Krisztina Maria írásának fordítása
A zsidókról szóló hazugság Európában született
Van egy történet, amelyet a legtöbb ember nem ismer, és amely sok mindent megmagyaráz abból, amit most hallunk.
Amikor 1945-ben véget ért a háború, Európában voltak a bizonyítékok: a táborok, a dokumentumok, a holttestek, a számok. De Európában volt még valami más is: több millió ember, akik kollaboráltak, elfordították a fejüket, vagy besúgták a szomszédjukat. És egy politikai mozgalom, amelyet éppen elítéltek a legrosszabb dolgokért, ami emberek valaha emberekkel tettek.
A fasizmusnak túl kellett élnie. Auschwitz koloncával a nyakán alatt nem tudott volna fennmaradni.
Így hát megkezdődött a munka. Franciaországban indult. Már 1948-ban Maurice Bardèche kiadott egy könyvet, amely az egész ügyet a feje tetejére állította: a nürnbergi per a győztesek igazságszolgáltatása volt, a számokat felfújták, a németek is áldozatok voltak. Utána jött Paul Rassinier, akit magát is Buchenwaldban tartották fogva, és aki azzal tette tiszteletre méltóvá a tagadást, hogy elmondta: ő is ott volt.
Az 1970-es években az Egyesült Államokba költözött a mozgalom. Arthur Butz 1976-ban írta meg könyvét. Két évvel később Willis Carto megalapította Kaliforniában a Történelmi Felülvizsgálati Intézetet, amely tudományos nyelvbe öltöztette a dolgot: konferenciák, folyóiratok, lábjegyzetek. Franciaországban Robert Faurisson irodalomprofesszor tette ezt közügygé.
Angliában David Irving lett a legismertebb közülük, amíg 2000-ben nem indított rágalmazási pert Londonban, és el nem veszítette. A bíróság megállapította, hogy szándékosan eltorzította a történelmi tényeket.
Figyeljék meg, miről van szó. Franciák, amerikaiak, angolok. Nem arabok.
Mit akartak ezzel elérni?
Három dolgot, amelyek összefüggenek egymással.
A fasizmust tisztára kellett mosni, hogy újra indulhasson a választásokon. Auschwitz nélkül a nácizmus csupán egy a sok kemény nacionalizmus közül, és a politikai munka folytatódhat.
A nemzeteket meg kellett szabadítani a bűnösségtől. Németországot megkímélték volna egy évszázadnyi szégyentől, Franciaországot a Vichy-rezsimtől, Kelet-Európát pedig a saját múltjától.
Van valami mélyen csábító abban, ha azt mondják neked, hogy az a dolog, amitől rosszul érzed magad, valójában meg sem történt.
Az antiszemitizmusnak pedig új nyelvre volt szüksége. 1945 után a régit már nem lehetett hangosan hirdetni. De mondhattad azt: hazudnak. Ők találták ki. Ők profitálnak belőle. Ugyanaz a gyűlölet, új csomagolásban, és most forráskritikának álcázva.
Aztán eljutott a Közel-Keletre.
Nem azért, mert ott keletkezett, hanem mert ott hasznosnak bizonyult. A francia filozófus, Roger Garaudy (marxista, kommunista volt, az ellenállás harcosa, majd később muszlim – a szerk.)1995-ben könyvet jelentetett meg az izraeli politika alapjául szolgáló mítoszairól. Franciaországban elítélték, az arab világban viszont bestseller lett. 2006-ban Irán nemzetközi konferenciát rendezett a tagadóknak, amelynek díszvendégei európai revizionisták voltak.
Legyünk itt pontosak. A régióban az Izrael iránti ellenségesség nem a tagadáson alapul. 1948-on, a földön, a kitelepítésen, valamint az 1967-es és 1973-as vereségeken alapul. A tagadás utólag jelent meg, mint felhasználható érv.
A klasszikus arab ellenvetés nem az volt, hogy nem történt meg, hanem ez: megtörtént, ez Európa bűne volt, miért mi fizetünk érte?
De miután egyszer megjelent, beépült a tankönyvekbe, a prédikációkba és a televízióba. Éppen ezért érdemes megjegyezni, hogy a mai szaúdi tankönyvekből eltávolították az antiszemitizmust anélkül, hogy a holokausztot belefoglalták volna. Lehet törölni a gyűlöletet anélkül, hogy az igazságot beépítenék.
És most visszatért.
De másképp néz ki. Ma már ritkán hallani, hogy valaki azt mondaná, nem történt meg. Valami veszélyesebbet hallani: hogy már nem jelent semmit. Hogy Izrael az új náci Németország. Hogy Gáza Varsó. Hogy a zsidók a holokausztot eszközként „használják”.
Ehhez egyáltalán nincs szükség tagadásra. Csak annyit kell tenni, hogy az esemény jelentőségét kiüresítjük, majd az áldozatok leszármazottai ellen fordítjuk.
Ezt a hazugságot nem a Közel-Kelettől kaptuk. Mi magunk alkottuk meg, mi exportáltuk, és mi fogadtuk vissza, amikor új formában tért vissza.
Európa találta ki a tagadást, hogy elmeneküljön a bűne elől. Mi nem menekültünk el. Csak a szavakat cseréltük ki.
A hazugság itt született. Itt hal meg, MA!
A szerző
