Családi viszály vagy háborús bűncselekmény? Sós Endréné a népbíróság előtt

1946 nyarán a Szabad Szó nevű újság különös cikket közölt. A cím így szólt: „Az asszony, aki feljelentette férjét, hogy túl jól él az internálótáborban.” A cikk szerint bizonyos „Kenéz Erzsébet” feljelentette zsidó férjét, Sós Endrét, hogy meg akar szökni a Szabolcs utcai internálótáborból. Férjét ezért átvitték egy másik táborba, ám neje ismét feljelentést tett, miszerint férjével ott túl jól bánnak. A lap szerint a nőt most népbíróság elé állították, a tárgyaláson az asszony „rendkívül idegesen viselkedett.” A lap több hírt nem adott az ügyről, pusztán érzékeltette az olvasóval, hogy az asszony talán bűnös lehet.[1]

„Kenéz Erzsébet” valójában Koncz Ilona Erzsébet volt, a per idején 37 éves, békési születésű református nő. Férje valóban Sós Endre volt, aki azonos az újságíróval és íróval. Férje 1957 után a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének (MIOK) és a Budapesti Izraelita Hitközségnek is az elnöke volt, ilyen értelemben ’57 és ’65 között a magyar zsidóság vezetője volt. Sóst a közemlékezet úgy tartja számon, mint keményvonalas kommunista kollaboránst (egyben az állambiztonság ügynökét „Sipos” fedőnéven), de ekkor még „csak” a Magyar Nemzet munkatársa volt.

Konczot valójában férje jelentette fel a politikai rendőrségen, a vádiratot a népügyészség 1945. február 14-én nyújtotta be. A vádirat szerint a nő 1944 júliusában feljelentette férjét, miszerint meg akart szökni a kérdéses internálótáborból, ezért átszállították Sóst a Rökk Szilárd utcai táborba, majd Kecskemétre. Ilyen módon a terhelt (Koncz E.) katonai alakulatnak személy ellen elkövetett erőszakos cselekményéhez segítséget nyújtott. A terhelt továbbá 1944 júniusában a politikai rendőrségen és a Gestaponál feljelentést tett, miszerint a Szabolcs utcai internálótábor foglyait túl jól tartják. S végül terhelt 1944 decemberében feljelentette férjének titkárnőjét, Kollman Istvánnét, hogy zsidó holmikat rejteget. Érdekes, hogy a népügyészség mi alapján jutott arra, hogy a vádemelés indokolt lehet, ugyanis a politikai rendőrség által készített nyomozati összefoglaló szerint, bár a tanúk szerint valaki valóban feljelentette őket, nem világos, hogy ez Koncz volt-e.[2]

Sós a nyomozás során, noha jogilag megtehette volna, hogy házastársa ellen nem tesz vallomást, terhelő vallomást tett nejére. Szerinte Koncz eleve anyagi érdekből jött hozzá, mindig is antiszemita volt, és a holokauszt alatt, letartóztatásában alig látogatta. Ha jött, akkor is alig hozott enni, amit hozott, az is romlott volt. Szerinte neje csak meg akarta szerezni a vagyonát. Vallomásából az is kiderült, hogy nejét lopás miatt is feljelentette, de visszavonta. A nyomozás során tanú volt Gellért (Groszmann) Katalin, ekkor 30 éves előadóművész is. Szerinte valójában főleg ő látogatta Sóst neje helyett, hozott neki ételt, fontos iratokat. De Koncz feljelentette őt, és ki is hallgatták a politikai rendőrségen. Szerinte Koncz másokat is feljelentett, akiket később deportáltak és nem tértek vissza.

A főtárgyalást 1946. június 11-én tartották meg. Bár Koncz és Sós ekkorra már elváltak, Koncz férjezett nevén vallott. A nőt az előzetesből vezették elő. Mint tisztázta, 1929-ben házasodtak össze, szerelemből. Szerinte a felhozott vádakból semmi nem volt igaz. Sós egyszerűen meg akar szabadulni tőle, hogy elvehesse barátnőjét, Gellért Katalint. Célja továbbá, hogy elidegenítse tőlük 1934-es születésű fiukat. Szerinte ő becsülettel látogatta az internálás során férjét, és segíteni is próbált rajta. Valójában még őellene indult eljárás a német megszállás alatt, mert férje vagyonát rejtegette, és ekkor a „zsidó vagyon” rejtegetése bűncselekmény volt.

A perben Sós is tanúskodott, ám az ő vallomása alatt kivezették a nyilvánosságot a teremből. Erről persze a hírlapi tudósítások nem szóltak. Sós kijelentette, hogy nem tudja, ki jelentette fel, de azért gyanakodott ex-feleségére, mert a feljelentő pontos személyi adatokat adott meg róla. A Szabolcs utcából Pétfürdőre vitték munkaszolgálatra, ahonnan megszökött. Nem tagadta, hogy a szökés után anyósánál bujkált egy darabig. Ismét felhozta, hogy szerinte felesége antiszemita, fiukat antiszemitának neveli.

A védelem több bizonyítékot hozott. Egyrészt bemutatta a leveleket, melyeket Sós internálása alatt, illetve közvetlenül a felszabadulás után írt nejének. Ezeknek hangvétele szeretetteljes volt. Sós nem tagadta, hogy a leveleket ő írta, azokra magyarázatot nem adott. Igazolásokat is hozott a védelem. Hajpál Béla református lelkész igazolta, hogy Koncz hamis kikeresztelkedési iratokat próbált szerezni férjének. Stern Samu, a Zsidó Tanács elnöke igazolta, hogy a nő eljárt férje érdekében nála. Katona József főrabbi igazolta, hogy Koncz megpróbálta férjét bevitetni a Vadász utcai cionista menedékházba. Mások azt igazolták, hogy Konczot zaklatta a Gestapo, mert őrizte férjének vagyonát. Mivel a nő vigyázott a lakásban lévő vagyonra, ezért kisfiával nem is tudott lemenni az óvóhelyre a bombázások során.

A népbíróság a tárgyalás végén felmentette Konczot. Az ítélet megállapította, hogy a vád nem tudta igazolni, hogy a terhelt jelentette volna fel Sóst. Az ítélet figyelembe vette továbbá a védelem által bemutatott leveleket, bizonyítékokat. A vád azonban fellebbezett, így a per a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) elé került. Az 1946 októberi NOT ítélet viszont helyben hagyta az első fokú ítéletet. Az ítélet megállapította, hogy Koncz csomagokkal látta el férjét az internálás során, a Sóssal szembeni 1944-es feljelentés ténye és Koncz állítólagos férjével való vitái között pedig ok-okozati kapcsolat nem áll fenn. Az ítélet rögzítette, hogy a felszabadulás után még egy darabig együtt élt a házaspár, tehát férje nyilván később találta ki, hogy neje jelentette fel. A felmentő ítéletet persze nem írták meg a lapok.

A peranyag még néhány szomorú, a családi viszályra utaló iratot tartalmaz. Egy irat szerint ’45 októberében a rendőrség nyomozott, mert Sós kisfia eltűnt otthonról. A rendőrség megállapította, hogy a fiú anyja szüleihez szökött, mert haragudott apjára, amiért az anyját börtönbe juttatta. Egy másik irat szerint ugyanebben az időszakban Péner Tibor – Sós ügyvédje, egyben később a MIOK főtitkára – jelezte Koncznak: rövidesen átmennek a lakásukra, és elviszik a gyerek ruháit, a fűtőanyagot a pincéből, Sós könyveit, és leszerelik a csillárt is. Péner kérte Koncz együttműködését. A Népszava 1946. április 2-i cikke egyfajta epilógusként szolgál: „Minden külön értesítés helyett: Gellért Katalin és Sós Endre elvtársak házasságot kötöttek.”

[1] Szabad Szó, 1946. június 12.

[2] A per iratainak fellelési helye: Budapest Főváros Levéltára, XXV.1.a.2.1946.697.