Jelen cikkben hagyjuk az izraeli dimenziót és koncentráljunk kizárólag a palesztin társadalom strukturális problémáira, hogy megértsük a jelenség teljes abszurditását, amiről rendszerint nem beszél sem a magyar, sem a külföldi sajtó.
Időbe tellett, amíg a kutatásaim alapján rá nem jöttem, hogy bár létezik egy mérsékelt palesztin értelmiség/ellenzék, amellyel együttműködve nagyhatalmi konszenzussal létrehozható lenne egy palesztin állam, de ezt az elgondolást pont a Hamász léte nullázza le.
Ugyan a Hamász az 1980-as években a Palesztin Hatóság államvezetési képességeinek csődje és korrupciója elleni válaszként jött létre, a rendszer sötét cinizmusa, hogy pont ezt a két tényezőt fejlesztette tökélyre a lakosság fölötti totális terroron keresztül.
Vizsgáljuk meg, hogy hogyan?
A Hamász döntéshozói számára egy virágzó, békés palesztin állam felépítése nemcsak hogy nem racionális cél, de kifejezetten a szervezet végét jelentené. A Hamász önmeghatározása szerint nem államépítő, hanem vallási alapú „ellenállási” (mukávama) szervezet, amelynek végső célja Izrael teljes megsemmisítése és egy iszlám kalifátus létrehozása.
A gázai övezet 2007-es erőszakos átvételének célja egy olyan szuverén, külső ellenőrzéstől mentes katonai bázist biztosítása volt, ahol zavartalanul kiépíthetik az Izrael ellen irányuló alagútrendszerüket és rakétaarzenáljukat.
Ha a gázai lakosok jólétben, gazdasági függetlenségben és szabad mozgást élvezve élnének, lenne mit veszíteniük. Egy stabil középosztály nem támogatna egy olyan radikális szervezetet, amelynek katonai akciói romba döntik a felépített egzisztenciájukat.
A Hamász az áldozati ideológiára (szumúd) épít, amely a mártírhalált és a folyamatos nélkülözést dicsőíti céljuk érdekében.
A jólét és a fogyasztói társadalom megjelenése azonnal aláásná ezt a vallási-nacionalista radikalizációt.
A gázai 70-80%-os munkanélküliség teszi lehetővé, hogy a Hamász havi 300 dolláros zsolddal százezerszámra toborozhasson fiatalokat a fegyveres osztagaiba, akiknek ez az egyetlen kitörési lehetőség.
A nincstelenségért a Hamász sikeresen hárítja át retorikájában a felelősséget Izraelre a nemzetközi médiában, miközben ő maga mentesül a kormányzási felelősség alól, hiszen a lakosság ellátását az ENSZ-re és a külföldi donorokra hárítja.
Ezzel párhuzamosan a terrorszervezet felsővezetése megközelítőleg egymilliárd dolláros éves költségvetést tudhat magáénak.
Becslések szerint ebből mintegy 620 millió dollárt/év von el a gázai lakosságtól különféle adók formájában, ami a működési büdzséjének több mint 60%-át teszi ki.
Adót vetnek ki többek között a határátlépésekre, az importált árukra, cigarettára, alapvető fogyasztási és luxuscikkekre, a segélyekre, vállalkozásokra, az építési engedélyekre, közművekre, az infrastruktúrára és a devizaváltásra.
Ezt a bevételt egészítik ki a katari kormányzati transzferek, az iráni állami támogatás, a kriptovaluta és digitális finanszírozás, külföldi ingatlan- és cégportfóliói.
Cseles módon a terror sikeres fenntartásában érdekelté tették a társadalom 15-20%-át, akik cserébe stabil megélhetést kapnak.
A helyi kereskedők, az alagút-üzemeltetők és pénzváltók, akik lojálisak a Hamaszhoz, monopolhelyzetet élveznek a piacon, kulcsszerepet játszva abban, hogy a segélyeket devizára cserélve külföldről fegyvert szerezzenek be.
Az egyetemi Iszlám Blokkok vezetői, a Hamász által felügyelt oktatási hivatalnokok és a hozzájuk köthető iszlamista alapítványok irányítói közvetlenül részesülnek a nemzetközi iszlamista hálózatok által küldött pénzekből. Számukra a Hamasz diktatúrája karriert, társadalmi presztízst és anyagi biztonságot jelent.
És van a futottak még kategória, az a 80%, amely mindennek az elszenvedője.
A gázai civilek túlélése teljes mértékben a Hamásztól függ. A szervezet ellenőrzi a helyi gazdaságot, a piacokat, a segélyszállítmányok elosztását, az élelmezést, a víz- és áramellátást.
Katar komoly erőfeszítéseket tesz a gázai tüntetések elhallgattatására és a Hamász politikai legitimitásának fenntartására. A Hamász fegyveresei elleni lakossági felháborodásról vagy a segélyek kifosztásáról szóló híreket a térségi arab média, különösen az Al Jazeera, szisztematikusan elhallgatja vagy úgy keretezi, mintha a lakosság egységesen támogatná a vezetést. Ez a külső információs manipuláció elszigeteli és demoralizálja a belső ellenálókat.
A lakosság döntő része a félelem, a létbizonytalanság és a fizikai kiszolgáltatottság csapdájában él.
Egy fegyvertelen, szegénységben és függőségben tartott civil társadalom érdemi külső politikai és anyagi támogatás nélkül képtelen megszervezni önmagát és felvenni a harcot egy állig felfegyverzett, könyörtelen katonai szervezettel szemben, amely a lakosságot és a civil infrastruktúrát pajzsként használva védi a saját hatalmát.
Ám nem ez az egyetlen csapda! A regionális hatalmaknak, mint Törökország vagy Katar stratégiai érdeke fenntartani a problémát.
Azáltal, hogy Katar ad otthont a Hamász politikai vezetésének és finanszírozza a szervezetet, Doha megkerülhetetlen, globális szintű közvetítővé vált. Amikor az Egyesült Államoknak vagy Izraelnek tárgyalnia kell a Hamasszal (például túszalkuk vagy tűzszünetek idején), kénytelenek Katarhoz fordulni.
Katar külpolitikájának sarokköve, hogy megőrizze szuverenitását és függetlenségét a sokkal erősebb szomszédaitól, elsősorban Szaúd-Arábiától. A Hamász és más politikai iszlamista csoportok támogatása lehetővé teszi Doha számára, hogy önálló regionális pólust képezzen.
Katar és Törökország pontosan tudja, hogy a Hamász egy elnyomó diktatúra. Azonban a gázai civilek sorsa számukra másodlagos.
A Hamász olyan kártya a kezükben, amellyel zsarolhatják vagy tárgyalóasztalhoz kényszeríthetik a Nyugatot és Izraelt, miközben saját belpolitikai és iszlamista ideológiai céljaikat finanszírozzák a palesztin szenvedések árán.
Izrael a problémát sem diplomáciailag, sem katonailag nem tudja megoldani egyedül, a nagyhatalmaknak pedig nem feltétlenül fűződik hozzá érdekük.
A palesztin lakosság a társadalmukat át- meg átszövő katonai terror miatt képtelen az önszerveződésre, a regionális hatalmaknak pedig nem érdekük egy működő entitás.
Ennek következtében a jól ismert falfirkát parafrazálva: a palesztin államiság érdeklődés hiánya miatt határozatlan időre vélhetően elmarad. Beleértve mindenféle normalizációt.
A szerző
