A bécsi zsidó közösség egyik ismert alakja évtizedeken át titokban a magyar állambiztonság ügynöke volt. „Alexander” idővel nemcsak a bécsi zsidó és cionista szervezetekbe épült be, hanem olyan információkhoz és kapcsolatokhoz is hozzáfért, amelyek miatt a magyar hírszerzés egyik legértékesebb ügynökévé vált.
Ackermann Ernő 1923-ban született Munkácson ortodox zsidó családba. Először 1954-ben került kapcsolatba a magyar titkosszolgálattal: ekkor okirathamisításért vették őrizetbe, és maga ajánlkozott, hogy fogadják el segítségét.[1] 1955-ben Bécsbe telepítették, ahol a terv szerint „kutató üzletet” – a hírszerzés tippkutatásra szolgáló fedőintézményét – kellett volna létrehoznia, ám nem kapott forrásokat magyar tartóitól, és az üzlet „pangott”. 1956-ban irattári anyaga megsemmisült, így nem dekonspirálódott. Egy éven át „pihentették”, majd 1958-ban a cionista „aknamunka” vonalára állították: feladata lett volna beépülni a bécsi magyar zsidó diaszpórába, feltérképezni a „cionista fedőszervek” – így a hitközség vagy éppen a Zsidó Világkongresszus – és az USA kapcsolatait, cionista befolyásra utaló jeleket keresni az osztrák szociáldemokrata pártban (Sozialdemokratische Partei Österreichs – SPÖ), és célszemélyeket is megadtak neki, például Akiba Eisenberg magyar származású rabbit. Fedőneve ekkor még „Aranyosi” volt.[2]
A kezdeti eredmények csekély értékűek voltak, ám tény, hogy „Aranyosi” legalább próbálkozott. Belépett az SPÖ-be és az izraeli kormánypárt, a Mapaj bécsi tagozatába. 1961 tavaszáig 14 cionista és zsidó célobjektumot és 24 személyt jellemzett, nem számítva az SPÖ vonalán végzett munkáját. Az év nyarán például beszerezte a bécsi Mapaj-tagok névsorát. Mivel eredményei ezen a vonalon jobbak voltak, ezért ekkor véglegesen az akkori BM II/3-i (vagyis az Izraelre fókuszáló) alosztály vette át az ügynököt. Célpontként merült fel Izrael bécsi nagykövetsége is: „Bizonyítékok hiányában egyelőre csak feltételezéseink vannak a bécsi izraeli követség Magyarország elleni tevékenységéről, de szükségesnek tartjuk, hogy a rezidentúra mint fontos célobjektumot kezelje és tekintse fontosnak ellenséges tevékenységének felderítését.” Ezért eljárt rendezvényeikre, megismerte és jellemezte a beosztottakat, rövidesen felkeltve egy Chanan Feinberg nevű „hírszerzőgyanús személy” figyelmét, aki „a jelek szerint megkezdte (az ügynök) tanulmányozását”. 1962 tavaszától az ügynököt „Alexander” fedőnéven foglalkoztatták tovább.[3]
A budapesti hírszerzési központ úgy vélte, hogy „Alexandernek” további lehetőségei vannak. Felmerült, hogy az utóbbi években sikeresebb üzletének profitjait Izraelben fektette be. „Az a körülmény, hogy Alexander tőkéjét Izraelbe próbálja fokozatosan átvinni, jelentősen megnöveli az ügynök hitelét és megbízhatóságát, egyrészről a bécsi izraeli követség, másrészt a felsőbb Mapaj-vezetők előtt.” Az összeg egyébként nem volt drasztikusan nagy, mai értéken kb. 200 millió forint, de a remények szerint arra talán éppen elég, hogy a relatíve frissen fennálló zsidó állam vezetői pozitívan értékeljék. „Pozícióját, párthelyzetét tekintve »Alexander« olyan személyekkel alakíthatna ki bizalmas kapcsolatot, akik messze túlhaladják a rezidentúra jelenlegi legális társadalmi kapcsolatainak értékét.”[4]
Ez a terv meghiúsult, részben azért, mert Izraelben nem tudták volna biztonságosan vezetni, beszámoltatni „Alexandert”, részben pedig azért, mert felmerült, hogy esetleg az izraeliek figyelik az ügynököt, akinek kapcsolata az állambiztonsággal kitudódhatott. „Alexandert” korábban egy magyar zsidó zsarolta azzal, hogy tudomása szerint a magyar szerveknek dolgozott, de egyáltalán nem derült ki, ez honnan ismert, és az iratanyagban nem is reagáltak rá érdemben. Eközben a kapcsolatot sikerült elvi alapra helyezni a kompromittáló alapról: „Alexander” most már lelkesen dolgozott, noha folyamatosan félt a lebukástól, bécsi tartótisztjeinek kellett nyugtatgatni őt.[5]
Egy alkalommal például idegesen, nagy fekete szemüveget véve, szemébe húzott kalapban érkezett a találkozóra. „Teljes megnyugtatására közöltem még vele, hogy nincs oka az aggodalomra, mert az osztrák elhárító szervek előtt nem merült fel semmi gyanú vele szemben. Mi figyelmeztetni fogjuk, ha vele valamilyen problémák lesznek, vagy merülnek fel, s akkor annak elhárítására intézkedéseket fogunk tenni. (…) Erre láthatóan megnyugodott. Elhitte, hogy értesülést tudunk szerezni arról, ha személyével a rendőrség foglalkozna” – így szólt a kissé lekezelő kommentár.[6] Néha pedig a túlzott önbizalom volt a probléma. Egy másik, 1971-es találkozót a bécsi Johann-Nepomuk-Berger-Platzon így írt le tartótisztje: „»Alexander« 12 perccel a találkozó előtt érkezett a térre. Sötét szemüveget viselt. Össze-vissza mászkált a téren, bár nem idegesen vagy feltűnően. Háromszor is mutatkoztam előtte úgy 70-80 m. távolságból, felém is nézett, mégsem vett észre, csak negyedszer. Mint ahogyan később mondotta, újságot keresett, hogy az anyagot abban rejtse el, s még nem volt három óra, azért nem is keresett. Tanácsoltam, hogy mégis figyelmesebben nézzen körül, és ne csak nézzen, hanem lásson is, mert ha engem nem vesz észre, aki még mutatom is magamat, hogyan venné észre az esetleges figyelést, aki a lehetőség szerint rejti magát.”[7]
A vélt vagy valós figyelés miatt ritkítottak a találkozókon. Ha a rezidentúra kért sürgősségi találkozót, akkor a tartótiszt megmutatta magát az étteremben, ahol „Alexander” minden reggel kávézott és reggelizett. Ez azt jelentette, hogy aznap délután a szokott helyen találkozó lesz. (A gondos tartótiszt még vázlatot is mellékelt a tervhez a kávézóról, bejelölve rajta a széket, ahol az ügynök ülni szökött). Ha pedig „Alexander” kér sürgősségi találkozót, akkor krétával jelet kellett rajzolnia reggel 8 óráig a bécsi kórbonctani intézet Währinger str.-i épülete előtti telefonfülke oldalára. Ez azt jelenti, hogy az ügynök aznap 10 órára találkozót kér.[8]
Eközben az eredmények javultak. A Mapaj osztrák tagozatából bélyegzőmintákat szerzett, listákat, névsorokat, címeket, a vezetők eredeti aláírását, borítékokat. „Az operatív munkához jó érzéke van, ma már meggyőződésén túlmenően szenvedélyből, hivatásszerűen végzi” – így a jellemzés. Tízéves együttműködése alkalmából személyesen „a belügyminiszter elvtárs” üdvözletét hozták neki, és kapott jutalmul egy karórát. 1970 nyarán Magyarországon továbbképzést kapott: a témák a tippkutatás, a feldolgozás, az ellenőrzés, a tippek, beszervezési jelöltek legfontosabb személyi tulajdonságai (6 óra), az objektumok feldolgozásának elvi és gyakorlati követelményei (4 óra), az információszerzés és feldolgozás módszerei, tartalmi követelmények az információk feldolgozásában (4 óra), az ellenséges elhárító szervek eszközei és módszerei, ezek felismerése, és az ellenük való védekezés, az önellenőrzés módszerei (4 óra), illetve titkos anyagok és eszközök rejtése és tárolása (2 óra) voltak. Persze a kiképzés előtt a baráti társszerveknél ellenőrizték, van-e bármi fajta terhelő adatuk „Alexanderre”, ám nemleges választ kaptak.[9]
Eredményei között említhető, hogy jelentései alapján az izraeli elhárítás embereként azonosították Israel Zohart, a bécsi nagykövetség munkatársát. 1970 novemberére „Alexander” már járt Zohar lakásán, lakcímét feljegyezte. Zohar pedig egyenesen tőle kért információkat két kereskedőről, akik a Szovjetunióba szállítottak – az ügynök persze megadta a két nevet tartóinak, akik pedig továbbították azt a KGB-nek. 1970 év végére megnégyszerezte a leadott anyagok számát: 49 jelentéséből 9 volt operatív értékű, 8 került BM tájékoztatóba, 14a felsőbb pártszervekhez, 13állami szervekhez, 15BM társszervekhez és 18 „baráti társszervekhez” – főleg a KGB-hez.[10]
„Alexander” pozíciói folyamatosan javultak. 1973 nyarától a bécsi hitközség elnökségi tagja, illetve a legnagyobb bécsi cionista frakció alelnöke volt, ezzel „hírszerző lehetőségei” bővültek. 1974 novemberi értékelése szerint „az izraeli és cionista vonalon foglalkoztatott hálózatunk értékes tagja. A tervidőszak folyamán hírszerző lehetőségeinek bővítése érdekében kitűzött céljainkat elértük. A Bécsi Izraelita Hitközség legerősebb frakciójának vezetője, a legtekintélyesebb ausztriai cionista párt alelnöke lett. Bejuttattuk intenzív feldolgozás alá vont objektumokba.”[11] 1977 decemberében az is felmerült, hogy megpályázza-e a bécsi hitközség elnöki pozícióját. Anton Pick elnök ugyanis 80 éves lett, és a szabályzat szerint új elnököt kellett választani. A lehetőségeket a budapesti hírszerző központ mérlegelte. Előnye lett volna, hogy rengeteg nemzetközi rendezvényen vehet részt, és hitközségi elnökként mindenről tájékoztatják. Hátránya, hogy nagyobb figyelem hárul rá, és esetleg felelősséget kell vállalnia olyan eseményekért is, „amelyek károsak számunkra”. Végül arra jutottak, hogy „biztonsági okokból jobbnak láttuk, ha ALEXANDER a hitközség »szürke eminenciása« marad”.[12] Utazni ráadásul így is tudott: 1975 márciusában a Zsidó Világkongresszus jeruzsálemi konferenciájára delegálták, ahol részt vehetett a szovjet zsidók ügyeivel kapcsolatos bizottságba, annak ülésein feltűnés nélkül jegyzetelhetett. 1978-ban pedig a 29. Cionista Világkongresszus jeruzsálemi ülésén vehetett részt, a kongresszusról számos dokumentumot, brosúrát hozott el.[13]
Ennek megfelelően értékelései is egyre inkább javultak. 1976 februárjában egyenesen azt írták, hogy „pozíciója, hírszerző lehetősége alapján jelenleg az egyik legértékesebb ügynökünknek számít”.[14] 1978 augusztusában a vele baráti kapcsolatba került Simon Peresz – ekkor ellenzéki politikus, volt ügyvezető miniszterelnök – „Alexander” bécsi lakására feladott táviratban közölte látogatásának tervezett időpontját.[15] Bár erre a látogatásra végül nem került sor, ez a fajta információ mutatja az ügynök értékét a magyar hírszerzés számára – ráadásul az általa szerzett információkat rendre átadták a KGB-nek is, akik pedig a palesztin terroristákkal álltak kapcsolatban. Erre konkrét példák is akadnak. 1980-ban például Jicak Korn mápájos Kneszet-képviselő kérte meg, hogy adjon át egy fontos üzenetet Bruno Kreisky osztrák kancellárnak. Az üzenetet, mely szerint szeretnék megkérni Kreiskyt, hogy közvetítsen Izrael és a Szovjetunió között, a magyar szervek azonnal átadták a KGB-nek.[16] Az ügynök információinak minőségét mutatja, hogy 1977-ben Jicak Rabin volt miniszterelnök bécsi zárt körű előadásáról, 1978-ban és 1980-ban pedig Simon Peresznek a bécsi hitközség vezetőihez intézett szavaiból idézhetett, hiszen maga is jelen volt utóbbiakon.[17]
Biztonságának megóvására minden eszközt megtettek, 1975 nyarától nevét még a csoportfőnökségi, valamint a gépi nyilvántartásból is kiszedték. „Kérem, hogy priorálás esetén a »nem szerepel« választ adják és jelezzék osztályunk felé a priorálás tényét” – szólt az utasítás. Ez lényegében azt jelentette, hogy ha egy másik magyar rendvédelmi vagy titkosszolgálati szerv lekérdezte volna az „Alexanderre” vonatkozó, potenciálisan létező terhelő vagy titkosszolgálati szempontból releváns adatokat a BM nyilvántartásából, nemleges választ kellett adni rá. A hírszerzés nyilván attól félt, hogy egy nyugati titkosszolgálatnak hozzáférése lehetett a rendszerhez. Egy évvel később egyébként valaki priorálta is az ügynököt a BM Belbiztonsági Osztályáról, s az eljáró rendőr nevét a kérésnek megfelelően leadták.[18] Mivel túl sok idejét vitte el az operatív munka, üzletét elhanyagolta, bevételei megcsappantak. Fizetését ezért megemelték, és titkosszolgálati úton szereztek neki további üzleteket. „Konspirációs okok miatt személyét mindenképpen védenünk kell még akkor is, ha ezzel bizonyos törvénytelen manipulációkat fedezünk” – szólt az indoklás.[19] Azonban a rendszeres hálózati felülvizsgálásokat „Alexander” sem úszhatta meg, beutazása során operatív ellenőrzés alá vonták, ám negatív eredményt nem tapasztaltak. „Annak megállapítása mellett, hogy ALEXANDER évtizedek óta hi. (hírszerzési) ügynöki munkájával hozzánk kötődő, kipróbált hálózat, ellenőrzéséről nem mondhatunk le” – így a magyarázat.[20]
„Alexander” 1980. október 26-i, tartótisztjével való találkozóján nem jelent meg. A megbeszélt biztosító találkozóra is elment a hírszerző-tiszt, és megállapította, hogy az ügynök akkor sem jelentkezett. „Alexander” ugyanis aznap Bicskénél súlyos autóbalesetet szenvedett: csak egy pillanatra szállt ki autójából, ám elgázolták, bal lába két helyen eltört, külső és belső sérüléseket szenvedett, napokra elvesztette az eszméletét. A hírszerzés természetesen nem hitt a véletlenekben, ezért a BM III/I-11. osztály bekérte a rendőrségtől a baleseti anyagot és azt értékelték. Abban ugyan merényletre utaló jeleket nem találtak, ám megállapították, hogy a nemrég disszidált Marosi Artúr BM-alkalmazott éveken át hozzáférhetett „Alexander” jelentéseihez, azokból személyére következtetni lehetett. Ezért a kapcsolatot az ügynökkel egy időre megszakították. 1981 áprilisában ismét megjelent a bécsi Stadttempelben – jelentette a Bécsben aktív ügynökházaspár, a „Martinez házaspár” (akik azonosak voltak Baktay Ervinnel, a neves asztrológus név- és távoli vérrokonával, illetve feleségével).[21]
Ám némi munka után 1982 nyarára állapota ismét romlott. „Alexander” 1982. október 7-én, 59 évesen elhunyt; két nappal korábban tartótisztje még biztosító találkozón kereste. „Elvesztése kétségtelenül súlyosan érint bennünket: életében kiváló harcostársunk volt” – állapította meg a hírszerzés. Kapcsolattartója kamarai fedésben meglátogatta az özvegyet is, elsősorban azért, hogy ellenőrizze: maradt-e ott olyan, munkájával kapcsolatos irat, amit el kellene vinni konspirációs okokból. Még arra is nyitottak voltak, hogy hátrahagyott üzleti ügyeinek rendezésében segítsenek, ám ezt az özvegy nem kérte. A halál oka a család szerint rák volt, noha legyengülésében balesete nyilván nagy szerepet játszott. Aktáját 1983-ban zárták: „Több évtizedes operatív együttműködésünk során ALEXANDER kiemelkedően eredményes információszerző munkát végzett csoportfőnökségünk és baráti társszerveink számára.”[22] „Alexander” halálával véget ért a több mint két évtizedes együttműködés, amelynek során a magyar hírszerzés egy bécsi zsidó közösségi vezetőtől egészen a Kneszetig és Simon Pereszig jutó kapcsolatokat épített ki.
Fotó: Fortepan / Die Gemeinde, 1982. november 16., montázs (MI)
[1] Ackermann személyét az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának online keresője világosan azonosította már évekkel ezelőtt. Nemrég Novák Attila írt tanulmányt, melyben szerepelt személye: Novák Attila: Simon Wiesenthal és a magyar állambiztonság (1964-1981), Történelmi Szemle, 2025/4. 551-568.
[2] Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBSZTL), 3.2.1. Bt-1560/1. 30-45, 51, 206-213.
[3] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/1. 250, 278, 287, 293, 301, 304, 334, 337, 358-360.
[4] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/1. 353.
[5] Ua. 258, 361, 365.
[6] ÁBSZTL, 3.2.3. Mt-786/1. 77.
[7] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/3. 71.
[8] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/3. 135-137. és 3.2.1. Bt-1560/2. 76-77, 236.
[9] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/2. 83, 195, 200, 216-217.
[10] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/2, 241, 256, 293.
[11] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/3. 376. és 3.2.1. Bt-1560/4. 267.
[12] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/5. 288.
[13] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/4, 277. és 3.2.1. Bt-1560/6. 245.
[14] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/5. 129.
[15] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/6. 220.
[16] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/8. 51.
[17] ÁBSZTL, 1.11.4. II.s. PT-I/1980. 68-69. és 1.11.4. II.s. PT-I/1977. 15. és 3.2.3. Mt-786/12. 282.
[18] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/4, 319, 340, és 3.2.1. Bt-1560/5. 129.
[19] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/6. 222-225, 245.
[20] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/8. 70.
[21] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/9. 27, 30, 32-33, 52, 55.
[22] ÁBSZTL, 3.2.1. Bt-1560/9. 195, 229-233, 248, 254.
A szerző
