Célkeresztben egy „horthysta zsidó” – Gosztonyi Péter és az állambiztonság

Gosztonyi Péter történészt, könyvtárost, újságírót a holokauszt-kutatás szakirodalma elsősorban a Horthy Miklós kormányzó személyéről és tevékenységéről szóló publikációi kapcsán tartja számon, nem különösebben pozitív hangnemben.[1] Az 1931-ben Budapesten született és 1999-ben Bernben elhunyt történész kétségkívül sokat tett azért, hogy bizonyos olvasók szemében leegyszerűsítő kép alakuljon ki munkásságáról: amellett, hogy Gosztonyi az első hadtörténészek között publikált a nyugati tudományos szabadság keretei között üdítően, frissen ható munkákat Magyarország második világháborús történetéről vagy éppen 1956-ról, élete során szoros kapcsolatot alakított ki a magyar emigráció Horthy-párti vagy éppen nyilas szegmenseivel is, és számos, nem különösebb kritikus interjút is készített a Magyarországot 1944-ben megszálló német erők egyes katonai, titkosszolgálati vezetőivel is.[2] Gosztonyi tevékenysége azonban mégis számot tarthat a Kol Israel folyóirat olvasóinak figyelmére, ugyanis – bár életében igyekezett ezt a tényt elhallgatni –, a korabeli és mai jobboldalon igencsak népszerű író zsidó családból származott, és személye a jelek szerint nem csak a kádári magyar, de a nyugati titkosszolgálatok számára is érdekes lehetett.

Saját életéről egy helyütt annyit írt, hogy „apám Erdélyből származott Budapestre, én már ott születtem, jómódú polgári családban 1931 decemberében, és ott is éltem, a város pesti szívében, az Andrássy úton, a világháború végéig”, majd „1944-45-öt, a német megszállást, Budapest ostromát a körülményekhez képest jól átvészeltük”. Állatása szerint családját a háború után a koalíciós időszak alatt a politikai rendőrség – az ÁVO és az ÁVH elődje – telepítette ki.[3] Másutt azt állította magáról, hogy mindig is történész akart lenni; állítólag egy helyütt azt állította, hogy székely családból származik; azt pedig bizonyosan írta, hogy édesapja magyar honvéd volt 1944. október 15-én. Azt is állította, hogy a budai Várban lakott a család, megint máshol állítólag arra tett utalást, hogy nemesi felmenőkkel rendelkezne.[4] Ezekből azonban a legalapvetőbb életrajzi adatokon kívül gyakorlatilag semmi sem volt igaz.

Apja, Gosztonyi Pál még Glück néven született a Fehér vármegyei Alvincen, 1899-ben, az ő felmenői között anyai ágon echte galiciánereket is találunk. Főhősünk azonban édesanyja ágán egyenesen „rabbiivadék” volt, ahogyan akkoriban mondták. Családfáján több generációval feljebb megtaláljuk Chananel Elkan Pillitz nevét, ő volt a veszprémi hitközség első rabbija a 18. században. Az ő fia volt Joab Pillitz, szintúgy veszprémi rabbi, aki 1853-ban hunyt el. Az ő gyermeke volt Daniel rabbi, neki a gyermeke Ignác Nátán, neki pedig a lánya Pillitz Alice — Gosztonyi Péter anyja. Gosztonyi Péter tehát családja minden ágán kizárólag zsidó felmenőkkel — alkalmanként egyenesen neves zsidó felmenőkkel — rendelkezett. Igen merész húzás volt ennek tükrében magyar nemesi felmenőket kitalálni magának, majd így a szélsőjobboldaliak bizalmába férkőzni, de mint látni fogjuk, nem ez volt az egyetlen merész húzás Gosztonyi életrajzában.[5]

Arról, hogy Gosztonyi tevékenysége micsoda talányt jelentett a korabeli szemlélőknek is, beszédes forrás Andreánszky Jenő volt nyilas külügyminiszter-helyettes levelezése testvérével, Árpáddal. Mint Jenő írta, „Gosztonyi múltját többé-kevésbé ismerem. Magyarországon a Petőfi katonai akadémiát végezte és »nevelő tiszt« volt. Ha engem valami érdekel vele kapcsolatban, az az volna, hogy mi volt az apjának a keresztneve, mikor halt meg és mi volt a foglalkozása. Persze ezt nem könnyű megállapítani. Érdekes lenne, ha erről tudnál véletlenül valami adatot. Kétségtelen, hogy tehetséges és igen szorgalmas, sőt feltörő ember. A képesítés, amit elért sok ajtót megnyit kutatásai számára és jól is helyezkedett el.” Árpád válaszában közölte, hogy „Gosztonyi a Jablowsky nevű zürichi magyar értesítésre szerint otthon politikai tiszt volt, persze kommunista, az 1950-es években. Az általános vélemény szerint ő azok közé az ÁVO-sok közé tartozott, akik elsőnek emigráltak, amikor még úgy látszott, hogy a forradalom győzni fog”. Ennyivel azonban nem sikerült lezárni a kérdést, ugyanis néhány évvel később – nyilván Gosztonyi 1973-as, Admiral und Reichsverweser c. könyve kapcsán – Jenő így írt: „Gosztonyi könyvét elolvastam. Egyelőre tényleg rejtély, hogy mi indította őt ennek megírására. Amikor először hallottam róla, azt gondoltam, hogy Hennyey [Gusztáv] [a Lakatos-kormány volt külügyminisztere – V. L. B.] áll a háttérben, aki […] egy kedvezőbb arcélet szeretett volna [Horthyról] készíttetni. […] Gosztonyi azonban tényleg belefeküdt a témába. […] G. különben már az Endkampf c. könyvében[6] is feltűnően Horthy mellé állt. A magam részéről én egyébként kifogásolni valót könyvében nem találok. […] Természetesen nekem feltűnik az is, hogy G. ebben a könyvében elbeszélői tárgyilagossággal kezeli Szálasit és mindazt, amire eddig egyetlen tárgyilagos mondata sem volt. Ismét felmerül a kérdés: miért?”[7]

A fenti levelezés több szempontból is érdekes: megosztja azt a pletykát, miszerint Gosztonyi ÁVO-s (pontosabban ÁVH-s) lett volna; utal arra, hogy még a Gosztonyi hátterét ellenőrizni akaró személyek sem tudták, ki volt a szerző; és arra is utal, hogy munkásságában – saját meglepetésükre – a nyilas emigráció tagjai sem találtak sok kivetnivalót. Feltételezték, hogy talán a Horthy-családdal jó kapcsolatot ápoló volt külügyminiszter, Hennyey Gusztáv állhat mögötte – de persze ez is csak találgatás volt.

Ennyit a legendákról, melyeket érdemes megpróbálni összevetni a primer forrásokkal. Egy állambiztonsági jelentés apjára, Gosztonyi Pálra volt „párttitkárként” utal, amit itt nem sikerült ellenőrizni.[8] Megbízhatóbb forrás azonban az 1963 júliusi környezettanulmány, amely a BM III/I. (hírszerzés) számára készült az ekkor már Svájcban élő „Gosztonyi (Glück) Péterről”. A munkához beszerezték a korabeli Honvéd Levéltárból Gosztonyi és édesapja önéletrajzát. E szerint Gosztonyi Péter közgazdasági tanulmányokat végzett a felszabadulás után, civilben a Közért Élelmiszer Értékesítő Vállaltnál dolgozott, majd 1954-től 1956-ig tényleges katonai szolgálatot teljesített, 1954. október 15-től hadnagyi rendofokozatban. Saját kérelme alapján 1956. július 6-án hivatásos tiszti állományba került egy műszaki kisegítő alakulathoz a HM. 0539 MNVK parancsnokságára. Az 1956-os forradalom során Maléter Pál „helyettese” – talán inkább valamilyen fajta segédtisztje – volt, részt vett a Kilián-laktanya védelmében és a Corvin-közi harcokban. Ennek oka valószínűleg civil foglalkozásában tapasztalt nehézségei, ismert párttagokkal való konfliktusai voltak. Apjáról, Pálról megjegyzik, hogy 1919-ben vöröskatona – és valószínűleg a kommün valamifajta funkcionáriusa – volt, a Horthy-rendszer kezdetében politikai okokból 1,5 év börtönt kapott. 1945-ben a politikai rendőrség tagja lett két évig, párttag volt.[9]

A fentiekből néhány dolog már rögtön megállapítható: Gosztonyi nem készült mindig is történésznek,[10] nem volt a politikai rendőrség, az ÁVO vagy az ÁVH tagja, nem végzett tisztképzőt, és valószínűleg párttag sem volt soha. Önéletrajza szerint több baloldali szervezet, szakszervezet tagja volt: MADISZ, majd MINSZ kerületi agitációs propaganda titkár, majd SZIT alapszervezeti titkár tag, és DISZ-tag. Ezek azonban nem bizonyítják, hogy párttag lett volna, és egy környezettanulmány erről biztosan beszámolt volna. Azt viszont maga is leírta később, hogy „a Keletről jött »új világ építők« programját kezdetben kíváncsi érdeklődéssel, sőt bevallom, szimpátiával fogadtam. Valahogy hittem küldetésükben, szépen hangzó ígéreteikben és abbéli fogadkozásaikban, hogy az elkövetkezendő Magyarország osztálykülönbség nélkül mindenki hazája lesz”. Állítása szerint a kommunizmusból 18 évesen ábrándult ki.[11] Apja viszont valóban Péter Gábor politikai rendőrségén dolgozott, és nem tűnik valószínűnek, hogy 1945-ben kilakoltatta volna saját munkahelye. Valószínűleg inkább arról lehet szó, hogy a szomszédos épület (Gosztonyiék az Andrássy út 62-ben laktak) igényelte irodaként a lakást, amit ők minden bizonnyal önként átadtak, új címük Balassi Bálint utca 9. lett, a Szent István park mellett: talán kevésbé patinás hely, de kétségkívül nem „kitelepítés”. A jelek szerint a történetből, miszerint lőfó apja katona volt a honvédségben 1945-ben, és a Várban laktak, semmi sem volt igaz. Gosztonyi talán apjára is gondolhatott, amikor 1997-ben így írt: „Kényes kérdés: 1945 után valóban számos zsidó szolgált az ÁVH-nál, vagy ahogy kezdetben mondták, a politikai rendőrségen. Ennek társadalmi okai vannak. Ez a kérdés tudományos feldolgozásra vár. A zsidók az ÁVH-nál […] nem akartak még egyszer holocaustot, és hogy a kezükbe került a rendőri-politikai hatalom, abban biztosítékát látták annak, hogy még egyszer nem lesz Auschwitz és budapesti gettó”.[12]

Mindez felveti a kérdést: mi történt a Gosztonyi családdal a holokauszt alatt? A kérdést nagyrészt homály fedi, részben Gosztonyi ködösítése, tagadása okán. A gondosan karban tartott családfa alapján számos távoli rokona vált a holokauszt áldozatává, történészként szinte kizárt, hogy erről ne tudott volna. Ám a jelek szerint zsidó származását minden körülmények között igyekezett tagadni. Erről még zsidó ismerősei előtt sem beszélt, az izraeli politikussal, Reuven Hechttel való levelezése szerint Hecht megköszönte neki, hogy „keresztényként” kiállt Izrael mellett a hidegháborús konfliktusban.[13] Fenti megjegyzése azonban, mely apja motivációira utal, a budapesti gettót emlegeti. Ugyanitt Gosztonyi arról írt, hogy „jött Budapesten a zsidók összeköltöztetése. Pár nap alatt több százezer embert költöztettek ki […]. Egy batyun kívül semmit sem vihettek magukkal. Annak egy részét is elvitték derék csendőreink […]. Egy-egy háromszobás lakásba négy-öt családot zsúfoltak össze. Bútorok? Örülhettek azok, akik ágyat vihettek magukkal, és így egy ágyban aludt az egész család. […] Ugyanakkor a magyar lakosság legnagyobb része közönnyel, illetve mondjuk ki: igenis nagy kárörömmel figyelte zsidó honfitársaink kálváriáját, és számosan igyekeztek, mint a hiénák, a hatóságoktól lefoglalt zsidó vagyonokhoz jutni.” Írásában arra is utalt, hogy mindezt honnan tudta: „Budapesten éltem 1944-45 telén. Nyitott szemmel jártam. Magam is láttam e hiénák rohangálásait, kapzsiságuk nem egy példáját.”[14] A fentiek tükrében azonban valószínűleg nem „nyitott szemmel” járt 13 évesen a pesti gettóban, hanem maga is ott nyomoroghatott családjával, hiszen apjának életrajzi adataiban semmi sem utal mentesítésre, kivételezettségre.

Visszatérve Gosztonyi politikai nézeteire és 1956 előtti szerepére, szintúgy érdemes utalni még egy forrásra: bár Gosztonyi Péter, ellentétben apjával, nem volt politikai rendőr vagy ÁVH-s, neve az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában hálózati nyilvántartásban, mágnesszalagon szerepel. Az alapvető adatok – neve, anyja neve – mellett a „Gyalus Jenő” fedőnév szerepel, illetve a szokásos, a levéltár által fel nem oldott kódszámok.[15] Ebből ugyan mélyebb következtetéseket nem lehet levonni, ám a kódszámok alapján az a benyomás alakulhat ki a kutatóban – összevetve más esetekkel, ahol a mágnesszalagos adatok és a papíralapú anyag is elérhető –, hogy Gosztonyira valószínűleg 6/a kartont állítottak ki, ami azt jelenti, hogy nem ő volt az ügynök, hanem bizonyos „Gyalus Jenő” szoros kapcsolata volt, ezért helyezték hálózati nyilvántartásba. Ez azonban csupán feltételezés, az ügy megnyugtató lezárásához nyilván további források kellenének.

„Gyalus Jenőtől” ugyan egyetlen jelentés sem került elő, ám egyértelmű, hogy Gosztonyi a hatvanas évek elejétől kezdve a nyolcvanas évek végégig szoros állambiztonsági megfigyelés alatt állt. Gosztonyi az ’56-os forradalmat követően Bécsbe, majd Svájcba emigrált. 1958-ban doktorált történelemből, 1960-ban pedig a berni Osteuropa Bibliothek (Kelet-európai Könyvtár) könyvtárosa lett, majd 1963-tól igazgatója is. Gosztonyi már 1958-ban a BM svájci emigrációról szóló összefoglaló jelentésében szerepelt, ekkor azért, mert leveleiben Magyarországon maradt kommunista ellenlábasait „fenyegette”.[16] Tegyük hozzá, ekkor még csak egyetemista volt, nem pedig sikeres történész. 1963-ban a hírszerzés „Ragott” fedőnevű ügynöke járt kért alkalommal a könyvtárban. E szerint Gosztonyinak „jó német kapcsolatai vannak”, ám „szervezettség szempontjából nem tettek rám valami különös benyomást, a könyvtár nincs rendesen katalogizálva. […] Gosztonyi az egészet csak ugródeszkának nézi. […]  30 ezer könyvük van, a könyvek nagyobb része azonban a pincében hever”.[17] Budapesti levelezőpartnerein keresztül Gosztonyi levelezését is figyelték: 1965 márciusában a hírszerzés arra jutott, hogy a célszemély „Svájcban a magyar emigráció szélsőségesen ellenséges irányzatát képviseli, ezen a vonalon aktív ellenséges tevékenységet folytat”.[18]

A hatvanas évek második felétől egyenesen társadalmi kapcsolatot is állítottak Gosztonyi figyelésére: ő volt a BM III/I-nek „Történész” fedőnéven jelentő Borus József hadtörténész alezredes, aki korábban az MNVK-2 (katonai hírszerzés) embere is volt. Borusra azért esett a választás, mert korábban a bécsi Magyar Állandó Levéltári Kirendeltség vezetője volt, ahonnan „lebukását” követően a Párttörténeti Intézetbe, majd az MTA Történettudományi Intézetébe került. Hadtörténészként – az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, majd pedig a második világháború kutatójaként – volt közös témája Gosztonyival, aki megbízott benne. „Történész” önként átadta levelezését Gosztonyival, és nyugaton többször találkozott vele. Tartótiszti utasítása szerint feladata volt feltérképezni Gosztonyi helyzetét, kapcsolatait, utazásainak célját. „Történész” azt is megtudta, hogy Gosztonyi fizetése 1800 svájci frank volt havonta, ami kiemelkedő bérezés volt, a korabeli svájci átlagkeresetnek közel háromszorosa.[19]

Mindezt érdemes összevetni azzal, hogy Gosztonyi maga is beismerte: a könyvtára olyan kicsi, hogy ott érdemi kutatómunkát végezni nem lehet. Saját karrierjének ekkoriban egyébként sem jósolt nagy jövőt, mint 1963-ban feltette a kérdést levelezőpartnerének: „Ugyan kinek kell Svájcban egy magyar történész?”[20] Már a korabeli szemlélőkben is felmerült a kérdés, hogy Gosztonyi kapcsolatban állhatott-e nyugati titkosszolgálatokkal. Tény, hogy Gosztonyi ismerőseinek azzal hencegett, hogy alkalmanként a CIA-nak dolgozott.[21] Ezt persze mondhatta bárki, ám vannak jelek, melyek arra utalnak, hogy állítása mögött némi valóságtartalom lehetett, még akkor is, ha az együttműködés célja és mértéke továbbra is kérdéses. „Ragott” úgy tudta, hogy a könyvtár valódi tevékenysége a magyarországi sajtó elemzése, melyből politikai és gazdasági hírösszefoglalókat is gyártanak, „egyik fő megrendelőjük a Szabad Európa”.[22] Mint az mára közismert, a Szabad Európa Rádió gyakorlatilag a CIA házi projektje volt. Egy 1980-as jelentés, melyet a Magyarország svájci nagykövetségén működő rezidentúra – diplomata fedésben dolgozó hírszerző állomás – készített, úgy utalt a könyvtárra, mint kiemelt célobjektum, amely „fedőszerv”.[23] A BM III/I. azonos évi tájékoztatója szerint Gosztonyi „a svájci BM felügyelete alatt működő Keleteurópai Könyvtár igazgatója”.[24] Nem kizárt, hogy a könyvtárnak a svájci titkosszolgálathoz volt köze, ám még ez sem zárná ki a CIA-kapcsolatot. A svájci titkosszolgálatok az ország semlegességének dacára a hidegháború során szorosan együttműködtek NATO-tagállamok szolgálataival, konkrétan a CIA-val is.[25] Gosztonyi kiterjedt kapcsolati hálózata az antikommunista magyar és német emigrációval különösen hasznos lehetett a nyugati szolgálatok számára, melyek aktívan érdeklődtek akár még a relatíve idősebb tisztek iránt is a hidegháború évei alatt.

Gosztonyi megfigyelése a jelek szerint a szocializmus teljes időszaka alatt zajlott, noha időről-időre beengedték Magyarországra kutatni, előadni. Ügynök járt a könyvtárában 1970-ben és 1985-ben is. Utóbbival, „Endreivel” közölte, hogy meggyőződése: a magyar titkosszolgálat figyeli őt.[26] Ebben nem tévedett. Svájci lakcímét már 1970 nyarára megszerezték, legalábbis „Pálos” fedőnevű informátor próbafeladatba kapta annak megszerzését – nyilván csak úgy tudták ellenőrizni az eredményt, hogy annak már előre birtokában voltak.[27] Egy 1983-as, a hírszerzés svájci feladatairól szóló összefoglaló szerint ekkorra már a könyvtár titkárnőit is felmérték, személyes adataikat beszerezték. A terjedelmes összefoglaló szerint Gosztonyi ekkor kiemelt célszemély volt.[28] Arra is ügyeltek, hogy a hazai magyar „belső emigrációval” való kapcsolatát megzavarják. Vas Zoltán volt kommunista politikus levelezését egyébként is figyelték, de a Gosztonyi által neki küldött leveleket külön visszatartották.[29] Tevékenységével azonban nem csak a hírszerzés és a belsőreakció-elhárítás foglalkozott. Mivel munkáinak hadtörténeti vonatkozásai voltak, azokat a jelek szerint beszerezte a – sokszor feledésbe merülő – BM III/IV. (katonai elhárítás), tartalmukat kivonatolták és tájékoztatták a III/I-et.[30]

A nyolcvanas évek elején több, Gosztonyiról született információ bekerült a Napi Operatív Információs Jelentésekbe is (NOIJ). A NOIJ-okat 1979–90 között készítették a rendőr-főkapitányságok állambiztonsági szervei, illetve a hírszerző, kémelhárító, belsőreakció-elhárító és katonai elhárító csoportfőnökségek a belügyi vezetés tájékoztatásának céljából. A szóban forgó jelentéseket főleg a BM III/III. adta, témájuk Gosztonyi kapcsolata volt egy másik „kriptozsidó” történésszel, Vigh Károllyal. Vigh karrierje és tevékenysége önmagában is tanulmányt – vagy akár monográfiát – érdemelne, itt legyen annyi elég, hogy a szoros kisgazda és népies kapcsolatokkal rendelkező kutatót „Történész” fedőnéven figyelték meg (értelemszerűen nem volt azonos a Gosztonyit megfigyelő „Történésszel”). 1983 szeptemberében például Gosztonyi Svájcba invitálta „Történészt”, hogy a kisebbségi jogokról adjon elő. A BM az útlevélkérelem elutasítását javasolta, ami meg is történt.[31] 1984 márciusában a vámhatóság egy svájci állampolgártól elkobozta Gosztonyi könyveit, melyeket Vighnek hozott be – Vigh tiltakozott, és javasolta Gosztonyinak, hogy ő is tegye ezt.[32] Az év decemberében Vigh azt mondta Gosztonyinak, hogy olyan sikeres történész, hogy idehaza még a „hivatalosok” is elismerik. Szerinte újra jönnie kéne Magyarországra, csak „ne kompromittálja magát”. „Gesztusként” viszont átadhatná gyűjteményei egy részét valamelyik közgyűjteménynek.[33]

Gosztonyi legmélyebb indítékait voltaképpen még a kutakodó történész sem tudja feltárni. Talán önmagára is gondolt, amikor így írt: „Dicső forradalmunk, 1956 előkészítői is jórészt zsidók voltak […]. Olyan kommunisták, akik időközben rájöttek, hogy ők elsősorban magyarok, és csak a későbbiekben kommunisták.”[34] Annyi bizonyos, hogy Vigh tanácsát megfogadta, magát a Kádár-rendszer mellett sosem kompromittálta. A „túloldalon” viszont tett erős gesztusokat, melyek miatt máig megítélik. Gosztonyi Péter története azonban jóval összetettebb annál, mint amit emigráns történészi pályája önmagában mutat. Múltjáról több, egymásnak ellentmondó történetet hagyott hátra, miközben a magyar állambiztonság évtizedeken át figyelemmel kísérte személyét és kapcsolatait. Arra azonban egyelőre nincs elegendő bizonyíték, hogy maga nyugati hírszerző szolgálatnak dolgozott volna. A körülötte felbukkanó hírszerzési szálak ugyanakkor arra utalnak, hogy életének még számos, eddig ismeretlen részlete vár feltárásra.

[1] Randolph L. Braham (szerk.): A magyarországi holokauszt bibliográfiája, I. köt. (Bp., Park, 2010), 403. E szerint Gosztonyi A kormányzó Horthy Miklós és az emigráció c. 1992-es könyve „Horthy életével és Magyarország nehéz helyzetével szimpatizáló áttekintés”. Karsai László 1998-as cikke szerint Gosztonyinak „erőtlen próbálkozásai” vannak, hogy tisztára mossa Horthy nevét. Élet és Irodalom, 1998. március 6. 8.

[2] A teljes Gosztonyi-bibliográfia felsorolásától itt eltekintek. Az interjúkért lásd pl. Gosztonyi Péter: Légiveszély, Budapest! (Bp., Népszava, 1989), 85, 98, 106, 167. Magyar levelezéséhez lásd hagyatékát az Országos Levéltárban (P2286), illetve egyes levelezőpartnereinek hagyatékát a Hadtörténelmi Levéltárban ([továbbiakban HL] pl. TGY 3162, TGY 3413, vagy az Aggteleky-gyűjteményt).

[3] Lakitelek, 1999. június 25. 1.

[4] Ezekhez lásd: Lakitelek, 1999. június 25. 1. és Hídfő, 1967. július 1. 6. és HL, Aggteleky-hagyaték, 284. d. O. n. (Gosztonyi Aggtelekynek, 1961. december 12. és ua. 1974. január 25.) és Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (továbbiakban ÁBSZTL), 3.2.2. T-1/3. „Ragott” jelentése, 1963. IV.

[5] A családfához lásd: https://www.geni.com/people/Paul-Pal-Gosztonyi/6000000025180028968 (Bejelentkezés után megtekinthető).

[6] Peter Gosztonyi: Endkampf an der Donau: 1944-45. (Wien-München-Zürich, Molden, 1969).

[7] HL, Andreánszky-hagyaték, 230. d. Andreánszky Jenő Andreánszky Árpádnak, 1970. március 22., Árpád Jenőnek, 1970. március 11., és Jenő Árpádnak, 1974. április 20. O. n.

[8] ÁBSZTL, 3.2.2. T-1/3. „Ragott” jelentése, 1963. IV.

[9] ÁBSZTL, 3.2.5. O-8-095/2. 518-524.

[10] Gosztonyi egy ponton szeretett volna a Hadtörténeti Intézetbe kerülni, de elutasították, ezért élete végéig neheztelt Tóth Sándorra, akit elutasítása mögött „sejtett”. Györkei – a rendszerváltoztatás után Gyürkeyként írta a nevét – Jenővel épített ki bizalmas kapcsolatot. Amikor Gosztonyi alezredesi rendfokozatot kapott Für Lajostól, Gyürkei egyenruhájában jelent meg a TV-ben, rendezvényeken. Az információkat köszönöm Szakály Sándornak.

[11] Lakitelek, 1999. június 25. 1.

[12] Demokrata, 1997. január 16. 28.

[13] Jabotinsky Institute, P124-3/23. Hecht és Gosztonyi barátságához lásd: Veszprémy László Bernát: Miért segített egy izraeli az emigráns Horthynak vízumot szerezni? Neokohn, 2019. augusztus 15. https://neokohn.hu/2019/08/15/miert-segitett-egy-izraeli-az-emigrans-horthynak-vizumot-szerezni/

[14] Demokrata, 1997. január 16. 28.

[15] ÁBSZTL, 2.3.2 Mágnesszalagok.

[16] ÁBSZTL, 3.2.5. O-8-095/1. 71.

[17] ÁBSZTL, 3.2.2. T-1/3. “Ragott” jelentése, 1963. IV.

[18] ÁBSZTL, 3.2.5. O-8-095/4. 191.

[19] ÁBSZTL, 3.2.5. O-8-095/4. 214-215. és 3.2.5. O-8-095/5. 138.

[20] HL, Aggteleky-hagyaték, 284. Gosztonyi Aggteleky Bélának, 1963. március 5. O. n.

[21] Zinner Tibor közlése, 2025. március. 

[22] ÁBSZTL, 3.2.2. T-1/3. “Ragott” jelentése, 1963. IV.

[23] ÁBSZTL, 3.2.5. O-8-340/2. 669.

[24] ÁBSZTL, 3.2.5. O-8-501/3. 444.

[25] Manuel Rodriguez: Operation RUBICON: An Assessment With Regard to Switzerland’s Duties Under the Law of Neutrality. International Journal of Legal Information , 2022/3. 82-112. és Denis Masmejan: Les Suisses et la CIA, ou l’histoire d’un vieux couple. Le Temps (Genf), 2006. január 13. https://www.letemps.ch/suisse/suisses-cia-lhistoire-dun-vieux-couple

[26] ÁBSZTL, 3.2.3. Mt-2289. 100. és 3.1.2. M-41555/1. 80-81.

[27] ÁBSZTL, 3.1.2. M-35352. 199, 207. Futólag érdemes megtenni azt a kitérőt, hogy “Pálos” 1970 szeptemberében Roland A. Antonievics fiatal lengyel újságíróval találkozott, aki ekkor az ebben a cikkben is szereplő Vigh Károllyal dolgozott közösen. “Pálos” átadott egy kéziratot, ami a jelek szerint a lengyel és a magyar ellenállás kapcsolatáról szólt. “Ki kell adni, mondta, csak nem ilyen formában. Kommunistákat is bele kell csempészni, mert másképp nem megy. Erre nincs anyag, itt nem lehet semmit csinálni – válaszoltam –, csak azt lehet megírni, amire anyag van, egyébként is, a kommunisták a lengyel földalatti mozgalomba merültek el, és nem emigráltak Magyarországra. Nem baj, csinálunk kommunistákat, ha kell, hamisítunk. Antall Józsefből, Baló Zoltán ezredesből, Bajcsy-Zsilinszky Endréből kommunistát csinálunk. Hogyan, hát ez lehetetlen, ez az eddigi magyar történelemírás meghamisítása lenne. Válasz: a magyarok újkori történelmét át kell írni.”

[28] ÁBSZTL, 3.2.5. O-8-433/4. 708, 710-711.

[29] ÁBSZTL, 3.1.9. V-166943. 60.

[30] ÁBSZTL, 3.2.5. O-8-837/1. 394.

[31] ÁBSZTL, 2.7.1. III/III-157/1983. szeptember 9. és 2.7.1. III/III-198-225/7/1983. nov 15.

[32] ÁBSZTL, 2.7.1. III/III-87-91/4/1984. május 10.

[33] ÁBSZTL, 2.7.1. III/III-230-238/5/1984. december 5.

[34] Demokrata, 1997. január 16. 28.