Az igazság odaát van?

Bolgár Dániel fiatal történész, az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének adjunktusa. Terjedelmes könyvének címe: Miért éppen a zsidók?  Ez ugyanúgy kérdőjellel végződik, mint a cikkem címe, ami először a X akták című népszerű krimisorozatban hangzott el egy FBI-os nyomozó szájából, rezignált megállapításként.  Az, hogy „az igazság odaát van”, azt is jelenti, hogy egy feladat megoldása „meghaladja jelenlegi ismereteinket”, illetve „túl van az érzékelésen és a tapasztaláson”. 

Ha mármost a könyv alcímét is tekintetbe vesszük, megtudjuk, mi az a probléma, amivel az emberi ész nem tud mit kezdeni. Ez pedig nem más, mint, „A zsidó siker és kudarc feltalálása Magyarországon”. Vagyis: nem tudni pontosan, mi okozta a zsidók sikereit és kudarcait a 19. század második és a 20. század első felében – legalábbis nálunk –, mert egyszerűen nem áll a rendelkezésünkre olyan objektív információ, melynek alapján a valóságnak megfelelő képet alkothatunk a zsidóság beilleszkedéséről, asszimilációjáról a korabeli magyar társadalomba. Csak vélemények, illetve előítéletekkel átitatott statisztikai számítások vannak, melyeket, mint megbízhatatlant el kell vetnünk. A szerző szerint vitának sincs értelme erről a „túltárgyalt” témáról: The Truth Is Out There.

Őszintén szólva nem terveztem írni Bolgár Dániel könyvéről, legalábbis addig nem, ameddig a hazai zsidó szociológia tekintélyes tudósa, az általam nagyra becsült, 1936-ban született Karády Viktor meg nem szólal a témában a nyilvánosság előtt. Ő ugyanis, aki 1956-ban Nyugat-Európába települt át, társadalomtörténészként és szociológusként évtizedekig foglalkozott a magyarországi „zsidókérdéssel” objektívnek tekintett adatok (középiskolai és felsőfokú képzési adatok, adó- és ingatlanstatisztikák, egészségügyi források stb.) alapján, s erről a témáról több tucat könyvet publikált különböző nyelveken, és nyilvánvalóan a legilletékesebb, hogy elmondja a véleményét Bolgár Dániel munkájáról.  (Megjegyzendő, hogy Bolgár nem kevesebbszer, mint ötvenötször (!) hivatkozik Karádyra.)    

A történeti szociológia nagy öregje helyett egy nála fiatalabb történész és újságíró, Révész Sándor keveredett vitába Bolgárral a facebookon. Előzménye a Mozgó Világ című folyóirat 2024. decemberi száma, melyben kritikát közölt Bolgár könyvéről, és szerinte „úriemberhez nem méltóan” idézett az elejéről egy mondatot: „a zsidók előnye a keresztényekkel szemben nem olyasmi, amire a zsidók és a keresztények rászolgáltak, hanem olyasmi, amit feltaláltak, tehát ami a fejükben az egymásról folytatott képzelgés során jött létre”.  Hát ez aztán tényleg vihar egy pohár vízben, ahhoz a provokáló állításhoz képest, ami a könyv zárszavában olvasható: „A zsidó sikersztoriban azonban úgy lettek az utolsókból elsők, hogy abban ugyan a domináns keresztényeké volt a kulcsszerep, de nem jóindulat, a másik megbecsülése vezette őket arra, hogy kedvezzenek a zsidóknak, hanem az önmegvetés és a rögeszmés féltékenység az alávetettek állítólag nagyobb értelmi tehetségére.” Summa summarum: mind a magyarországi antiszemitizmus, mind pedig filoszemitizmus hátterében percepciós problémák állnak, erre rakódtak rá a nem zsidók erősen szubjektív, komplexusokból fakadó indulatai és szenvedélyei.

Bolgár Dániel alaptétele, hogy a zsidókkal kapcsolatban egyetlen általános érvényű megállapítás sem állja meg a helyét, de az ellenkezője sem.  Ha zsidó állít valamit önmagáról vagy a hitsorsosairól, csak elfogult lehet, de ha nem zsidó, akkor még inkább. (Hozzátehetnénk: minden thébai hazudik, állítja egy thébai.) Kritikájának legfőbb tárgya a zsidó sikersztorit megalapozó „vallási intellektualizmus” elmélete. Ez összefüggésbe hozható a fajelmélettel, más szociálbiológiai tényezőkkel, az üldöztetéssel és a „páriakapitalizmussal”, továbbá a zsidóknak a történelem folyamán a foglalkozásszerkezetben betöltött helyével. Áttekinti a legjelesebb filozófusok és gondolkodók elméleteit a zsidóság evilági „kiválasztottságáról” Karl Marxtól Werner Sombartig, Max Webertől és Thorstein Veblentől Bibó Istvánon át Ernest Gellnerig, de oda jut, hogy elméleteik kiindulópontja téves, mert ők is csak az alaptalan általánosításaikat támasztották alá ideológiailag. Merthogy a zsidók távolról sem voltak annyira okosak, gazdagok, testileg csenevészek stb. mint ahogy elkönyvelték őket, ugyanis a rendelkezésre adatokból nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni. Például az iskolázási statisztikák arról, hogy a zsidók jó tanulók voltak a magyar középiskolákban illetve „túl voltak reprezentálva” az egyetemeken, nagyrészt onnan fakadt, hogy a tanárok eminensnek könyvelték el és aszerint osztályozták őket. Így azután állíthatjuk, hogy Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című remekében Steiner, a jó tanuló, csak azért a matematikatanár kedvence, mert az osztály többsége (zsidók és keresztények egyaránt) annak látták. Hasonlóképpen a tornatanár nem azért szidalmazta a zsidó gyerekeket, mert ügyetlenek, hanem mert eleve ezt feltételezte róluk.

Bolgár bebizonyítja, hogy a „zsidó kiválóság” elmélete az összes Nobel-díjassal együtt gyenge lábakon áll, ugyanolyan előítélet, mint a „zsidó alacsonyrendűség” politikailag is megnyilvánuló, népirtásba torkolló teóriája. Ha el is fogadjuk, hogy pl. az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország magas színvonalú iskolarendszerében a zsidók teljesítményét pozitív elfogultsággal bírálták el, így bizonyos foglalkozások, pl. az orvosok, az ügyvédek és más értelmiségiek között „túl voltak reprezentálva” a zsidók, mit kezdjünk azzal, hogy a deviánsok, a büntetett előéletűek között viszont jóval kevesebb zsidó akadt? A harmincas évek Németországából származik az a történet, hogy egy zsidó azzal kelt a fajtája védelmére, hogy „a gyilkosok között nincsen zsidó”. Mire egy náci ezzel torkollta le: „Igen, mert ahhoz is gyávák vagytok, hogy öljetek”.

A legfőbb gond Bolgár Dániel könyvével, hogy térben is időben rendkívül korlátozott, figyelmen kívül hagyja a holokausztot és az 1945 utáni fejlődést, és Izrael nemzetállami létéről, az ottani tapasztalatokról, szociológiai felmérésekről tudomást sem vesz. Ami a Soát illeti, Bolgár annak csak a könyve zárszavában szentel néhány – igencsak körültekintően – minden érzelmi állásfoglalást kerülő mondatot. „A zsidó-keresztény viszony modern társadalomtörténetéről bizonyára lehet beszélni úgy, hogy azt semmilyen összefüggésbe nem hozzuk a holokauszttal. Csak nem érdemes, mivel a zsidók manapság már elsősorban a holokauszt miatt foglalkoztatják az embereket. Ez a könyv ugyan semmit sem szólt a népirtásról, de elképzelhető, hogy nagyon is köze van ahhoz, amit kiderítettünk. Auschwitz ugyanis a javak személyválogató elosztásának végkifejleteként is felfogható.”

 Kétség sem fér hozzá, hogy a zsidóságról alkotott vélemények, politikai nézetek erősen kötődtek a nem zsidók tudatának mélyén lappangó előítéletekhez, melyek a rájuk vonatkozó információkat erősen negatív irányban torzították. Pozitív torzításról nincs tudomásom, sokkal inkább arról, hogy az örökölt negatív sztereotípiákat a többség újabbakkal egészítette ki, „igazolta”. Így lettek például a haszonleső kizsákmányolókból „zsidókommunisták” Kelet- és Közép-Európában 1945 után. Bolgár Dániel egyébként rendkívül alapos, gazdag irodalmat feldolgozó munkája tarthatatlan koncepciója igazolását szolgálja, de a könyvét a téma iránt érdeklődőknek érdemes elolvasni.