A Horthy-korban aktív jobboldali cionista (revizionista) újságíró, G. Gerő László szinte teljesen ismeretlen név a hazai zsidó történelem kutatói előtt, ami nem meglepő, hiszen tevékenységét mindössze egyetlen lábjegyzet mutatta be Szalai Anna történész egy tanulmányában.[1] Szalai G. Gerő halálozási dátumát már nem tudta megadni, ez a hiányosság pedig nem róható fel neki: G. Gerő a háborút követően jóformán új életet kezdett; önéletrajzából korábbi tevékenységét kihagyta, nevet változtatott, és marxista irodalomtörténészként fejezte be a pályafutását. Az alábbiakban igyekszünk bemutatni G. Gerő László tevékenységét, megvizsgáljuk pálfordulását (és annak őszinteségét), és megkíséreljük elhelyezni őt a cionizmus történeti ábráján.
Gerő László 1905. június 2-án született Budapesten Gerő László Miklós néven. Apja Gerő (Graus) Alfréd magántisztviselő, anyja Germanus Janka voltak. Utóbbi családneve ismerősen csenghet, hiszen cikkünk főhőse unokaöccse volt a neves iszlámkutatónak, Germanus Gyulának, noha a két család kapcsolata nem volt jó.[2] Két évvel fiatalabb öccse, György zeneművész volt, több cionista rendezvényen is együtt szerepeltek.[3] G. Gerő kétéves korában római katolikus hitre tért a család. Apja harcolt az első világháborúban, kitüntetéssel szerelt le. G. Gerő interjúival, cikkeivel, fordításaival már húszas évei elejétől kezdve feltűnt a cionista sajtóban.
1929-ben több fontos interjút is készít a magyar közélet nem-zsidó szereplőivel a cionizmusról. Kosztolányi Dezső például arról beszélt neki, hogy szimpatikus számára a zsidó nemzeti mozgalom, „mert ők nacionalisták és én is nacionalista vagyok”.[4] Még érdekfeszítőbb volt az interjú, melyet Szabó Dezső 1929-ben adott neki. Az interjúban Szabó egyértelműen különbséget tudott tenni a cionista Zsidó Szemle és az asszimiláns Egyenlőség között. Ekkor már húszas évek eleji antiszemitizmusából némileg engedve úgy fogalmazott, hogy a cionizmus és a magyar nacionalizmus között a hűvös távolságtartás talaján állva lehetséges a párbeszéd.[5] G. Gerő kérdéseiben keményvonalas cionistaként mutatkozik meg már ekkor is, s egyértelműen saját, disszimiláns véleményét szőtte bele Fekete Mihály matematikussal, a Héber Egyetem tanárával készült interjújába, mikor a következő – a cikkben nem szereplő – sort választotta címül: Ahol nincs numerus clausus és tandíj.[6]
A harmincas évek elejétől kezdve sorozatban jelennek meg zsidó témájú, cionista könyvei, fordításai. 1930-ban a Modern zsidó költők, benne Avigdor Hameiri, Vlagyimir Ze’év Zsabotyinszkij, Edmond Fleg, André Spire, Holder József, Morris Rosenfeld, Uriel Birnbaum, Iwan Goll, Heine, Zuckermann, Max Brod és Franz Werfel versei.[7] Ezt követte 1932-ben Herzl Tivadar alapvető szövegeinek fordítása, a Cionista írások.[8] Később még egy részlet követi ezt Herzl Tivadar naplójából címmel (1933), de lefordítja Zygmunt Föbus Finkelstein írásait is Herzl életéről (1935).[9] Első saját könyvecskéje 1932-ben jelenik meg Mi a cionizmus? címmel, mindössze 32 oldalon.[10] (Ennek tartalmára még kitérünk). Két évvel később újabb, „saját” könyvvel jelentkezik, mely főleg a korabeli cionista brosúrák anyagát foglalta össze Palesztináról, ez volt a Palesztina földje, népe, történelme, városai, gazdasági élete, kultúrája c. kiadvány 114 oldalon.[11] 1934-ben még egy könyvecskét írt Zsidó misztikusok címmel; utóbbi írása főleg azért érdekes, mert többek között „zsidó misztikusként” azonosítja „Jésuah”-t is.[12] Ez az értelmezés egyébként egy szintúgy a revizionizmushoz köthető palesztinai héber szerző, Joseph Klausner 1921-es könyvében (is) megjelenik. G. Gerő László néven több könyve nem jelent meg.
Bár a Zsidó Szemle, ahol ekkor publikált, már ekkor közel állt a Zsabotyinszkij által alapított jobboldali cionizmushoz, a revizionista vezető iránti tisztelete már abban is megmutatkozik, hogy fordításai közé választotta (hiszen Zsabotyinszkij, bár fordítóként maga is jelentős volt, önálló költészetét tekintve nem indokolta volna egy ilyen válogatásban való jelenlétét). Jellemzőnek tűnik az is, hogy a cionista vezető egyik katonás indulóját fordította le A Jordán balpartja (שְׂמֹאל הַיַּרְדֵּן) címen: „A Jordán két partján rivalg a dal / Enyém a jobb és enyém a bal!” Az eredeti vers utal rá, hogy bár zsidó szuverenitást kíván a szerző a Jordán mindkét partján, ezt úgy képzeli el, hogy zsidók, keresztények és muszlimok békében élnek (természetesen zsidó dominancia alatt). Érdekes, hogy G. Gerő az eredeti sorból (בֶּן-עֲרָב, בֶּן-נַצֶּרֶת וּבְנִי) kihagyta a „ben nacret”, vagy a Názáret fia (keresztények) szavakat, csak a „ben arav” és az „u’vni” maradt meg, utalva az arabokra és a zsidókra.[13] A fenti versen kívül Gerő lefordította Zsabotyinszkij egy esszéjét is az első világháborús Zsidó Légióról a lap számára.[14] 1929-ben a lap úgy utalt rá, miszerint ő a „kis Jabotinszky”.[15]
Gerő nézeteit legtömörebben kétségkívül 1932-es, cionizmusról szóló füzetében foglalta össze. Miután rögtön tisztázta, hogy a cionizmus nem „retrográdság”, nem „fanatizmus” és nem is „zsidó antiszemitizmus”, fájdalmát fejezte ki, hogy éppen Herzl hazájában szorul máig tisztázásra, mi is a cionizmus. A cionizmus célja Gerő szerint egyszerűen a zsidókérdés megoldása, és ilyen értelemben olyan ősi eszméről van szó, mint maga a gálut, a diaszpóra. A zsidóság külsőleg is nép, de egyben sorsközösség is. Akik ezt zsidóként nem tudják elfogadni, azok előtt szerinte két út áll: az egyik az asszimiláció, vagyis a „hypernacionalizmus”, mely görcsösen próbál megfelelni a „gazdanép” elvárásainak. A másik a radikalizmus, amely „saját baja miatt gyűlöli és szét akarja rombolni az egész világot”. A cionizmus eközben szintúgy két okból fakadhat: a zsidó ember – főleg Kelet-Európában – esetleg mindig is ragaszkodott ősei hitéhez és földjéhez, vagy pedig a már emancipált zsidó ember – főleg Nyugaton – rájött arra, hogy minden asszimilációs kísérlete ellenére zsidónak fogják tekinteni. „Mindkét irányzatnak azonos erkölcsi rugói vannak: az öntudatra ébredt zsidó megtiport féregből ember akar lenni. Sem a gettó zsidója, még kevésbé az asszimiláció zsidója nem egész ember, nem egészséges ember” – fejtegette Gerő. Szerinte a cionizmus le akar számolni a mimikrivel, az önletagadással, az önmegvetéssel, a meghasonlással, a „lelki nyomorral”. Az asszimiláció és a „hypernacionalizmus” őszinteségét Gerő eleve megkérdőjelezte: „Az évezredes zsidóságát le- és megtagadó zsidó nem lehet őszinte hazafi”. Egyben úgy vélte, hogy a meddő asszimilációs kísérletből egyenes út vezet a „vörös asszimilációhoz”, vagyis a kommunizmushoz. Izgalmas okfejtése szerint: „A nemzeti asszimiláció az első felületes fellobbanás után […] csődöt mondott. A második, vagy harmadik generációnak az a része azonban, melynek a zsidósággal semmi komoly kapcsolata már nincsen, a nemzeti asszimilációban pedig csalódott, törekvéseinek kudarcát, lelki meghasonlottságát nem az asszimiláció tévtanának tulajdonította, hanem a nemzeti eszmétől fordult el. Más jelszavak alatt, de apáinak indokaival folytatja asszimilációs programját.” Végső soron szerinte mindegy, hogy „hypernacionalista” vagy „vörös” az asszimiláció, mert a zsidó nép szempontjából „az asszimiláció a halált jelenti. A halál nem program. Tehát élni kell. Az élet útja a cionizmus”.[16]
Gerő jelentőségét mutatja, hogy 1931 szeptemberétől 1933 augusztusáig a Magyarországi Cionista Szövetség főtitkárává választották.[17] Ez alatt az idő alatt vidéki cionista előadóturnén vett részt, például Miskolcra is ellátogatott. A Mult és Jövő kultúrcionista folyóirat 1934 májusi száma például rögtön három könyvét, fordítását reklámozta.[18] A harmincas években G. Gerő számos írása jelent meg Márkus Aladár a revizionizmushoz megannyi szálon köthető lapjaiban, az Új Útban és a Világvándorban is. Ezek az írásai, bár önmagukban is érdekesek, tovább segítenek megérteni a cionizmus egyes aspektusairól alkotott nézeteit. Gettó és kínai fal c. írásában például tisztázta, hogy bizonyos értéket vélt felfedezni a középkori gettóban, a judaizmusban pedig a zsidóság megőrzésének kulcsát vélte felfedezni. „A gettó falát ledöntötte a 19. század s a zsidók számára az évezredes hit és szokások szentsége egyszeribe hamu és nevetség lett. A tudósokat maradi ostobáknak mondták, jog és erkölcs többé nem szabályozta a zsidó életet. […] Tanulság minden nép és minden kor számára, hogy a megmeredt konzervatív szellem épp oly […] erő, mint a mindent felborító forradalom.”[19] Ez érdekes, mert egyébként a revizionisták kevéssé tisztelték a zsidó hagyományt. Eközben az Achad Ha’am halálának tizedik évfordulójára született cikkéből az olvasható ki, hogy Gerő is hitt a cionizmus „új zsidójában”, egy új jellemet, karaktert felmutató alkatban, amely elveti a „tanult bölcsészek” „elméleti, okoskodó” lelkületét, és „két kézzel ragadja meg a munkát”. Ilyen volt szerinte Herzl, és ilyen Zsabotyinszkij is (amellett, hogy utóbbiról tisztázza, „saját bölcsészeti rendszere” van).[20]
Egy 1937-es cikkében pedig ismét az asszimilánsokon gúnyolódott, betekintést engedve abba, hogyan is áll hozzá a magyarországi antiszemitizmushoz. Mint felidézte, asszimiláns körökben emlegetik a Kúria döntését, miszerint a magyar törvény nem ismer nemzetiséget, csak felekezetet. Az „örvendezők” szerint tehát az antiszemitizmus is törvénytelen – ez szerinte azonban csak „humoros következtetés”. „A magyar törvény tudvalévő nem az a bizonyos gemóra, amiben a néhai öreg rebbe szerint minden benne van. Például Kepler törvényei sincsenek benne, de azt hiszem ebből mégsem vonná le senki azt a következtetést, hogy Magyarország nem forog a nap körül. A magyar törvény nem foglalkozik fizikával, természetrajzzal és többek közt néprajzzal sem. Tehát a zsidók mibenlétét sem definiálja. Ezt a Kúria tárgyilagosan megállapította. Az asszimiláns részről ehhez még évtizedekig fűzendő reflexiók azonban már csak a humor birodalmába tartoznak, vagy a butaságéba.” Gerő fő érve az volt, hogy a numerus clausus igenis nemzetiségként kezeli a zsidókat.[21] Eközben más lapokba is írt, a Mult és Jövő hasábjain arról értekezett, hogy Berthold Auerbach egy tragikus, elpocsékolt zsidó tehetség volt, aki idegen – német – talajra tévedt, és így csak vesztesége lehetett a zsidó szellemnek.[22] Hűen jobboldali cionista nézeteihez, a revizionista ifjúsági szervezet (Betár) kisebb folyóirataiba is publikált. A Bne Betar 1937-ben novelláját közölte A testvér címen, a Kék-Fehér pedig még 1935-ben közölte, hogy Tövises úton című könyvét (voltaképpen fordítását) a magukénak tekintik.[23]
Ezt követően tevékenysége némileg homályba burkolódzik. 1952 után írt önéletrajza szerint már 1941 óta „tapogatózott” a kommunizmus irányába – kérdéses, hogy ez igaz-e, elvégre ugyanitt teljes korábbi cionista munkásságát letagadta. Múltjáról mindössze annyit írt, hogy „a felszabadulásig súlyos sorsú értelmiségi proletár voltam”, azóta pedig „egész munkásságommal a marxizmust szolgáltam”.[24] Ráadásul 1939-ben még a Polgári Szabadság Párt jelöltje volt.[25] Életútjának néhány hiányzó részlete ügyvédi kamarai iratanyagából tárható fel. Gerő szakmáját tekintve ügyvéd volt, tanulmányait a pécsi egyetemen végezte, ahol 1931-ben doktori oklevelet szerzett, majd öt évvel később ügyvédi, majd bírói vizsgát tett. 1931 és 1936 között ügyvédjelölt, 1936 és 1944 között saját irodával rendelkező ügyvéd volt. Kamarai anyaga szerint 1945 szeptemberében ügyvédi igazolóbizottság elé állt, mint minden ügyvéd (érdekesség, hogy a bizottság egyik tagja Seifert Géza, a későbbi MIOK-elnök volt). Ebből nem csak azt tudjuk meg, hogy ekkor az V. kerület Zoltán utca 13. sz. alatt lakott, de szembetűnő, hogy ekkor a Geréb Gerő László nevet használja, nyilván erre utalhatott korábbi írásaiban is a „G. Gerő” vezetéknév. A bizottság előtt arról beszélt, hogy háromszor is teljesített munkaszolgálatot, az ország területén 1942. november 27-től 1943. március 2-ig, majd 1943. augusztus 4-től október 21-ig, s végül 1944. április 19-től december 30-ig.[26]
1945-ben belépett a kommunista pártba, és a jelek szerint élete végéig párttag is maradt. Ugyanekkor elkezdett Geréb László néven (egy írás erejéig pedig Gereben László néven) publikálni, elsősorban a munkásmozgalom irodalmával és az osztályharc irodalmi példáival kapcsolatban. Néhány tétel a közel tucat könyvből: A mi irodalmunk. A munkásműveltség könyve (Budapest, 1947), Bibliográfia a hazai parasztlázadások verses és elbeszélő irodalmához 15-18. század (1949), A magyar parasztháborúk irodalma 1437-1514-ig (1950), A Párizsi Kommün az egykorú magyar irodalomban (1951), A hazai osztályharcok irodalma 1525-1660 (1955). 1945–1946-ban a Zala Megyei Földhivatal vezetője volt, ekkor ügyvédi praxisát megszüntette. 1946–1952 között a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos munkatársaként dolgozott, főleg szovjet irodalommal. Megjelentek ezen kívül szovjet irodalmi fordításai, egy helyütt például kazah antológiájával házalt.[27] Ám bármennyire is rejtegette korábbi tevékenységét, G. Gerő László és Geréb László kétségkívül azonosak: mind a ketten 1905. június 2-án születtek, mind a ketten 1936-ban nyitották ügyvédi irodájukat, mind a ketten 1943-ban munkaszolgálaton voltak, és aláírásukban a „László” a megszólalásig hasonlít, így a kamarai iratanyag és az önéletrajz összehasonlítása nem hagy kétséget a két személy azonossága terén.
A váltás kétségkívül kevéssé vált be, legalábbis leveleiből állandó panaszkodás, a meg nem értettség érzése árad. Illés Bélának így írt 1953-ban: „Munkáimat nem közlik, a megjelenteket durván és hazudozva lerántják, még inkább: agyonhallgatják.”[28] Egyébként nem világos, hogy itt mire célzott, a korabeli sajtóban polémiákban nem kerül elő a neve. 1954-ben Sőtér Istvánnak leírta – kissé paranoid hangnemben – egy „klikk” működését, amely szerinte tehetségtelen, és nem is igazán kommunista, de a sajtó minden „köhintésüket” lehozza, „mintegy karmesteri pálca belendítésére” dicséri. Szerinte ők csak fordítják az orosz irodalmat, de nem értik, mert csak „a mi magyarországi szemünkkel” tudják nézni.[29] 1956 nyarán pedig Veres Péternek panaszolta el, hogy írt Andics Erzsébetnek, aki válaszra sem méltatta. „Rettenetes állapot ilyen egyedül lenni, sehonnan támogatást nem kapni, hogy senki magáénak nem vallja munkámat.”[30] „Házalnom, könyörögnöm kell, s a Párt még soha sem segített” – írta bele még önéletrajzába is. Hogy végül ez a csalódottság beszélt-e belőle az 1956-os forradalom alatti leveleiből, vagy valójában sosem érezte magáénak a kommunizmust, kérdéses. Tény viszont, hogy Komlós Aladárnak 1956. október 24-én így írt a kórházból: „Sajnos csak rádióból, újságból, látogatóktól értesülök a világ kinti zajgásából. Ha most kint lehetnék, én is gyűlést szerveznék, határozati javaslatokban követelném a cenzúra rendszer megszüntetését, az Akadémia monopóliumainak likvidálását, a tudományos életben terpeszkedő fezőrök elsöprését.”[31]
A súlyosan betegeskedő – ’52-től már szívbaja miatt nyugdíjas – Geréb 1962 decemberében hunyt el. Nekrológja marxista irodalomtörténészként, az osztályharc kutatójaként jellemezte.[32] Talán már senki sem emlékezett rá, hogy Geréb egykoron G. Gerő László néven a cionizmus egyik ígéretes magyarországi publicistája, újságírója volt.
(Az idős Geréb portréja nekrológjában látható).
[1] Anna Szalai: Previously Unexplored Sources on the Holocaust in Hungary. A Selection from Jewish Periodicals, 1930-1944. Jerusalem, Yad Vashem, 2007. 39-72.
[2] Udvarvölgyi Zsolt András: Kelet igézetében. Germanus Gyula élete és munkássága. Miskolc, Miskolci Egyetem BTK, d. n. 90-91, 96-97.
[3] Bársony Péter: Hiányzó láncszemek. Emlékezés a Holokauszt áldozatául esett magyar zeneművészekre. Parlando, 2013/1. https://www.parlando.hu/2013/2013-1/2013-1-08-Gero.htm és Ujság, 1934. február 7. 9.
[4] Zsidó Szemle, 1929. november 29. 8.
[5] G. G[erő] L[ászló]: „Az asszimiláns zsidó minden fogalom tövében csal…” Beszélgetés Szabó Dezsővel a Philadelphia-kávéházban. Zsidó Szemle, 1929. november 1. 5.
[6] G. G. L.: Ahol nincs numerus clausus és tandij. Dr. Fekete, a jeruzsálemi egyetem tanára Budapesten. Zsidó Szemle, 1929. augusztus 16. 7-8.
[7] G. Gerő László: Modern zsidó költők. Bp., Rechnitz, 1930.
[8] Herzl Tivadar: Cionista írások. Ford. G. Gerő László. Bp., Gondos S., 1932.
[9] Herzl Tivadar naplójából: az első konstantinápolyi út. Ford. G. Gerő László. Bp., Fórum, 1933. és Z. F. Finkelstein: Tövises úton: elbeszélések Herzl Tivadar életéből. Ford. G. Gerő László. Bp., Sawitra Verl., 1935.
[10] G. Gerő László: Mi a cionizmus. Bp., M. Cionista Szöv., 1932.
[11] G. Gerő László: Palesztina földje, népe, történelme, városai, gazdasági élete, kultúrája. Bp., Fórum, 1934.
[12] G. Gerő László: Zsidó misztikusok. Bp., Fórum, 1934. 6-11.
[13] Zsidó Szemle, 1930. szeptember 12. 11. A dal héber szövegéért lásd: Jabotinsky Institute, A1-10/16.
[14] Zsidó Szemle, 1928. április 1. 3.
[15] Zsidó Szemle, 1929. szeptember 19. 7.
[16] G. Gerő: Mi a cionizmus? I. m.
[17] Zsidó Szemle, 1931. szeptember 25. 12. és 1933. augusztus 25. 13.
[18] Mult és Jövő, 1934. május 1. 141.
[19] Dr. G. Gerő László: Gettó és kínai fal. Világvándor, 1937/3. 15-16.
[20] Dr. G. Gerő László: Achad Haam halálának tizedik évfordulójára. Világvándor, 1937/2. 13-15.
[21] Dr. G. Gerő László: A magyar törvény és a zsidók. Világvándor, 1937/5. 32-34.
[22] Dr. G. Gerő László: A 125 éves Auerbach. Mult és Jövő, 1937. május 1. 133.
[23] Bne Betar, 1937. március. 56-57. és Kék-Fehér, 1935. június. 7-8.
[24] OSZK Kézirattár, Fond 127-563.
[25] Budapest Főváros Levéltára, VII.190.a, 1939-0319.
[26] BFL IX.282.b.7651
[27] Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), V.3723/1/1-10.
[28] PIM V.4506/3.
[29] Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár (MTAK), Kézirattár, Ms. 5972/409.
[30] MTAK Kézirattár, Ms. 5494/61.
[31] PIM V.4139/55/1-4.
[32] A könyvtáros, 1963. március 1. 168.
.
A szerző
