A vészkorszak túlélői helyett intézmények, emlékhelyek, iratok, dokumentumok őrzik majd tovább a Soá okozta traumákat? Ezzel a felütéssel vezetik fel a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár legújabb kötetét. Több figyelemre méltó írással igyekeznek emlékezni és emlékeztetni a szerzők 80 éve lezárult holokausztra.
„…a kommunikatív emlékezet átadja a helyét a kulturális, intézményesített emlékezetnek. Ettől kezdve a tankönyvekben, emlékművekben és populáris kultúrában megtestesülő hivatalos hagyománnyal van dolgunk. Az emlékezet első számú hordozói az ezt megtestesítő intézmények és emlékezethelyek […] lesznek” – idézi Csősz László történész, szerkesztő Jan Assman német vallástörténész, egyiptológus gondolatait Az emlékezés rétegei. A magyarországi holokausztról nyolcvan év után című tanulmánykötet elején. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkatársai, illetve velük együttműködő kutatók, történészek írásaiból jelent meg figyelemre méltó kiadvány. A kötet régi-új kutatási eredményeket közöl, de tudatosan reflektál arra a jelen történeti pillanatára is, amikor már egyre kevesebb az adatközlő, a túlélő közöttünk. Az ő hiányuk okozta űrre és a kialakulóban lévő helyzetre is felhívja a figyelmet.
Csősz előszava historiográfiai és emlékezetelméleti keretet adott a könyvnek. A fenti Assmann-féle idézet boncolgatása mellett a magyar holokausztkutatás főbb irányait, de leginkább a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár szerepét, fontosságát hangsúlyozza. Csősz kiemeli levéltári iratok mellett a mikrotörténeti, az egodokumentumokra építő kutatások jelentőségét is.
Toronyi Zsuzsanna igazgató A holokauszt öröksége. 80 évvel később című tanulmánya elméleti síkra tereli a levéltár helyzetének és a lehetőségeinek tárházát. A „difficult heritage” (nehéz örökség) fogalma alkalmazásának bevezetésével igyekszik felvázolni, hogy milyen nehézségek és milyen módszertani lehetőségek tárulnak ki a holokauszt kutatói előtt. Nagyon jól ülteti át Sharon Macdonald narratíváját ebben a kérdésben, és a nehéz örökség egészen értékes, érdekes levéltáros szakmai szempontból is, újdonságokat nyújtó: a proveniencia-kutatás, a restitúció és gyűjteménygyarapítás etikai kérdéséig egész tág spektrumot tár elénk a közgyűjtemények világából. Toronyi példákon keresztül mutatja meg, hogy a holokauszt nem lezárt múlt. Hasonlóan izgalmas a dilemma, miszerint mennyi is a „sok emlékezés”, a „túl sok emlékezés” és a „Holocaust fatigue” (vagyis amikor „belefáradunk” a témába). Az írás nemzetközi kitekintésben is példamutatóan jó összefoglaló.
Jablonczay Tímea Archívum az archívumban. Adalékok a hatvanas évek holokausztemlékezet-történetéhez Benoschofsky Ilona hagyatékából című fejezet szerzőjeként az úttörő, kissé magányos elődök közül választott ki egy életutat. (Benoschofsky Ilonáról korábban lapunk itt közölt írást – a szerk.) Tanulmányában az 1960-as évek holokauszt-emlékezetébe vezet be, az ügynöki jelentéseket is író Benoschofsky Ilona megmaradt hagyatékán keresztül. A hagyaték-tanulmány érzékelteti, hogy a szerző narratívája szerint miként működött a hallgatás, elhallgatás és nyilvánosság a szocializmusban. Az írás azért is tartozik ide, mert a remek nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Benoschofsky a Zsidó Múzeum igazgatója is volt a tárgyalt korszak nagy részében.
Frauhammer Krisztina és Pataricza Dóra „Apák nélkül – Nők és gyermekek a szegedi holokausztban”. Holokausztkiállítás a Szegedi Zsidó Hitközség Archívumának forrásain keresztül című fejezete egy szegedi holokauszt-kiállításon keresztül vizsgálja a nők és gyermekek sorsát, traumáit, tapasztalatait. Egyszerre múzeum- és társadalomtörténeti írásmű a szerzőpárostól. Rávilágítanak, hogyan lehet levéltári forrásokból, iratokból narratívát építeni, olyat, ami kilép a szerintük megszokott, bevett, megkövesedett férfi-, valamint politikatörténeti fókuszból. Választ igyekszik adni a családapák elvesztésére. Igazán előremutató, hogy a kiállítási anyag kapcsán két fontos célt is kitűztek: oktatásba emelés, illetve „a társadalmi emlékezetbe való szélesebb körű beépülés”.
Csapody Tamás A bori tárgyak. A bori munkaszolgálat részleges tárgyi reprezentációja című tanulmánya a bori munkaszolgálat tárgyi emlékeit vizsgálja. Hátizsákok, kulacsok, evőcsészék, csajkák, borotvák, csuklószíjak világán vezet be minket abban a személyes tárgyi miliőbe, ami révén a vészkorszak egy részterületébe, az áldozatok életmódjába tekinthetünk be. Több gyűjtemény, múzeum anyagát is láthatjuk és megismerhetjük. Szenvedéstörténet mellett tárgytörténet és az „anyagi világ” tárul elénk, a hétköznapi borzalmak hétköznapi tárgyai, amelyek ma már műtárgyként mesélnek nekünk. A lehetőségek tárháza „végtelenné” válik Csapody kijelentése révén: „Egy-egy autentikus bori tárgy bemutatásával újra és újra, más és más metszetben válik elmesélhetővé a bori történet”.
Bohus Kata Korai gyász. A vészkorszakra való emlékezés formái és funkciói a magyar zsidó közösségekben a háború után című írása a háború utáni magyar zsidó közösségek gyász- és emlékezési formáit elemzi, értelmezi. Egyik legnagyobb értéke, hogy a rítusokat társadalmi funkciójuk felől értelmezte. A gyász nemcsak a veszteség feldolgozását szolgálta, hanem a közösség újragondolásának, szervezésének eszköze is lehetett. Bohus kifejezetten a mártíremlékművek és mártírünnepségek dokumentációs és emlékezési folyamata révén igyekszik bizonyítani, hogy nem volt egységes forma ezek között, hanem épp ellenkezőleg: változatos formákat öltöttek. Bohus árnyaltan mutatja be, hogyan fonódott össze vallás, közösségi identitás és történeti emlékezet.
Bányai Viktória RIF-szappanok és auschwitzi hamvak magyarországi emlékművekben című tanulmánya egy igazán provokatív, inspiráló, de egyben megrendítő kérdést felvető munka. Bányai azt vizsgálja, miként jelentek meg a gyászoló túlélők holokauszt utáni temetési rítusaiban a tisztelet, a figyelmeztetés, a figyelemfelhívás eszközei. A RIF feliratú szappanok eltemetése az 1945 utáni évek egyik tipikus formája lett a gyászfeldolgozásnak és figyelemfelkeltésnek egyaránt. A vidék és a főváros temetőin át vezet minket a szerző, a mára már inkább megosztó, helyenként helyesírási hibáktól hemzsegő emlékhelyeken keresztül. Az írás egyik fontos tanulsága, hogy az emlékművek, temetéspótlások nem pusztán emlékeztetnek, hanem értelmeznek is, és ez az értelmezés sokszor vitákat, feszültségeket generál.
Bódi Lóránt és Mezei Hanna „Nagyszerű emléke legyen a zsidóságot ért hatalmas szerencsétlenségnek” – A Kozma utcai (Rákoskeresztúri) temető emlékművének keletkezéstörténete címmel az ország legnagyobb zsidó temetőjének történetébe nyújt betekintést. Az emlékmű keletkezéstörténetét feldolgozó tanulmány levéltári kutatáson alapul. A szerzőpáros bemutatja, miként alakult ki ikonográfiája és szimbolikája. Érzékletesen áttekinti, hogyan tükrözi mindez a második világháború utáni zsidó közösség önképét és társadalmi helyzetét. Az átpolitizált időszak és emlékezetkultúra, az egypártrendszer nyitányának számító 1949-es év nem sok jót tartogatott az avatóünnepség szempontjából. Az új emlékezetpolitika antifasiszta keretbe helyezte az emlékművet és a korszak áldozatait a „Horthy-fasizmus” bűneként aposztrofálta.
Paul Gradvohl és Maxime Daniel Az Ismeretlen Zsidó Vértanú Emlékműve – a Magyar Zsidó Levéltár forrásainak tükrében írása nemzetközi kontextusba helyezte a magyarországi emlékezetpolitikát. Ennek egyik legfőbb eszköze, hogy az Ismeretlen Zsidó Mártír Emlékműve (Mémorial du Martyr Juif Inconnu) francia emlékhely létrehozásának magyar vonatkozásait vesse össze a szerzők hipotéziseivel. A Párizsban létrehozott, nagy tervekkel létesített emlékhely különleges kapcsolódási pont a nemzetek között a holokauszt emlékezeti és kulturális összevetésében. Nagyban befolyásolta a magyar lépéseket, jobban mondva visszalépéseket, visszaszorulást az 1956-os helyzet. Az állambiztonsági szolgálatok és az állampárt hozzáállása, a nyugati emlékhely létrehozása, valamint a dokumentációs gyűjtés mind nagyon érdekessé teszi az ötvenes években megvalósult, mai napig a fókuszban (célpontban) lévő, nemzetközi összefogás által megvalósult projektet.
Dunai Andrea Üldözött zsidó versenylótenyésztők címmel emelte ki remek gazdaságtörténeti kutatásaiból a nagyon inspiratív témát. Az elvitt javak, elrabolt magyar zsidó értékek, műkincsek kutatója a zsidó versenylótenyésztők üldöztetésén keresztül mutatja be a gazdasági antiszemitizmus működését. Egy speciális foglalkozási és társadalmi csoport sorsán keresztül általános folyamatokat, az üldözés sokrétűségét és mindent lefedő mohóságát teszi láthatóvá. Itt már jóval több tekintetben jelennek meg egyéb levéltári források is, kiemelten a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Gazdasági Levéltári Osztálya őrizetében lévő iratok. Leginkább Gárdony (Goldstein) Pál lótenyésztő sorsán keresztül kalauzol minket a zsidótörvények, a német megszállás és az SS követeléseinek sötét világába.
A kötet borítóját is inspiráló tanulmányt Huhák Heléna jegyzi, Rózsa levelei. Weisz Emil bergen-belseni naplója (1945) címmel. Weisz Emil bergen-belseni naplóját elemzi, különös figyelmet fordítva a személyes hangra. Az egodokumentumok és ezen belül is lágernaplók kutatója egy újabb érdekes témát dolgozott fel a pesti belvárosi Weisz táborléte kapcsán. A saját bevallása szerint félezernyi naplót ismerő kutató komoly szakértője ennek a területnek, így végletekig ki tudja elemezni, kontextusba tudja állítani jelen napló keletkezését, a naplóíró életmódját, nehézségeit. A papírhiány okozta helyzet teszi a legkülönlegesebbé a naplót. A svájci követség által kiállított védlevélre és a Horthy Miklós kormányzónak írt mentesítési kérelem hátoldalára is naplószöveg került, ami végül Az emlékezés rétegei borítója is lett. Az „agyonírt”, sokszorosan felhasznált papír valóban igazi kordokumentuma a zsidó sorsnak, üldözötti létnek.
Egy zsidó vezető pályáját követi a szocialista állambiztonság árnyékában Novák Attila Borsa Mihály évtizedei című tanulmánya. A szerző portrét ad Borsa (Glück) Mihályról, aki egyszerre volt alkalmazkodó és ellenálló, gazdasági vezető és kisgazdapárti aktivista a harmincas évektől (Borsáról folyóiratunk korábban itt közölt tanulmányt – A szerk.). A tanulmány fontos hozzájárulás a holokauszt utáni évtizedek zsidó történetének megértéséhez. A külföldön is tanult, nagy tekintélyű gazdasági szakember megjárta Auschwitzot, Dachaut. Kislányát és feleségét előbbi helyen pusztították el. 1945 után minisztériumi, vezetői karriert futott be. 1956 után Magyar Izraeliták Országos Képviselete Központi Szociális Bizottságának elnöke, illetve a Hazafias Népfront vezetőségi tagja is volt. Megfigyelési anyagait (fedőneve „Milliomos” volt) elemzi Novák.
Vajda Júlia Visszafelé haladva – Nekifutásaim egy elmesélhetetlen történet elmesélésének címmel írta meg a könyv zárótanulmányát. Inkább személyes hangvételű munka: „Nem tudom elkezdeni ezt a szöveget. Nem is emlékszem ilyenre, hogy valaha megéltem volna ezt a teljes tehetetlenséget, amikor ilyen jellegű személyes, vagy félig személyes szöveget akartam írni.” A szerző a kötet témáját adó traumákról, az elbeszélhetetlenség problémáját állítja középpontba. Próbál stratégiát állítani a trauma feldolgozásra. A formabontó, visszafelé haladó írás, alfejezetek a narratív interjús technikát állítja fókuszba. Ezzel a módszerrel tárja fel az egyéni sorsokat és megéléstörténeteket. A kollektív és a privát történetmesélés nehézségeire és korlátaira világít rá. A „nehezen induló” szöveg végül valóban nagyon személyes élmény- és emlékezés-görgeteggé válik a feledés homályába (talán nem) vesző holokauszt-túlélők, kortanúk kapcsán.
Az emlékezés rétegei című tanulmánykötet emlékezetkulturális, több szempontrendszert és módszertant is felvillantó holokauszt-könyv. Tudományos kutatásokon át nem csupán a bevett, megszokott narratívák mentén igyekszik újabb lehetőséget adni a betekintésre s a vészkorszak fejezetein túl az emlékezés rétegeibe is. Nem csak a múltat tárja elénk, hanem a jelent is értékeli és a jövőt is felvázolja az emlékezés válaszútjai kapcsán. A 15 szerző 12 tanulmánya méltó szakkönyv a 80. évfordulóra, igényes kiadványa a 115 esztendős Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárnak.
Bányai Viktória – Csősz László (szerk.) Az emlékezés rétegei. A magyarországi holokausztról nyolcvan év után: Kutatások a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban. Budapest, 2025.
A szerző
