
11_vejigás – ויגש
(Mózes 1.könyve 44.fejezet 18.bekezdéstől – 47.fejezet 27. bekezdésig)
בראשית, מ”ד, י”ח – מ”ז, כ”ז
וַיִּגַּ֨שׁ אֵלָ֜יו יְהוּדָ֗ה וַיֹּ֘אמֶר֮
Júda pedig odalépett hozzá, és így szólt…
Az előző heti szakasz azzal fejeződött be, hogy Benjamin zsákjában megtalálták a serleget, ami azt jelenti, hogy őt rabszolgaként ott tartják, a többieket pedig útjukra bocsátják… csakhogy Júda nem hagyja annyiban a dolgot, és magát ajánlja Benjamin helyett.
וְלֹֽא־יָכֹ֨ל יוֹסֵ֜ף לְהִתְאַפֵּ֗ק /és József nem volt képes visszatartani (a sírást)
József, akinek láthatóan nehezére esett ez az egész színjáték, de szükségesnek érezte, hogy lássa, a testvérei megváltoztak vagy sem, Júda ajánlatára zokogva bevallja testvéreinek kilétét.Miután a testvérek megijednek, hogy most jön el az igazi bosszú, József megnyugtatja őket: az isteni gondviselés miatt került ő Egyiptomba, hogy most segíteni tudja a családját.
A testvérek feladata most elhozni apjukat, Jákovot, hogy bőségben élhessenek Gósen földjén. Jákov nem szívesen kel útnak, de a Mindenható megnyugtatja:
אַל־תִּירָא֙ מֵרְדָ֣ה מִצְרַ֔יְמָה כִּֽי־לְג֥וֹי גָּד֖וֹל אֲשִֽׂימְךָ֥ שָֽׁם׃ אָנֹכִ֗י אֵרֵ֤ד עִמְּךָ֙ מִצְרַ֔יְמָה וְאָנֹכִ֖י אַֽעַלְךָ֣ גַם־עָלֹ֑ה/ ne aggódj „lemenni” Egyiptomba, nagy néppé teszlek és fel is hozlak onnan.
A héberben az ígéret földjét elhagyni a lemenni/לרדת szóval határozzuk meg, és ennek ellentéteként, aki betelepül Izraelbe, az felmegy/עולה. – ahogy a fenti mondatban szerepel.
A 46. fejezet felsorolja Jákov kiterjedt családjának minden tagját, összesen hetvenen telepednek le Egyiptomban. A százharminc esztendős Jákov boldogan borul fia, József karjaiba, viszontagságos élete végre nyugalmassá válik.
Az állattartó héberek némiképp elkülönülnek a földművelő egyiptomiaktól.
A hét szűk esztendőből még öt hátra van, József kemény kézzel bánik az élelmiszerkészlettel, és megteremti az egyiptomiak szigorú adórendszerét, ami még évszázadokig biztosítja a fáraó magas jövedelmét.
A Tóra aktuális hetiszakasza olvasása közben szinte mindig felmerül bennem, hogy mit üzen a jelennel kapcsolatban. József olyan vezéregyéniség, aki képességei alapján erre a feladatra született, de fiatalon nem tudta jól kezelni a dolgokat, magára hívta környezete irigységét, gyűlöletét. Élete próbatételei azonban felkészítették a feladatra, és a döntő pillanatokban a közösség érdeke, a család összetartásának szándéka elmosta a kicsinyes bosszúvágyat.
Izrael regnáló miniszterelnöke kezdettől toronymagasan jobb képességekkel rendelkezett, mint politikus kortársai. Hatott rá történész apja, hősi halott bátyja személyisége, tudatosan készült a pályára, mégis, fiatal politikusként hibákat követett el. De ezek csak ürügyként szolgáltak azok számára, akik felismerték, hogy léte a saját hatalmukat veszélyezteti. Az irigység gyűlöletbe csapott át, amikor Netanjahu sorozatos sikereket ért el. Minden eszközzel el akarták mozdítani a miniszterelnöki székből, hiába választotta meg a nép újra és újra.
Nevetséges vádakkal bíróság elé állítani, lejárató kampánnyal hitelteleníteni, majd azzal, hogy a hírszerzési információkat eltitkolták előle, bűnösnek kiáltani a katonai és belbiztonsági szarvashibát jelentő 2023 október 7-i terrorista támadásért. Bibinek meg kell küzdenie a Hamasszal, a Hezbollah-val, Iránnal, a jemeni Hutikkal, mostanában még a szíriai iszlamista felkelők is veszélyt jelenthetnek, miközben Biden fáraó is ott tesz keresztbe neki, ahol tud. Szombat esténként pedig az 5. hadoszlop tüntetése, amely szólamaival a terroristák malmára hajtja a vizet. De minden hiába: Netanjahut nem törik meg. Számára a legfontosabb, hogy Izrael győzzön ebben a nehéz háborúban és mindezen közben megteremtse a társadalom egységét, ami Izrael fennmaradásának feltétele. Az Isteni gondviselés őrizze meg hivatalában, amíg célját el nem érni.
Forrás:
magyarul
https://biblia.hu/biblia_k/k_1_44.htm
https://abibliamindenkie.hu/uj/GEN/44
héberül:
https://he.wikipedia.org/…/%D7%A4%D7%A8%D7%A9%D7%AA_%D7…
https://he.wikisource.org/…/%D7%91%D7%A8%D7%90%D7%A9%D7…
נעם יעקובסון
https://www.youtube.com/shorts/oIVXOTyo7wU
סיון רהב-מאיר
https://www.youtube.com/watch?v=i5O6YFP696I
ד״ר מיכאל בן ארי
