Az elmúlt két évben azt sulykolták az izraeliekbe, hogy az ultraortodoxok sorozása korunk, majd a választások meghatározó erkölcsi kérdése. Ez háttérbe szorította az Iránnal, a Hamásszal, a Hezbolláh-val, Szíriával, az igazságszolgáltatási reformmal, a zsidó szuverenitással kapcsolatos kérdéseket, valamint azt a kérdést is, hogy Izrael visszatér-e az október 6-i kudarcba fulladt biztonsági doktrínához.
A jobboldali szavazókat arra buzdították, hogy e kérdés miatt büntessék meg Netanjahu kormányát, még akkor is, ha ezzel azt kockáztatják, hogy Gadi Eisenkotot juttatják hatalomra, Izrael visszatér a visszavonulásokhoz, 150 000 dzsihadista gázai munkás léphet be Izraelbe, valamint folytatódik a megalkuvás és a nemzetközi garanciáktól való függés.
Most, hogy a szavazatokat leadták, és hatalmas nyomás nehezedik Eisenkotra, hogy ne alakítson kormányt az Izrael-ellenes arab pártokkal, az ellenzék prominens hangjai máris készek kompromisszumot kötni ez az állítólag szent elv rovására, hogy megbuktassák Netanjahut és hatalomra kerüljenek.
Pontosabban: Eisenkot maga még nem adta fel nyilvánosan kampányálláspontját, és szinte biztos vagyok benne, hogy nem lesz balközép–ultraortodox kormány. A választások előtt azonban Eizenkot azt mondta, inkább újabb választásokat vállalna, mintsem kompromisszumot kössön az ultraortodoxok besorozásának kérdésében. Lássuk, betartja-e ezt az ígéretét, amikor nyomás nehezedik rá, hogy ő legyen a miniszterelnök.
De a körülötte uralkodó képmutatás már most tagadhatatlan.
Nem hibáztatom a választókat azért, hogy fontos nekik az ultraortodoxok besorozása. Fontosnak is kell lennie. A politikusokat és a médiaszereplőket hibáztatom, akik kihasználták fájdalmukat, kimerültségüket és a katonák és a tartalékosok iránti jogos aggodalmukat, hogy megosszák a zsidó népet, gyűlöletes légkört teremtsenek – miközben a háborúban egységesek voltunk –, és megdöntsék azt a kormányt, amelyet a biztonság vagy az ideológia terén nem tudtak legyőzni. Mind Eizenkot, mind Jair Golan rögzített beszélgetésekben elismerték, hogy az ultraortodoxok katonai szolgálatra kötelezését célzó törvények csupán populizmus, és hogy ez olyan társadalmi változás, amely időt igényel.
Éppen ezért szomorú vagyok minden olyan jobboldali izraeli miatt, akit ezzel a kampánnyal manipuláltak.
Nektek azt mondták, hogy a választás az egyenlő katonai szolgálatról szólt.
De azok számára, akik a stratégiai kampányokat irányították, mindig csak egy célról volt szó: Netanjahu eltávolításáról, nem pedig az ultraortodoxok besorozásáról.
És most beismerik, hogy ha a választási kampányuk központi követelésének feladása segít ennek a célnak az elérésében, akkor hajlandók megfontoln.
Egy magas rangú ellenzéki képviselő már kijelentette:
„Ha a kormányalakításhoz kompromisszumot kell kötnünk a sorozás kérdésében, azt komolyan meg fogjuk fontolni.”
A Munkáspárt volt vezetője, Selli Jakimovics kijelentette:
„Ahhoz a kisebbséghez tartozom, amely nem tartja a sorozás kérdését a legfontosabbnak.”
Azt javasolta, hogy „kompromisszumok árán” vonják be a koalícióba az Egyesült Tóra-Judaizmust, Manszur Abbasz mellett, valamint a Közös Lista (arabok – a szerk.) külső támogatásával, mindezt Netanjahu eltávolítása és a bírósági reformok visszavonása érdekében.
A médiában még egyértelműbb hangok is hallhatók.
Dr. Ronen Mandelkern a következő címmel publikált véleménycikket:
„Adják fel a besorozást a kormány leváltása érdekében”.
A választások előtt Silo Fried, az Ynet újságírója azt jósolta, hogy Netanjahu ellenfelei elhalasztanák a sorozási válság megoldását, ha ez lenne az ára annak, hogy leváltsák őt.
A választások után Nahum Barnea, a tapasztalt újságíró elismerte, hogy az ellenzéknek talán fel kell adnia két központi ígéretének egyikét – az ultraortodoxok besorozását vagy az arab pártoktól való függetlenséget –, sőt, talán mindkettőt.
Ilyet nem lehet kitalálni.
A választóknak sérthetetlen erkölcsi elvként bemutatott kérdés hirtelen megtárgyalhatóvá vált, amikor a politikai hatalom elérhető közelségbe került.
Pontosan erre figyelmeztettem már két éve.
- november 7-én a Jerusalem Postban megjelent a „Vigyázz, mit kívánsz: a harediek besorozása olyan társadalmi kihívás, amelyet az IDF megoldhat” című cikkem. Soha nem azt állítottam, hogy a problémát figyelmen kívül kellene hagyni. Arra hívtam fel a figyelmet, hogy egy egész közösség bevonása a hadseregbe komoly alkalmazkodást és generációkon átívelő társadalmi átalakulást igényel – nem pedig zsidók közötti gyűlöletet.
- március 27-én az Israel Unwired-ben megjelentettem a „Az ultraortodoxok besorozása kérdésének megoldása azt jelenti, hogy át kell látni a politikai manipuláción” című cikket. Kifejezetten arra figyelmeztettem, hogy a politikai baloldal egy valódi problémát fegyverként használ fel a megosztottság előidézésére, ahelyett, hogy megoldaná.
- június 22-én az Israel National News-ban írtam egy cikket „A haredi besorozási válság csak a történet egy része” címmel, amelyben elmagyaráztam, hogy a sorozás egy sokkal nagyobb küzdelem egyik csatatere lett, amely Izrael zsidó identitásáról, biztonságáról és nemzeti jövőjéről szól.
- július 28-án megjelentettem a „A harediek besorozásán túl: Mi forog valójában kockán Izrael jövője szempontjából” című cikkemet. Arra figyelmeztettem, hogy életünk egyik legfontosabb szavazási döntését alapvetően egyetlen kérdés miatti harag alapján meghozni nemzeti hiba lenne.
Majd a választás napján, 2026. október 27-én a Jerusalem Postban megjelent a „A politikai fegyver, amely eldöntheti Izrael választását” című cikkem.
Abban azt írtam, hogy a besorozási válság valódi, de zseniálisan hatékony politikai fegyverré alakították át.
És most lekerül a maszk.
Izraelnek továbbra is szüksége van az ultraortodoxok katonai szolgálatának felelősségteljes és fenntartható kiterjesztésére. Az IDF-nek olyan kereteket kell létrehoznia, amelyek lehetővé teszik az ultraortodox katonák számára, hogy vallási identitásuk feladás nélkül teljesítsék szolgálatukat. Ugyanakkor az ultraortodox vezetésnek el kell ismernie azt a történelmi felelősséget, hogy segítse a zsidó nép védelmét ősi hazánkban, különösen mivel ez milmechet micva.
Ehhez mind az ultraortodox közösség, mind az IDF részéről változásokra lesz szükség. Ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni, és nem is gyűlölet, kollektív büntetés vagy cinikus politikai kampányok révén valósulhat meg.
Nem az ellenzék találta ki ezt a fájdalmas kérdést. De sikeresen felfújta, amíg szinte minden más kérdést háttérbe szorított, amelyről az izraelieknek a választásokon szavazniuk kellett volna:
Ki ismeri legjobban dzsihadista ellenségeinket?
Ki fogja megakadályozni a Hamász újjáépülését?
Ki fogja megvédeni Izrael stratégiai pozícióit Gázában, Libanonban és Szíriában?
Ki fog ellenállni a nemzetközi nyomásnak, amikor zsidók élete forog kockán?
És ki fogja visszaadni a hatalmat a megválasztott kormánynak azok után az évtizedek után, amikor a nem választott intézmények és a politizált igazságszolgáltatási rendszer megakadályozták a jobboldali kormányokat abban, hogy végrehajtsák a választóik által választott politikákat?
Ezeket a kérdéseket félretolták, mert a sorozás miatti felháborodás sokkal hatékonyabb eszköz volt a jobboldal megosztására.
A kampány politikailag zseniális volt, ugyanakkor gonosz is, mivel rendkívül gyűlöletkeltő és romboló hatással volt a társadalmunkra.
Fokozta a zsidók közötti ellentéteket, egy fontos társadalmi kihívást választási fegyverré alakított, és rábeszélt néhány jobboldali izraelit, hogy egy egyetlen kérdés miatt kockáztassák Izrael teljes biztonsági irányvonalát, csak hogy megbüntessék a kormányt.
Most, miután megosztották a zsidó népet a szavazatok megszerzése érdekében, a kampány leghangosabb támogatói közül néhányan arra készülnek, hogy elvessék azt az elvet, amelyet korábban a választók manipulálására használtak.
Az izraelieknek tanulniuk kell a történtekből.
Valahányszor a médiaelit hirtelen ragaszkodik ahhoz, hogy egy belföldi vita minden más nemzeti kérdést háttérbe szorítson, álljunk meg, és kérdezzük meg:
Kinek áll ez érdekében?
Követeljünk valódi megoldást az ultraortodoxok katonai szolgálati válságára. Követeljünk nagyobb részvételt és felelősségvállalást. De soha többé ne engedjük, hogy egy valódi nemzeti kihívást fegyverként használjanak fel Izrael biztonsága, zsidó identitása és jövője ellen!
Erősítsék meg hitüket! Tanuljanak a történtekből! Leküzdjük ezt a megosztottságot, és bölcsebbek és erősebbek leszünk.
Am Jiszráél Hai!
A szerző
