Veszprémy László Bernát, a fiatal, de már számos könyvvel büszkélkedhető történész, munkatársunk kemény fába vágta a fejszéjét: a Scheiber Sándor z”l nyelvész, filológus, rabbi – akit magyar zsidóság legnagyobb 20. századi alakjának nevez – megfigyeléséről tanúskodó dossziékat vette górcső alá az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, és az iratok idáig feltáratlan utakra vezették.
„A Kádár-rendszer konszolidációja dacára az egyházakat – ideértve az „izraelita egyházat”, magyarán a zsidóságot – végig a reakció szerves részeként, következésképp ellenségként kezelte. A Kádár-rendszer és az egyházak kapcsolatát alapvetően az erőszak, a fenyegetés, a manipuláció, valamint az egyezkedés és a megnyerés sajátos egyvelege határozta meg” – állapítja meg a szerző. A legnagyobb bűnnek az ifjúsággal való foglalkozást tekintették, a másodiknak a külfölddel való kapcsolatot, és Scheiber mindkettőben bőven elmarasztalható volt.
Scheibert a hatvanas évek közepétől az állambiztonság minden eszközét bevetve figyelték, leveleit felbontották, telefonját lehallgatták, társadalmi kapcsolatait igyekeztek szétzilálni, lejáratni. Bonyolult, szinte megoldhatatlan feladat a kutató számára az ügynökjelentések és a valóság viszonyának megállapítása, hiszen – mint Veszprémy megjegyzi – „a jelentések éppen azért készültek, hogy kompromittáló adatokat szerezzenek a célszemélyről, következésképp tele vannak valósnak tűnő vagy éppen hamis vádakkal, gyanúsításokkal, hazugságokkal és féligazságokkal”. Még ennél is súlyosabb kérdés, hogy hogyan viszonyuljunk a megfigyelt személynek a jelentésekből kiderülő bűneihez, vétkeihez. Hiszen egy diktatúra titkosszolgálatának a mai szemmel törvénytelen megfigyeléseiből szerzünk róluk tudomást, noha enélkül a kegyes feledés, az idő elmosta volna a nyomukat. Ugyanakkor egy fontos közéleti személy arcképének részletvonásairól van szó, az ő harcairól és a zsidó intézmények korabeli életéről, a kor dokumentálásáról. Akárhogy is: soha nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy kétszer is megszállt országban, a megszállók által a nyakunkba ültetett diktatúrák alatt történtek enélkül meg sem történtek volna; emberek olyan választásokra kényszerültek, olyan bűnöket követtek el, amelyek szerencsésebb viszonyok között elképzelhetetlenek lettek volna.
Így történhetett meg, hogy Scheiber a német megszállás idején magára hagyta a dunaföldvári hitközséget, amelynek rabbija volt, de amit magához méltatlannak, kicsinek és szellemileg nem kielégítőnek tartott. Ez a cserbenhagyás egész életében kísértette a könyv tanúsága szerint. Mint egy visszaemlékezésében megjegyezte,
„csalódtunk embertársainkban, önmagunkban, csalódtunk Istenben”.
A hatvanas évek közepétől Scheibert ellenségként kezelte a III/III. Igyekeztek beépülni az általa által igazgatott Rabbiképzőbe, környezetébe besúgókat telepítettek, bomlasztottak, hívei körében ellentéteket szítottak. Ebben a kezükre játszott, hogy számos ügynökük volt a MIOK tisztviselői között, akik személyes ellentéteiket, karriervágyukat is a jelentésekkel igyekeztek előmozdítani. Bár Scheiber maga nem volt cionista, az izraeli követséggel folyamatos volt a kapcsolatai, és a Claims Conference Magyarországnak szánt támogatásait ő osztotta el. A könyvnek ez a része számos eset leírásával részletes betekintést nyújt az „anticionista”, a zsidókban ellenséget látó titkosszolgálat módszereibe, széleskörű, „halászó” módszerű nyomozásaiba.
Scheiber Sándort gyakorlatilag a haláláig megfigyelték, környezete tele volt informátorokkal. Az állambiztonsági iratok közül előkerült Schweitzer József, Schőner Alfréd, Raj Tamás és Domán István rabbik 6-os kartonja, illetve Raj Tamás Ferenc nevű (szintén rabbi) testvére önkéntes, rosszindulatú spicliskedésének a bizonyítékai. Miközben Raj Tamást a lakásán fiataloknak tartott cionista összejövetelek miatt meg is figyelték.
Miért választottam recenziómnak a „Reményvesztetten a diktatúrában” címet? Erre válasz Pénzes Pál r. főhadnagy ’76 októberi összefoglalója a BM III/III-1-c. alosztályon: „Dr. Scheiber […] üzleti tevékenységet is folytat, zsidó emlékek megmentése címén kegytárgyakat, értékes festményeket, ruhákat, nemesfém dísztárgyakat, antik könyveket vesz és elad. Ezirányú tevékenységét széleskörű hálózat segíti, amelyben szerepet kapott titkárnője és a szeminárium hallgatói is. Üzleti ügyleteket külföldi állampolgárokkal is lebonyolít.”
Zsidó emlékek megmentése vagy a félig kiirtott magyar zsidóság tárgyi emlékeinek elkótyavetyélése magánhaszonra? Erre nincs válasz. Annyi bizonyos, hogy Scheiber Sándorban már nem élt a remény, hogy ezeknek Magyarországon még hasznát vehetik, hogy van kinek megőrizni őket.
Összefoglalva: Veszprémy László Bernát könyve hatalmas iratanyagon alapul, ilyen mélységben még senki nem kutatta Scheiber Sándor és az állambiztonság kapcsolatát. Egyaránt kínál izgalmas új felfedezéseket és szembesít feloldhatatlan erkölcsi dilemmákkal a diktatúra alatti zsidó közélet szereplőivel kapcsolatban.
–
Veszprémy László Bernát: Hét verem. Scheiber Sándor küzdelmei a kádári állambiztonsággal. Bp., Jaffa, 2025. 320 oldalon.
A szerző
