető, aki bevallottan 16 éven át volt szociáldemokrata, kijelentette, hogy „a jobbágyság felszabadításával a magyar nép semmit sem kapott. Az 1867-es kiegyezés pedig még szörnyűbb bilincsek közé nyomorította a magyar nemzetet. A 67-es kiegyezés 25 ezer zsidót kényszerített ránk. Kezükbe került a gazdasági élet egész irányítása”. A Horthy-rendszerben „a magyar hadirokkantak ezrei az utcán cipőfűzőt kényszerültek árulni, és sokgyermekes, világháborús katonák az öngyilkosságba rohantak a szörnyű nyomor miatt”.[28] A Horthy-rendszer kritikájában több ponton kiegyeztek a nyilasok és a kommunisták. Oláh György – aki egyébként nem volt nyilas, de imrédystaként támogatta Szálasi diktatúráját – sorait, miszerint a két háború között hazánk a „hárommillió koldus” országa volt, az 1945 utáni történészek is átvették.[29] A kommunista történetírás által emlegetett „jobboldali szociáldemokrácia” vádja is előkerült a nyilas sajtóban, amennyiben a „jobboldalit” „kollaboránsként” értelmezzük. Szöllősi Jenő elővette, hogy Peyer Károly szociáldemokrata vezető szerinte a nyilasok által szintúgy gyűlölt Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel találkozgatott, „ilyen kormányzat kezében volt az ország sorsa”.[30]
A fentiek segíthetnek megérteni a nyilaskeresztes mozgalom forradalmi gyökereit, és új perspektívába helyezni az 1944-45-ös nyilas uralmat Magyarországon.
[1] Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták: az 1930-as évek új szélsőjobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója. Budapest, Osiris, 2013. 127. és Karsai László: Szálasi Ferenc. Politikai életrajz. Budapest, Balassi, 2016. 30, 107.
[2] Ungváry Krisztián: Kik azok a nyilasok? Beszélő, 2003/6. és Máthé Áron: A nyilaskereszt árnyéka. A magyarországi nemzetiszocializmus elmélete és gyakorlata. Máriabesenyő, Attraktor, 2019. 11-28.
[3] Romsics Gergely: A magyar történelem völkisch ábrázolásai. Hogyan alakult a hazai szélsőjobboldal történeti diskurzusa a Horthy-korszak végén? Rubicon, 2004/11. 69-75, itt 74. és Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története. Budapest, Osiris, 2007. 277-287.
[4] Romsics Ignác: A múlt arcai: történelem, emlékezet, politika. Budapest, Osiris, 2015.
[5] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, K775. 5. d. XVIII. kf. 4. t. 81.
[6] Zalai Összetartás, 1945. március 16. 1.
[7] Az Ország, 1945. február 1. 3.
[8] Zalai Összetartás, 1945. március 10. 3.
[9] Zalai Összetartás, 1945. február 17. 1.
[10] Zalai Összetartás, 1945. február 6. 1.
[11] Függetlenség, 1944. november 27. 4.
[12] Baráti Huszár Aladár: Gondolatok a világháború alatt. Budapest, Rege, 1943. 184-186.
[13] Szálasy Ferenc: A leszerelés elvi alapjai. Magyar Katonai Szemle, 1931. (1. évfolyam, 2. negyedév), 57.
[14] Marx, Karl: Zur Kritik der Politischen Ökonomie. In: Marx-Engels-Werke. 13. köt. Berlin, Dietz, 1971. 7-160, itt 9.
[15] Csonka Emil: Szálasi küzdelmeiből: hogyan történt a hatalom átvétel? Budapest, Hungarista Könyv és Lapkiadó, 1944, 10-11.
[16] Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 3.1.9. V-19430. Szálasi-per. Szálasi kihallgatása, 1946. február 7. és beszéde, 1946. február 25.
[17] Felsődunántúli Hétfő, 1945. február 14. 4.
[18] Pesti Ujság, 1942. október 20. 1-2.
[19] Uj Magyarság, 1944. október 17. 1-2. és Vasvármegye, 1945. január 28. 1. és Göcseji Őrszem, 1945. január 20. 2. és Dunántúl, 1944. november 9. 3.
[20] Összetartás, 1944. november 29. 3. és National Archives and Records Administration (College Park, Maryland), Record Group 242, National Archives Collection of Foreign Records Seized, Hungarian Political and Military Records, HMS/MLR: T973, Reel 2. 906.
[21] Az Ország, 1945. március 1. 3.
[22] Vasvármegye, 1945. március 3. 2. és Az Ország, 1945. február 15. 8.
[23] Zalai Összetartás, 1945. március 6. 1.
[24] Göcseji Őrszem, 1945. január 20. 2.
[25] Vasvármegye, 1945. március 3. 2.
[26] Vasvármegye, 1944. december 10. 3.
[27] Göcseji Őrszem, 1945. február 10. 2.
[28] Zalai Összetartás, 1945. január 22. 2.
[29] Veszprémy László Bernát: Egy kisiklott falukutató. Oláh György szélsőjobboldali újságíró eszméi és publicisztikája (1927–1944). Médiakutató, 2017/3. 73-88, itt 75-76.
[30] Göcseji Őrszem, 1945. január 20. 2.
A szerző
