Natan Saranszkij írta: „A klasszikus antiszemitizmus három ismérve: a démonizálás, a kettős mérce és a delegitimizálás – ugyanúgy alkalmazható az Izraellel szembeni új antiszemitizmusra is.” Már nem a zsidókat üldözik, hanem a zsidó államot – ugyanazzal a szenvedélyes rögeszmével.
Ez a definíció kísértetiesen pontos képet ad napjaink globális diskurzusáról. Mert ha egy államot csak azért kezelnek másképp, mert zsidó állam, az nem kritika, hanem előítélet, és ha ezt nap mint nap ismételgetik az ENSZ, az Amnesty, a CNN, BBC, Harvard, Oxford, a TikTok és a baloldali politikai pártok, akkor az már nem vélemény, hanem intézményesített gyűlölet.
De miért mindig Izrael a bűnbak?
A globális képmutatás öngerjesztő hálózata
Izrael a világ egyetlen állama, amelynek puszta létezéséhez naponta kell igazolást benyújtania – mégis mindig bűnösnek nyilvánítják, mielőtt egyáltalán megszólalhatna. A nemzetközi Izrael-ellenesség nem spontán igazságérzetből fakad, hanem egy hatékony, egymásra épülő rendszer eredménye. Ebben a rendszerben mindenki nyer, kivéve Izraelt és az igazságot.
Nemzetközi szervezetek – automatizált bűnbakkeresés
Az ENSZ-ben Izrael a kedvenc céltábla: a közgyűlés összes elítélő határozatainak 70 %-a neki jut, miközben a világ többi része hátradőlhet. Miért? Mert az OIC 57 muszlim állama tömbszavazással bármely szöveget átver a közgyűlésen, miközben Katar szorgalmasan támogatja a hágai pereket, miközben hatcsillagos szállodai lakosztályokban látja vendégül a Hamasz vezetőit. Oroszország és Kína pedig örömmel és készséggel támogatja a politikai szintéren és fegyverekkel is az Izrael eltörléséért küzdő halálos ellenségeit, ezzel gyengítve az amerikai szövetségi rendszert és közel-keleti befolyását. Továbbá elterelik ezzel a figyelmet saját jogsértéseikről. Az orosz és kínai narratívák szándékosan hozzák párhuzamba Gázát Ukrajnával, hogy aláássák a Nyugat morális tekintélyét.
Nyugati kormányok – szavazatok, gáz és antiszemitizmus
Az európai kormányok a katari gázbiznisz és a muszlim választók között lavíroznak. A brit Munkáspárt szinte térden állva sír Gázáért, hogy visszaszerezze elvesztett muszlim körzeteit. Közben a kormányzati antiszemitizmus-ellenes retorika gyakran Izrael elleni „kiegyensúlyozással” párosul, mintha a zsidók elleni gyűlöletért is Izrael lenne felelős.
Média – kattintás, könnyek, katari források
A nyugati sajtó többé nem hírt, hanem érzést gyárt. A legdrámaibb képek győznek, különösen, ha az Al Jazeera szolgáltatja őket. A Gázából érkező számokat senki nem ellenőrzi, csak lehozza. A civil áldozatokra fókuszáló szenzációhajhászat háttérbe szorítja a kontextust: például, hogy a Hamász nem egy konvencionális hadsereg, emberi pajzsot használ, és deklarált célja Izrael államának és lakosainak legyilkolása, terrorizálása annak teljes felszámolásáig. A média narratívát gyárt, amit a politikusok utólag „közvéleményként” kezelnek.
Egyetemek – katari pénz, posztkolonialista panel
Katar 5 milliárd dollárt pumpált nyugati egyetemekbe – és nem a semmiért. A kampuszokon Izrael gyarmatosító, a zsidók pedig „fehér elnyomók” lettek. A DEI-irodák az antiszemitizmust sem ismerik fel, ha az „anticionista” ruhában jön. Bojkott-határozatok, sátortáborok, nyomásgyakorlás – mindez egy olyan elitképzés részeként, amely közben nyíltan legitimizálja a Hamászt.
Közösségi média és dezinformáció – algoritmusok és gyűlöletkörök
Az online térben Izrael ellen kifizetődő gyűlölni. Algoritmusok erősítik a legélesebb vádakat, miközben orosz és kínai állami aktorok hamis videókkal és antiszemita toposzokkal turbózzák a narratívát. Az antiszemita posztok ezerszázalékos növekedést mutattak, miközben az izraeli állami oldalak töredékes eléréssel küzdenek a TikTok „szabadságharcosaival” szemben.
A rendszer egy öngerjesztő gépezet: Katar médiát, egyetemeket, NGO-kat vásárol , azok Izrael-ellenes üzeneteket gyártanak. A média kattintásokat hajszol – ezért torz, emocionális képet közvetít. A közösségi platformok felerősítik, a politika pedig visszhangként kezelve igazolja. A választók zsarolási pozicióban vannak –főleg muszlim tömbökben –, így a kormányok igazodnak. Az ENSZ és más nemzetközi szervezetek a fenti nyomás alatt tovább hajtják a gépezetet. Ez nem egy titkos háttérhatalom műve, henem egy nagyon is nyilvános, jól működő érdekhálózat. Minden elem – a katari csekkfüzet, a szavazatszámláló politikus, a klikkéhes szerkesztő, az aktivista professzor, a robotizált TikTok-feed a maga módján racionalizálja az igazságtalanságot. Az eredmény? Egy olyan világ, ahol Izraelt háborús bűnösnek bélyegzik, még akkor is, amikor éppen a zsidók kiirtására felesküdött terrorszervezetek ellen harcol. Ez nem vita, hanem kirakatper, ahol az ítélet már a tárgyalás előtt megszületett.
Mégis, a propaganda, az intézményes elfogultság és a látványos felháborodás ködén át makacsul ott marad egyetlen igazság: nem Izrael a probléma. Izrael a bizonyíték arra, hogy a zsidó nép túlélte a történelem legszörnyűbb rémálmait, és nem hajlandó bocsánatot kérni azért, hogy él. Azok, akik megszállottan ítélkeznek Izrael felett, nem az emberi jogokat védik, hanem egy olyan narratívát építenek, ahol a zsidó önvédelem már önmagában bűn. A történelem ítélkezni fog felettük, de nekünk ma kell lelepleznünk őket! Könyörtelenül, nyilvánosan, és szégyen nélkül! Egy olyan világban, ahol a hazugság gyorsabban terjed, mint az igazság, az igazmondás maga az ellenállás. A vérvád vérontáshoz vezet. A hallgatás pedig nem biztonság, hanem veszély.
A szerző
