A sakk több oldalról a „királyok játéka”. A hatalomban lévők évszázadok óta igyekeznek magukat a tábla fölé hajolva láttatni, a vegytiszta stratégiai gondolkodás uraiként. szeretik magukra vonatkoztatni a sakkból sugárzó vezetői bölcsesség metaforáját.
De mi köze ehhez a zsidóknak? Fussunk végig rajta az elmúlt napok hírei fényében.
A legenda szerint Nagy Károly aranyból öntött sakk készleten játszott, Napóleonról úgy tartják, lelkes, bár meglehetősen gyenge játékos volt. a kommunista vezetők Lenintől, Sztálinon át, egészen Kádár jánosig kiemelt fontosságot tulajdonítottak a sakknak. Sztálin annyira ragaszkodott a sakkzseni imázsához, hogy állítólag egyszer egy hamisított partit is készíttetett, amelyben legyőzte a KGB későbbi főnökét. A felvilágosodás korában Benjamin Franklin, az amerikai alapító atya, párizsi nagykövetként a sakkot használta a tárgyalások nyomásoldószereként. A legszebb példa viszont a spanyol Bölcs Alfonz király 1283-ban pazar, illusztrált könyvet állíttatott össze a sakkról (a Libro de los juegos), amelynek miniatúráin keresztények, arabok és zsidók ülnek együtt a tábla két oldalán, a békés együttélés jelképeként. Nála a sakk nem hadijáték volt, hanem a józan ész diadala a vak szerencse felett.
Csakhogy ugyanez a játék évszázadokon át egy egészen más társadalmi szinthez is kötődött, a kiszolgáltatottakhoz. Ezért ez sehol nem hagyott olyan mély nyomot, mint a zsidó történelemben. Hogy a sakk miért vált ennyire a zsidóság játékává, azt részben maga a játék természete magyarázza. Itt nincs kockadobás, nincs kártyaosztás, nincs szerencsefaktor, véletlen vagy pillanatnyi mázli. De a származás, a vagyon és a rang sem számít, kizárólag a jobb ötlet, a rafináltabb stratégia és az erősebb taktikai bölcsesség győz. Vegytiszta meritokrácia.
Éppen ez ragadta meg a középkori zsidó bölcseket egy olyan korban, amikor a valóságban szinte minden kapu zárva volt előttük. Jehuda Halévi rabbi, a Kuzári szerzője a 12. századi Spanyolországban éppen a sakk példáján magyarázta a szabad akaratot. Egy ilyen játékban nem képes legyőzni a jobbat a gyengébb, hiszen a szabályok mindenkire ugyanúgy vonatkoznak és mindenki előtt ismertek. Ezért a hozzáértőbb és tapasztaltabb játékos győz. Vagyis az ember nem a véletlenre, hanem a saját felkészült döntéseire bízza a sorsát. Veje, Ibn Ezra, a híres Tóra-magyarázó verset is írt a sakkról, ráadásul olyan pontosat, amely egyben a játék szabálykönyveként is működött. Akadt persze erős ellenző is, a Rambam (Maimonidész), aki a pénzben játszó sakkozókat olyan aljas figuráknak tekintette, akiknek a szava még a bíróság előtt sem hiteles. A lényeg azonban megmaradt, egy olyan korban, ami a zsidó embert mindenhol és mindenben akadályozta, a sakktábla annak a világnak az ígéretét hordozta, amelyben egyedül az elme fényereje számít. Ebben már ott derengett a felvilágosodás lámpása, az ígéret pedig később valósággá vált. Az emancipáció, a gettók kapuinak ledőlése és a jogegyenlőség hirtelen zsidók tömegei előtt nyitotta meg a világot. Egyszerre több út is megmutatkozott: a tudomány, az orvoslás, a zene, a jog és a sakk. Talán ez utóbbi volt közülük a legtisztább és legszimbolikusabb, hiszen itt nem kellett engedély, címer vagy protekció. Csak egyetlen fatábla, faragott figurák, egy kiváló megnyitás ötlet és egy jó terv.
Itt van pl. a 18. század egyik leghíresebb csodája, Kempelen Farkas zseniális sakkgépe, „a török”. Egy szerkezet, amely állítólag magától játszott, és sorra győzte le ellenfeleit, köztük a kíváncsi Napóleont és benjamin Franklint is. Talán az első MI volt?
Intelligencia mindenképpen volt benne, csak éppen nem mesterséges. Kiderült ugyanis, hogy ügyes szemfényvesztésről, egyfajta bűvésztrükkről van szó. A szerkezetben egy élő sakkmester lapult, aki mágnesek, fogók és emelők segítségével mozgatta a bábukat. A gép 84 éven át járta a világot, és ezalatt számtalan mester játszotta benne „a török” szerepét. Volt köztük egy bajor zsidó menekült, Aaron Alexandre is, aki rabbinak tanult, mielőtt a forradalmi Franciaországban a sakk egyik nagy teoretikusává vált volna. Vagyis a világ első híres „mesterséges intelligenciája” mögött is hányatott sorsú, hús-vér emberek ültek.
A zsidó tehetség nem csak egy dobozban mutatkozott meg, a korai sakkvilágbajnokok kb. fele zsidó vagy zsidó gyökerű volt. Wilhelm Steinitz, az első hivatalos világbajnok a prágai gettóban született, és eredetileg rabbinak készült. Emanuel Lasker (Einstein barátja) egy chazan (kántor) fia huszonhét éven át őrizte a világbajnoki címet, miközben matematikából is doktorált. A szovjet korszak nagy alakja volt Mihail Botvinnik, akit 1952-ben antiszemita indokkal megpróbáltak kitiltani egy sakkolimpiáról, valamint Mihail Tal, a „rigai varázsló”, a sakktörténet egyik legvakmerőbb támadójátékosa. Ott volt az őrült Bobby Fischer is, akinek minden jel szerint a magyar Neményi Pál lehetett az apja, és aki zsidó származása ellenére később szélsőséges antiszemitává vált. Majd Garri Kaszparov, aki a szovjet rendszer által felnevelt zseniből az orosz önkény egyik legélesebb nyelvű kritikusává lett. A modern sakk nagy iskoláit, köztük a hipermodern irányzatot is jórészt zsidó elmék alakították ki, mindenekelőtt Réti Richárd és Aron Nimzowitsch.
A magyar sakktörténet sem kevésbé sűrű. Réti mellett ott találjuk Bréyer Gyulát, a hipermodern iskola korán elhunyt zsenijét, valamint a Steiner fivéreket, akik az 1928-as olimpiai aranycsapat tagjai voltak, Endre később a zsidóüldözés áldozatává vált. Ott volt Szabó László is, akit éppen az erősödő antiszemita légkör terelt a hivatalnoki pálya helyett a sakktábla felé, hogy aztán húsz éven át ő legyen a legjobb magyar játékos. A modern sakk egészét meghatározó összehasonlító pontrendszert, az „Élő”-t pedig Élő Árpád alkotta meg. Innen egy lépés a nemzetközi viszonylatban talán a ismertebb budapesti család, Polgárék. Polgár „apuka” László, abból indult ki, hogy „a zseni nem születik, hanem kinevelik”. Grandiózus pedagógiai kísérletében otthon, a sakktábla mellett nevelte fel három lányát. Mindhárman világklasszisok lettek, közülük is a legfényesebb csillag, minden idők legerősebb női sakkozója, Polgár Judit. Tizenöt évesen megdöntötte Fischer korrekordját, és úgy határozott, hogy a továbbiakban a férfiak között versenyez. Elvből. Maradt ugyanis a sakk rendszerében egy utolsó, magát makacsan tartó egyenlőtlenség, amit még le kellett rombolnia. Az a marhaság, hogy a nők gyengébbek a gondolkodásban. Ezt Polgár Judit a sakktáblánál cáfolta meg, nyíltan, mindenki szeme láttára. A hatvannégy kocka pedig betartotta az ígéretét, itt valóban csak az számított, ki a jobb. És ez történetesen a legtöbbször Judit volt.
Az elmúlt napokban is megcsillantotta, mekkora nagy játékos, aki pontosan tudja, melyik lépést érdemes meglépni, és melyiktől kell tartózkodnia, bármennyire hívogató is. döntésével így megmaradt, aki egész életében volt, a hatvannégy kocka bölcs mestere.
A szerző
