Történt 1976. október 21-én, csütörtökön, hogy Lőwy Tamás rabbiszemináriumi hallgató ásított egyet. Ez még önmagában nem lett volna különösebben nagy probléma, de a kérdéses önkéntelen reakciót éppenséggel Salgó László főrabbi társadalmi ismeretek óráján követte el, ahol a téma a Hazafias Népfront kongresszusa és az Országgyűlés legutolsó ülésének határozatai voltak. Az ásítás láttán Salgó megjegyezte: „Nagyon sajnálom, hogy Lőwy úr számára nem tudom elé érdekessé tenni az órát”. Erre a hallgató valamit válaszolni akar, de Salgó erélyesen leintette, mire Lőwy felállt és elhagyta a termet. Mindezt onnan tudjuk, hogy az esetet követően Salgó levelet írt a MIOK vezetésének, melyben felpanaszolta az őt ért sértést.[1]
Öt nappal később íródott levele szerint a történet rövid úton eszkalálódott, és abba belekeveredett a Rabbiképző emblematikus igazgatója, Scheiber Sándor is. Salgó szerint: „Fentiekről írásbeli jelentést írtam az Intézet igazgatójának. Minthogy választ nem kaptam, f. hó 26-án reggel az Intézet irodájában dr. Schweitzer József főrabbi és Kátai Lászlóné titkárnő jelenlétében azt mondtam az Intézet igazgatójának: írtam Neked egy levelet az órán történtekről, nem kaptam semmilyen választ. Erre ő a következőt válaszolta: »Jobb, ha nem foglalkozunk az üggyel, mert akkor a Te kijelentéseiddel is kell foglalkozni, amelyek elhangzottak.« Erre a következőket válaszoltam: »Én mindenkor vállalom a felelősséget, tetteimért és szavaimért, azonban ezek után úgy látszik, szerinted nem vagyok méltó a tanári állás betöltésére, így hát elmegyek és tovább nem tanítok«.” Az ügy kapcsán a MIOK vezetése – a Seifert Géza halála és Héber Imre megválasztása közötti átmeneti időszakban Bárdi Dezső főtitkár és Kulcsár Imre alelnök – Scheiberhez fordult: „nagyon kérjük Igazgató urat”, hogy az ügy állásáról két napon belül írásban tájékoztassák őket.
Itt érdemes egy kicsit kitérni Bárdi személyére. Az alelnök 1922-ben született Bleier néven, a világháború alatt munkaszolgálatos volt. 1946-tól a BIH főkönyvelője, majd a MIOK főkönyvelője volt, 1971. június 6-ától pedig a MIOK-BIH főtitkára. Megbízható elvtárs volt, kitüntették az Országos Béketanács 1975-ben Békemozgalom Kitüntető Jelvényével, majd a Magyar Népköztársaság Munka Érdemrend arany fokozatával.[2] Az emlékezések szerint kellemetlen figura volt, maszekban kutyatenyésztő, aki általában csak ordítozva kommunikált a MIOK alkalmazottjaival. Nekrológja szerint 1997 decemberében hunyt el.[3] Alakja egybeforrott azzal a hangulattal – és hangvétellel – mely ekkor a Síp utca 12-ben uralkodott, alábbiakban ebből kapunk kisebb szemléltetést.
Egy, a MIOK-on még 26-án elkészült feljegyzés Bárdi felhívta Scheibert telefonon, aki egy ingerült beszélgetés közepette közölte a főtitkárral, hogy ami történt, az a Rabbiképző „belső ügye”, és nem tartozik a MIOK vezetésére. „Dr. Scheiber Sándor kijelentette, hogy nem megy be az elnökségre, levelet sem ír, hanem dr. Salgó László minden feltétlenül nélkül kérjen tőle bocsánatot. (…) Miután ez nem történt meg, f. hó 27-én szerdán dr. Harsányi László alelnök d. e. 10 órakor felhívta dr. Scheiber Sándort, aki ismételten megtagadta, hogy az ügy tisztázása céljából a MIOK elnökségéhez befáradjon.” Végül Harsányi László alelnök és Bárdi mentek ki Scheiber lakására. Ott az igazgató kijelentette, hogy ha a MIOK vezetősége „akar tőle valamit, a Rabbiképző Intézetben nagyon szívesen fogadja az elnökséget, de a MIOK elnöksége az ügyekbe nem szólhat bele, azokhoz semmi köze, mert a történtek az intézet belső ügyei. Közölte továbbá, hogy ő néhai Sós (Endre) és néhai dr. Seifert (Géza) elnökök hívására sem ment be a Síp utcába, miért menne be akkor ennek az elnökségnek a kívánságára”.
A fentiek interpretálásához látni kell, hogy Sós és Seifert korábban a MIOK igen befolyásos elnökei voltak, ahogyan Salgó és Bárdi is a hatalomhoz bekötött személy volt. Ilyen hangnemben megtagadni akaratukat karakteres lépés volt Scheiber részéről. A jelek szerint ennél már csak Scheiber felesége, Bernáth Lívia volt rátermettebb. Bárdi hosszas, az Állami Egyházügyi Hivatalnak (ÁEH) írt, mószeroló levele szerint ugyanis „f. hó 28-án, csütörtökön délután 15.20 órakor felhívott telefonon dr. Scheiber Sándorné, hogy szeretne velem beszélni.” A találkozót Bárdi elfogadta, és arra még aznap sor került. Ott Scheiberné közölte, hogy tud a férje és Salgó közötti konfliktusról, és arról, hogy Bárdi ragaszkodik ahhoz, hogy „Scheiber az ügy tisztázása végett a MIOK elnöksége előtt megjelenjen. Jelezte, hogy férjének rossz az egészsége, és ezért azt kéri, hogy ne kelljen a MIOK elnöksége elé állnia.”
Bárdi szerint „közöltem vele, hogy az általa előadott összes körülményeket figyelembe véve is ez teljesen kizárt, az ügy érdemi részétől függetlenül a MIOK bármelyik szervének vagy intézményének vezetője köteles a MIOK elnökségének hívására megjelenni, még akkor is, ha ezt saját magára sértőnek tekinti, s ezért felizgatja magát. (Kiemelések az eredetiben – V. L. B.). A megjelenés természetesen – mondottam – nem érinti az ügy lényegét. Dr. Scheiber Sándor az Elnökségen azt és úgy mond, ahogy s amit akar, mivel természetesen mindenki megmondhatja a véleményét, azt azonban nem vagyok hajlandó lenyelni, hogy ő a dr. Harsányi László és általam személyesen eszközölt meghívást visszautasítja. Amíg én és az elnökség tagjai a helyükön lesznek, addig én, illetve mi vagyunk a főnökök, és ő köteles rendelkezéseinket maradéktalanul betartani.”
Scheiberné arról is említést tett, hogy Bárdi kilenc évvel fiatalabb Scheibernél, és ezt férje nehezményezi. „Közöltem vele, hogy sehol, semmilyen országban a világon nem a főnök korát, hanem beosztását tekintik, mert beosztásánál fogva főnök és nem koránál fogva. Ez dr. Scheiber Sándort nem sértheti, mint ahogy nem sért sok más százmillió embert a világon”. Scheiberné további érveire Bárdi levele szerint így fakadt ki: „Közöltem vele, hogy lehet, hogy én teljesen stupid, minden judicium nélküli, korlátolt valaki vagyok, azonban mind addig, amíg a helyemen ülök és én vagyok a MIOK főtitkára, dr. Scheiber Sándor köteles kéréseimet, kívánságaimat, sőt még utasításaimat is – természetesen az elnökség többi tagjának kérését, kívánságát és még utasításait is – teljesíteni, illetve végrehajtani.”
Ezt követően rátértek a Salgóval való konfliktusra. Scheiberné kijelentette – Bárdi szavai szerint –, hogy férjének az a baja Salgóval, hogy utóbbi egy alkalommal kijelentette: „Az Országos Rabbiképző Intézetben nem folyik hazafias nevelés”. Erre Bárdi közölte Scheibernével, hogy a két ügy, „tehát Lőwy Tamás viselkedése dr. Salgó Lászlóval szemben és dr. Salgó László kijelentése az Intézettel kapcsolatban nem hozhatók egymással összefüggésbe”. Bárdi kifejtette, hogy Scheibernek „kötelessége” szavatolni, hogy Lőwy elnézést kérjen Salgótól. A vita ezt követően más irányba haladt: Scheiberné felvetette, hogy a Rabbiképzőben miért halad olyan lassan a gázfűtés bevezetése, mire Bárdi azzal védekezett, hogy meg tudja mutatni a leveleket, amiket az ügyben a Műszaki Osztálynak írt, de egyébként is, „úgy gondolom, hogy dr. Scheiber Sándor kívánságainak teljesítésén kívül van még valami egyéb elfoglaltságom (is)”.
„Dr. Scheiber Sándorné azután ismételten újra kezdte, hogy férjének ne kelljen bejönni a Síp u. 12-be, erről én is, s az elnökség tagja(i) is tegyünk le, és a Lőwy ügyében dr. Salgó László által (sic! számára) a mai napon férje által küldött levéllel tekintsük az ügyet befejezettnek. Erre a leghatározottabban NEM-mel válaszoltam, közölvén, hogy dr. Scheiber Sándornak az elnökség előtt történő megjelenése és az ügynek ott történő befejezése meggyőződésünk szerint dr. Scheiber Sándornak eminens érdeke, s közöltem, hogy erre a meggyőződésemre hajlandó vagyok a szavamat is adni”. Ezt követően – mint azt Bárdi is beismerte – „teljesen értelmetlen vitát folytattunk arról is, hogy dr. Scheiber Sándor vagy én vagyok betegebb-e és az izgalom melyikünknek árt jobban”.
Az ügy végül kevéssé katartikus befejezést kapott: a MIOK vezetése október 28-án megtárgyalta az ügyet, és az a vélemény alakult ki, hogy „dr. Scheiber Sándor ezt (Bárdi követeléseit) kényszernek fogja minősíteni, állásáról le fog mondani, ami nem szolgálja a magyar zsidóság érdekét”. Fenyegetődzését Salgó ekkorra amúgy is visszavonta, Scheiber pedig egy rövid üzenetben közölte a MIOK vezetésével, hogy „Lőwy Tamás rabbijelölt ma reggel dr. Salgó László főrabbi urat, az Orsz. Rabbiképző Intézet tanárát megkövette és ezt tanára tudomásul vette és elfogadta. Levelük értelmében így az ügy lezártnak tekinthető.”
Lőwyt végül 1979. február 18-án avatták fel, később Debrecenben, majd a Hegedűs Gyula utcában volt rabbi, 2013 szeptemberében Amerikába távozott.
[1] Salgó levele és a vonatkozó iratanyag, amennyiben nem jelöltük külön, az ÁEH Adattárában található: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL), XIX-A-21-c. 89. d.
[2] MNL OL XIX. A.21.a. ÁEH elnöki iratok. 68. d. M-11-1/1982. Értékeléséhez lásd még: Naftali Kraus: Az áldozat visszatér… Bp., PolgART, 2002., 79.
[3] Népszabadság, 1997. december 23.
A szerző
