Az írás első része ITT olvasható.
Az asszimiláció dramaturgiája
A Molnár Ferenc színpadát elemző irodalomtörténészek közül többen is felhívják a figyelmet arra, hogy a darabjaiban rendre megjelenik a látszat és a valóság szembeállítása és az ehhez kötődő kettős szerepjáték. A színészek, férfiak és nők egyaránt olyan személyeket alakítanak, akik mások által rájuk osztott, illetve önként vállalt szerepeket játszanak, és alakításuk hitelességétől függ az életük, magánéleti boldogságuk, illetve az egzisztenciájuk. Több nagy sikerű darabja játszódik színházban, illetve a hősei maguk is színészek, vagyis Molnárnál a látszat összefolyik a valósággal, a szerző a nézőt mintegy „tükörlabirintusba” csalja.
A szerző
