Erez Tadmor elhíresült könyve, a “Miért kapsz baloldalt, ha jobbra szavazol” után, amit 2017-ben írt arról az abszurd izraeli helyzetről, hogy a jobboldali parlamenti többség mellett a valódi kormányzás a baloldali identitású hivatalnokok kezében van, idén megjelent “A tábornokok lázadása” című.
Évek óta foglalkozott a katonai felső vezetés ideológiai meghatározottságának problematikájával, ami 2023. október 7-e után különösen aktuálissá vált. Miközben a baloldali többségű média a tragédia felelőseként a politikai vezetést és a harcoló alakulatokat igyekezett megnevezni, Tadmor mélyebbre hatolt a keresésben, éppen azért, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő.
A könyv megjelenésével párhuzamosan Erez Tadmor készített egy dokumentum-sorozatot azokból az interjúkból, amiket a könyv megírásához is használt. Ezt a négy részes sorozatot igyekszem az alábbiakban összefoglalni.
1. rész:
“Egy demokratikus országban a hierarchia egyértelmű: a szakmai vezetés feladata kiszolgálni a választott politikai vezetők társadalmi céljait. Izraelben azonban, sajnálatosan a hivatalnokok, és esetünkben a tábornokok, politikai vezetés fölé pozicionálják magukat. Ennek az árát fizetik meg az izraeli állampolgárok.”
2023. október 6. éjjel a hadsereg főparancsnoka és a belső elhárítás vezetője is ébren volt. (Az izraeli hírszerzésnek három ügynöksége van: a legismertebb, a Moszad a külföldi, az Amman a katonai, a Sabak a belbiztonsági, és az utóbbihoz tartoznak Gáza, Jehuda és Somron területei.) Előttük voltak a hírszerzési adatok, amelyek mindegyike piros lámpaként világított, együtt pedig vészjelzésnek kellett volna lenniük. Egy telefon a miniszterelnöknek az egész helyzetet megváltoztatta volna, de ez a hívás nem történt meg.
Oren Solomon tartalékos dandártábornok, aki október 7-én a fiával együtt harcolt a gázai terroristákkal szemben a Nova zenei fesztivál területén: “Még folytak a harcok, még alig szedték össze az elesett katonákat, a meggyilkolt fiatalokat, akik a fesztiválra érkeztek, már egyes katonai vezetők igyekeztek a médiát felhasználva kialakítani egy felmentő narratívát: “gyenge jelek érkeztek amelyekre nem riadóztatják a hadsereget.”
Az egyik ilyen “gyenge jel” volt az, hogy éjfélkor kétezer “Nukba” terrorista (a Hamász kommandósai – a szerk.) izraeli SIM-kártyát tett a telefonjába, vagyis izraeli területre akart belépni.
Már előző nap délutánján furcsa készülődésről érkeztek a hírek, de a Sabak vezető elemzői a jelentésük végén “megállapították”, hogy a Hamasz nem érdekelt az eszkalációban.
Erez Weiner tartalékos dandártábornok, aki 2020-ban megalakult
„Bithonisztim” egyesület elnöke (az egyesület mintegy 35 ezer
leszerelt katonát tömörít, hogy szakértelmükkel az ország
biztonságát szolgálják): “Úgy gondolom, hogy bőven volt annyi jel, hogy a védelmi rendszert beindítsák. Végképp érthetetlen, hogy még a normál felkészültséghez képest is visszalépésről intézkedtek”.
Amir Avivi tartalékos dandártábornok, egykor a gázai hadosztály
helyettes parancsnoka: “Sokkal kevesebb jel esetén is teljes
harckészültséget rendeltem volna el. Azzal védekeztek, hogy nem gondoltak ilyen összehangolt támadásra, hanem legfeljebb néhány települést érő rajtaütésről… Abszurd gondolat! Érthetetlen és megmagyarázhatatlan viselkedés, ami szembe megy minden biztonsági paradigmával.”
Almog Cohen parlamenti képviselő: “Volt ügynökünk Gázában, a neve Zöld Szardínia, aki jelentette, hogy október hetedikén hajnali fél négykor találkoznak a “Nukba” alakulatok a mecsetben. Ezt az információt nem továbbították Netanjahunak. Ismerem őt, az ágya mellett a piros telefon, a közvetlen vonal, bármikor hívható. Ő nem kockáztatott volna, neki az emberek biztonsága mindenekelőtt.”
Oren Solomon: “Két és fél éve nemcsak információkat titkolnak el, hanem hazudnak, amivel akadályozzák az okok felderítését, azt, hogy a hibákat kijavítsuk, végső soron az ország biztonságát veszélyeztetik újra és újra.”
“Miszkalkulácia” – visszatérő kifejezés a katonai jelentésekben, így a Sabak 2025-ös összefoglalójában, vagyis attól való félelem, hogy az izraeli csapatmozgások akaratlanul is eszkalációba torkollhatnak, ha a Hamasz “félreérti” ezeket.
Dr. Gadi Taub történész, publicista, a “Somréi Haszaf” elemző podcast-sorozat házigazdája: “Ronen Bar azt gondolta, hogy nem kell értesíteni Netanjahut egy kis terrorista támadás miatt, mert abból háború lesz.” (Ronen Bart 2021-ben Naftali Bennett miniszterelnök nevezte ki a Sabak vezetőjének.)
Csakhogy a feltételezett tévedés sem menti a tétlenséget.
“Az egész elgondolás téves: a hadsereg szerepe nem a tartózkodó viselkedés, hanem rettegést kelteni az ellenségben, hogy megelőzze az esetleges támadását. Ha a passzív védelemre hagyatkozik a hadsereg, akkor gyengeséget sugároz, holott erőt kellene demonstrálni. Ebből következik az elrettentés, nem a tétlenségből.” – állítja Noga Arbel stratégiai szakértő.
A “tévedés-teória” nemcsak október 7-én kapott szerepet, hanem a néhány nappal korábban tartott kabinetülésen is, amikor a Sabak és a hadsereg (IDF) vezetői egyhangúlag azt bizonygatták, hogy a Hamasz szándéka, hogy minél több gázai kapjon munkát Izraelben, nem érdeke a konfrontáció.
A “tévedés-teória” ideológiai alapját a 2014–es Erős szikla hadműveletet követő tanulmányok adták. Amit Saar alezredes 2019-ben közzétett írásában a meg nem tervezett eszkaláció problémáját vetette fel.
Yuval Bloomberg, az “Oslo csapdája” könyv szerzője szerint a Sabak vezetőjének cselekedeteit alapvetően befolyásolta az ő szociológiai-társadalmi-gazdasági környezetének véleménye a Netanjahu-kormány illegitimitásáról. Annak a társadalmi rétegnek a véleménye, akik szerint Netanjahu kormánya nem jól kezeli az arabokkal való konfliktust, ezért egy problémás helyzet esetén a kormányzat kiiktatása elfogadható viselkedés.
Az oslói kudarc nemzedéke mind a mai napig képtelen elfogadni, hogy a békének nincs esélye. Ha pedig abból indulnak ki, hogy a Hamásszal valamikor mégis ki lehet egyezni, akkor a probléma nálunk van, és azt kell megoldani. Az ideológiailag meghatározott hivatali vezetés tehát eltitkolt bizonyos információkat a kormány elől, ezzel átvéve a döntéshozók szerepét.
Az az elképzelés, hogy a szakemberek jobb döntéseket hoznak, mint a választott politikusok, valójában azt jelenti, hogy azok az askenázi értelmiségiek, akik korábban a politikai hatalmat is gyakorolták, mindenáron meg akarják tartani a társadalom-alakítás privilégiumát.
A katonai ranglétrán való emelkedés elemi követelménye, hogy az illető magáévá tegye ezt az idiológiai irányvonalat. Mind az izraeli, mind a Harvardon való továbbképzés ezt segíti. Az eredmény, hogy a legfelső katonai vezetés amolyan megszelídített bárányokból áll, a harcias fazonok pedig kiesnek a rendszerből. A baloldali ideológiával átitatott katonai, belbiztonsági vezetők pedig meg vannak győződve arról, hogy a közösség érdekét ők jobban képviselik, mint a választott politikusok.
A vágyvezérelt koncepciók figyelmen kívül hagyják a valóságot. Képesek meghamisítani jelentéseket, hogy “ne zavarják össze” a tárca vezetőjét. Ebben a rendszerben a felhatalmazás és a felelősség szétválik.
A felelőtlenség kategóriájába tartoznak azok a nyilatkozatok, amelyek a tragédiát megelőző évben elhangzottak a kormányellenes tüntetéseken. A katonai szolgálat megtagadására való buzdítás, ha egyetlen katonát sem győzött meg, az ellenséggel elhitette, hogy az ország védtelen.
Ronen Bar október 7-e hajnalán nem hívta fel a miniszterelnököt, mert semmibe vette, politikai nézetei nem egyeztek vele, mert őt és a hadsereg főparancsnokát, Herzi Halevit is az előző, baloldali kormány nevezte ki.
A szerző
