Avi Abelow Facebook-bejegyzése
Ennek a kérdésnek sok aspektusa van, és ebben a bejegyzésben nem tudok mindegyikre kitérni, de megpróbálok kitérni a kérdés fő pontjaira, hogy a mai viták összefüggéseit bemutassam.
Az ultraortodox közösség izraeli szerepéről szóló vita – különösen a katonai szolgálatot és az állami finanszírozást illetően – nagyon fontos kérdés, amely fontos következményekkel jár az izraeli társadalomra nézve, és ismét a címlapokra került…
A politikai baloldal azonban cinikusan, megosztó fegyverként használta fel, ahelyett, hogy ténylegesen megoldaná a problémát.
Mindenki számára, aki egyszerűen csak tisztességes és kiegyensúlyozott megközelítést szeretne ebben a kérdésben, fontos, hogy megértse a teljes képet – nem csak a szalagcímeket és a politikai beszédtémákat.
A baloldali politikusok évek óta hangosan kritizálják Netanjahu kormányát az ultraortodox katonai mentessége és finanszírozás miatt. Azt állítják, hogy a méltányosság és az egyenlőség bajnokai, pedig a történelem egészen másról árulkodik.
Minden alkalommal, amikor a politikai baloldal hatalomra került, következetesen alkukat kötöttek az ultraortodox pártokkal – gyakran még több finanszírozást és kevesebb korlátozást ajánlva nekik, mint Netanjahu jobboldali kormányai.
Az egyik legutóbbi választás előtt a kék-fehérek vezetője, Benny Gantz szavait felvették, amikor azt mondta, hogy üres papírlapot adna az ultraortodoxoknak, amelyre felírhatnák az igényeiket politikai támogatásukért cserébe, hogy Netanjahu helyett ő legyen a miniszterelnök.
A képmutatás itt égbekiáltó, és a mainstream média hallgatása dühítő.
Azok az emberek, akik ma Netanjahut és koalícióját támadják az ultraortodoxokkal miatt a finanszírozásról és a sorkötelezettségről kötött megállapodás miatt, pontosan ugyanezt tették a saját politikai érdekeik szolgálatában.
Valójában a pénzügyminiszterek közül Netanjahu volt az, aki a legtöbbet tette az ultraortodoxok finanszírozásának csökkentéséért, Ariel Saron kormányában, a 2000-es évek elején.
Ha ez a kérdés ennyire sürgős, miért nem dolgoztak igazából a baloldali kormányok a megoldásán, amikor lehetőségük volt rá?
A válasz egyszerű: mert politikai eszközként használják, nem pedig politikai prioritásként.
Ezt az ultraortodox közösség is tudja. Vezetőik nyíltan elismerik, hogy történelmileg több támogatást kaptak a baloldali kormányoktól, mert ezeknek a kormányoknak nem kell aggódniuk a média szigorú tekintetétől, amikor az ultraortodoxokkal megkötik ezeket az üzleteket, mert a mainstream média azt akarja, hogy ezek a kormányok hatalmon maradjanak és ne bukjanak meg. Amikor azonban egy jobboldali kormány együttműködik az ultraortodoxokkal, a média és a baloldali politikusok ezt megosztó témaként használják, hogy gyűlöletet és ellenszenvet szítsanak a Netanjahu-kormányok megbuktatása érdekében.
Ma, a háború és az IDF-szolgálat teljesen kiegyensúlyozatlan terhei miatt az ultraortodoxok besorozásának kérdése ismét a címlapokra került, és utcai tüntetések vannak készülőben.
Bár ez valós probléma, amelyet az egész izraeli társadalom érdekében meg kell oldanunk, a ma naponta felpumpált felháborodás egyik legfőbb célja valójában politikai, a vallásos cionisták és az ultraortodoxok közötti szövetség megtörése, és nem igazán a megoldás megtalálása.
A politikai baloldalnak nem sikerült megbuktatnia Netanjahut az igazságügyi reform és a túszok helyzete révén. Így stratégiailag felismerték, hogy csak úgy tudják megbuktatni Netanjahut, ha szó szerint fegyverré alakítják az izraeli nemzeti vallási közösségben az ultraortodoxokkal szembeni sértettséget és dühöt, amiért nem hívták be őket az IDF-be, hogy így meg tudják szakítani a nemzeti vallásosok és az ultraortodoxok közötti politikai szövetséget, meg tudják buktatni Netanjahut, és a baloldali pártokat visszahozzák a hatalomba.
Ezért indítanak olyan kampányokat, mint az „IDF-ben szolgáló testvérek”, amelyek azt állítják, hogy az egyenlőségért szállnak síkra, amit valójában mindannyian akarunk, de valójában olían stratégiai tetrv részeként, amivel politikai megosztottságot teremtenek és visszahozzák a politikai baloldalt a politikai hatalomba.
És az a szomorú, hogy ez olyan időszakban történik, amikor az IDF-ben új ultraortodox egységek jönnek létre. Ez még mindig egy kis lépés, de megtörténik, és ahelyett, hogy a változást úgy bátorítanák, hogy a politikusok, a hadsereg és az ultraortodox közösség együtt tudjanak működni, az erő pozíciójából történik, ami megnehezíti a valódi együttműködést a kérdés tényleges megoldása érdekében.
És ismétlem, ez valódi probléma, amely valódi haragot és fájdalmat okoz, és amelyet meg kell oldani.
Mindez nem jelenti azt, hogy a probléma nem valós. De igenis az.
Én csak arra mutatok rá, hogy ezt a valós problémát, amelyet meg kell oldani, cinikusan használják fel a kampányokhoz szükséges pénzzel rendelkező emberek, akik arra ösztönzik a tömegeket, hogy egy bizonyos módon érezzék magukat, és csatlakozzanak a tiltakozásokhoz.
Úgy gondolom, hogy bárki, aki valóban követi a heti hirdetésekért és a tüntetések szervezéséért kifizetett pénz útját, minden bizonnyal rájön, hogy ezek ugyanazok a források, amelyek a politikai baloldalon a Netanjahu-kormány elleni összes többi tiltakozó mozgalmat is finanszírozták.
Szeretném világossá tenni. Izraelnek jobb, fenntarthatóbb tervre van szüksége az ultraortodox férfiak integrálására a munkaerőbe és a hadseregbe. De ez a folyamat társadalmi folyamat, amely időbe telik. A változás lassú, de haladunk vele. Egyre több ultraortodox férfi szolgál az IDF-ben, belép a munkaerőpiacra, és részt vesz az izraeli társadalom szélesebb rétegeinek életében.
Akár hiszik, akár nem, a háború kezdetekor nagyon magas volt az ultraortodox férfiak motivációja a bevonulásra az IDF-be, de aztán két dolog történt. 1. Az IDF elutasította a bevonulni kívánó ultraortodox férfiak többségét. 2. A politikai baloldal megkezdte médiakampányát, amelyben megszégyenítette az ultraortodox közösséget, amiért nem szolgál; politikai megoldásokat sürgetett, ami azt eredményezte, hogy az ultraortodox közösség támadás alatt érezte magát, és védekezett, ahelyett, hogy együtt haladt volna előre az izraeli társadalom többi részével.
A legrosszabb, amit tehetünk, hogy hagyjuk, hogy a politikusok és a mainstream média kihasználja ezt a kérdést, hogy megosszon minket.
Mindenkinek, akit frusztrál a jelenlegi helyzet, valódi megoldásokat kell követelnie, megértve az ezzel járó társadalmi változásokat – nem pedig háborognia az egyik politikai oldal miatt.
A média és a baloldali politikusok nem mondják el nekünk a teljes történetet. Az ezzel a nagyon is valós problémával kapcsolatban felgyülemlett frusztrációt saját politikai céljaik előmozdítására használják fel, miközben semmit sem tesznek a probléma tényleges megoldása érdekében.
Mindannyian igazságosabb, erősebb Izraelt akarunk. De ez nem politikai manipulációval fog megtörténni. Hanem őszinte beszélgetésekkel, fokozatos társadalmi változásokkal és olyan politikákkal, amelyek a hosszú távú sikert helyezik előtérbe a rövid távú politikai előnyökkel szemben.
Nagyon hiszek abban, hogy amikor elkezdünk a valódi problémákra koncentrálni, és nem a politikai játszmákra, akkor ez a kérdés is megoldódik. Ez csak idő kérdése…
A szerző
