Avi Abelow írásának fordítása
Kezdjem azzal a legalapvetőbb ténnyel, amelyet túl sokan figyelmen kívül hagynak:
Irán soha nem fog végleges megállapodást aláírni.
Mondjanak bármit is Trump elnökről, de nem ostoba. Nem fog olyan végleges megállapodásba beleegyezni, amely alapvetően gyengíti az Egyesült Államokat, vagy lehetővé teszi, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság stratégiai győztesként kerüljön ki a helyzetből.
Ezért gondolom, hogy az egész pánik elhamarkodott.
Igen, Trump elnök beleegyezett ebbe a 60 napos tűzszüneti keretmegállapodásba, amelynek feltételei szörnyűek. Sok megfigyelő számára ez az iszlám rezsim előtti teljes kapitulációnak tűnik.
Úgy tűnik, mintha a rezsimet jutalmaznák a pusztító katonai kudarcok után.
Úgy tűnik, mintha a teheráni dzsihádista rezsim olyan diplomáciai győzelmet kapna, amelyet a harctéren soha nem tudott volna elérni.
És ne tévedjünk: pontosan így állítják be az iráni vezetők a dolgot.
Jelenleg az ajatollahok kinevetik Trump elnököt.
Ünnepelnek.
Azt mondják a muszlim világnak, hogy a kulcsfontosságú katonai eszközök megsemmisítése, az elszenvedett megaláztatás és a stratégiai vereség ellenére mégis sikerült rákényszeríteniük az Egyesült Államok elnökét, hogy elfogadja a feltételeiket.
Ezt a tűzszünetet annak bizonyítékaként állítják be, hogy Amerika pislogott előbb.
Azt akarják, hogy a világ elhiggye: szembeszálltak az Egyesült Államokkal, és feltétel nélküli kapitulációra kényszerítették Trump elnököt.
Lehet, hogy pontosan ez történt.
Vagy talán nem.
De ez a történet csak akkor állja meg a helyét, ha végleges megállapodás születik.
Lehet, hogy Trump egy olyan elvet alkalmaz, amely több ezer évvel ezelőtt, Szun Ce idejéből származik:
„Mutatkozz gyengének, amikor erős vagy.”
Lehet, hogy pontosan azt mondja a rezsimnek, amit az hallani akar, miközben a következő szakaszra készül.
Lehet, hogy nem.
Az igazság az, hogy egyikünk sem tudja.
És őszintén szólva, úgy gondolom, ez amúgy sem a legfontosabb kérdés.
A legfontosabb kérdés a következő:
Mit próbál Isten jelenleg megtanítani a zsidó népnek?
Mert a zsidó történelem során Isten gyakran használta a világ vezetőit arra, hogy próbára tegyen minket.
Néha a fáraót küldte.
Néha Nabukodonozort.
Néha Kürosz királyt.
Néha olyan királyokat, akik segítettek nekünk.
Néha olyan uralkodókat, akik ellenünk voltak.
De a próba valójában soha nem róluk szólt.
A próba mindig rólunk szólt.
Külföldi hatalmakba vetjük-e a bizalmunkat?
Vagy Istenbe vetjük a bizalmunkat, és felelősséget vállalunk a saját sorsunkért?
Pontosan ebben a helyzetben találjuk magunkat ma.
Évtizedeken át sok izraeli meggyőzte magát arról, hogy a biztonságunk végső soron Washingtonon múlik.
Republikánusokon vagy demokratákon.
A Kongresszuson vagy a Fehér Házon.
Segélycsomagokon vagy diplomáciai garanciákon.
Túl sok zsidó esett abba a csapdába, hogy elhitte: mindig lesz valaki más, aki megment minket.
Aztán eljött október 7-e.
És Isten szétzúzta ezt az illúziót.
A mészárlás feltárta a függőség veszélyét.
A feltételezések veszélyét.
Annak a veszélyét, hogy elhisszük: mások meg fognak védeni minket.
Az elmúlt hónapokban valami figyelemre méltó történt.
Izrael újra felfedezte függetlenségét.
Amikor Netanjahu engedélyezte az iráni nukleáris és katonai infrastruktúra elleni csapásokat, Izrael szuverén nemzetként cselekedett.
Nem vártunk.
Nem kértünk engedélyt.
Nem engedtük, hogy jövőnket egy másik ország diktálja.
Ez volt a modern zsidó történelem egyik legfontosabb pillanata.
Nem csupán a katonai siker miatt.
Hanem azért, amit ez jelentett.
Egy szuverén zsidó nemzet, amely felelősséget vállal saját túléléséért.
Most jön a következő próba.
A nehezebb próba.
Meg tudjuk-e őrizni ezt a függetlenséget, amikor nyomás nehezedik ránk?
Továbbra is Izrael biztonsági igényeinek megfelelően tud-e cselekedni Netanjahu, ha Washington más utat részesít előnyben?
Támogatni tudja-e a zsidó nép az Izrael javán alapuló politikákat a nemzetközi közvéleménynek kedvesek helyett?
Úgy gondolom, ez az igazi történet, amely előttünk bontakozik ki.
Vegyük például Egyiptom elnökét, Abdel Fattah el-Sziszít.
Kezdetben Trump elnök nyomást gyakorolt rá a Gázai övezet ügyében, hogy fogadja be a gázaieket.
Sziszi visszautasította.
Nemet mondott Trump elnöknek.
Kitartott az álláspontja mellett.
Megvédte azt, amit Egyiptom érdekeinek tartott.
Ma Trump nyilvánosan dicséri és tiszteli őt.
Csak nézzék meg a tegnapi találkozójukat!
Még az iráni rezsim is megérti ezt az elvet.
A hatalmas nemzetközi nyomás, a szankciók, az elszigeteltség és a katonai fenyegetések ellenére is könyörtelenül követték azt, amiről úgy vélik, hogy érdekeiket szolgálja, és elértek egy 60 napos tűzszüneti megállapodást a követeléseiknek megfelelően.
Az érdekeik gonoszak.
Céljaik gonoszak.
De elszántságuk tagadhatatlan.
Ha Egyiptom nemet tud mondani, ha Irán nemet tud mondani, akkor a szuverén zsidó államnak is biztosan joga van nemet mondani, amikor zsidó életek forognak kockán.
Ez a tanulság még fontosabbá válik, ha észak felé tekintünk.
Az IDF sokkal nagyobb dolgot tárt fel, mint dél-libanoni elszigetelt terrorista állásokat.
Katonáink teljes földalatti katonai városokat fedeztek fel.
Egy hatalmas támadó rendszer, amelyet falvak és városok alá építettek egyetlen célból: Izrael lerohanására.
A Hezbollah terve egyértelmű volt.
Több ezer terrorista rohamozna át a határon, és október 7-i stílusú mészárlást hajtana végre Izrael egész északi részén.
Észak-Izrael lakossága most már tudja, mi várt rájuk.
És ez a valóság mindent megváltoztat.
A régi határ kudarcot vallott.
A régi feltételezések kudarcot vallottak.
A régi elrettentés kudarcot vallott.
A régi nemzetközi garanciák kudarcot vallottak.
Izrael nem térhet vissza a háború előtti gondolkodásmódhoz.
Izrael nem vonhatja vissza az IDF-et Dél-Libanon területéről.
Örökre ott kell maradnunk, és újra Izrael részévé kell tennünk azokat a zsidó törzsi földeket, amelyek egykor Dán és Naftali törzsekhez tartoztak. Így lehet legyőzni a dzsihadista iszlámot: azzal, hogy elveszítik a földet a dzsihadista agressziójuk miatt.
Nem tehetünk úgy, mintha a Hezbollah és Irán visszatérésének és Dél-Libanonban való maradásának engedélyezése a béke receptje lenne.
A legfontosabb azonban, hogy nem engedhetjük meg, hogy mások hozzák meg helyettünk ezeket a döntéseket.
Sem az ENSZ.
Sem Európa.
Még az Egyesült Államok sem.
A barátok tanácsot adhatnak.
A szövetségesek segíthetnek.
De kizárólag Izrael viseli a felelősséget az izraeli életek védelméért.
Ezt a felelősséget nem lehet másra átruházni.
Ezért hiszem, hogy Isten próbára teszi Netanjahu miniszterelnököt.
És nem csak Netanjahut.
Mindannyiunkat.
A kérdés nem az, hogy ez a Trump által kezdeményezett 60 napos tűzszünet jó-e vagy kapituláció.
A kérdés nem az, hogy Irán elfogadja-e a végleges megállapodást.
A kérdés még az sem, hogy végül lesz-e egyáltalán végleges megállapodás.
Kétlem, hogy lesz.
Az iszlám rezsim soha nem mutatott hajlandóságot arra, hogy feladja ideológiai dzsihadista elkötelezettségét a hatalom, a terror és a világ terrorizálására szolgáló jövőbeli nukleáris képességek iránt.
Előbb vagy utóbb a valóság újra érvényesülni fog.
Az igazi kérdés az, hogy a zsidó nép megtanulta-e a leckét.
Továbbra is úgy fogunk viselkedni, mint egy engedélyre váró nemzet?
Vagy végre megértjük, mit jelent a szuverenitás?
Kétezer éven át a zsidók arról álmodtak, hogy hazatérnek.
Nem azért, hogy egy újabb kliensállammá váljanak.
Nem azért, hogy kiszervezzék a biztonságukat.
Nem azért, hogy külföldi fővárosoktól kérjenek jóváhagyást.
Hanem azért, hogy visszaállítsák a zsidók felelősségét a zsidó sorsért.
Lehet, hogy Trump szerepet játszik Isten tervében.
Irán minden bizonnyal.
AÍ világ minden vezetőjének megvan a maga szerepe.
De ők nem a főszereplők.
A főszereplő a zsidó nép.
És az előttünk álló próba egyszerű:
Tényleg hisszük-e, hogy a jövőnk Istentől és a saját cselekvési hajlandóságunktól függ?
Vagy még mindig másra várunk, hogy megmentsen minket?
A történelem figyel.
És ami még fontosabb: a Menny figyel.
Am Jiszráél Hai!!!
A szerző
